A szerelem ereje

Néha úgy érzem mintha vigyáznának rám. Mintha valaki mindig itt lenne a közelemben, hogy segítsen és megóvjon minden bajtól. Sosem hittem az őrangyalokban, de nem is tagadtam a létezésüket. Semlegesek voltak számomra. Egészen addig a napig.
Ez a reggel is úgy kezdődött mint a többi. Munkába indultam, a közeli céghez, ahol dolgoztam. A lámpa zöldre váltott és én leléptem az úttestre, amikor hirtelen egy száguldó autó közelített felém. Minden olyan hirtelen történt, azt hittem most itt a vég, amikor két kar hátulról elkapott, és elrántott az autó elől. A sofőr még csak le sem lassított, ugyanolyan sebességgel repesztett tovább mintha mi sem történt volna. Egész testemben reszkettem a félelemtől.
- Sss, már nincs semmi baj. – csitítgatott megmentőm. Hangja gyengéd volt és kellemes, mint lágy balzsam simogatta szívemet. Éreztem, ahogy légzésem újra normálissá válik és pulzusom sem vert már olyan gyorsan, mint néhány perccel ezelőtt.  Egészen addig, amíg meg nem pillantottam őt. Barna hajtincsei lágyan keretezték arcát, mosolya olyan volt akár a napfény, meleg és kedves. De leginkább a szemei voltak azok, amik elbűvöltek, azok a gyönyörű, sötétbarna szemek. Teljesen elvesztem bennük.
- Jobban vagy már? – kérdezte nyugtalansággal szemében az idegen.
- Igen, már jobban, köszönöm. És azt is köszönöm, hogy megmentettél. – néztem rá hálásan. Bár nem mintha sokat számítana, sóhajtottam fel magamban.
- Igazán semmiség. – szerénykedett.
- Egyáltalán nem az. Én nem tudtam volna ilyen gyorsan reagálni.
- Hát a reflexeimre sosem volt panasz. – nevette el magát. - Ám mit szólnál, ha erre a nagy sokra innánk valamit. Van innen nem messze egy csendes kis kávézó.
- Jól hangzik.
Végül is miért ne, gondoltam, arról teljesen elfeledkeztem, hogy nekem munkába kéne mennem. Elindultunk, ő pedig kedvesen érdeklődni kezdett arról, hogy mivel foglalkozom, miket szeretek csinálni, hogyan élek. Pár perc után meg is érkeztünk a kávézóba. Nagyon kellemes, hangulatos kis hely volt, távol a főút zajától.
- Üljünk le a teraszon, olyan jó idő van! – ajánlotta. Igaza volt, a nap hétágra sütött, a lágyan fújdogáló szellő pedig kellemessé tette a  kinti időt.
Narancslevet és fagylaltot rendeltünk. Ő extra adag tejszínhabot kért, azt mondta, sosem bír ellenállni a csábításnak. Tovább társalogtunk, és nekem fel se tűnt, hogy ő egyre több mindent tud meg rólam én viszont róla szinte semmit. Nagyon jól éreztem magam a társaságában, talán még senkivel sem tudtam ennyire közvetlenül, lazán beszélgetni. Lassan eljött az ideje, hogy induljak.
- Találkozhatunk még? – kérdezte.
Mindennél jobban szerettem volna, de agyam még idejében figyelmeztetett.
- Sajnálom, igazán jól éreztem magam, de.... – zavarba jöttem, egyetlen jó kifogást sem tudtam felhozni az ellen miért ne láthatnánk újra egymást. Illetve egyet igen, de azt nem akartam neki elmondani. Nem bírtam volna elviselni szánakozó tekintetét.
- Értem, szóval nem tetszem neked. – mosolygott keserűen. – Hát ez van, nemde?
- Nem erről van szó, én csak...én csak nem tervezek hosszú távra. – ami mondhatni még meg is felelt a valóságnak.
- Két hónapot leszek a városban. – csak ennyi volt a válasza.
Két hónap! Számomra rettentően sok idő volt. Annyit még kibírok, az még talán belefér. Talán még egyszer, utoljára, boldog lehetek.
- Rendben. – mosolyodtam el. – Két hónap.
- Szóval akkor mikor találkozunk legközelebb?
- Holnap délután?
- Nekem megfelel.
- A zebránál 4 órakor?
- Ott leszek. Addig is, vigyázz  magadra!
- Igyekszem.
Elindultam vissza a munkahelyem felé, pár lépés után jutott eszembe, hogy még a nevét se tudoom.
- Várj, hogy hívnak? – fordultam meg, de mire odanéztem már nem volt ott.
Nem tudtam mire vélni a dolgot, de nem volt időm ezen gondolkodni, már így is hatalmas késésben voltam.
Szerencsére a főnököm nem szúrt le nagyon. A munkám nappal elterelte a figyelmem a rejtélyes idegenről, de este mikor ágyba bújtam, újra eszembe jutott. Egy szempillantás alatt termett ott és ugyanilyen gyorsan tűnt is el mikor elváltunk. Talán csak álmodtam az egészet?
Másnap reggel minden különösebb fennakadás nélkül eljutottam a munkahelyemre. Már alig vártam a délutánt. Szörnyen izgatott voltam. Vajon tényleg eljön?
10 perccel 4 előtt ott álltam a tegnapi zebránál. Emberek jöttek-mentek, nagy volt a tolongás, de őt még nem láttam. Kicsit hátrébb álltam, mielőtt valaki elsodorna. Egy gyerek sírni kezdett mert elejtette a fagyiját, az anyukája lehajolt, hogy megvigasztalja, aztán visszamentek venni egy másikat. Az órámra néztem, pontosan 4 óra volt. Mikor felnéztem, megláttam a tömegben, mosolyogva integetett, ahogy  közeledett felém.
- Szia. Na akkor indulhatunk?
- Szia. Igen. De hova is megyünk?
- Az legyen meglepetés!
-Oh!
- Talán nem szereted a meglepetéseket?
- Hát az attól függ!
- Ez tetszeni fog, ne aggódj!
Megfogta a kezem és maga után húzott a buszmegálló felé. Miközben vártunk érdeklődött, hogy mi történt velem tegnap óta. Nem volt sok mesélnivalóm, de ő nem hagyta annyiban. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy még mindig nem tudom a nevét.
- Hogy hívnak? - vágtam szavába. - Oh, bocsánat. - kértem elnézést.
- Semmi baj. - mosolyodott el. - Eunhyuk, hívj egyszerűen csak Eunhyuknak.
- Szép név.
- Köszönöm.
- Na és a tiéd?
- Sora.
- Sora. - ismételte utánam. - Mint egy virág.
- Virág? - csodálkoztam.
- Igen. A rózsa jut rólad eszembe. Ugyanolyan gyönyörű és sugárzó szépség mint te.
- Oh, én nem... - egészen zavarba jöttem és elpirultam, ám a busz szerencsére megmentett. Felszálltunk és leültünk hátul. Pár percnyi út után megláttam az óriáskereket.
- Eunhyuk, csak nem a vidámparkba megyünk? - fordultam felé.
- Pontosan!
- Már gyerekkorom óta nem voltam ott.
- Hát akkor éppen itt az ideje, hogy újra ellátogass.
Igaza volt. Nagyon régóta nem éreztem ilyen jól magam. Felszálltunk mindenre, amire csak lehetett. Legjobban a hullámvasútat imádtam. Legalább tízszer kellett, hogy menjünk vele, de úgy tűnt Eunhyuk egyáltalán nem bánja. Volt egy-két játék, ami félelmetesnek tűnt, de a jelenléte teljesen megnyugtatott, biztonsággal töltött el. Ha velem volt, egyáltalán nem féltem. Ebédre sült krumplit ettünk hamburgerrel. Még vattacukrot is kaptam. Nagyszerűen szórakoztam, teljesen el tudtam engedni magam, ami már jó ideje nem fordult elő velem. Még arról is elfeledkeztem. Teljesen kifáradva, de annál boldogabban érkeztünk meg a házam elé. Eunhyuk ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy hazakísér, na meg kíváncsi volt rá hol is élek.
- Hát ez lenne. - mutattam otthonomra mikor megérkeztünk.
- Nagyon szép, takaros kis ház.
- Igen, szeretek is itt lakni.
- Megértem. Nagyon kellemesnek tűnik a környék.
- És csendes is.
- Sora, köszönöm a mai délutánt, nagyon jól éreztem magam.
- Nem, nekem kell megköszönöm. Rég szórakoztam ilyen jól.
- Ennek őszintén örülök. Akkor lehet arról szó, hogy megismételjük valamikor?
- Az nagyszerű lenne .
- Remek, akkor ezt meg is beszéltük. Mond csak Sora mondták már neked, milyen szép a mosolyod? - kezdett hirtelen bókolni.
- Eddig még nem. - pirultam el.
- Pedig gyönyörű. - elsimított egy kósza hajtincset, gyengéden két kezébe fogta arcomat, majd lágyan megcsókolt.
Úgy éreztem magam mintha a föld felett lebegnék, szívesem hevesebben kezdett verni. Automatikusan átkaroltam nyakát és viszonoztam csókját, amit ő kezdett elmélyíteni. Hamarosan vad szenvedéllyel faltunk egymás ajkait, egyre többet akartunk a másikból.
- Nem kéne bemennünk? - kérdezte rekedt hangon.
- Nem ártana. - kuncogtam.
Elővettem táskámból a kulcsot és kinyitottam vele a bejárati ajtót. Beléptünk a lakásba, Eunhyuk becsukta maga  mögött az ajtót, majd egyből újra ajkaimra tapadt. Hosszú, forró csókjai teljesen feltüzeltek, éreztem, ahogy egész testemet elönti a forróság. Kezével közben oldalam simogatta. Aztán áttért a nyakamra, apró kis puszikkal halmozott el, majd szívni kezdte. Aztán hirtelen abbahagyta.
- Akarod? - kérdezte.
Bólintottam, mire ő felkapott és bevitt a hálószobába. Letett az ágyra, aztán csípőmre ült. Ami ezután történt az szavakkal leírhatatlan. Még sosem tapasztaltam a szenvedély és a gyengédség ilyen természetes kettősségét. Mintha egy másik univerzumba léptem volna át. Senki sem volt még ennyire gyengéd és figyelmes velem. Szinte lebegtem a boldogságban.
Ezután mindennap találkoztunk, minden szabad percünket együtt töltöttük. És én felejthetetlen élmények sokaságával lettem gazdagabb. Elvitt csónakázni, voltunk csillagvizsgálóban, felmentünk egy világítótoronyban, voltunk piknikezni, állatkertben, rengeteg olyan dolgot csináltam, amit eddig még nem, vagy már nagyon régen. Teljesen megváltozott az életem, még sosem voltam ennyire boldog. Még Európába is elvitt. Akárhányszor rossz kedvem volt, ő pontosan tudta mivel vidítson fel, úgy szeretett mint még soha senki, és én sem szerettem még senkit ennyire ezen a világon.
De egy nap ez is végett ért. Olyan váratlanul jött akár a zivatar egy forró nyári napon. Tudom számítanom kellett volna rá, hisz már az elején tisztáztuk, hogy mindez csupán két hónapig tart, de felhőtlen boldogságomban teljesen elfeledkeztem erről. Mikor aznap elbúcsúztunk éreztem, hogy valami megváltozott, arca egyszerre csak komollyá vált, mindig vidám mosolyának most nyoma sem volt, szemébe szomorúság költözött.
- Sora, úgy tudod, hogy ez az utolsó napunk? - még a szavakat is nehezen ejtette ki.
- Máris? Ilyen hamar eltelt ez az idő?
- Igen... Sajnálom.
- És nem maradhatnál? Csak még egy kicsit! - kérleltem.
Arca fájdalmasan eltorzult szavaimra, hangja megremegett mikor válaszolt.
- Sajnálom, de nem lehet, nem maradhatok tovább.
- Értem. - szorult össze torkom. Éreztem, ahogy forró könnycseppek gördülnek végig az arcomon. Nem akartam, hogy elmenjen.
- Kérlek, ne sírj! - törölte le ujjával könnyeim. - Nem akarom, hogy szomorú legyél.
- Csak olyan nehéz! Nagyon szeretlek!
- Én is téged! És ha tehetném veled maradnék életed végéig, de nem lehet.
- Értem.
- Kérlek ígérj meg nekem valamit! - fogta arcom két keze közé és mélyen szemembe nézett.
- Ami csak szeretnél!
- Ígérd meg, hogy boldog leszel miután elmentem!
Boldog? Hogy lehetnék boldog nélküle? De nekem már úgyis mindegy, nem igaz? Láttam az arcán mennyire fontos ez neki, hát nem akartam elkeseríteni. Minek elmondani az igazat és csak még nagyobb fájdalmat okozni.
- Rendben van, megígérem.
- De ne csak úgy mond, tényleg tartsd be a szavad! Majd nemsokára megérted! - mosolygott rám.
- Mit?
- Még egyszer utoljára megcsókolhatlak? - kérdezte figyelmen kívül hagyva előző kérdésemet.
- Hát persze! - kiáltottam fel.
Odahajolt és hosszan, lágyan megcsókolt. De ez a csók most más volt mint a többi, éreztem, ahogy a boldogság érzése átjárja testem minden egyes porcikáját, mintha energiával töltene fel. Mikor hosszú idő után elváltak ajkaink, a meglepődöttségtől tátva maradt a szám. Eunhyuk ott állt előttem kiterjesztett szárnyakkal.
- Te...
- Őrangyal vagyok, a te őrangyalod.
- De..
- Nemsokára mindent megértesz. - szakított félbe. - Ne feledd, mit ígértél! Most mennem kell! Szeretlek!
- Én is szeretlek! - utoljára még rám mosolygott, aztán eltűnt a semmiben.
Ott álltam összetörten, megsemmisülve, elvesztve a legfontosabb dolgot az életemben, csak az az egy vigasztalt, hogy hamarosan minden fájdalomnak vége lesz.

- Sora, kérem fáradjon be velem az irodámba, beszélni szeretnék Önnel.
- Valami baj van doktor úr? - már ha ennél lehet még nagyobb baj egyáltalán.
- Nem, épp az ellenkezője. Sora, Ön teljesen meggyógyult!
- Mi? - kiáltottam fel. - Az meg, hogy lehet? Hisz azt mondta áttétes a rákom, hogy már csak néhány hónapom van hátra!
- Higgye el, én is ugyanúgy értetlenül állok a dolog előtt akárcsak Ön. Én sem értem, hogy lehet, de minden vizsgálatot kétszer is elvégeztettünk a biztonság kedvéért. Minden tumor eltűnt, ön teljesen egészséges!
Sírni kezdtem a boldogságtól, hát mégse halok meg?
- Köszönöm doktor úr, nagyon szépen köszönöm. - hálálkodtam.
- Ne nekem köszönje Sora! Ön volt az, aki leküzdötte a betegséget.
Elköszöntem a doktor úrtól és elindultam hazafelé. Teljesen meg voltam zavarodva, útközben többször is rossz irányba fordultam. Hogy lehet ez? Hogy gyógyulhattam meg így egyik pillanatról a másikra? Aztán eszembe jutott Eunhyuk, biztos voltam benne, hogy ő gyógyított meg. Hát persze! Most már a kérése is teljesen világossá vált! Hát ezért akarta, hogy megígérjem neki, hogy boldog leszek, ha ő már elment. Köszönöm Eunhyuk néztem fel az égre.
A következő napok nagyon nehezen teltek, egyszerre voltam örömteli és bánatos. Örültem, hogy élek, hogy kaptam még egy esélyt, de nagyon hiányzott Eunhyuk. Úgy éreztem a szívem szakad meg, hogy nem láthatom többé, hogy nem bújhatok oda hozzá, nem ölelhetem át, nem érezhetem csókjait többé ajkamon, érintését testemen. De próbáltam összeszedni magam, és minden erővel azon voltam, hogy teljesítsem ígéretem.
Nem hiába mondják, hogy az idő minden sebet begyógyít. Napról-napra jobban lettem. Később megismerkedtem egy rendes férfival, akibe beleszerettem, majd feleségül mentem hozzá. Két gyermekünk született, egy fiú és egy lány. Boldog voltam és igyekeztem teljes életét élni, ahogy Eunhyuk tanította abban a két hónapban. De sosem felejtettem el őt, mindig ott volt a szívemben. Ő volt életem egyetlen igaz szerelme.
82 éves koromban haltam meg, este elaludtam és többé nem ébredtem fel. Halálomkor egy angyal jelent meg, mikor meglátott furcsán elkerekedtek szemei.
- De hisz ez lehetetlen! - kiáltott fel.
- Mi? - kérdeztem zavartan.
- Hát ez! - ért hozzá vállamhoz, mire hirtelen szárnyaim nőttek.
- Ez meg, hogy lehet? - most rajtam volt a csodálkozás sora.
- Már értem. Te vagy az a lány, akiért Eunhyuk feladta az angyal létet. Nemcsak megmentett, de átadta az őrangyalságát is.
- Most akkor én is őrangyal lettem?  - még mindig nem tudtam elhinni.
- Igen. - mosolygott rám.
- Amit az előbb mondott, hogy Eunhyuk feladta az angyal létét, az pontosan mit jelent?
- Egy őrangyal mindig ott van és segít a pártfogoltján, de a számára kijelölt sorsot sosem változtathatja meg, ez a legfontosabb szabály, amit be kell tartaniuk.
- És Eunhyuk azzal, hogy meggyógyított engem szabályt szegett? - kérdeztem félve.
- Igen. Neked akkor meg kellett volna halnod.
- És... mivel büntetik... a szabályszegést?
- Amelyik angyal megszegi a szabályt, a pokol tűzében kell, hogy égjen örökké!
- Nem! Az nem lehet! - sikítottam fel.
- Sajnálom. - tette vállamra a kezét. - Gyere, megmutatom ki lesz a pártfogoltad.
Kábultan követem az angyalt, könnyeim hangtalanul folytak végig arcomon. Eunyhuk miattam szenved örökké, mindezt csak azért tette, hogy én élhessek. Hát ennyire nagyon szeretett? Képes volt ekkorra kínnak kitennie magát csakis értem? Nem tudtam, hogy leszek képes valaha is megbirkózni ekkora fájdalommal. És a legszörnyűbb az volt, hogy nem tehettem érte már az égvilágon semmit!

SJ - Végre újra együtt!

A fiúk kinyújtóztatták elgémberedett végtagjaikat.
- Egész jó kis film volt. – nyugtázta Shindong.
- Kellett már nekem egy kis lazítás! – sóhajtott fel Yesung.
- Ugyan miben fáradtál el? – nevette el magát Sungmin.
- Igenis sok mindenben! Nagyon elfoglalt ember vagyok! – szegte fel Yesung sértődötten kis pisze orrát, mire a többiek nevetésben törtek ki.
Kibum odahajolt hozzá és a fülébe súgta:
- Majd én ellazítalak később, ne aggódj!
És láss csodát Yesung szája azon nyomban mosolyra húzódott. Minnie a távolból, nevetve figyelte  a jelenetet.
- Mit nevetsz? Te is pont ugyanilyen vagy! – mosolygott Wookie.
- Mi? Én aztán nem! – tiltakozott hevesen Sungmin. Wookie nem szólt semmit, csak tovább mosolygott magában, tudta ilyenkor nem érdemes vitatkozni a fiúval.
- Tényleg Hee és Teuk merre vannak? – kapta fel a fejét Kyuhyun – még nem is tudtuk üdvözölni Heet.
- Nekem van ötletem hol lehetnek. – vetette oda sokat sejtetően Eunhyuk.
Donghae lemondóan megrázta a fejét, javíthatatlan a kölyök.
- Hogy neked mindig csak azon jár az eszed! – vetette a másik szemére.
- Most már megint mi rosszat mondtam? – morogta.–  Ezer éve nem látták egymást, nincs abban semmi , hogy na... értitek?
- Persze, hogy értjük, téged mindig. – nevetett Donghae és kisétált az előszobába ahol az eléje táruló látvány újabb nevetésre késztette. A két fiú ugyanis az ajtó előtt a földön ülve beszélgetett.
- Fiúk, elég nagy ez a lakás, mi lenne ha beljebb jönnétek?
Teuk és Hee először zavarodottan egymásra nézett, majd elnevették magukat. Feltápászkodtak és elindultak befelé. Közben Hae játékosan odasúgta Teuknak:
- Tudom, hogy nagyon régóta nem láttátok egymást, de mi lenne, ha nekünk is hagynál belőle egy darabkát?
Teuk fülig vörösödött zavarában.
- Na kinek hiányoztam a legjobban? – kiáltotta el magát Heechul mikor belépett a nappaliba. Egyszer hárman is a nyakába vetették magukat, majd a többiek is szép sorban üdvözölték őt. Azután meseestet volt kénytelen tartani, mert a fiúk mindent tudni akartak. Aztán pedig ők meséltek. Heechul minden egyes részletre kíváncsi volt, amit kihagyott, és sokszor sajnálta, hogy nem lehetett itt, mennyi jóból is maradt ki.
- Oké, ennyi elég mára! Hagyjátok Heechult had pihenje ki magát. – vetett véget a beszélgetésnek Teuk.
- Jaj ne haragudj Hee! – kértek tőle elnézést a fiúk.
- Ugyan semmi baj! – nevetett. – Annyira jó végre újra itthon lenni. – hordozta körbe tekintetét a többieken.
- Mi is nagyon örülünk neked! – mosolygott fülig érő szájjal Siwon.
- Hát remélem is! De most tényleg elfáradtam egy kissé, de holnap folytatjuk a sztorizgatást!
- Majd én segítek bevinni a bőröndöd a szobába – ajánlkozott Leeteuk.
- Na persze, a bőröndöt! – mormolta Hyukie, majd apró nyögést hallatott, mikor a gyomra közelebbi ismeretségbe került Hae könyökével.
- Jó éjszakát! – intett Hee, aztán kivonult a nappaliból Teuk kíséretében.
Nemsokára a többiek is nyugovóra tértek. Teuk segített Heechulnek kipakolni a bőröndből, megvetette az ágyát, aztán kiment a fürdőbe vizet engedni a kádba. A fiúnak jól esett ez a fajta szerető gondoskodás. Teuk mellett biztonságban érezte magát. Majdnem olyan volt mint akkor régen. Gyorsan elhessegette fejéből múltbéli gondolatait. Azt korszakot már lezárta magában, végleg.
- Kész a vized, mehetsz fürdeni. - jött ki a fürdőszobából Teuk.
- Köszönöm. De mond csak mi lenne ha velem tartanál? - ölelte át a fiú derekát.
- Ha szeretnéd. - pirult el.
Hee válaszul ajkát Teuk ajkára tapasztotta.
- Azt hiszem ezt vehetem igennek. - mosolyodott el Teuk miután ajkaik elváltak egymástól.
Hee kézen fogta, és behúzta magával a fürdőbe.
- Istenem mennyire hiányoztál! - csókolta meg újra, ezúttal sokkal szenvedélyesebben mint az előbb.
- Te is nekem! - mormolta Teuk.
Egymást csókolgatva szabadultak meg ruháiktól. Először Hee lépett be a fürdőkádba, aztán Teuk a fiú elé ülve. Hee apró puszikkal borította be a nyakát, aztán a hátát, majd végül vállára hajtotta fejét. Pár percig csak ültek így csöndben, élvezve egymás közelségét.
- Hee! - semmi válasz. - Heeee! - még mindig semmi. Teuk oldalra fordította fejét és mosolyogva állapította meg, hogy a fiú elaludt. Óvatosan megsimogatta az arcát.
- Hee ébredj! - keltegette gyengéden. A fiú hirtelen felkapta a fejét.
- Mi az, mi történt?
- Nyugi nincs semmi baj, csak elaludtál!
- Jaj Teuk, ne haragudj!
- Ugyan már, nincs miért elnézést kérned, csak azért keltettelek fel, mert kezd kihűlni a víz. Nem akarom, hogy megfázz.
- Az én drága, gondoskodó Teukiem. Mihez is kezdenék nélküled? - adott egy puszit a fiú arcára.
- Olyan sokáig voltál távol, most agyon foglak kényeztetni. - mosolygott. - De most fürödjünk meg gyorsan, mielőtt összeszedünk egy jó kis náthát.
Hamar megmosták egymást, megtörülköztek, aztán Heechul lefeküdt aludni, Leeteuk pedig visszaindult a saját szobájába.
- Teuk, -szólította meg a fiút mikor az épp kilépett volna az ajtón.
- Igen? - fordult vissza.
- Szeretlek!
- Én is szeretlek! - mosolygott Heechulre. - Álmodj nagyon szépeket!
- Te is!
Teuk becsukta maga mögött az ajtót, Hee pedig pár perc után mély álomba zuhant. Reggel kipihenten és jókedvűen ébredt. Mikor kilépett a folyosóra mennyei illatok csapták meg az orrát. Hmm, bizonyára Wookie készíti a reggelit. De jó lesz megint hazait enni. Nem is tévedett. Mikor a konyhába ért Wookie épp rizst főzött.
- Jó reggelt Hee! - száguldott el mellette Minnie, aki rögtön nekiállt teát csinálni.
- Wookie, mikor eszünk? - szagolt bele a levegőbe Heechul.
- Még pár perc Hee, mindjárt kész vagyok.
- Már alig várom, hogy újra ehessek a főztödből!
- Még bírd ki egy kicsit! - nevetett Wookie.
Időközben a többiek is megérkeztek. Sungmin elkészítette Kyuhyun szokásos kakaóját is, majd nekiálltak mindannyian reggelizni. Aznap nem volt sok dolguk, egyedül Siwonnak kellett forgatásra sietnie, így ő nem is evett velük. A napot dvd-zéssel, olvasással, zenehallgatással, számítógépezéssel töltötték. Estére viszont megbeszélték, hogy elmennek egy étterembe megünnepelni Heechul hazatértét. Egy közeli helyet választottak, ahol külön teremben lehettek. Nagyszerű volt a hangulat, és még Siwonnak is sikerült időben odaérnie. Heechul tovább hallgatta a fiúk beszámolóit és őt is alaposan kifaggatták mindenről. Estére mindenki alaposan elfáradt, amint hazaértek rögtön beestek az ágyaikba. Leeteuk Heechul szobája elé settenkedett. Halkan kopogott, majd résnyire kinyitotta az ajtót.
- Hee alszol már?
- Még nem Teuk.
- Bejöhetek?
- Persze. Valami baj van? - kapcsolta fel Heechul az éjjeli lámpát.
- Nem, nincs semmi, - állt egyik lábáról a másikra zavartan Leeteuk - csak arra gondoltam esetleg itt aludhatnék-e ma?
- Ez egy kifejezetten jó ötlet - húzódott perverz mosolyra Heechul szája. Felemelte a takarót, maga mellé invitálva a fiút. Leeteuk bemászott az ágyba és odabújt szerelméhez. Heechul átkarolta és egy puszit nyomott a fejére. Válaszul Teuk csókolgatni kezdte a nyakát. Egyre inkább elragadta a hév. A fiú csípőjére ülve szenvedélyes csókban részesítette. Heechul belemarkolt a hajába, magához húzva most ő vette kezelésbe a fiú nyakát. Leetuek felnyögött, ahogy a fiú ajka bőréhez ért. Egy idő után nem bírta tovább, elhúzódott kissé a fiútól, hogy levehesse róla  a pólóját. Hirtelen kitárult az ajtó és Wookie rontott be rajta. Leetuek az ijedtségtől leesett az ágyról. Hee lehajolt hozzá, hogy megnézze jól van-e.
- Minden rendben?
- Igen, nincs semmi baj - tápászkodott fel.
Dühösen Wookie felé fordult, hogy leszidja, amiért csak így beront egy szobába. Egyáltalán honnan tudta, hogy itt van? De mikor meglátta a fiú zaklatott arckifejezését, mérge rögtön elpárolgott és helyét aggodalom vette át.
- Wooke mi a baj? - sietett oda a fiúhoz.
- Sungmin... - szipogta a srác. - Jaj Teuk gyere gyorsan, Minnie nagyon rosszul van.
- Menjünk! - indult el nyomában a másik kettővel.
De mikor beléptek a fiúk szobájába, Sungmin nem volt sehol.
- Minnie merre vagy? - nézett körbe kétségbeesetten Wookie.
- Nézzétek csak! - mutatott a fürdő irányába Heechul - onnan fény szűrődik ki.
Wookie odafutott, szinte kitépte az ajtót a helyéről, ahogy kinyitotta. Belépve a helyiségbe Minniet a wc-re borulva találták, amint épp kiadja a vacsoráját.
- Sugmin. - futotta oda hozzá Wookie. A fiú oldalra fordította fejét, verítékben úszó arca halálsápadt volt.
- Azt hiszem elronthattam valamivel a gyomrom - nyögte.
- Hmm. - gondolkodott el Teuk. - Előételnek mindannyian ugyanazt ettük talán a főételben lehetett valami.
Majd hirtelen megrázkódott.
- Minden rendben van? - ugrott oda hozzá Heechul.
- Nem vagyok jól - torzult el arca a fájdalomtól, majd kezét szájára szorítva elfutott a másik fürdő irányába.
- Minnie te mit vacsoráztál? - fordult a fiú felé.
- Rákot.
- Értem. - azzal gyorsan Leeteuk után sietett. Ugyanúgy talált rá, ahogy ők az előbb Minnire. Lehajolt hozzá és elkezdte a hátát simogatni. Mikor Teuk kissé megkönnyebbült megkérdezte tőle is, hogy mit evett.
- Rákot - volt a válasz.
- Azt hiszem megvan a bűnös.
- Evett még valaki?
- Azt hiszem Hyukie is azt kért.
- Mindjárt jövök.
Elsietett a folyosó végén lévő szobához. Benyitva egy összegörnyedten nyöszörgő gombócot talát az ágyon, amit hátulról Hae simogatott. A fiú kétségbeesetten nézett rá.
- Pár perce hirtelen fájlalni kezdte a gyomrát. - magyarázta.
- Valószínű az éttermi rák a hibás. Teuk és Minnie is rosszul vannak.
Hyukie ekkor felpattant kezét a szájára szorítva kilőtt akár egy rakéta.
- A Siwon melletti fürdőbe menj! - kiáltotta a fiú után, remélve, hogy az még meghallotta őt. Hae kedvese után sietett, Hee pedig visszament Teukhoz.
- Még jó, hogy három fürdőnk is van. - mormolta útközben.
Miután mindhárom fiú kiadta magából, amit ki kellett, a többiek ágyba dugták őket.
- Sajnálom, hogy elrontottam az estéd. - nézett rá bocsánatkérő tekintettel Teuk.
- Ugyan, dehogy! A legfontosabb, hogy rendbe gyere. - mosolygott rá Heechul, miközben karjaiba vonta. - Ha bármi van csak szólj.
Teuk bólintott, majd nemsokra rá sikerült mindkettőjüknek elaludni. A másnapot mindhárom fiú szigorú diéta mellett az ágyban töltötte. Siwon hálát adott az égnek, hogy ő mégsem evett a rákból, pedig először ő is azt akart rendelni. Nem örültek volna neki, ha miatta leáll a forgatás. Szerencsére két-három nap múlva Teuk, Minnie és Hyukie is újra a régi volt. Egyik nap megint szabad volt a délutánjuk és Teuk örült, hogy végre egy kis időt tölthet kettesben Heechullel. Azaz tölthetett volna, ha nem ront be a szobába Siwon. Már épp belemelegedtek a dolgokba, mikor Siwon kivágta az ajtót és arcán gondterhelt kifejezéssel becsörtetett a szobába.
- Hyung segítened kell! - kérlelte, ügyet sem vetve arra, hogy a fiú félmeztelenül ül Heechul csípőjén.
Teuk legszívesebben sikított volna az idegtől, bazd meg, hát nem veszed észre, hogy épp mit csinálunk, de mosolyt erőltetett arcára és hangosan csak ennyit kérdezett:
- Miben kellene a segítségem Siwon?
- Gyakorolnád velem a szövegem?
- Pont most? Nem lehetne kicsit később?
- Kérlek hyung! Ma előbb befejeztük a forgatást, valami technikai malőr miatt és holnap egy nagyon fontos jelenetet veszünk fel. Nincs máskor időm. - nézett rá könyörgő szemekkel.
- Rendben. - sóhajtott fel Teuk. - Két perc és ott leszek.
- Köszönöm hyung! - mosolygott hálásan Siwon, majd szövegkönyvébe mélyedve visszasétált a szobájába.
- Ne haragudj Hee. - nézett bűnbánó arccal a fiúra.
- Ugyan már, semmi baj. Menj csak.
Teuk lemászott a fiúról, felkapta a pólóját és kissé duzzogva átcsörtetett Siwonhoz. Ám a következő napok sem voltak jobbak. Lassan megkezdődtek a következő turnéjuk előkészületei, így kevesebb idejük volt és ha mégis úgy hozta a sors, hogy mindketten ráértek, akkor pedig mindig közbejött valami. Egyik alkalommal Wookie kérte meg, hogy ugorjon be a Kiss my radioba mert az aznapi vendég lebetegedett, aztán Kyu akart neki egy új videójátékot mutatni, majd Shindong kérte meg, hogy segítsen neki ajándékot választani a barátnője születésnapjára. Lassan kezdte úgy érezni magát, mint aki meg van átkozva. Heechul minden egyes alkalommal nagyon megértő volt, de Teuk érezte, hogy az ő türelmének is van határa. Ez néhány nap múlva meg is mutatkozott nem túl kellemes körülmények között. Úgy tűnt most tényleg együtt tölthetnek egy kis időt. Teuk előtte mindenkit megkérdezett, ha valakinek van valami ügyes-bajos dolga most mondja, de senkinek nem volt semmi. Heechul épp a fiú mellkasát borította be apró puszikkal, amikor kopogtak az ajtón.
- A kurva életbe! - szakadt el a cérna Heechulnél. - Bárki is vagy tűnj innen, most nem érek rá! - kiabált ki.
- Lee Soo Man vagyok - hangzott az egyszerű, kimért válasz.
- A francba! - ugrott ki az ágyból, mindketten gyorsan felöltöztek, majd a fiú ajtót nyitott. - Elnézést uram, nem tudtam, hogy Ön az.
- Semmi baj Heechul, jó, hogy újra itthon vagy - nevetett fel, majd észrevette a mögötte álló másik fiút. - Te is itt vagy Teuk? Nagyszerű! Úgyis beszélni akartam veled!
- Valami baj van uram?
- Nem, semmi. Csak szólni akartam, hogy megváltozott a sajtótájékoztató időpontja, holnap délután háromkor lesz. Kettőre érted küldöm az autót.
- Rendben uram.
- Akkor ezt meg is beszéltük. Amúgy minden rendben?
- Igen uram!
- Pompás! Ja, igen Heechul. Csak azt akartam mondani, hogy gyere el te is a holnapi sajtótájékoztatóra, úgyis rég láttak már az emberek.
- Rendben uram.
- Akkor én megyek is. Sziasztok! Ja és el ne felejtsétek a hétvégi díjkiosztót!
- Nem fogjuk uram! Viszlát uram!
Miután becsukták főnökük után az ajtót, mindketten háttal nekidőlve a földre csúsztak.
- Huh ez meleg helyzet volt! - sóhajtott fel Teuk.
- Nekem mondod! - nézett rá Heechul. Aztán mindketten az ágyra néztek.
- Nekem valahogy elment a kedvem!
- Nekem is!
Egymásra néztek, majd hirtelen nevetésben törtek ki! Percekig nem bírták abbahagyni.
A következő napok a szokásos módon teltek, a fiúk gyakoroltak a közelgő turnéra. A sajtótájékoztató is rendben lezajlott és a két fiú legalább addig is együtt lehetett, még ha nem is olyan intim körülmények között, mint ahogy ők szerettek volna. Elérkezett a díjkiosztó ideje. Teuknek sikerült időre az egész társaságot rendben szednie. Három díjat is nyertek a fiúk, úgyhogy nagy volt az öröm. Az után lévő afterpartyn mindenki rendesen odatette magát, fergeteges volt a hangulat. Donghae odalépett Teukhoz.
- Itt az alkalom. - mosolygott rá sokatmondóan.
- Mihez? - nézett rá a fiú zavarodottan.
- Hogy végre kettesben lehessetek Heevel.
- Hol? Itt?
- Ahj, dehogyis! Hát otthon! Most üres a ház és egy darabig még biztos az is lesz! - kacsintott rá a fiú.
- De  nem léphetünk csak úgy le innen!
- Már miért ne?
-  És ha észreveszik?
- Majd azt mondom, hogy rosszul lettél és Heechul hazakísért. Vagy neked talán nem lehet soha semmi bajod?
- Dehogynem, nem arról van szó!
- Hát akkor meg! Gyerünk menjetek már! Hát nem erre vártok már napok óta?
Teuk elpirult. Nagyon hálás volt a fiúnak.
- Köszönöm. - mosolyodott el.
- Ugyan mit! - nevetett a fiú.
Leeteuk megölelte Donghaet, majd gyorsan megkereste Heechult, valamit súgott a fülébe, amitől a fiú arcán hatalmas mosoly jelent meg, majd sietősen távoztak az épületből. Fogtak egy taxit és egyenesen hazamentek. Alighogy beléptek az ajtón, Heechul máris a falhoz nyomta Teukot és forró, érzéki csókban részesítette. Szinte falták egymást, ahogy újra és újra vad csókban forrtak össze. Az elmúlt napok minden vágya, mint a kitörni készülő vulkán robbant most ki belőlük. A nappali kanapéjáig jutottak el csupán. Heechul ledöntötte Teukot, majd fölé mászott. Mint vad a zsákmányára úgy csapott le a fiúra. Kezét becsúsztatta Teuk pólója alá, miközben nyakát harapdálta. Minden egyes érintése perzselte a fiú bőrét. Teuk kissé megemelkedett, hogy Hee le tudja venni róla a pólóját. Végighúzta kezét a fiú tökéletes mellkasán, kockás hasán. Olyan jó érzés volt újra érinteni selymes bőrét, érezni a keze alatt a fiú kidolgozott izmait. A kulcscsontjánál kezdte el csókolgatni onnan haladt egyre lejjebb. A mellbimbójánál elidőzött egy ideig, bekapta, szopogatta, minden lehetséges módon kényeztette a fiút. Teuk apró nyögéseitől, amiket minden egyes alkalommal hallatott mikor hozzáért, csak még jobban begerjedt. Benyúlt a nadrágjába és végighúzta kezét Teuk férfiasságán, amire a fiú egy hangos nyögéssel válaszolt. Kigombolta és lehúzta róla a nadrágját majd a boxerét is. Először a szájával kezdte el kényeztetni. Teuk a mennyekben érezte magát, próbált valahogy megkapaszkodni  a kanapéban, nem sok sikerrel. Heechul leszállt a fiúról és gyorsan beszaladt a szobába egy kis síkosítóért, majd visszamászott a fiúra és előbb mutatóujjával, majd a középső ujjával is behatolt a fiúba. Mikor úgy érezte már eléggé tág és láthatóan Teuk se bírta már tovább, kihúzta ujjait, és férfiasságával hatolt be a fiúba. Először lassan mozgott benne, de nem sokra rá gyorsabb tempóra váltott. Nyögéseik betöltötték az egész szobát, nem sok hiányzott már, hogy elérjék a beteljesülést. Testük forró lázban égett, szinte eggyé olvadt, olyan tökéletes szinkronban mozogtak együtt. Néhány lökéssel később szinte egyszerre mentek el. Heechul zihálva borult Teukra. A fiú átkarolta szerelmét. Boldog mosollyal az arcán próbálta elérni, hogy újra egyenletesen tudjon levegőt venni. Pár perccel később mikor már mindketten megnyugodtak, Heechul Teukra emelte tekintetét.
- Hát ez már nagyon hiányzott! - jelent meg az a perverz mosoly az arcán, amilyet csak ő tudott produkálni.
- Ó tényleg? - húzta a fiú agyát.
- Tudod te milyen nehéz ennyi ideig kibírni szex nélkül? - nézett rá kétségbeesett szemekkel Heechul.
- Na szép! Szóval én csak a szexuális vágyaid kielégítésére kellek. - játszotta a sértödőttett.
- Tudod jól, hogy nem. - mosolygott rá Hee, majd Teuk nyakába temette arcát. - Nagyon szeretlek. - mormolta, miközben egy puszit lehelt rá.
- Én is nagyon szeretlek! - ölelte még szorosabban a fiút.
Heechulnak nem volt könnyű túljutnia a múlton, a Hangenggel való szakítás után úgy érezte soha többé nem fog tudni megbízni senkiben, soha többé nem fog tudni újra szeretni. Az elején félt is attól, hogy egyszer majd Teuk is elhagyja őt, de mostanra már minden aggodalma elszállt. Végre túl tudott lépni a múlton, hogy egy csodás, új életet kezdjen azzal a férfival, akit mindennél jobban szeret ezen a világon, és akiben immár teljes mértékben meg tud bízni.

Egy pillanatnyi rossz döntés

- Hyukie. - mormolta a fiú fülébe Donghae, miközben apró puszikat lehelt a nyakára.
- Donghae felizgatsz! - nyögött fel kéjesen Hyukie.
- És az baj? - kérdezte ártatlan hangon.
- Igen, tekintve, hogy mindjárt vissza kell mennünk a színpadra.
- De még van néhány percünk - dünnyögte Donghae miközben egyre lejjebb haladt a fiú hátán. - Olyan selymes a bőröd - húzta rajta végig ujjait. Hyukien jól eső remegés futott végig a másik érintése nyomán. Donghae ahogy elért Hyukie fenekéhez, erősen belemarkolt, ami újabb nyögésre késztette a fiút.
- Donghae, még fel is kell öltöznöm! - próbált szabadulni a helyzetből Hyukie.
- Minek édes? A lányok is jobban imádnak póló nélkül.
- Van is mit! - húzta ki magát büszkén.
Donghae most maga felé fordította és mellkasát kezdte el kényeztetni. Elérve mellbimbóihoz el kezdte szívni azokat, Hyukiet újabb nyögéssorozatba kergetve. Aztán áttért a fiú hasára. Végigsimított a tökéletesen kockákon, lassan, ráérősen, kiélvezve minden egyes pillanatot.
- Fiúk gyertek, mennünk kell! - rontott be az öltözőbe Sungmin, de a látványtól rögtön torkán akadt a szó, amint meglátta a Hyukie előtt térdeplő Donghaet. Szó mi szó, elég furcsa látványt nyújtottak, főleg azzal a riadt tekintettel, ami most mindkettőjük arcára kiült. Sungmin szeme elé kapta a kezeit, aztán ujjai között kikukucskálva megkönnyebbülten állapította meg, hogy legalább a nadrág még fent van Hyukien.
- Bo-bocsánat.  - kért elnézést.
- Talán nem kéne kopogás nélkül berontani! - horkant fel Donghae.
Sungmint elöntötte az méreg Donghae hanghordozása hallatán.
- Talán ezt nem itt kéne csinálni! - vágott vissza - Igazán kibírhatnál két és fél órát.
- Még te beszélsz? Te se bírsz ki 5 percnél többet a te drágalátos Wookied nélkül! - Donghae hangja csak úgy sütött a gúnytól.
- Hogy mi van? - indult meg felé Sungmin.
- Elég legyen fiúk! - csattant fel Hyukie miközben a két fiú közé állt. - Minnienek igaza van. - nézett Donghaera ellentmondást nem tűrő szemekkel, majd Minnie felé fordult és bocsánatkérően meghajolt. - Ne haragudj ránk kérlek Minnie, máris indulunk. Még egyszer elnézést.
- Semmi baj Hyukie. - enyhült meg a fiú. - Megyek szólók a többieknek is.
Miután Sungmin elment Hyukie mérges tekintettel fordult Donghae felé.
- Ez azért túlzás volt! Minek kellett így leteremtened Sungmint?
- Mert igazam volt. Mit szól bele a mi magánéletünkbe. - durcáskodott továbbra is Donghae akár egy kisgyerek.
- De ez most nem rólunk szól, hanem egy koncert és nem a saját vágyainkkal kell foglalkoznunk, hanem, hogy a lehető legtöbbet nyújtsuk a közönségnek!
- Jól van, igazad van. - szegte le a fejét bűnbánóan Donghae.
- Na gyere, ne búsulj! - mosolygott rá Hyukie, felkapta gyorsan a pólóját, majd kézen fogva maga után húzta a fiút.
A koncert rendben lezajlott, az összes fiú minden erejét és tudását beleadta a fellépésükbe. Este Siwon szobájába gyűltek össze, mindenki fáradtan zuhant le a hotelszoba kanapéjára. Már akinek jutott hely, mert aki nem volt elég gyors annak sajnos csak a szőnyeg maradt.
- Kész vagyok teljesen! - feküdt ki a szőnyegen Wookie.
- Akkor ma este nem kapok kényeztetést? - biggyesztette le csalódottan ajkait Sungmin.
- Ne haragudj édes, de örülök, ha az ágyig el tudom vonszolni magam. - mosolygott rá bocsánatkérően kedvesére.
- Ó elviszlek én az ágyig a karjaimban ne aggódj. - jelent meg huncut mosoly Sungmin arcán.
- Teeee - fordult oda hozzá Wookie és csikizni kezdte a fiút.
- Annyira fantasztikus volt ez a mai koncert. Az a rengeteg rajongó! - lelkendezett Henry.
- Hihetetlen mennyire szeretnek! - ámuldozott Zhou Mi is.
- Láttuk ám a sok Zhou Mi törülközőt. - kacsintott rá Siwon, mire a fiú olyan piros lett akár a paradicsom.
- Én úgy ennék valamit. Ti nem vagytok éhesek? - érdeklődött Kangin a többiektől.
- De én igen! - emelte magasba a kezét Hyukie.
- Nincs kedvem lemenni az étterembe. - nyöszörgött Kyu.
- Akkor rendeljük a szobába a kaját. - indítványozta Shindong, amit az egész csapat egyöntetűen elfogadott.
Pár perccel később nem csak a fiúk hevertek szanaszét a szobában, hanem mindenki előtt egy tányér is volt megpakolva mindenféle jóval. A szerelmespárok egymással, a többi fiú csoportokra bomolva vacsorázott.  Evés után a legtöbben elvonultak a szobájukba. Néhányan itt maradtak megnézni egy filmet, aztán ők it követték a többieket. Hosszú napjuk volt, és a holnapi sem lesz könnyebb.
Hyukie épp átöltözött pizsamájába, ami egy pólóból és rövidnadrágból állt, mikor Donghae mögé lopózott és átölelte a derekát.
- Kérem a desszertem. - súgta a fiú fülébe.
- Milyen desszertet? - fordult meg Hyukie és csodálkozó tekintettel nézett a másikra.
- Hát téged! - nézett vissza rá zavartan Donghae.
- Szóval én lennék a desszerted? - mosolyodott el huncutul és ebből Donghae rögtön rájött, hogy az előbb csak játszott vele a fiú.
 - Na megálljt ezért büntetés jár!
- És milyen büntetés?
Hyukie kihívó tekintete csak még jobban feltüzelte Donghaet. Az ágyra döntötte a fiút, ráült a csípőjére majd lecsapott ajkára akár sas az áldozatára. Vadul csókolta a fiút, épp hogy csak levegőt venni engedte a másikat, majd máris újra lecsapott rá. Aztán fülcimpáját kezdte el harapdálni, majd áttért a nyakára és azt kezdte el szívni.
- Hae ne! - nyögte Hyukie.
- Mi a baj? - kérdezte Hae két szívás között.
- Meglátszik holnap.
Hae felsóhajtott és áttért a fiú mellkasára.
- Ez nem fog meglátszani. - mormogta mikor a fiú mellbimbóit kezdte el nyalogatni, majd szívni. Hyukie aprókat nyögött a másik minden egyes mozdulatára. Donghae végigsimított Hyukie egész felsőtestén, majd elidőzött egy kis ideig a tökéletesen kidolgozott kockákon. Apró csókokat lehelt mindegyikre. Hyukie úgy érezte nem bírja tovább, a másik iránti vágya elérte a tetőpontját és elemi erővel tört ki belőle.
- Donghae akarlak, most! - szinte könyörgött a fiúnak, mire az válaszul végignyalt Hyukie péniszén. A fiú nyögései betöltötték az egész szobát, ahogy Donghae a nyelvével tovább kényeztette, és csak remélni merték, hogy elég erősen a falak, és nem hallatszik át semmi a szomszéd szobákba. Donghae benyúlt az éjjeliszekrény fiókjába és elővett egy kis síkosítót.
- Te aztán mindenre felkészültél. - nyugtázta elégedetten Hyukie.
- Még szép! - nézett rá vágytól fűtötten Donghae, majd bekente magát síkosítóval, aztán óvatosan a fiúba dugta először a mutató ujját aztán a középső ujját. Mikor már eléggé kitágította a fiút, kihúzta az ujjait és óvatosan férfiasságával a fiúba hatolt. Először lassan mozgott benne, majd gyorsított a tempón. Hyukie kéjesen vonaglott, nyöszörgött alatta, kezével a lepedőt markolászta.  A kéj egyre magasabb hullámait lovagolták meg. Mindketten érezték, hogy közel járnak már a kielégüléshez. Donghae még őrültebb tempóba kezdett és néhány lökéssel később szinte egyszerre élveztek el. Donghae lihegve borult szeretője nyakába. Jó néhány percbe telt mire újra egyenletesen tudtak lélegezni. Donghae legördült Hyukieról és bebújt mellé a paplan alá. Az előbb még oly határozott, vad férfiból percek alatt félénk kisfiú vált. Hyukie védelmezően átkarolta és egy puszit adott a homlokára.
- Szeretlek! - súgta a fiú fülébe.
- Én is szeretlek - bújt hozzá még szorosabban Donghae.
A másnap délelőtt pihenéssel és próbákkal telt. Megnézték még egyszer a beállításokat, bár nem volt miért aggódni, hisz az előző nap minden tökéletesen ment. Aztán elkezdődött a koncert. A rajongók nagyszerűek voltak, a hangulat a tetőfokára hágott, a fiúk nagyszerűen érezték magukat. Hyukie megint a harlem shaket táncolta. Donghaet annyira magával sodorták Hyukie szexis mozdulatai , hogy teljesen elfeledkezett arról, hogy színpadon van. Hyukie háta mögé lépett, átkarolta a fiú derekát, majd forró csókolt lehelt a fiú nyakába. Hyukie teljesen megzavarodott, igyekezett szabadulni a fiú öleléséből.
- Mégis mit művelsz? - sziszegte oda a fiúnak.
- Mi? - kérdezett vissza zavarodottan Donghae.
- Engedj már el! - üvöltött szinte a fiúra.
Donghae feleszmélt és végre elengedte Hyukiet, az gyorsan előrébb jött és még szexisebben kezdett el táncolni, már ha ez lehetséges volt. A rajongók örjöngtek, de Hyukie tudta, hogy nem fogják ennyivel megúszni. Amikor lementek a színpadról a többiek mérges tekintetével találták szembe magukat.
- Ezt mégis, hogy képzeltétek? - üvöltötte Siwon.
- Ebből akkora botrány lesz! - sóhajtott fel aggódva Sungmin.
- Hogy fogjuk ezt kimagyarázni? - nézett kétségbeesetten a többiekre Wookie.
- Sajnálom az egész az én hibám. - kért bocsánatot Donghae. - Hyukie nem tehet az egészről semmit.
- Most már késő sajnálkozni. Csak tudnám, hogy miért nem bírod csak egy kicsit visszafogni magad? - mérgelődött még mindig Siwon.
- Ha ezt Teuk megtudja. Szegény srác, milyen csalódott lesz! - sóhajtott fel szomorúan Kangin.
- Teuk - lehelte Donghae. Csalódását okozott a hyungjának, aki mindig kiállt mellette. Érezte, ahogy könnyek szöknek a szemébe, bármilyen büntetést elviselt volna, a többiek szidását is szó nélkül tűrte volna, de hogy fájdalmat okozott a hyungjának, ez mélységes bánattal töltötte el.
De nem volt megállás a koncertnek folytatódnia kellett, úgyhogy a fiúk visszasiettek a színpadra. Profik módjára végigcsinálták az egész fellépést, de ha bárki ott lett volna velük a színpadon érezte volna azt a fagyos levegőt, ami most körbelengte őket. A fiúk amennyire csak lehetett igyekezték kerülni Donghaet, de még azon a határon belül, ami nem tűnik fel a rajongóknak. Hyukie egyszerre sajnálta és haragudott a fiúra. Meg tudta érteni őt, de egyre Kangin szavai jártak az agyában. Mi lesz ha ezt Teuk megtudja? Rá bízta a csapatot, és ő, hogy bizonygatta, hogy képes lesz felelősségteljesen, teljes mértékben ellátni ezt a feladatot. Erre tessék! Teuk alig vonult be, máris ez történik. És ezt most neki kell elsimítania. Koncert után most nem gyűltek össze a fiúk senki szobájában, mindenki visszavonult aludni. A fiúk még másnap sem voltak hajlandóak szóba állni Donghaeval. És haragjuk nem volt teljesen alaptalan. Fancamok és rajongói leírások tömkelege jelent meg az interneten. Mindenki azt találgatta, hogy van-e valami a két fiú között. Persze a legtöbben úgy gondolták, hogy ez is csak a fanservice része volt, de annyira élethű volt, hogy sokan emiatt kételkedni kezdtek benne. Ráadásul a fiúk ennyire messzire még sosem mentek. Mindenesetre jó kis felbolydulást okozott az ügy és ennek a menedzsment sem örült. Először gyorsan meg akartak jelentetni egy fotót, amin Donghae egy lánnyal mutatkozik, mint, akik randiznak, de végül erről Hyukie lebeszélte őket. Kicsit feltűnő lenne, ha ezután hirtelen egy lánnyal randizós kép jelenne meg róla, másrészt meg a rajongók valószínű ennek se örülnének túlságosan. Egyáltalán ki lenne a megfelelő lány Donghae számára? Így hát inkább kiadtak bocsánatkérő nyilatkozatokat, melyben a fiúk elnézést kértek és arra hivatkoztak, hogy elragadta őket a pillanatnyi hév, ami leginkább Donghaera vonatkozott. A fiúk egy idő után kezdtek megbékélni Donghaeval, bár Siwon és Kangin még mindig mérgelődtek.
Pár nappal később Teuk egyik katonatársával egy rendezvényen vett részt. Hyukie elhatározta, hogy elmegy és beszél vele. Félénken közelítette meg a fiút, ám az hatalmas mosollyal fogadta őt.
- Hyukie. - ölelte át. - De rég láttalak! Hogy vagy?
- Hát most nem túl jól. - hajtotta le a fejét a fiú.
- A koncerten történtek miatt?
 - Igen. Most biztos csalódtál bennem igaz? Olyan nagy volt a szám, hogy én alkalmas vagyok vezetőnek. Erre még ki sem tetted a lábad a dormból és én máris elszúrtam mindent.
- Hyukie, - emelte fel a fiú arcát Teuk. - Te nem csináltál semmi rosszat, ez nem a te hibád.
- De hyung!
- Néha csak úgy megtörténnek a dolgok, erről senki nem tehet. Hyukie te nagyszerű munkát végzel és én nagyon büszke vagyok rá!
- Hyung! - tört ki könnyekben Hyukie.
- Nincs semmi baj! - ölelte át mosolyogva Teuk. - Csak így tovább Hyukie! Remek vezető vagy!
Néhány percig még így álltak ott, egymást átölelve. Teuk Hyukie hátát simogatva próbálta vigasztalni őt, de a fiú nem tudta jó ideig abbahagyni a sírát. Úgy érezte az elmúlt napok összes feszültsége most jön ki rajta, de hyungja karjaiban vigasztalásra és megnyugvásra talált.
- Köszönöm Teuk. - emelte fel fejét és ökleivel letörölte könnyeit.
- Bármikor Hyukie, tudod rám mindig számíthatsz!
- Elnézést Leetuek, de kezdünk. - jött be az egyik asszisztens.
- Ne haragudj Hyukie, de mennem kell.
- Persze, menj csak! És még egyszer mindent köszönök.
- Nincs mit Hyukie.
Azzal Leetuek kisietett fel a színpadra, katonatársa mellé. Hyukie ott maradt és megnézte hyungját, hihetetlen büszkeséggel töltötte el, hogy Teuk a leaderük. Miután vége volt a műsornak haza felé ballagva azon gondolkodott, hogy beszélnie kéne a többiekkel is. Bár már úgy tűnt megbékéltek, de Hyukie szerette volna, ha olyan lenne a hangulat közöttük megint mint régen. De úgy döntött ez inkább másnapra halasztja, ma nem érzett elég erőt magában ehhez, egyetlen vágya volt már csak a mai napra, egy jót aludni. Ám másnap Siwon, Donghae és Sungmin fotózásra mentek, este pedig kiss the radio adás volt. Aztán az azutáni nap sem volt jó. Ám két nappal később megint hyungja sietett Hyukie segítségére. Interjút készítettek Teukkal, amit aznap este adott le a tv. A fiúk kíváncsian gyűltek össze a nappaliban az adás kezdésekor. Természetesen a koncerten történtek is szóba kerültek.
- Leeteuk, mint a Super Junior leaderének, önnek mi a véleménye a két héttel ezelőtti japán koncerten történtekről?
- Azt hiszem kicsit túl nagy feneket kerítettek ennek a dolognak. A színpadon az ember egy teljesen más tudatállapotba kerül. Nehéz ezt elmagyarázni annak, aki soha nem élt át ilyet. Donghaet egyszerűen feltüzelte a közönség lelkesedése és szeretete. Kissé túlzásba esett ez igaz, de ez bárkivel előfordulhat ilyen állapotban. Nincs ebben semmi különös.
- Szóval akkor Ön nem neheztel rá?
- Dehogyis! - nézett a riporterre döbbenten Leeteuk. - Donghae nagyszerű ember. Őszintén szólva nagyon hiányzik a kisöcsém! Szeretlek dongsaeng! - mosolygott a kamerába.
Donghae érezte, ahogy könnybe lábadnak a szemei.
- Hyung - zokogta, fejét Hyukie vállába temetve.
A többiek is meghatódtak és párás szemekkel néztek egymásra.
- Donghae, ne haragudj! - kért elnézést Kangin. - Azt hiszem túlságosan durva voltam veled.
- Nekem is elnézést kell kérnem! - csatlakozott Kanginhoz Siwon. - Nem kellett volna úgy kiakadnom és kiabálnom veled. Kérlek ne haragudj.
- Mindannyian nagyon sajnáljuk. - szólalt meg Wookie mindenki nevében.
- Nem, nekem kell elnézésé kérnem, hogy gondot okoztam. - emelte könnyes szemeit a többiekre Donghae.
Wookie odaszaladt és megölelte Donghaet, aztán a többiek is csatlakoztak és végül egy nagy ölelésben egyesült az egész csapat.
- És mi a véleménye Hyukieról, mint ideiglenes vezetőről? - hallatszott a riporter hangja a tv-ből.
- Nagyszerű vezető és nagyon büszke vagyok rá! Csak így tovább Hyukie! - mosolygott ismét a kamerába Teuk.
Siwon megborzolta Hyukie haját.
- Ezt pontosan így van!
- Nagyszerű vezető vagy! - mosolygott rá Sungmin.
A fiúk nevetve beszélgették végig az est hátralevő részét, pontosan úgy, mint régen.
Néhány órával később Hyukie és Donghae az ágyban feküdtek egymás karjaiban.
- Hyukie?
- Igen, Hae.
- Tőled még nem is kértem bocsánatot.
- Nem is kell.
- De igen, te vagy most a leader és én gondot okoztam neked.
- Hae nem direkt csináltad és most már miden rendben van, felejtsük el!
- Rendben.
- De a puszik, csókok és minden ilyen egyéb maradjon a dormon belül, rendben? - nevetett Hyukie.
- Igenis leaderem!
- De most itthon vagyunk. - jelentette ki Hyukie sokat sejtetően.
- Hyukie, - nézett kedvesére Donghae. - Megharagudnál, ha ma este csak így egymás karjaiban feküdnénk?
- Dehogyis! - simított végig a fiú arcán Hyukie.
- Akkor jó. - feküdt vissza a fiú Hyukie mellkasára. Biztonságban érezte magát Hyukie mellett. Most nem akart mást, csak érezni Hyukie erős, ölelő karjait, forró lélegzetét a haján, hallani szíve egyenletes dobbanását.
- Szeretlek Hyukie!
- Én is szeretlek Hae!