Szöszenet Eunhyuk és Joon közös jövőbeli életéből

- Mi a baj? – szaladt oda Joon a sarokban gubbasztó Eunhyukhoz. A fiú felhúzott térdekkel , könnyáztatta arccal ült a földön.
- Mi a baj édesem?  - kérdezte újra mialatt felemelte Eunhyuk fejét. 
- Fő-főzni akartam neked – szipogta amaz – de nem sikerült.
Joon csak most nézett körbe a konyhán.  Az asztalon láboshegyek, egy csomag felbontott tészta, tányér, a konyha velük szemközti fala előtt egy fémlábos hevert a földön. Az asztal körül a földön minden csupa rizs, répa, hagyma és még egyéb beazonosíthatatlan dologgal volt tele.
- Nincs semmi baj - mondta Joon azon a mély, bársonyos hangján, amit Eunhyuk annyira szeretett és ami minden helyzetben meg tudta őt nyugtatni. Joon elkezdte letörölni könnyeit az arcáról. Eunhyuk feljebb emelte az arcát, úgy dugta oda Joonnak mint egy kisgyerek, Joon bácsi még itt is van egy könnycsepp ezt is töröld le. Joon elmosolyodott. Eszébe jutott az első találkozásuk. Hát hiába, nem mindig az első benyomás a jó. Emlékezett rá milyen kis egoista dögnek találta. Most is egy dög, csak más értelemben.  Úgy tűnt Eunhyuk valamelyeset megnyugodott.
- Gyere - nyújtotta a kezét – mutasd mit szerettél volna nekem főzni.
Eunhyuk odasomfordált az asztalhoz és egy lábosra mutatott amiben tészta volt valamilyen barnás színű szósszal és zöldségekkel a tetején.
- Japchae – mondta halkan Eunhyuk.
- Nem is néz ki rosszul – mondta vidáman Joon, azzal fogott egy kanalat és megkóstolta - És az íze is egész jó – próbált jó képet vágni, miközben lelke mélyén azon imádkozott, hogy Eunhyuknak az elkövetkezendő száz évben eszébe ne jusson még egyszer főzni.
Eunhyuk arca felragyogott Joon szavaitól, a korábbi bánatnak immár nyoma sem volt. Joon elmosolyodott, Eunhyuk arca a világ összes rossz ízét megéri, a fiú miatta próbálkozott, neki akart kedveskedni és ez hihetetlen boldogsággal töltötte el. Mit egy kis rossz íz, kibírja. Azzal leült a székre és nekiállt a lábosból falatozni. Eunhyuk letérdelt mellé a földre és Joon ölébe hajtotta a fejét.  Joon bal kezével elkezdte simogatni Eunhyuk fejét. A fiú elégedetten mormogott a lágy érintésekre.
- Ám nem kell, hogy megedd az egészet, tudom, hogy pocsék, nem kell, hogy tovább kínozd magad miattam, még a végén beteg leszel – az utolsó szavaknál aggódva emelte tekintetét Joonra.  Joon abban a pillanatban kiejtette kezéből a kanalat, hála az égnek momolta magában.
- Tudod Eunhyuk azért jó, hogy nem szakács lett belőled - mondta nevetve.
- Tudom – dugta ki játékosan a nyelvét Eunhyuk.
- Amúgy ha főzni akarsz miért nem kéred meg Got, hogy tanítson meg, ő tök jól főz és biztos szívesen segít neked.
- Hmm még nem tudom, talán, most egy időre elegem lett a főzésből.
Joon magában nevetett, na igen ez már a régi Eunhyuk volt.
- Ám - vágott huncut arcot Eunhyuk – aki ilyen hősies annak jutalom jár – mondta miközben kigombolta Joon nadrágját és elkezdte lefelé csúsztatni a kezét.
- Azt mondod? – kérdezte Joon mialatt megfeszült egész teste. Egyre ziháltabban vette a levegőt.
- De csak neked.
Joon arcizmai megrándultak a kéjes vágytól ami elöntötte egész testét. Eunhyuk is érezte amint izgalomba jön a látványtól. Megvárta míg Joon elmegy, majd az ölébe ült szembe fordulva vele.
- Mi lenne, ha ezt a hálószobában folytatnánk? –kérdezte miközben apró csókokkal halmozta el a másik nyakát.
- Nincs ellene kifogásom. De mi lesz a konyhával? – nézett kérdően Eunhyukra.
- Kit érdekel a konyha. Majd később megcsinálom.
Joon tudta, hogy ez a később megcsinálom azt jelenti, hogy majd ráhárul ez a nemes feladat. De ez ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekelte. Karjában vette Eunhyukot és elindult vele a hálószoba felé. Most csak az érdekelte, hogy vele lehet. Soha többé nem akarja elengedni.