Megérkeztek a fotózásra. Először mindenkiről egyesével
csináltak képeket. A többiek addig szanaszét tünedeztek. Leeteuk alig győzte
összeszedni őket. Fáradt volt és kimerült.
- Kyuhyun a következő, de hol ez a fiú? – morfondírozott félhangosan - Sungmin – lépett oda a fiúhoz – nem láttad Kyuhyunt?
- Az előbb mintha a büfé felé mentek volna Siwonnal.
Leeteuk kiszáguldott a folyosóra a két fiú épp szembe jött vele, kezükben egy-egy nagy szendviccsel.
- Kyuhyun te jössz, igyekezz – ripakodott rá a fiúra.
- Igen, máris! Siwon fogd! – azzal a fiú kezébe nyomta a szendvicsét és már futott is a fotózás helyszínére.
Leeteuk nagyot sóhajtott. Kezd egyre stresszesebb lenni ez a meló.
- Lazíts hyung, lazíts – nevetett Siwon – most hátba is vergetnélek, ha nem lenne mindkét kezem tele – emelte őket a fiú felé.
Leeteuk elnyomott egy műmosolyt, de egyáltalán nem volt nyugodt.
Belépve a terembe mintha bolondok háza fogadta volna. Yesung táncbemutatót tartott, amihez Ryeowook és Sungmin is csatlakozott. Egyikük mobiljáról zene is szólt hozzá. Shindong a telefonján beszélt. Donghae meg Eunhyuk pedig szokás szerint ismét összekaptak valamin. Az egész terem zengett tőlük, a nevetésüktől, a kiabálásuktól. A fotós meg feléjük üvöltőtt, hogy fogják már be a szájukat, mert így képtelen koncentrálni, de nem úgy tűnt mintha közülük bárki is meghallotta volna. Mikor Leetuek elcsípett egy mondatfoszlányt miszerint Eunhyuknak elege van és most azonnal hazamegy azt hitte menten agyvérzést kap. Normális ez a fiú? Mi az, hogy hazamegy? Nem léphet csak úgy le! De Eunhyuk nagy hévvel megindult az ajtó felé.
- Eunhyuk – üvöltött utána, miközben igyekezett utolérni a srácot – hova mész?
- Haza – közölte haragos tekintettel a fiú.
- Nem mehetsz haza csak úgy!
- Dehogynem!
- Nem léphetsz le akárhányszor összekaptok Haeval!
- De már megint szívatott! Elegem van belőle!
- Nekem meg belőletek!
Eunhyuk dacos hallgatásba burkolózott.
- Tűnés vissza!
- Nem!
- Bazd meg Hyukie most azonnal visszamész! Megértetted? – üvöltötte Leetuek villámló tekintettel.
Eunhyuk megijedt. Nem attól hogy Leetuek ráüvöltött, ez már máskor is előfordult, de még sosem látta ennyire mérgesnek a fiút.
- Máris megyek – mondta, azzal visszasomfordált a terembe.
Leeteuknek le kellett ülnie néhány perce, hogy visszanyerje az önuralmát. Mélyeket lélegzett és már csak azt várta mikor lesz vége ennek a fotózásnak, sőt nem is, ennek az egész napnak. Visszament ő is a terembe. A táncos produkció megbomlott mert most Yesungon volt a sor a fotózásnál. Shindong is letette már a telefont, Donghae meg Eunhyuk pedig a terem két végében ültek, fejüket dacosan mindketten az ellenkező irányba fordítva. Ezután a fotózás viszonylag normálisan zajlott tovább. A legutolsó Leeteuk volt. Beállt a helyére, fények, beállás minden rendben, de amikor a fotós belenézett a fényképezőgépbe ijedtében majdnem leejtette. Karikás szemek, fásult tekintet, színtelen arc, a smink ellenére is Leeteuk úgy nézett ki mint egy élőhalott.
- Mosolyogj – kérte a fotós hátha ez segít bármit is gondolta. De Leeteuk olyan műmosolyt villantott meg, amit egy három éve kisgyerek is kiszúr.
- Ez így nem fog menni – eresztette le a kamerát a fotós – Próbálj meg kicsit lazítani, legyél vidámabb.
- Vidámabb – gondolta Leeteuk - hát hogyne, fog ez menni, mostanság úgyis olyan jó napjaim vannak – jegyezte meg magában kissé ironikusan.
A többiek is felfigyeltek rá, hogy valami nem stimmel és mintha csak most vették volna észre, megjegyezték, hogy Leeteuk mennyire sápadt és kialvatlan. A fotós hiába próbálta mosolyra bírni, sehogy sem ment. A fiú kedvetlen volt és szomorú. Ezek a képek maximum ha vámpír sorozatos képeket akartak volna készíteni, ahhoz lettek volna jók.
Hyukie egyszer csak felállt és megindult Leeteuk felé, útközben hívott egy számot a mobilján és valakivel élénk beszélgetésbe kezdett, a fiúhoz érve odanyújtotta neki a telefont és csak ennyit mondott:
- Tessék!
Leetuk csodálkozó arccal vette el, majd bizonytalanul beleszólt:
- Hallo.
- Hee! - Fél másodpercen belül Leeteuk csodálatosan változáson ment át, arca ragyogott, szemei csillogtak az örömtől. Fáradtságnak vagy szomorúságnak nyoma sem volt, a fiú egész lényéből sugárzott a boldogság.
- Tudtam én mi kell neki – kuncogott magában Eunhyuk.
A fotós elkezdte fényképezni Leeteuket és közben azon gondolkodott, hogy tudná utólag levarázsolni a képekről a mobilt, de erre végülis aztán nem volt szükség. Heechul jótékony hatása még azután is tartott, hogy letették a telefont. Nemcsak a fotózás alatt, de a hazafelé úton, sőt egész este Leetuek csakúgy ragyogott a boldogságtól. Hiába a szerelem már csak ilyen.
- Jó ötlet volt felhívni Heechult – vetette oda félvállról Donghae már este, otthon, a szobájukban.
- Ugye? - húzta ki magát büszkén Eunhyuk.
- Egomajom.
- De a te majmocskád – bújt Eunhyuk Donghaehez megérezve, hogy a fiú békülni akar. Nyíltan sose adott volna egyikük se igazat a másiknak és egyikük se kért volna bocsánatot a másiktól, de általában valamelyikőjük mindig megtette egy idő után az első lépést. És mivel sokáig nem bírták egymás nélkül, ez általában hamar ment.
- Szeretlek te hülye – hajolt le hozzá Donghae és megcsókolta.
- Én is téged.
Eunhyuk olyan ártatlan arccal nézett rá, hogy Donghae önkéntelenül is elnevette magát. Teljes szívéből szerette Eunhyukot és tudta, hogy ez fordítva is így van.
Másnap reggel a menedzser hívta Leeteuket. A következő nap interjút kell adniuk az egyik helyi újságnak, elmondta a teendőket és kérte, hogy készítse fel a fiúkat.
- Megbeszélés a nappaliban 10 perc múlva – kiabált körbe.
Ryeowook épp a konyhából jött ki és elhatározta benéz Sungminhoz, hátha a fiú nem hallotta meg Leeteuk felhívását. Amikor belépett a szobába elakadt a lélegzete. Sungmin nemrég zuhanyozhatott, mert haja még vizes tincsekben tapadt arcához, apró vízcseppek gördültek le izmos mellkasán. Farmernadrágon kívül más nem viselt és a látvány teljesen lenyűgözte a fiút.
- Wookie – mosolygott rá, amint meglátta.
- Én csak jöttem szólni, hogy Leeteuk üzeni 10 perce múlva megbeszélés a nappaliban, nem tudom hallottad-e? – mondta egészen önkívületi állapotban.
- Nem, még biztos a fürdőben lehettem akkor. Köszi, hogy szóltál. Minden rendben? – kérdezte, valahogy furcsának találta a fiút.
Ryeowook odament hozzá és körözni kezdett ujjával a másik mellkasán.
- És mi lenne ha késnék egy kicsit? – nézett fel rá, szemében buja vágy villant.
- Nekem nincs ellenemre – mormolta Sungmin és belecsókolt Ryeowook nyakába. A fiú apró nyögést hallatott, mire Sungmin felkapta és gyengéden az ágyra fektette. Föléhajolt és hosszan megcsókolta, majd lehúzta róla a pólót és elkezdte csókolgatni, előbb a nyakát, aztán a mellkasát, a hasát egészen amíg el nem érte férfiasságát. Először a kezével, aztán a szájával kényeztette. Ryeowook egyre sűrűsödő nyögései őt is izgalommal töltötték el. Látva a fiú kéjtől megfeszülő arcát, boldogsággal töltötte el, hogy ilyen örömet tud neki szerezni. Még most is alig tudta elhinni, hogy a fiú viszonozza az érzéseit és ugyanúgy szereti ahogy ő. Miután kielégítette Ryeowookot, átfordultak, hogy most a fiú kerüljön felülre. Lassan végigsimított Sungmin izmos mellkasán, egészen le a hasáig. Olyan gyönyörű volt, olyan tökéletes és csak az övé. Ryeowook nem tudta mivel érdemelte ki a sorstól ezt a kegyet, de nagyon hálás volt érte.
- Szeretlek – nézett bele Sungmin sötétbarna szemeibe.
- Én is téged – húzta le a fiú magához és lágyan megcsókolta.
Majd Ryeowook elkezdte csókolgatni, egyre lejjebb haladva, hogy ő is olyan magasságokba repítse el Sungmint ahova a fiú repítette az előbb őt.
Eközben Leeteuk már türelmetlenül várakozott a nappaliban, a két fiún kívül már mindenki ott volt.
Ezek meg hol lehetnek – morgolódott magában – Valaki szóljon már nekik!
A többiek zavartan néztek egymásra, hát Leeteuk tényleg nem vágja?!
- Szerintem mindjárt itt lesznek, adjunk még nekik pár percet – nyögte zavartan Donghae.
És valóban a két srác néhány perc múlva be is futott sűrűn elnézést kérve a késésért, de csillogó szemeik sok mindenről árulkodtak. Donghae perverz mosolyra húzta a száját, Eunhyuk megadóan a fejét rázta ennek láttán.
- Na akkor végre kezdhetjük – Leeteuk idegessége többeknek is szemet szúrt, nem értették mi történhetett a fiúval, nem szokott ilyen lenni – szóval azért kérettelek ide titeket mert reggel hívott a menedzser, hogy holnap interjút adunk az egyik helyi újságnak és szeretném elmondani a részleteket – azzal nekiállt elismételni a menedzsertől hallottakat.
- Kyuhyun a következő, de hol ez a fiú? – morfondírozott félhangosan - Sungmin – lépett oda a fiúhoz – nem láttad Kyuhyunt?
- Az előbb mintha a büfé felé mentek volna Siwonnal.
Leeteuk kiszáguldott a folyosóra a két fiú épp szembe jött vele, kezükben egy-egy nagy szendviccsel.
- Kyuhyun te jössz, igyekezz – ripakodott rá a fiúra.
- Igen, máris! Siwon fogd! – azzal a fiú kezébe nyomta a szendvicsét és már futott is a fotózás helyszínére.
Leeteuk nagyot sóhajtott. Kezd egyre stresszesebb lenni ez a meló.
- Lazíts hyung, lazíts – nevetett Siwon – most hátba is vergetnélek, ha nem lenne mindkét kezem tele – emelte őket a fiú felé.
Leeteuk elnyomott egy műmosolyt, de egyáltalán nem volt nyugodt.
Belépve a terembe mintha bolondok háza fogadta volna. Yesung táncbemutatót tartott, amihez Ryeowook és Sungmin is csatlakozott. Egyikük mobiljáról zene is szólt hozzá. Shindong a telefonján beszélt. Donghae meg Eunhyuk pedig szokás szerint ismét összekaptak valamin. Az egész terem zengett tőlük, a nevetésüktől, a kiabálásuktól. A fotós meg feléjük üvöltőtt, hogy fogják már be a szájukat, mert így képtelen koncentrálni, de nem úgy tűnt mintha közülük bárki is meghallotta volna. Mikor Leetuek elcsípett egy mondatfoszlányt miszerint Eunhyuknak elege van és most azonnal hazamegy azt hitte menten agyvérzést kap. Normális ez a fiú? Mi az, hogy hazamegy? Nem léphet csak úgy le! De Eunhyuk nagy hévvel megindult az ajtó felé.
- Eunhyuk – üvöltött utána, miközben igyekezett utolérni a srácot – hova mész?
- Haza – közölte haragos tekintettel a fiú.
- Nem mehetsz haza csak úgy!
- Dehogynem!
- Nem léphetsz le akárhányszor összekaptok Haeval!
- De már megint szívatott! Elegem van belőle!
- Nekem meg belőletek!
Eunhyuk dacos hallgatásba burkolózott.
- Tűnés vissza!
- Nem!
- Bazd meg Hyukie most azonnal visszamész! Megértetted? – üvöltötte Leetuek villámló tekintettel.
Eunhyuk megijedt. Nem attól hogy Leetuek ráüvöltött, ez már máskor is előfordult, de még sosem látta ennyire mérgesnek a fiút.
- Máris megyek – mondta, azzal visszasomfordált a terembe.
Leeteuknek le kellett ülnie néhány perce, hogy visszanyerje az önuralmát. Mélyeket lélegzett és már csak azt várta mikor lesz vége ennek a fotózásnak, sőt nem is, ennek az egész napnak. Visszament ő is a terembe. A táncos produkció megbomlott mert most Yesungon volt a sor a fotózásnál. Shindong is letette már a telefont, Donghae meg Eunhyuk pedig a terem két végében ültek, fejüket dacosan mindketten az ellenkező irányba fordítva. Ezután a fotózás viszonylag normálisan zajlott tovább. A legutolsó Leeteuk volt. Beállt a helyére, fények, beállás minden rendben, de amikor a fotós belenézett a fényképezőgépbe ijedtében majdnem leejtette. Karikás szemek, fásult tekintet, színtelen arc, a smink ellenére is Leeteuk úgy nézett ki mint egy élőhalott.
- Mosolyogj – kérte a fotós hátha ez segít bármit is gondolta. De Leeteuk olyan műmosolyt villantott meg, amit egy három éve kisgyerek is kiszúr.
- Ez így nem fog menni – eresztette le a kamerát a fotós – Próbálj meg kicsit lazítani, legyél vidámabb.
- Vidámabb – gondolta Leeteuk - hát hogyne, fog ez menni, mostanság úgyis olyan jó napjaim vannak – jegyezte meg magában kissé ironikusan.
A többiek is felfigyeltek rá, hogy valami nem stimmel és mintha csak most vették volna észre, megjegyezték, hogy Leeteuk mennyire sápadt és kialvatlan. A fotós hiába próbálta mosolyra bírni, sehogy sem ment. A fiú kedvetlen volt és szomorú. Ezek a képek maximum ha vámpír sorozatos képeket akartak volna készíteni, ahhoz lettek volna jók.
Hyukie egyszer csak felállt és megindult Leeteuk felé, útközben hívott egy számot a mobilján és valakivel élénk beszélgetésbe kezdett, a fiúhoz érve odanyújtotta neki a telefont és csak ennyit mondott:
- Tessék!
Leetuk csodálkozó arccal vette el, majd bizonytalanul beleszólt:
- Hallo.
- Hee! - Fél másodpercen belül Leeteuk csodálatosan változáson ment át, arca ragyogott, szemei csillogtak az örömtől. Fáradtságnak vagy szomorúságnak nyoma sem volt, a fiú egész lényéből sugárzott a boldogság.
- Tudtam én mi kell neki – kuncogott magában Eunhyuk.
A fotós elkezdte fényképezni Leeteuket és közben azon gondolkodott, hogy tudná utólag levarázsolni a képekről a mobilt, de erre végülis aztán nem volt szükség. Heechul jótékony hatása még azután is tartott, hogy letették a telefont. Nemcsak a fotózás alatt, de a hazafelé úton, sőt egész este Leetuek csakúgy ragyogott a boldogságtól. Hiába a szerelem már csak ilyen.
- Jó ötlet volt felhívni Heechult – vetette oda félvállról Donghae már este, otthon, a szobájukban.
- Ugye? - húzta ki magát büszkén Eunhyuk.
- Egomajom.
- De a te majmocskád – bújt Eunhyuk Donghaehez megérezve, hogy a fiú békülni akar. Nyíltan sose adott volna egyikük se igazat a másiknak és egyikük se kért volna bocsánatot a másiktól, de általában valamelyikőjük mindig megtette egy idő után az első lépést. És mivel sokáig nem bírták egymás nélkül, ez általában hamar ment.
- Szeretlek te hülye – hajolt le hozzá Donghae és megcsókolta.
- Én is téged.
Eunhyuk olyan ártatlan arccal nézett rá, hogy Donghae önkéntelenül is elnevette magát. Teljes szívéből szerette Eunhyukot és tudta, hogy ez fordítva is így van.
Másnap reggel a menedzser hívta Leeteuket. A következő nap interjút kell adniuk az egyik helyi újságnak, elmondta a teendőket és kérte, hogy készítse fel a fiúkat.
- Megbeszélés a nappaliban 10 perc múlva – kiabált körbe.
Ryeowook épp a konyhából jött ki és elhatározta benéz Sungminhoz, hátha a fiú nem hallotta meg Leeteuk felhívását. Amikor belépett a szobába elakadt a lélegzete. Sungmin nemrég zuhanyozhatott, mert haja még vizes tincsekben tapadt arcához, apró vízcseppek gördültek le izmos mellkasán. Farmernadrágon kívül más nem viselt és a látvány teljesen lenyűgözte a fiút.
- Wookie – mosolygott rá, amint meglátta.
- Én csak jöttem szólni, hogy Leeteuk üzeni 10 perce múlva megbeszélés a nappaliban, nem tudom hallottad-e? – mondta egészen önkívületi állapotban.
- Nem, még biztos a fürdőben lehettem akkor. Köszi, hogy szóltál. Minden rendben? – kérdezte, valahogy furcsának találta a fiút.
Ryeowook odament hozzá és körözni kezdett ujjával a másik mellkasán.
- És mi lenne ha késnék egy kicsit? – nézett fel rá, szemében buja vágy villant.
- Nekem nincs ellenemre – mormolta Sungmin és belecsókolt Ryeowook nyakába. A fiú apró nyögést hallatott, mire Sungmin felkapta és gyengéden az ágyra fektette. Föléhajolt és hosszan megcsókolta, majd lehúzta róla a pólót és elkezdte csókolgatni, előbb a nyakát, aztán a mellkasát, a hasát egészen amíg el nem érte férfiasságát. Először a kezével, aztán a szájával kényeztette. Ryeowook egyre sűrűsödő nyögései őt is izgalommal töltötték el. Látva a fiú kéjtől megfeszülő arcát, boldogsággal töltötte el, hogy ilyen örömet tud neki szerezni. Még most is alig tudta elhinni, hogy a fiú viszonozza az érzéseit és ugyanúgy szereti ahogy ő. Miután kielégítette Ryeowookot, átfordultak, hogy most a fiú kerüljön felülre. Lassan végigsimított Sungmin izmos mellkasán, egészen le a hasáig. Olyan gyönyörű volt, olyan tökéletes és csak az övé. Ryeowook nem tudta mivel érdemelte ki a sorstól ezt a kegyet, de nagyon hálás volt érte.
- Szeretlek – nézett bele Sungmin sötétbarna szemeibe.
- Én is téged – húzta le a fiú magához és lágyan megcsókolta.
Majd Ryeowook elkezdte csókolgatni, egyre lejjebb haladva, hogy ő is olyan magasságokba repítse el Sungmint ahova a fiú repítette az előbb őt.
Eközben Leeteuk már türelmetlenül várakozott a nappaliban, a két fiún kívül már mindenki ott volt.
Ezek meg hol lehetnek – morgolódott magában – Valaki szóljon már nekik!
A többiek zavartan néztek egymásra, hát Leeteuk tényleg nem vágja?!
- Szerintem mindjárt itt lesznek, adjunk még nekik pár percet – nyögte zavartan Donghae.
És valóban a két srác néhány perc múlva be is futott sűrűn elnézést kérve a késésért, de csillogó szemeik sok mindenről árulkodtak. Donghae perverz mosolyra húzta a száját, Eunhyuk megadóan a fejét rázta ennek láttán.
- Na akkor végre kezdhetjük – Leeteuk idegessége többeknek is szemet szúrt, nem értették mi történhetett a fiúval, nem szokott ilyen lenni – szóval azért kérettelek ide titeket mert reggel hívott a menedzser, hogy holnap interjút adunk az egyik helyi újságnak és szeretném elmondani a részleteket – azzal nekiállt elismételni a menedzsertől hallottakat.
Leetuek teljesen kimerült. Valakivel beszélnie kellene. Úgy
gondolta átmegy Yesunghoz. A fiúval mindig meg tudta beszélni minden
problémáját, talán most is tud tanácsot adni neki. Kopogtatott a fiú szobájának
ajtaján.
- Szabad – hallatszott bentről.
- Yesung – nyitott be Leeteuk – beszélhetnénk egy percre.
- Ne haragudj, de most nem érek rá.
- Kérlek, nagyon fontos lenne! – Leeteuk szinte már könyörgött.
- Tényleg nagyon sajnálom Teuk, de Kibummal kirándulni megyünk. Majd máskor – azzal elhúzott a döbbent fiú mellett. Leeteuk fel sem tudta fogni, hogy Yesung csak így itthagyta.
Másnap délelőtt az interjúra készülődtek. Leeteuk remélte minden rendben megy majd. Már így is tiszta ideg volt.
- Hyung segíts megkötni a nyakkendőm – kérte Sungmin.
- Hyukie miért nem vagy még felöltözve 10 perc és indulunk.
- Máris Teuk, máris!
- Kyuhyun mi az a rózsaszín ing rajtad?
- Hát a fehérrel történt egy kis baleset.
- Menj és kérj egyet Haetől.
- Na indulhatunk végre? – türelmetlenkedett Leeteuk – el fogunk késni.
- Igen – harsogták a többiek.
- Egy pillanat – futott vissza Siwon a szobájába – a mobilom – mutatta mikor visszért – majdnem itt hagytam.
- Nagy veszteség lett volna – mormogta Kyuhyun.
- Hé te! – legyintett felé játékosan Siwon.
- Jó akkor mindenkinek megvan mindene ugye? Akkor indulás! – adta ki a parancsot Leeteuk.
Az interjú szerencsére nagyobb zökkenő nélkül, rendben lezajlott. Miután hazaértek a fiúk beültek a nappaliba filmet nézni, de Leeteuk túl fáradtnak érezte magát. Lefeküdt pihenni, de nem segített, úgy érezte ki kell szellőztetnie egy kicsit a fejét.
Kezdett sötétedni és Leeteuk még mindig nem volt sehol. A többiek kezdtek aggódni. A fiú már jó ideje elment, azóta nem volt semmi hír felőle. Donghae megpróbálta elérni őt, de nem vette fel a telefont. Vajon hol lehet? Egyre idegesebbek lettek. A telefonja kicsöngött, de nem vette fel. Megpróbálta Yesung is felhívni, de neki se vette fel, pedig eddig a fiú bármikor hívta Leeteuk mindig válaszolt neki.
- Biztos, hogy valami baja történt – Ryeowook szeme könnybe lábadt. Sungmin átkarolta úgy csitítgatta a fiút.
- Ez csak egyféleképpen deríthetjük ki – vette elő Eunhyuk a mobilját – tudjuk ki az akinek tuti, hogy felveszi bármi is van. Azzal tárcsázni kezdte Heechult.
- Hallo. Heechul? Van egy kis gondunk. – azzal Eunhyuk vázolta a helyzetet.
- Mi az hogy már több órája elment és senki se tudja hol van? – hallatszott ki a telefonból Heechul ideges hangja.
- Nem mondta meg hova megy, és mondom hiába hívja bármelyikünk, nem veszi fel a telefont.
- Hyukie, mit műveltetek vele?
- Mi semmit – válaszolt halk hangon a fiú – Hee megtennéd, hogy felhívod? Neked biztosan felveszi.
- Máris hívom! – azzal Heechul lecsapta a telefont.
Mindenki síri csendben várt és közben magában azon fohászkodott, hogy Leeteuk felvegye Heechulnak a telefont, mert ha nem, az rosszat jelent, nagyon rosszat. Percek teltek el idegtépő várakozásban bár a fiúknak inkább óráknak tűntek, mikor végre megcsörrent Eunhyuk mobilja.
- Hee elérted? – kérdezte izgatottan.
- Igen minden rendben van, jól van.
- Hála az égnek! – sóhajtott megkönnyebbülten Eunhyuk. Erre a többiek is fellélegeztek - És mond Hae hol volt? Miért nem vette fel a telefont.
- Mert idő kellett neki, hogy kiszellőztesse a fejét. Mert már nem bírta tovább, kimerült.
- Hát mostanság tényleg kicsit fáradtabbnak tűnt.
- Kicsit? – Heechul azt hitte rosszul hall – Eunhyuk hangosítsd csak ki a telefont, hogy a többiek is hallják! Mondjátok, ti tisztában vagytok vele, hogy Teuk mit meg nem tesz értetek? Tudjátok egyáltalán mi egy leader feladata? És Teuk nem csak egy sima leader. Bármikor, bármi bajotok volt mindig fordulhattatok hozzá és ő mindig meghallgatott és segített nektek. És ti? Mikor kérdeztétek meg, hogy van? Mikor kérdeztétek meg, hogy segíthettek-e neki valamiben? Ne csodálkozzatok hát ha kimerült. Egy ekkora csapatot összetartani hihetetlen nehéz. De neki sikerült. És ti ahelyett, hogy segítenétek neki, egyre csak újabb akadályokat gördítetek az útjába. Nem vagytok már gyerekek! Nőjetek fel végre és viselkedjetek felnőttek módjára!
- Igazad van Heechul. Olyan természetesnek vettem, hogy mindig itt van és segít – szólalt meg Siwon.
- Én meg mindig zaklattam a hisztijeimmel és az állandó féltékenykedésemmel – vallotta be bűnbánó arccal Eunyhuk.
- Én se voltam jobb nálad – sütötte le a szemét Donghae.
- Mostanában csakis magunkkal voltunk elfoglalva – szégyellte el magát Ryeowook.
- Teukkal pedig nem törödtünk – pirult el Sungmin.
- Nem kérdeztük meg, egyszer se hogy van – ismerte el szégyenkezve Shindong.
- Én se figyeltem rá amióta itt vagyok – vallotta be Kibum.
- Én meg amikor beszélni akart velem egyszereűen elhajtottam – sírta el magát Yesung.
- Én is sok gondot okoztam neki az állandó beszólásaimmal – ismerte be Kyuhyun.
Mindannyian elszégyelték magukat.
- Jól van fiúk nem kell ennyire letörni – enyhült meg Heechul is hallva a többiek szomorú hangját – figyeljetek egy kicsit jobban oda rá a jövőben meg egymásra is.
- Igyekezni fogunk - válaszolták kórusban.
- És most hol van Teuk – kérdezte Ryeowook.
- Úton hazafelé, nemsokára megérkezik. Nekem viszont most vissza kell mennem forgatni. A rendező mindjárt kinyír.
- Rendben Hee és köszönjük – hálálkodott Eunhyuk a többiek nevében is.
- Vigyázzatok magatokra! Sziasztok!
-Te is Hee! Szia! – köszönt el mindenki tőle egyszerre.
- Hát akkor nincs más hátra mint megvárni Teukot – összegezte a dolgot Eunhyuk.
De ez nem is volt olyan egyszerű, nem tudták semmivel se lefoglalni magukat, az idő pedig csigalassúsággal vánszorgott. Mikor végre nyílt a bejárati ajtó egy emberként vetették elé magukat. Leetuek alig bírt belépni, máris mindenki a nyakába vetette magát.
- Annyira sajnáljuk Teuk!
- Olyan önzőek voltunk!
- Annyira örülünk, hogy nincs semmi bajod!
- Úgy aggódtunk!
- Szeretünk Teuk!
Árasztották el a fiúk Leetueket, aki megszólalni sem tudott a meghatotságtól.
- Mire ez a nagy változás? – kérdezte mosolyogva miközben apró könnycseppek folytak végig az arcán.
- Heechul jól letermetett minket – szólalt meg Eunhyuk.
- De teljesen igaza volt! – tette hozzá Sungmin.
- Nem figyeltünk oda rád. Sajnáljuk. – Ryeowook hangja megbicsaklott az utolsó szónál.
- De ezen változtatunk – jelentette ki Siwon.
- Bele se gondoltunk mennyi munkával jár leadernek lenni, de ezentúl segíteni fogunk téged – mosolygott Donghae. Az egyetértés jeleként mindenki bólintott.
Leeteuk elmosolyodott.
- Hát nem nekem van a legjobb csapatom?
- Deeee – kiabálta mindenki egyszerre, majd nevetésben törtek ki.
- Most viszont ha nem haragszotok megyek lefekszem. Nagyon elfáradtam.
- Persze menj csak, pihend ki magad – helyeselt Sungmin.
Ahogy elment Yesung mellett az rámosolygott, de ő nem viszonozta a mosolyt. A fiú arcára csalódottság ült ki. Talán csak fáradt - gondolta, de mégis rosszul érezte magát.
Leeteuk ledőlt az ágyra, nem vágyott semmi másra csak egy jó, kiadós alvásra, amikor kopogtattak az ajtaján.
- Szabad.
- Ne haragudj hogy zavarlak – szabadkozott a szobába belépő Kibum – de valamit el kell mondanom neked és nem várhat. Lehet, hogy ezért Yesung örökre meg fog utálni, de látom, hogy borzasztóan zavarja ahogy az előbb viselkedtél vele és tudnod kell, hogy miért volt olyan hűvős veled a múltkor.
És Kibum nekikezdett, mire a történt végére ért Leeteuk szemeiből csak úgy záporoztak a könnyek.
- Szóval csak próbálta magát távol tartani tőled az érzései miatt azért volna a múltkor veled olyan elutasító – fejezte be Kibum.
Most azonnal beszélnem kell vele, Leeteuk felpattant az ágyról és futott Yesung szobájába.
- Yesung – tépte fel az ajtót kopogtatás nélkül. A fiú már az ágyában feküdt, felkapcsolta a kislámpát, hogy megnézze ki az éjjeli jövevény.
- Teuk! Valami baj van? – pattant ki hirtelen az ágyából.
- Nem, minden rendben. De mond miért nem mondtad el nekem?
- Mit? – de abban a pillanatban megjelent Kibum az ajtóban, zavartan a fiúra nézett és Yesung mindent megértett – Elmondtad neki? – támadt rá a fiúra.
- Én sajnálom. Én csak...
- Te mit csak? – dühös volt és szégyellte magát.
- Yesung kérlek ne haragudj Kibumra, jól tette, hogy elmondta. Most már értem miért viselkedtél velem úgy ahogy. Sajnálom, hogy az előbb utálatos voltam veled. Nem szeretnélek elveszíteni, te vagy a legjobb barátom!
- Teuk! Én se szeretnélek elveszíteni, de ...
- Tudom még időre van szükséged. Megértem.
- Köszönöm.
- És ne haragudj, hogy csak így rád rontottam az éjszaka közepén.
- Ugyan már, semmiség! – nevetett Yesung.
- És ne haragudj Kibumra – fenyegette meg játékosan az ujjával Yesungot – Jó éjt!
- Nem fogok. Jó éjt Teuk.
Miután a fiú kiment Yesung Kibum felé fordult.
- Ne haragudj, hogy az előbb úgy rádkiabáltam.
- Ugyan semmi baj, megértem, hogy kiakadtál, láttam, hogy bántott Teuk viselkedése, én csak segíteni akartam – pirult el.
- Tudom. És nagyon hálás vagyok. Az én hülyeségem miatt majdnem elveszítettem a legjobb barátomat. De te szerencsére itt voltál és segítettél – mosolygott a fiúra.
- Megmondtam Yesung nem? Soha többé nem hagyom, hogy szomorú legyél.
Yesung arca ragyogott a boldogságtól. Most végre úgy érezte, hogy le tudja zárni a Leeteuk iránti érzéseit és helyett adhat Kibum érzéseinek.
- Kibum.
- Igen?
- Szeretlek.
Kibum megdermedt a szó hallatán, tényleg jól hallotta, Yesung az mondta, hogy szereti. Ez lehetetlen, csak álmodta, biztosan rosszul hallotta. Csak nézte a fiút és egyetlen szót sem tudott kinyögni.
- Szeretlek Kibum, hallod szeretlek – mosolygott rá Yesung.
- Én is szeretlek – préselte ki magából Kibum könnybe lábadt szemekkel a szavakat.
Yesung hozzáhajolt és lágyan megcsókolta. És minden eddigi fájdalom, kín és reménytelenség abban a pillanatban szertefoszlott és Kibum nem érzett mást csak végtelen boldogságot.
Másnap reggel Leeteuk miután felébredt sutyorgásra lett figyelmes az ajtaja előtt. Felébredt, Sungmin, Hyukie gyertek csípett el apró hangfoszlányokat. Majd kinyílt az ajtó és az egész SuJu betódult a szobába.
- Jó reggelt hyung – köszöntötték.
- Jó reggelt nektek is – lepődött meg Leeteuk.
- Csináltunk neked reggelit – nyújtotta oda egy tálcán Eunhyuk – jobban mondva én csináltam a reggelit, Sungmin a teát.
- Oké álljunk meg egy perce – nevetett Leeteuk – azt tudom, hogy Sungmin remek teát készít, de te mióta tudsz főzni Hyukie?
- Hát ma óta – húzta ki magát büszkén.
Leeteuk nagyot nyelt.
- Aha.
- Gyerünk kóstold meg.
Eunhyuk várakozásteli arccal nézett rá. Néha nagyon nehéz egy leader sorsa mosolygott magában, majd összeszedte minden erejét és megkóstolta a reggelit.
- Hmm, Hyukie ez nagyon finom!
- Tényleg – Eunhyuk arca ragyogott a boldogságtól.
- A végén még kiderül, hogy egy szakács veszett el benned. Akkor ezentúl te fogsz főzni a fiúknak helyettem.
- Neeee! – tiltakozott mindenki egyszerre. Majd mindenkiből kitört a nevetés.
Leeteuk végignézett a sok vidám arcon. Néha nagyon nehéz és néha elképeszetően fárasztó, de soha semmiért nem adnám őket oda mosolyodott el magában.
- Szabad – hallatszott bentről.
- Yesung – nyitott be Leeteuk – beszélhetnénk egy percre.
- Ne haragudj, de most nem érek rá.
- Kérlek, nagyon fontos lenne! – Leeteuk szinte már könyörgött.
- Tényleg nagyon sajnálom Teuk, de Kibummal kirándulni megyünk. Majd máskor – azzal elhúzott a döbbent fiú mellett. Leeteuk fel sem tudta fogni, hogy Yesung csak így itthagyta.
Másnap délelőtt az interjúra készülődtek. Leeteuk remélte minden rendben megy majd. Már így is tiszta ideg volt.
- Hyung segíts megkötni a nyakkendőm – kérte Sungmin.
- Hyukie miért nem vagy még felöltözve 10 perc és indulunk.
- Máris Teuk, máris!
- Kyuhyun mi az a rózsaszín ing rajtad?
- Hát a fehérrel történt egy kis baleset.
- Menj és kérj egyet Haetől.
- Na indulhatunk végre? – türelmetlenkedett Leeteuk – el fogunk késni.
- Igen – harsogták a többiek.
- Egy pillanat – futott vissza Siwon a szobájába – a mobilom – mutatta mikor visszért – majdnem itt hagytam.
- Nagy veszteség lett volna – mormogta Kyuhyun.
- Hé te! – legyintett felé játékosan Siwon.
- Jó akkor mindenkinek megvan mindene ugye? Akkor indulás! – adta ki a parancsot Leeteuk.
Az interjú szerencsére nagyobb zökkenő nélkül, rendben lezajlott. Miután hazaértek a fiúk beültek a nappaliba filmet nézni, de Leeteuk túl fáradtnak érezte magát. Lefeküdt pihenni, de nem segített, úgy érezte ki kell szellőztetnie egy kicsit a fejét.
Kezdett sötétedni és Leeteuk még mindig nem volt sehol. A többiek kezdtek aggódni. A fiú már jó ideje elment, azóta nem volt semmi hír felőle. Donghae megpróbálta elérni őt, de nem vette fel a telefont. Vajon hol lehet? Egyre idegesebbek lettek. A telefonja kicsöngött, de nem vette fel. Megpróbálta Yesung is felhívni, de neki se vette fel, pedig eddig a fiú bármikor hívta Leeteuk mindig válaszolt neki.
- Biztos, hogy valami baja történt – Ryeowook szeme könnybe lábadt. Sungmin átkarolta úgy csitítgatta a fiút.
- Ez csak egyféleképpen deríthetjük ki – vette elő Eunhyuk a mobilját – tudjuk ki az akinek tuti, hogy felveszi bármi is van. Azzal tárcsázni kezdte Heechult.
- Hallo. Heechul? Van egy kis gondunk. – azzal Eunhyuk vázolta a helyzetet.
- Mi az hogy már több órája elment és senki se tudja hol van? – hallatszott ki a telefonból Heechul ideges hangja.
- Nem mondta meg hova megy, és mondom hiába hívja bármelyikünk, nem veszi fel a telefont.
- Hyukie, mit műveltetek vele?
- Mi semmit – válaszolt halk hangon a fiú – Hee megtennéd, hogy felhívod? Neked biztosan felveszi.
- Máris hívom! – azzal Heechul lecsapta a telefont.
Mindenki síri csendben várt és közben magában azon fohászkodott, hogy Leeteuk felvegye Heechulnak a telefont, mert ha nem, az rosszat jelent, nagyon rosszat. Percek teltek el idegtépő várakozásban bár a fiúknak inkább óráknak tűntek, mikor végre megcsörrent Eunhyuk mobilja.
- Hee elérted? – kérdezte izgatottan.
- Igen minden rendben van, jól van.
- Hála az égnek! – sóhajtott megkönnyebbülten Eunhyuk. Erre a többiek is fellélegeztek - És mond Hae hol volt? Miért nem vette fel a telefont.
- Mert idő kellett neki, hogy kiszellőztesse a fejét. Mert már nem bírta tovább, kimerült.
- Hát mostanság tényleg kicsit fáradtabbnak tűnt.
- Kicsit? – Heechul azt hitte rosszul hall – Eunhyuk hangosítsd csak ki a telefont, hogy a többiek is hallják! Mondjátok, ti tisztában vagytok vele, hogy Teuk mit meg nem tesz értetek? Tudjátok egyáltalán mi egy leader feladata? És Teuk nem csak egy sima leader. Bármikor, bármi bajotok volt mindig fordulhattatok hozzá és ő mindig meghallgatott és segített nektek. És ti? Mikor kérdeztétek meg, hogy van? Mikor kérdeztétek meg, hogy segíthettek-e neki valamiben? Ne csodálkozzatok hát ha kimerült. Egy ekkora csapatot összetartani hihetetlen nehéz. De neki sikerült. És ti ahelyett, hogy segítenétek neki, egyre csak újabb akadályokat gördítetek az útjába. Nem vagytok már gyerekek! Nőjetek fel végre és viselkedjetek felnőttek módjára!
- Igazad van Heechul. Olyan természetesnek vettem, hogy mindig itt van és segít – szólalt meg Siwon.
- Én meg mindig zaklattam a hisztijeimmel és az állandó féltékenykedésemmel – vallotta be bűnbánó arccal Eunyhuk.
- Én se voltam jobb nálad – sütötte le a szemét Donghae.
- Mostanában csakis magunkkal voltunk elfoglalva – szégyellte el magát Ryeowook.
- Teukkal pedig nem törödtünk – pirult el Sungmin.
- Nem kérdeztük meg, egyszer se hogy van – ismerte el szégyenkezve Shindong.
- Én se figyeltem rá amióta itt vagyok – vallotta be Kibum.
- Én meg amikor beszélni akart velem egyszereűen elhajtottam – sírta el magát Yesung.
- Én is sok gondot okoztam neki az állandó beszólásaimmal – ismerte be Kyuhyun.
Mindannyian elszégyelték magukat.
- Jól van fiúk nem kell ennyire letörni – enyhült meg Heechul is hallva a többiek szomorú hangját – figyeljetek egy kicsit jobban oda rá a jövőben meg egymásra is.
- Igyekezni fogunk - válaszolták kórusban.
- És most hol van Teuk – kérdezte Ryeowook.
- Úton hazafelé, nemsokára megérkezik. Nekem viszont most vissza kell mennem forgatni. A rendező mindjárt kinyír.
- Rendben Hee és köszönjük – hálálkodott Eunhyuk a többiek nevében is.
- Vigyázzatok magatokra! Sziasztok!
-Te is Hee! Szia! – köszönt el mindenki tőle egyszerre.
- Hát akkor nincs más hátra mint megvárni Teukot – összegezte a dolgot Eunhyuk.
De ez nem is volt olyan egyszerű, nem tudták semmivel se lefoglalni magukat, az idő pedig csigalassúsággal vánszorgott. Mikor végre nyílt a bejárati ajtó egy emberként vetették elé magukat. Leetuek alig bírt belépni, máris mindenki a nyakába vetette magát.
- Annyira sajnáljuk Teuk!
- Olyan önzőek voltunk!
- Annyira örülünk, hogy nincs semmi bajod!
- Úgy aggódtunk!
- Szeretünk Teuk!
Árasztották el a fiúk Leetueket, aki megszólalni sem tudott a meghatotságtól.
- Mire ez a nagy változás? – kérdezte mosolyogva miközben apró könnycseppek folytak végig az arcán.
- Heechul jól letermetett minket – szólalt meg Eunhyuk.
- De teljesen igaza volt! – tette hozzá Sungmin.
- Nem figyeltünk oda rád. Sajnáljuk. – Ryeowook hangja megbicsaklott az utolsó szónál.
- De ezen változtatunk – jelentette ki Siwon.
- Bele se gondoltunk mennyi munkával jár leadernek lenni, de ezentúl segíteni fogunk téged – mosolygott Donghae. Az egyetértés jeleként mindenki bólintott.
Leeteuk elmosolyodott.
- Hát nem nekem van a legjobb csapatom?
- Deeee – kiabálta mindenki egyszerre, majd nevetésben törtek ki.
- Most viszont ha nem haragszotok megyek lefekszem. Nagyon elfáradtam.
- Persze menj csak, pihend ki magad – helyeselt Sungmin.
Ahogy elment Yesung mellett az rámosolygott, de ő nem viszonozta a mosolyt. A fiú arcára csalódottság ült ki. Talán csak fáradt - gondolta, de mégis rosszul érezte magát.
Leeteuk ledőlt az ágyra, nem vágyott semmi másra csak egy jó, kiadós alvásra, amikor kopogtattak az ajtaján.
- Szabad.
- Ne haragudj hogy zavarlak – szabadkozott a szobába belépő Kibum – de valamit el kell mondanom neked és nem várhat. Lehet, hogy ezért Yesung örökre meg fog utálni, de látom, hogy borzasztóan zavarja ahogy az előbb viselkedtél vele és tudnod kell, hogy miért volt olyan hűvős veled a múltkor.
És Kibum nekikezdett, mire a történt végére ért Leeteuk szemeiből csak úgy záporoztak a könnyek.
- Szóval csak próbálta magát távol tartani tőled az érzései miatt azért volna a múltkor veled olyan elutasító – fejezte be Kibum.
Most azonnal beszélnem kell vele, Leeteuk felpattant az ágyról és futott Yesung szobájába.
- Yesung – tépte fel az ajtót kopogtatás nélkül. A fiú már az ágyában feküdt, felkapcsolta a kislámpát, hogy megnézze ki az éjjeli jövevény.
- Teuk! Valami baj van? – pattant ki hirtelen az ágyából.
- Nem, minden rendben. De mond miért nem mondtad el nekem?
- Mit? – de abban a pillanatban megjelent Kibum az ajtóban, zavartan a fiúra nézett és Yesung mindent megértett – Elmondtad neki? – támadt rá a fiúra.
- Én sajnálom. Én csak...
- Te mit csak? – dühös volt és szégyellte magát.
- Yesung kérlek ne haragudj Kibumra, jól tette, hogy elmondta. Most már értem miért viselkedtél velem úgy ahogy. Sajnálom, hogy az előbb utálatos voltam veled. Nem szeretnélek elveszíteni, te vagy a legjobb barátom!
- Teuk! Én se szeretnélek elveszíteni, de ...
- Tudom még időre van szükséged. Megértem.
- Köszönöm.
- És ne haragudj, hogy csak így rád rontottam az éjszaka közepén.
- Ugyan már, semmiség! – nevetett Yesung.
- És ne haragudj Kibumra – fenyegette meg játékosan az ujjával Yesungot – Jó éjt!
- Nem fogok. Jó éjt Teuk.
Miután a fiú kiment Yesung Kibum felé fordult.
- Ne haragudj, hogy az előbb úgy rádkiabáltam.
- Ugyan semmi baj, megértem, hogy kiakadtál, láttam, hogy bántott Teuk viselkedése, én csak segíteni akartam – pirult el.
- Tudom. És nagyon hálás vagyok. Az én hülyeségem miatt majdnem elveszítettem a legjobb barátomat. De te szerencsére itt voltál és segítettél – mosolygott a fiúra.
- Megmondtam Yesung nem? Soha többé nem hagyom, hogy szomorú legyél.
Yesung arca ragyogott a boldogságtól. Most végre úgy érezte, hogy le tudja zárni a Leeteuk iránti érzéseit és helyett adhat Kibum érzéseinek.
- Kibum.
- Igen?
- Szeretlek.
Kibum megdermedt a szó hallatán, tényleg jól hallotta, Yesung az mondta, hogy szereti. Ez lehetetlen, csak álmodta, biztosan rosszul hallotta. Csak nézte a fiút és egyetlen szót sem tudott kinyögni.
- Szeretlek Kibum, hallod szeretlek – mosolygott rá Yesung.
- Én is szeretlek – préselte ki magából Kibum könnybe lábadt szemekkel a szavakat.
Yesung hozzáhajolt és lágyan megcsókolta. És minden eddigi fájdalom, kín és reménytelenség abban a pillanatban szertefoszlott és Kibum nem érzett mást csak végtelen boldogságot.
Másnap reggel Leeteuk miután felébredt sutyorgásra lett figyelmes az ajtaja előtt. Felébredt, Sungmin, Hyukie gyertek csípett el apró hangfoszlányokat. Majd kinyílt az ajtó és az egész SuJu betódult a szobába.
- Jó reggelt hyung – köszöntötték.
- Jó reggelt nektek is – lepődött meg Leeteuk.
- Csináltunk neked reggelit – nyújtotta oda egy tálcán Eunhyuk – jobban mondva én csináltam a reggelit, Sungmin a teát.
- Oké álljunk meg egy perce – nevetett Leeteuk – azt tudom, hogy Sungmin remek teát készít, de te mióta tudsz főzni Hyukie?
- Hát ma óta – húzta ki magát büszkén.
Leeteuk nagyot nyelt.
- Aha.
- Gyerünk kóstold meg.
Eunhyuk várakozásteli arccal nézett rá. Néha nagyon nehéz egy leader sorsa mosolygott magában, majd összeszedte minden erejét és megkóstolta a reggelit.
- Hmm, Hyukie ez nagyon finom!
- Tényleg – Eunhyuk arca ragyogott a boldogságtól.
- A végén még kiderül, hogy egy szakács veszett el benned. Akkor ezentúl te fogsz főzni a fiúknak helyettem.
- Neeee! – tiltakozott mindenki egyszerre. Majd mindenkiből kitört a nevetés.
Leeteuk végignézett a sok vidám arcon. Néha nagyon nehéz és néha elképeszetően fárasztó, de soha semmiért nem adnám őket oda mosolyodott el magában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése