SJ - Ryeowook és Sungmin

Ryeowook és Sungmin története

-Segítsééééég!-hallatszott az egyik szobából.

-Ryeowook! - Sungmin eldobta a kezében lévő poharat és már futott is be a szobába.

- Mi az? Mi a baj?

Ryeowook falfehéren állt a szoba közepén.

- Ott - nyújtotta ki remegve karját a szoba egyik sarka felé.

- Mi van ott?

Sungmin hiába nézett arrafelé, nem látott semmit.

- Ott! Egy pók!

Sungmin közelebb lépett a falhoz, végül megtalálta a kis betolakodót.

- És emiatt vagy úgy oda? - nézett nevetve barátjára.

- Utálom a pókokat.
Ryeowookot még a gondolattól is kirázta a hideg.

- Rendben máris intézkedem.
Majd fogta levette a papucsát és leütötte vele a pókot. Zsebéből papírzsebkendőt húzott elő, megfogta a pókot és elindult vele a kuka irányába. Épp bele akarta ejteni amikor hirtelen egy kéz elkapta a karját.

- Mi az Wookie? - nézett rá értetlenül.

- Ne ide! Ha ide dobod ki nem fogok tudni aludni az éjjel.

Sungmin hangosan felsóhajtott megszeppent barátja láttán.

- Rendben – mondta megadóan, azzal elindult a konyha felé, hogy ott szabaduljon meg a kis bajkeverőtől. Azután visszajött a szobába, hogy megnézze Ryewookkal minden rendben van-e. A srác az ágyán ült, Sungmin lépteinek neszére ijedten kapta fel a fejét. - Jól vagy? - kérdezte miközben leült mellé az ágyra.
- Igen. És sajnálom, hogy az előbb úgy kiborultam.
Ryewook a feje búbjáig elpirult, zavarában a földet bámulta. Sungmin elmosolyodott, mennyire imádta ezt a srácot.  Jobb kezével átkarolta a vállát, a bal kezét pedig álla alá helyezve felemelte a fejét.
- Nincs semmi baj – vigasztalta – én is félek ám... a kígyóktól. Utálom őket. Brrr.
- Tényleg? – derült jobb kedvre Ryeowook.
- Igen csak velük szerencsére nem olyan egyszerű összefutni – nevetett fel Sungmin – na viszont most kimegyek a konyhába, ha veled minden rendben van, asszem van egy törött pohár a mosogatóban.
Azzal már indult is kifelé, hogy eltüntesse a hirtelen jött ijedtség járulékos vesztéségét.

Néhány nappal később.
- Sungmin – Ryeowook egyik lábáról a másikra állt miközben idegesen játszadozott az ujjaival.
- Igen? - fordult felé a másik.
- Lehetne egy kérésem?
- Persze, mond csak.
- A japán koncertről lenne szó. A Dome színpada olyan nagynak tűnik. Félek egyedül fellépni. Nem énekelnél együtt velem?
- Dehogynem. Szívesen. Akkor szólóból duó lesz – állapította meg széles mosollyal a tényeket.
- De csak ha nem gond neked? – Ryeowook idegességében a papucsán lévő furcsa mintát kezdte el tanulmányozni, aminek következtében fél perc múlva forogni kezdett vele a padló.
Sungmin reflexszerűen kapta el az egyensúlyából kibillenő srácot.
- Minden rendben? – kérdezte, miközben még közelebb húzta magához elkerülendő, hogy az iménti eset újra megismétlődjék.
- Igen, azt hiszem, csak kissé megszédültem.
Sungmin mellkasán pihenve tisztán hallotta annak szívverését.
- Milyen erős, egyenletes – gondolta, miközben behunyva szemét csak az apró dobbanásokra koncentrált.
Talán percekig állhattak így egyikük sem akarta megtörni ezt az idilli pillanatot, mikor kivágódott az ajtó és Eunhyuk nyargalt be rajta nyomában Donghaeval.
- Eunhyuk add már vissza!
A srác egy alsónadrágot lobogtatva kezében, pimasz mosollyal az arcán futott Donghae elől, aki koránt sem volt ilyen vidám.
- Ugyan már, lazíts Donghae! – nevetett.
- Te hülye az nem is az enyém!
Eunhyuk abban a pillanatban lefékezett, Donghae kis híján belefutott hátulról.
- Akkor meg kié? – pördült meg és csak az a két centi csoda ami a fejük között volt, mentette meg Donghaet egy alapos fejfájástól.
- Ö ízé... Siwoné.
Ha azokkal a szép szemekkel ölni lehetett volna...Eunhyuk meg sem várva, hogy a másik megmagyarázza a dolgot, villámló szemekkel megindult a szobából.
- Most meg hova mész?
- Siwonhoz.
- Mond Uram, mit vétettem – emelte Donghae a szoba plafonja felé a szemét, miközben megindult a másik után - Mi lesz még ebből?! – dörmögte az orra alatt.
Ryeowook és Sungmin megkövülten álltak egymással szemben. Mikor a két srác az előbb bejött zavartan szétlibbentek és most hol egymásra, hol a két fiú hűlt helyére bámultak, még mindig nehezen feldolgozva az előbb látottakat.
Végül Ryeowook tért magához elsőnek.
- Ez a kettő nem semmi – csóválta meg a fejét.
- Az biztos. Remélem Siwonnál van erősítés – kuncogott Sungmin.
- De az anyagi kár minden esetre tetemes lesz – a két srácból kitört a nevetés.
Ahhoz már hozzászoktak, hogy a két fiú menetrendszerűen összekap valamin. Általában a veszekedés okával és kiszámíthatatlan reakcióikkal tudták meglepni vagy adott esetben a frászt hozni a többiekre. Akár egy rossz házaspár. Mindkettő hirtelen haragú volt és bár Donghae volt a féltékenyebb, ha egyszer Eunhyuk bepöccent akkor jobban tette mindenki ha fedezékbe vonult. Ilyenkor hozzá képest a hurrikán csak egy gyenge fuvallat volt.
- Hol is tartottunk? - próbált visszakanyarodni az eredeti témához Sungmin.
- Hát hogy nem-e lenne gond, ha együtt énekelnénk? – pirult el újra Ryeowook.
- Dehogyis. Már miért lenne? Szívesen énekelek veled – simogatta meg a másik haját.
- Köszönöm hyung – villantott egy szívdöglesztő mosolyt Sungminra.
- Igazán nincs mit – nevetett Sungmin és közben azon gondolkodott tudna-e olyat kérni tőle Wookie amire nemet mondana miközben ilyen csábosan mosolyog rá. Komolyan, ezt már büntetni kéne.
- Sungmin? – Ryeowook csodálkozó szemekkel nézett a másikra. Sungminnek ekkor esett le, hogy már percek óta Wookie ajkait bámulja. Arca egy szempillantás alatt vörösbe borult.
- Ööö ízé én most lemegyek a boltba – hebegte zavartan, miközben kiment a szobából majd hanyatt vágódott a saját lábában. Sietve markolta meg a bejárati ajtó kilincsét, szüksége volt most egy kis friss levegőre. Félig kábán baktatott le a lépcsőkön és közben imádkozott, hogy lehetőleg bukfenc és mindenféle egyéb akrobatikus mutatvány nélkül leérjen a földszintre.

Az eset után Sungmin furcsán érezte magát Ryeowook társaságában.  Akárhányszor a fiú közelébe került furcsa érzés futott át végig rajta. Még maga sem értette mi ez. Új volt és szokatlan. Ryeowookkal mindig is jóban voltak, imádott együtt lenni a sráccal, kedves és vicces volt, jól megértették egymást. De az utóbbi napokban mintha mást is kezdett volna érezni. Ha nem volt vele szörnyen hiányzott neki, mikor a közelében volt szíve hevesebben vert. Mikor szomorú volt szerette volna megvigasztalni, mikor boldog volt vele együtt örült. Néha azon kapta magát, hogy titokban Wookiet figyeli, szerette volna megsimogatni az arcát, átölelni a derekát, egyszerűen csak megérinteni. Boldog, ugyanakkor ijesztő is volt számára ez az új érzés. Ráadásul fogalma se volt róla, hogy Wookie is hasonlóan érez-e. Vajon benne is megváltozott valami azóta az eset óta? A srác ugyanolyannak tűnt mint bármikor máskor, de nem látott belé, hogy legmélyen belül mi is zajlott le benne azt nem tudta.
 Egy hét múlva fotózásra voltak hivatalosak. A japán turnéhoz készítettek promóciós képeket.
- Rendben van – Leeteuk végignézett az előtte félkörben elhelyezkedő tagokon – a következő a menetrend, lesznek egyéni és páros fotózások a végén meg csoportkép. Páros fotózásokon ki kivel szeretne lenni? Van valami óhaj, sóhaj?
- Én Donghaeval, de ez gondolom nem újdonság – nevetett Eunhyuk. A többiek fancsali képet vágtak.
- Tudjuk-tudjuk Hyukie – legyintett Yesung megadóan.
- És mi van ha Donghae nem akar veled lenni, ha ő inkább Siwonnal szeretne fotózkodni? – kérdezte ártatlan arccal Kyuhyun. A két srác riadtan nézett össze –  Ez a hülye öngyilkos akar lenni vagy mi? – olvasták ki a másik szeméből. Donghae Eunhyukra pillantott és aggódni kezdett, a múltkori alsógatyás sztori óta Siwon volt a gyengepontja, jobb volt őt Donghaeval nem egy mondatban említeni.
- Maknae neked kuss van! – üvöltött rá Kyuhyunra.
- Miért most meg mit mondtam? – csodálkozott a fiú – vagy lehetnétek hármasban is úgyis páratlanul vagyunk.
Donghae a fejét rázta - Ennyire nem lehetsz hülye Kyuhyun? – gondolta – ne ébreszd fel az alvó oroszlánt. De már késő volt Eunhyuknál elpattant a cérna.
- Most kinyírlak - indult meg Kyuhyun felé. Donghae elé ugrott, kezét mellkasának feszítette, úgy próbálta visszatartani.
- Nyugodj meg Hyukie, légyszíves.
- Máris, csak előbb felképelem ezt a hülyét – üvöltötte.
- Hyukie ugyan már, nyugi! – mondta miközben átölelte a srác derekát – Tudod, hogy csak téged szeretlek – súgta a fülébe. Érezte, ahogy a másik kezd ellazulni és ettől ő is kezdett megnyugodni. Végül szemmel láthatóan Eunhyuk lecsillapodott.
Kyuhyunnal meg később majd alaposan elbeszélgetek – könyvelte el magában Donghae - szüksége lesz rá.
Leeteuk kezébe temette az arcát. Kezdett nagyon elege lennie ebből a napból és lassan kezdett agyfaszt kapni Eunhyuk féltékenységi rohamaitól is. Egyre gyakoribbak voltak és lassan mindenen kezdett kiakadni. Mintha bárkinek eszébe merne jutni szemet vetni Donghaera. Hát nem tudja ez a hülye, hogy Donghae mennyire szereti őt minden hülyesége ellenére is? de hangosan csak ennyit mondott:
- Akkor folytathatjuk végre?
A többiek bólintottak.
- Én Sungminnal szeretnék lenni – emelte fel a kezét Ryeowook – persze, ha neki sincs ellene kifogása.
- Ó, persze, nem gond, szívesen – Sungmin érezte ahogy elpirul. Örült is a dolognak meg nem is.
- Na újabb pár – kottyantotta közbe Kyuhyun.
Sungmin ettől még vörösebb lett, Eunhyuk viszont gyilkos pillantást lövelt a srác irányába. Siwon kezét lágyan Kyuhyun vállára fektette.
– Hagyd ez most, rendben? – nézett barátságosan a srácra.
Kyuhyun nem értett az egészből egy szót sem, de jobbnak látta csöndben maradni.
- Oké. Két pár már megvan. Többiek? – nézett a maradék négy emberre Leeteuk.
- Én leszek Kyuhyunnal – jelentkezett Siwon.
- Én meg akkor Shindonggal – mosolygott Yesung.
- És te leader? – érdeklődött Yesung
- Én majd betársulok valahova. Leeteuknak igazából mindegy volt, lényeg, hogy végre megvannak a párok. Néha nagyon fárasztó volt leadernek lenni. Sőt, többnyire az volt.
- Gyere hozzánk – ajánlotta fel Yesung. Leetuek hálásan rámosolygott a fiúra.
- Rendben ki kezd?
- Mi! – csapott le azonnal a lehetőségre Donghae. Jobb túl lenni ezen az egészen és hazarángatni ezt a hülyét mielőtt megint valami hülyeséget csinál. Kézen fogta Eunhyukot és megindult vele a fotózás helyére, magában azon imádkozott, hogy legalább a fotósban ne találjon semmi kivetnivalót.
Leetuek egyszerre csak azt érezte, hogy valaki az ujjai köré kulcsolja az ujjait.
Gyere, meghívlak egy teára. Jót fog tenni – fogta kézen Yesung.
Leeteuk elmosolyodott, Yesung mindig tudta mivel tudja őt megnyugtatni.
A fotózás menete végülis megváltozott annyiban, hogy az Eunhae páros után volt az ő kettőjük egyéni fotózása, aztán pedig a csoportos, így Eunhyuknak nem kellett végigvárnia a többieket, elkerülendő egy esetleges újabb összetűzést. Donghae arcán perverz mosollyal biztosította leaderét, hogy mire a fotózásból hazaérnek addigra Hyukie olyan lesz mint egy kezes bárány. Leeteuk nem volt kíváncsi a részletekre.
A többiek míg sorukra vártak próbálták elfoglalni magukat, több kevesebb sikerrel. Végül Sungminra és Ryewookra került a sor. A fotós egymás mellé állította őket. Különböző pózokat kért tőlük, hol legyenek vadak, hol kisfiúsak. Aztán azt kérte Ryeowooktól, hogy maradjon vele szemben és vágjon vad arcot, míg Sungmin álljon Ryewook oldalával szembe, rakja a két kezét a fiú vállára és nézzen egyenesen előre.
Sungmin érezte, ahogy elönti a forróság Ryeowook vad arckifejezése láttán. Még sosem látta ennyire vonzónak, ennyire izgatónak a fiút. Érezte ahogy ez az izgalom egyre lejjebb terjed és csak remélni merte, hogy Ryeowook nem vesz észre az egészből semmit.
- Sungmin – fordult felé a fiú.
Olyan közel volt Ryeowook szája, hogy Sungmin ha akarta volna minden erőfeszítés nélkül simán megcsókolhatta volna.
- Sungmin – Ryeowook másodszori hívása visszarántotta a valóságba.
- Iiigen? – kérdezte zavartan.
- A fotós neked szólt.
- Igen! Elnézést! – fordult a fotós felé.
- Kérem cseréljenek helyet. A póz marad ugyanez.
Sungmin meredten nézett előre a kamerába. Megpróbált a hátralévő időben csak és kizárólag a fotózásra koncentrálni, ami nem kis erőfeszítésébe került. De egy dolog teljesen bizonyossá vált számára: ez így nem mehet tovább. Valamit tennie kell. Csak azt nem tudta még mit.

Másnap Sukira volt. Ez egy rádióműsor amit a tagok vezetnek, ezen az estén Ryeowook és Sungmin volt soron. Nemsokára kezdenek, a fiúk már a helyükön ültek, a technikusok még az utolsó beállításokat végezték.
- Sungmin minden rendben? – fordult barátjához – olyan idegesnek tűnsz.
- Nincs semmi baj Wookie – rázta meg a fejét – jól vagyok.
- Rendben – bólintott Ryeowook.
Sungmin oldalra sandított a fiú beletemetkezett az előtte fekvő papírhalmazba. Nagyon sóhajtott, az az igazság, hogy nem érezte túl jól magát. Szerette volna minél előbb megoldani a dolgokat, de még nem talát rá alkalmat, hogy beszéljen Ryeowookkal.
- És kezdünk!
Sungmin kizökkent gondolataiból és a rádióműsorra koncentrált. Egész feloldódott és jól érezte magát addig a bizonyos levélig.
- Az egyik hallgatónk az kérdezi ki Ryeowook legjobb barátja a tagok közül? – olvasta fel hangosan Ryeowook a kérdést.
- A válasz egyszerű: Sungmin – fordult széles mosollyal barátja felé és hatalmas ölelésben részesítette.
Sungmin viszont teljesen ledermedt a választól. Legjobb barát. Tényleg csak ennyi lenne? Ő nem jelent többet Ryeowook számára csupán egy barátot. A gondolat iszonyatos fájdalommal töltötte el, érezte ahogy könny mardossa szemét. Nem, most nem sírhatja el magát, itt nem. Erősnek kell maradnia. Végül a két fiú elvált egymástól. A rádióstudió előtt álló tömeg egy emberként hatódott meg Sungmin könnyáztatta arca láttán. Senki se tudta az igazságot. Senki se sejtette Sungmin valódi érzéseit. Az este további részében szótlanabb volt mint máskor. Az erőltetett nevetés és a műmosoly, reflexszerűen cselekedett, csak legyenek már túl rajta minél előbb.
Miután hazaértek Sungmin gyorsan lezuhanyzott, majd holtfáradtan beesett az ágyába. De bárhogy is igyekezett nem tudott, elaludni, egyre csak forgolódott. Újra és újra végigpörgette agyában Ryeowook szavait: Ki a legjobb barátom? A válasz egyszerű: Sungmin.
Elég volt! Sungmin nem bírta tovább, most azonnal pontot kell tennie erre az ügyre. Kimászott az ágyból, belebújt a papucsába és elindult Ryeowook szobája felé.
- Ryeowook - kopogott be halkan az ajtón. Semmi válasz.
- Ryewook – próbálkozott újra, de megint nem jött válasz. Halkan benyitott. Kellett pár perc amíg a sötétben kirajzolódtak a szobában lévő tárgyak körvonalai. Megpillantotta az ágyában édesdeden alvó  fiút, de nagy igyekezetében figyelmetlen volt és belerúgott az  asztal sarkába.
- Áuuu – adott hangot fájdalmának.
Az éjjeli lámpa kapcsolója halkan kattant az éjszakában, Ryeowook álmos fejjel, szemét dörzsölgetve, ült fel az ágyban.
- Ki lehet az ilyenkor? – gondolkodott magában.
Még jobban meresztette szemeit, hogy lássa ki az éjszakai jövevény, de kellett néhány perc míg szeme megszokta a fényt.
- Sungmin? Hát te mit keresel itt? – csodálkozott amikor felismerte, hogy a fiú áll előtte.
- Én csak... én csak... – Sungmin nem tudta folytatni.
Ryeowook érezte, hogy valami baj van. Sungmin olyan megtörten állt ott előtte, a fiú komolyan megijedt.
Azonnal kipattant az ágyból, odament barátjához, átkarolta és az ágyhoz vezette.
- Feküdj le – mondta gyengéden, majd a lábára pillantott, ami jócskán meg volt duzzadva már és vörösben pompázott – hozok rá hideg borogatást.
- Wookie – fogta meg Sungmin a kezét, ám amaz gyengéden lefejtette róla.
- Mindjárt mindent megbeszélünk rendben? De most előbb hozom a borogatást a lábadra.
Azzal a szekrényéhez lépett kivett egy pólót belőle majd elment a fürdőbe. Pár perc múlva már a vizes pólóval tért vissza, óvatosan Sungmin lábára helyezte. A fiú felszisszent a hirtelen jött hideg érintéstől.
Ryeowook közelebb ült hozzá és megsimogatta a haját.
- Minden rendben van – vigasztalta.
Sungmin nem bírt megszólalni, fáradtnak érezte magát, nagyon fáradtnak, de Ryeowook arcán mintha fájdalom tükrözödőtt volna.  Nem értette.
- Wookie – kezdett neki, de az hirtelen szájára tette az ujját.
Lágyan végigsimított Sungmin arcán.
- Ezt már rég meg kellett volna tennem – suttogta, majd lehajolt és lágyan szájon csókolta a fiút.
Sungminban egyszerre minden érzés felszínre tört. Boldogság, megkönnyebbülés, csodálkozás, öröm.
Végül Ryeowook ajkai elváltak az övétől, a srác fülig vörösödve ült az ágyon.
- Sajnálom – motyogta zavartan, fel akart állni, de Sungmin elkapta a karját. A fiú visszafordult, de nem volt szükség rá, hogy Sungmin bármit is mondjon mindent kiolvasott a tekintetéből. Azok a gyönyörű szemek minden érzését elárulták.  Ryeowook hagyta, hogy Sungmin előbb az ágyra, majd magára húzza. Száját a szájára tapasztotta és nem is engedte el  míg levegőt nem kellett  venniük.
- Wookie, annyira boldog vagyok, azt hittem, hogy csak barátként tekintesz rám, ma a rádióban... – hallgatott el zavartan.
- Hát még se mondhattam meg ott mindenki előtt az igazságot, meg mostanában olyan furcsán viselkedtél, azóta, hogy a múltkor elkaptál mikor megszédültem. Úgy éreztem valami rosszat tettem vagy megbántottalak valamivel, de amikor rákérdeztem te csak annyit mondtál minden rendben van.
- Igen, mert akkortól kezdett el tudatosulni bennem mit is érzek irántad és először nagyon furcsa volt ez az érzés. Aztán meg úgy tűnt, hogy csak barátként tekintesz rám és ez szörnyen fájt.
- Én már nagyon régóta szeretlek Sungmin – vallotta be Ryeowook.
Sungmin szeme tágra nyílt a csodálkozástól, soha semmit nem vett észre Wookie valódi érzéseiből, ha csak magára és az elmúlt néhány napra gondolt vissza, hogy mennyit szenvedett, vajon Wookie min mehetett keresztül.
- De hát miért nem mondtad el Wookie?
- Mert féltem, hogy meggyűlölsz érte, nem akartalak elveszíteni még ha csak barátként lehettél is az enyém.
Ryeowook arcán apró könnycsepp gördült le. Sungmin hüvelykujjával lágyan letörölte. Soha többé nem engedi, hogy bánatos legyen ez az arc, soha többé.
- De most már itt vagyok veled, szeretlek és soha nem foglak elhagyni.
- Én is szeretlek téged – hajtotta fejét Sungmin mellkasára. Újra hallotta azokat az apró, mégis erőteljes dobbanásokat, de most már azt is tudta, hogy ezek csakis érte szólnak.