Félek, mert szeretlek

Hogy milyen ember Hae? Ha valaki megkérdezne a válasz egyszerű lenne: kedves, segítőkész, eszméletlen jóképű, nagyszerű táncos, fantasztikus énekes. Általános közhelyek, sablonos dumák. De vajon mélyen legbelül milyen ember is ő? Erre a kérdésre a választ csak nagyon kevesen tudják. Ha egyáltalán tudja valaki. Néha elgondolkodom azon vajon én tudom-e. Nagyon régóta barátok vagyunk már, a legjobb barátok. Mégis néha úgy érzem nem is tudom igazából ki is ő. Mintha lenne énjének egy titkolt része, amit nem mutat meg senkinek, amit mélyen elrejt magában. Ezt először azon a bizonyos napon kezdtem el sejteni.
- Hae te meg hová mész ilyenkor? - érdeklődöttem mikor megláttam az ajtón éppen kisurranni készülő barátomat.
- A temetőbe - felelte Hae szemlesütve.
- De nem ma voltál meglátogatni édesapád sírját? - csodálkoztam.
- Igen, de egy rakat újságíróval körülvéve, szeretnék vele, hogy is mondjam, egy kicsit kettesben lenni.
- Értem - egy pillanatra elgondolkodtam, de aztán mégis csak megkérdeztem - elkísérjelek?
- Az jó lenne - mosolyodott el Hae.
- Máris jövök.
Gyorsan visszamentem a szobámba, lekaptam a pólómat és rövidnadrágomat amit pizsama gyanánt használtam, felhúztam egy farmernadrágot, magamra kaptam egy pulóvert és siettem is vissza az ajtónál várakozó Haehez.
- Mehetünk – súgtam oda neki.
Lementünk a lépcsőn, beszálltunk Hae autójába és elindultunk. Az út csendben telt el. Nem igazán tudtam mit is mondhatnék, így inkább nem szóltam semmit. Néhány perc alatt meg is érkeztünk. Kiszálltunk az autóból és elindultunk a temető felé. A bejáratnál megálltam.
- Itt megvárlak.
- Nyugodtan bejöhetsz Hyukie.
- Nem, azt mondtad kettesben akarsz lenni apukáddal. Ne aggódj miattam, jól el leszek itt.
Hae bólintott és elindult befelé, én egy ideig álldogáltam, de aztán elfáradtam ezért leültem a földre, térdeimet felhúztam,fejemet rajtuk pihentetem. A következő amire emlékszem, hogy Hae a nevemet mondogatja és közben simogatja a fejem.
Lassan kinyitottam a szemem.
- Mi az? Mi történt? - kérdeztem zavartan.
- Azt hiszem elszundikáltál Hyukie - mosolyodott el Hae.
- Jaj ne haragudj! - ugrottam fel.
- Ugyan, semmi baj.
- Akkor mehetünk?
- Igen.
Elindultunk az autó felé. Mondani akartam valamit, de fogalmam sem volt mi volna a megfelelő ilyen esetben. Úgysem tudok semmi vigasztalót mondani gondoltam.
- Milyen szépek ma éjjel a csillagok - böktem ki végül felnézve az égre.
- Igen azok - helyeselt Hae is.
Oldalra fordultam, a hold ezüstös fényében egy könnycsepp csillant meg Hae arcán. Megtorpantam.
- Hae te sírsz? - kérdeztem a fiú felé fordulva.
Donghae arcán ekkor már patakokban folytak a könnyek. Nem tudott megszólalni, a mellkasomra borult és csak zokogott. Átkaroltam és jó szorosan magamhoz öleltem.
- Ssss - próbáltam csitítani.
- Annyira hiányzik Hyukie. Olyan nagyon hiányzik.
- Tudom.
Arcom görcsbe rándult a dühtől amit éreztem. Ugyan honnan is tudhatnám, hogy érez Hae, hogyan is érthetném meg őt. Meg akartam vigasztalni, de tisztában voltam vele, hogy nem tudom. Az elkeseredettség könnyeket csalt az én szemembe is. Aztán összeszedtem magam. Hae nem láthat gyengének. Végül kibontakozott ölelésemből.
- Ne haragudj, bocsánat - mentegetődzött.
- Ugyan Hae, nem kell bocsánatot kérned, tudod jól, hogy itt vagyok neked mindig, bármi történjék is.
- Köszönöm Hyukie.
- Ízé, nincs mit – mondtam és csak mosolyogtam rá bénán.
- De most ideje lenne hazaindulni - javasolta Hae.
- Rendben, de én vezetek.
Ehhez ragaszkodtam, Hae most nem volt olyan állapotban, hogy vezessen. A hazafelé út is ugyanolyan szótlanul telt el. Miután hazaértünk elköszöntünk egymástól és mindketten lefeküdtünk aludni. Én egy jó ideig csak álmatlanul forgolódtam az ágyamban. Egyre csak Haen járt az eszem. Mindig ő volt az erősebb amióta csak az eszemet tudom. Ha bármi bajom volt mindig hozzá futottam. Mindig megvigasztalt és mindig tudta mi a teendő. Most, hogy így visszagondolok Haet még nem is hallottam bárkitől segítséget kérni. Én általában hisztiztem, ő eltűrte a dolgokat. Ilyen a természete gondoltam, ahogy az enyém meg ilyen. Én is tudtam komoly lenni ha akartam és viselkedésem ellenére is tudták a többiek, hogy bármiben számíthatnak rám. De vajon Hae tényleg olyan amilyen vagy csak egy álarc ami felénk mutat. A gondolataim egyre jobban összemosódtak miközben mély álomba merültem.
Másnap reggel Hae a szokásos módon viselkedett én kissé furán éreztem magam, de próbáltam nem foglalkozni vele. Wookie isteni reggelit készített, így ez rögtön el is terelte a figyelmem. Sungmin pedig főzött egy nagy kancsó teát nekünk. Nem tudom, hogy csinálja de az övének mindig fantasztikus íze van.
- Fiúk – nézett körbe rajtunk Teuk, miután befejeztük a reggelit – sajnálom, hogy rossz hírt kell közölnöm, de a mai szabadnap ugrott. Morgások hallatszottak mindenhonnan.
- Miért Teuk? – kérdezte Siwon.
- Meghívtak minket egy fellépésre egy esti műsorba, ma lesz a felvétel.
- Na ne már? És ezt csak ma reggel közlik velünk? – csodálkozott Kangin.
- Az igazság az, hogy akit megbíztak vele a műsornál elfelejtette hívni a menedzserünket és ez csak ma derült ki – magyarázta Teuk a történteket.
- Ki volt az az idióta? Csak kapjam a kezeim közé – fenyegetőzött Kyu.
- Te csak ezt kapd a kezeid közé – tett elég még egy csésze kakaót Yesung.
- Kakajó – mosolyodott el azonnal Kyu.
Mindenki nevetett.
- Yesung estére is hozz egy adaggal neki – kacsintott rá Teuk.
Haera sandítottam. Mintha kicsit fáradtnak tűnt volna.
- Minden rendben Hae? – kérdeztem tőle.
- Igen, persze Hyukie – erőltetett mosolyt az arcára.
De most már gyanakvó voltam. Az a mosoly amellyel máskor simán elhitette velem, hogy minden rendben van, hirtelen átlászóvá vált. Aggódtam miatta, de nem szóltam egy szót se, viszont elhatároztam, hogy rajta tartom a szemem.
- A két szám a Sexy, Free and Single és From U lesz. A koreográfia az ami eddig is volt. Pihenjetek délelőtt, aztán ebéd után ruhapróba és a felvétel előtt biztos ami biztos átpróbáljuk a fellépést is egyszer. Teuk hangja visszahozott a valóságba.
- Interjú is lesz? – érdeklődött Wookie.
- Igen, de csak egy rövid.
Siwon nyögött egy nagyot.
- Nyugi rád úgyse kíváncsi senki – pimaszkodott Kyu.
- Te csak szürcsöld a kakaód pelenkás – nézett rá szúrós szemekkel Siwon.
- Ó látom energiátok az van bőven – nevetett Teuk.
Egyszerre 9 dühös szempár meredt rá.
- Nekem most sürgős dolgom akadt – ugrott talpra Teuk és már ott se volt.
Nevetni kezdtem. Jó érzéssel nyugtáztam, hogy mellettem Hae szintén kuncog.

Reggeli után Hae visszament a szobájába, mire beértem már az ágyán feküdt. Nem akartam megzavarni, bizonyára fáradt pihenje csak ki magát. Nem rég fejezte be a doramája forgatását így annak és az új albumunknak a promóciója egy időre esett. Haenak így kétszer annyi dolga akadt mint nekünk. Még jó, hogy a ma délelőttje mindkét részről szabad volt. Nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal, így hát a délelőttöt Chocoval töltöttem. Ebéd után elmentünk ruhapróbára, meg még egyszer átvettük a táncot aztán nem sokra rá már meg is kezdődött a műsor felvétele. Ahogy Teuk délelőtt mondta az interjú tényleg nem volt hosszú és nagyrészt őt kérdezték. Mi meg leginkább csak mosolyogtunk a háttérben, persze én megint nem tudtam megállni, hogy ne szóljak bele a beszélgetésbe. Hiába én már csak ilyen vagyok. Aztán jött a két táncunk, először a from U, aztán a Sexy, Free and Single. Már majdnem végett ért a második táncunk amikor észrevettem, hogy Hae megszédül. Csak egy pillanat volt és Kyuhyun szerencsére elkapta, aztán Hae folytatta mintha mi sem történt volna. Én viszont megijedtem, majdnem kiestem a ritmusból, csak az mentett meg, hogy a testem már automatikusan követte a jól begyakorolt koreográfiát. Amint lementünk a színpadról rögtön odaszaladtam Haehoz.
- Minden rendben van? Jól vagy? - kérdeztem tőle még mindig aggódva.
- Igen, persze - mosolygott rám.
- Ne hazudj - néztem rá rosszalóan - láttam, hogy az előbb megszédültél.
- Ja az, csak rosszul léptem, tényleg minden rendben Hyukie.
De engem már nem tudott megtéveszteni, láttam a szemén a fáradtságot, nem tudott többé becsapni ártatlan mosolyával. Tenni akartam érte valami, de megint ugyanazt a tehetetlen düht éreztem mint múltkor. Testem ugyanakkor önállósította magát és egyszer csak megindult Hae felé. Gyengéden átkaroltam, fejét vállamra húztam.
- Csak pihenj - súgtam a fülébe.
Még láttam a zavart az arcán, de aztán ő is átölelt, arcát nyakamhoz nyomta.
- Köszönöm - mormolta fülembe.
Már jó pár perce állhattunk így, emberek jöttek-mentek körülöttünk, de engem ez egy cseppet sem érdekelt. Aztán éreztem, hogy Hae kezei leesnek a derekamról. Kissé oldalra fordítottam a fejem, de egyáltalán nem reagált az apró mozdulatra.
- Hae - szólongattam, de nem válaszolt. Elaludt a vállamon. Milyen fáradt lehett szegénykém gondoltam, nem mozdultam többet nehogy felébresszem, bár lábam kezdett kissé görcsbe állni.
- Hát ti meg mit csináltok? - jött oda hozzánk Shindong Teukkal a nyomában.
- Psszt, Hae alszik.
- Mi? - hajolt le Shindong, hogy jobban szemügyre vegye a fiút - tényleg. De lassan fel kéne kelteni, mindjárt indulunk haza.
- Szó se lehet róla - súgtam nekik halkan.
- De most komolyan itt akarsz állni amíg alszik? - bámult rám Shindong tágra nyílt szemekkel.
- Igen - mondtam határozott hangon.
- És ha reggelig alszik?
- Akkor addig.
- Hyukie ne légy hülye addigra bezárják az épületet.
- Nem érdekel - ráztam a fejem. Nagyon elszánt voltam.
- Shindong hagyd - szólt közbe Teuk - Hyukie maradjatok csak, az egyik autót hátrahagyjuk nektek. Vigyázz magadra.
A két fiú elment, én pedig tovább álltam karjaimban az alvó Haeval. Nem tudom mennyi idő telhetett el mikor egyszer csak mocorgásra lettem figyelmes. Hae felemelte a fejét a vállamról, megdörzsölte a szemét és kérdőn rám nézett.
- Mi történt?
- Semmi - mosolyogtam rá - kicsit elaludtál.
- Elaludtam? - csodálkozott, majd órájára nézett - te jó ég ,de hisz már vagy másfél órája vége a felvételnek.
Megint rám nézett, mintha agya csak lassan dolgozná fel az információkat.
- De te azóta itt álltál velem? A jó ég áldjon meg Hyukie miért nem keltettél fel?
- Mert láttam milyen fáradt vagy és olyan jóízűen aludtál itt a vállamon, végre kipihenhetted magad egy kicsit.
- Igen és köszönöm, de akkor se kellett volna.
- Miért nem? Hisz barátok vagyunk.
- Igen barátok Hyukie, de akkor is.
- Semmi de! Hae néha úgy érzem mintha titkolnál előlem valamit, mintha nem bíznál meg bennem, hát már nem tartasz a legjobb barátodnak? 
Megremegett a hangom ahogy kimondtam az utolsó szavakat. Éreztem amint egy könnycsepp gördül végig az arcomon.
- Dehogynem Hyukie, te vagy a legjobb barátom és mindig az is maradsz - mondta gyengéden miközben letörölte a könnycseppet az arcomról.
- Akkor meg?
- Ez nem ilyen egyszerű Hyukie.
- Akkor magyarázd el!
- Nem tudom Hyukie, sajnálom.
Hae hátrálni kezdett.
- Ne haragudj - mondta, majd megfordult és sietős léptekkel elindult kifelé.
- Hae kérlek ne hagyj itt! - sírtam és üvöltöttem egyszerre. Hae egy pillanatra megállt, aztán megrázta magát és továbbment. Futásnak eredtem. Más irányba mint Hae, csak azt éreztem, hogy ki kell jutnom innen mert megfulladok idebent. Mikor végre kiértem a szabadba, térdre rogytam és zokogni kezdtem. Nem értettem semmit, csak azt éreztem, hogy valami legbelül fáj, nagyon fáj. Ki akartam tépni, de nem tudtam.

A következő napok kissé furcsán teltek. Próbáltam kerülni Haet amennyire csak lehetett, persze nem túl feltűnően, de ha nem volt okom nem kerestem a társaságát és úgy éreztem ő is ugyanígy van velem. Aztán egyik nap széles mosollyal az arcán jelent meg a szobában.
- Hyukie gyere el velem a nyári fesztiválra! - kérlelt.
- Ki akarsz menni a fesztiválra? - csodálkoztam.
- Aha.
Olyan lelkesnek és vidámnak tűnt, jó ideje nem láttam már ilyennek. Végül is miért is ne gondoltam, egy kis kikapcsolódás nekem is jót fog tenni.
- Rendben, csak átöltözöm.
- Oké, kint megvárlak.
- Rendben.
Kissé csodálkoztam. Azelőtt simán átöltöztünk egymás előtt nem volt ezzel semmi gond. Most furcsállottam, hogy Hae kiment a szobából míg én öltözöm. Na de mindegy, nem volt időm ezzel foglalkozni, inkább azon gondolkoztam mit is vegyek fel. Benéztem a szekrényembe, hopp meg is van. Tíz perccel később indulásra készen álltam. Mikor Hae meglátott szemei tágra nyíltak a csodálkozástól.
- Lee Hyukjae te meg hogy nézel ki?
Végignéztem magamon, de én nem találtam semmi furcsát a kinézetemen, nem értettem Hae mire gondolhat.
- Mi bajod van az öltözetemmel ? - kérdeztem kissé morcosan.
- Olyan feltűnően nézel ki - nevetett - akár egy cetlit is ragaszthatnál a homlokodra, hogy én vagy Eunhyuk a Super Juniorból.
- Nem is igaz, épp hogy álcáztam magam.
- Mivel? Azzal a hatalmas fekete napszemüveggel meg a svájcisapkáddal?
- Jó akkor felveszek egy baseball sapkát - sóhajtottam egy nagyot.
- Nem kell neked semmilyen sapka - azzal odalépett hozzám és lekapta fejemről a svájci sapkát- és szemüveg se - azzal azt is levette rólam - majd összeborzolta a hajam - na így már jól nézel ki - mért végig elégedetten.
Bedobta a szobába a cuccaimat majd felém fordulva megkérdezte:
- Indulhatunk?
- Igen - bólintottam.
Hamar odaértünk a fesztiválra. Rengeteg ember volt kint. A nagy tömegben fel se tűntünk senkinek. Szerencsére. Nagyon sok árus volt, akik két oldalt helyezkedtek el, mindenféle portékákat és ételeket kínáltak. Kezdtem éhes lenni.
- Hae együnk valamit – kérleltem.
- Ne már Hyukie – nyavalygott - majd később, előbb nézzünk körbe.
Meg se várva válaszom megindult a tömegben. Gyorsan utána siettem, mert ha itt egyszer elveszítjük egymást nehéz lesz újra megtalálni a másikat. Hae mindent megnézett, szinte minden árusnál megállt, de én egy cseppet se bántam. Arca ragyogott a boldogságtól, látszott rajta mennyire vidám, élvezte a hatalmas forgatagot. Én csendben, mosolyogva követtem őt. Már jó ideje sétáltunk és kezdtem igencsak elfáradni, amikor elkezdődött a tűzijáték. Hae kézen fogott és húzott magával, jobban mondva inkább futottunk, ki a tömegből, fel egy közeli kis dombocskára.
Egymás mellett állva bámultuk a tűzijátékot, fantasztikus volt ahogy a fények különböző alakzatokat rajzoltak az égre. Észre se vettem Hae mikor tűnt el mellőlem, de egyszer csak azt éreztem két karjával hátulról átkarolja a derekam és állát a vállamra helyezve halkan fülembe súgja:
- Hát nem gyönyörű?
- De az - nyögtem.
Először teljesen meglepődtem, testem megmerevedett, de aztán azon kaptam magam, hogy jó érzéssel tölt el Hae testének közelsége. Ellazítottam testem és kezeimet karjaira helyeztem.
- Mmm - halk mormogással jelezte, hogy jól esik neki amit csinálok. Nyakamon éreztem forró leheletét, két karja között teljes biztonságban éreztem magam. Aztán lágyan a nyakamba csókolt. Halkan felnyögtem. Ajka szinte égette a bőröm. Azon kaptam magam, hogy még többet akarok. És nem csak a nyakamat, azt akartam még tovább csókoljon. Hae mintha megérezte volna a bennem végbemenő érzéseket, újra a nyakamba csókolt, de most nem állt meg egy csók után, egyre többet lehelt a nyakamra majd szívni kezdte. Ez holnap meg fog látszani suhant át az agyamon, de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is tűnt ez a gondolatom. Hae tovább haladt és most a fülcimpám kezdte el harapdálni, aztán az arcomra adott apró puszikat. Éreztem ahogy elönt a vágy, az ajkait akartam, érezni akartam őket a saját ajkaimon. Kissé hátrafordultam, Hae végigsimított az arcomon, a szeme tele volt érzelmekkel, még sosem láttam ilyennek. Arca már egész közel volt az arcomhoz, aztán szája a számra tapadt, először nagyon gyengéden, aztán egyre követelődzőbbé vált, ahogy egyre jobban elöntötte a szenvedély. Maga felé fordított és úgy csókolt tovább. A felettünk játszó tűzijáték mintha csak a belőlünk kirobbanó érzelmeket festette volna fel az égre. Hae ajkai elváltak ajkaimtól és újra a nyakamat kezdte el csókolni, majd egyre lejjebb haladt.
- Hyukie - lehelte rekedten két csók között. Aztán a vállamat majd a kulcscsontomat vette célba. Majd újra visszatért a számhoz. Szinte lebegtem a karjai között, hagytam hogy elhalmozzon szeretetével. Aztán hirtelen elengedett, hátrébb lépett egy lépést, arckifejezése megváltozott.
- Ne haragudj! - tekintete riadt volt.
- Nem történt semmi - mondtam zavartan, nem értettem semmit. Mi történt? Miért változott
meg hirtelen Hae viselkedése.
Lépni akartam egyet felé, de Hae hátrálni kezdett.
- Ne haragudj Hyukie, kérlek ne haragudj - ismételte folyamatosan miközben egyre csak hátrált.
- Hae mi a baj? - most már én is kezdtem aggódni. Mi ez a hirtelen fordulat?
- Ezt nem lett volna szabad Hyukie, sajnálom - és futásnak eredt.
- Hae! - kiabáltam utána, de ő csak futott tovább - Miért nem? - motyogtam magam elé, de nem volt senki aki választ adott volna. Ott álltam egyedül az aprócska domb tetején, időközben a tűzijáték is abbamaradt, csak könnyeim peregtek némán végig arcomon.

Ezek után Hae látványosan kerülni kezdett, ami nem volt egyszerű, lévén, hogy egy szobában laktunk és napunk nagy részét is együtt kellett töltenünk még ha nem is kettesben. Úgyhogy a következő napok elég furcsák voltak. Szegény Choco bánta nagyrészt, mivel minden bánatom neki mondtam el, de ő legalább meghallgatott.
Egyik este mikor nem volt fellépésünk, a fiúk kitalálták, hogy tartsunk dvd estet és rendeljünk hozzá pizzát. Mindenkinek jól jött egy kis lazítás, mostanában nagyon zsúfoltak voltak a napjaink, de szerencsére már túl voltunk az új albumunk promócióján. Egy kisebb vita zajlott le mire kiválasztottuk melyik filmet nézzük meg, de végül egy akciófilm mellett döntöttünk. A hangulat nagyon jó volt, mindenki nagyszerűen érezte magát. De én béna voltam és leettem magam. Beszaladtam a szobába és átvettem a pólóm, aztán gyorsan kivittem a koszosat a fürdőbe. Kopogás nélkül rontottam be a fürdőbe így beleszaladtam az éppen kijönni készülő Heaba.
- Bocsánat, ne haragudj - vágtam bűnbánó arcot.
- Semmi baj - mosolygott rám Hae.
Egy ideig csak néztük egymást, aztán arrébb léptem, hogy ki tudjon menni.
Hae elindult, majd hirtelen felém fordult és megcsókolt. Először lágyan, aztán egyre hevesebben. Neki nyomott a falnak, szinte falta az ajkaimat. Éreztem ahogy lüktet benne a vágy. Levette rólam a pólóm és a mellkasomat kezdte el csókolgatni. Egyre lejjebb haladt, mikor csípőmhöz ért, elkezdte kigombolni a nadrágom. Aztán keze hirtelen megállt a levegőben, hátrébb csúszott a földön és olyan tekintettel nézett rám, mint aki valami tiltott dolgot művel.
- Ne haragudj Hyukie – motyogta – sajnálom. Feltápászkodott és elindult kifelé. Ott álltam megint és nem értettem semmit. De most nem akartam annyiban hagyni. Hae után futottam és karjánál fogva megállítottam majd magam felé fordítottam.
- Most szépen elmondod mi ez az egész Hae!
- Én sajnálom, hogy az előbb megcsókoltalak.
- Hát akkor nem úgy tűnt mikor csókolgattál, hogy annyira sajnálnád.
- Nem lett volna szabad.
- De hát miért nem Hae? Magyarázd már el nekem is, hisz te is akartad és én is, éreztem.
- Hiba volt részemről.
- De miért? Ha még ez lett volna az első alakalom mondhatnád, hogy tévedés volt, de nem ez volt.
- Sajnálom.
- Ne sajnálkozz itt nekem! – üvöltöttem, egyszerre voltam dühös és szomorú – Mond el végre az igazat!
- Félek, mert szeretlek – vallotta be, hangja szinte alig volt hallható.
- Ezt nem igazán értem.
- Nem akarlak elveszíteni akárcsak őt, azt nem élném túl.
És ekkor mindent megértettem. Az édesapjára gondolt.
- Ezért nem akarsz közel kerülni hozzám?
- Igen.
- De hisz ez hülyeség Hae!
- Te nem tudod ez milyen érzés, elveszíteni valakit...végleg! – nézett rám dühös tekintettel.
- Nem, valóban nem tudom - mondtam halkan – de te most tanítasz meg egy másik fájdalmas érzésre.
- Sajnálom, soha nem állt szándékomban megbántani téged – motyogta zavartan, aztán megfordult és elsietett.
Nem volt erőm visszatartani. Egyszerűen nem tudtam megérteni. Csak azt éreztem, hogy el kell innen mennem. Nem tudtam volna itt maradni ezek után egy légtérben vele. Úgy éreztem megfulladok. Berohantam a szobámba kikaptam a szekrényemből egy sporttáskát és nekiálltam beledobálni a ruháimat. Majd este miután mindenki elaludt kiszököm gondoltam, de aztán rájöttem, hogy ezt mégse tehetem. Nem lenne becsületes a többiekkel szemben, bizonyára keresnének és aggódnának miattam. Nem okozhatok nekik gondot. Elhatároztam, hogy Teuknak mindent elmondok, kivéve a temetős részt, az Hae titka. De előbb beszélnem kell még valakivel. Felkaptam a kocsikulcsom a éjjeliszekrényről, kivágtattam a házból, bevágtam az autóba magam és elindultam a menedzserünkhöz engedélyt kérni, hogy néhány napra elmehessek. Hát mit mondjak nem volt oda az örömtől, de végül talán határozott eltökéltségemet látva elengedett. Neki persze nem mondtam el az igazságot, fáradtságra meg összezavarodottságra panaszkodtam, nem mintha ez bármikor is meghatotta volna a menedzserünket. Végül is azt mondtam, hogy vitáim vannak Haeval a menedzser erre rögtön elmosolyodott, á a két jóbarát összezörrent jegyezte meg. Jó hogy nem jársz örömtáncot mérgelődtem magamban, de kifelé nyugodtságot sugároztam. Végül elengedett pár napra. Hazamentem és beszéltem Teukkal is, hát ez sem volt egy egyszerű menet. Megértette az érzéseimet és mellettem állt, de nem találta túl jó ötletnek, hogy lelépjek.
- Így nem fog semmi sem megoldódni – próbált hatni rám.
- Bocs Teuk,de én akkor se tudok most itt maradni. És a menedzser is már elengedett.
- Rendben, akkor menj, de vigyázz nagyon magadra. Nem foglak zaklatni, de kérlek amint leértél küldj egy sms-t, hogy minden rendben van. A többiekkel meg majd én beszélek. Kitalálok valamit ne aggódj.
Hálásan megöleltem leaderemet. Olyan jó érzéssel töltött el, hogy rá mindig számíthattam. Korán hajnalban indultam, amíg a többiek aludtak. Odamentem Hae ágyához, még egyszer látni akartam mielőtt elindulok. Olyan nyugodtnak és boldognak tűnt.
- Remélem valami szépet álmodsz - suttogtam. Egy puszit leheltem az arcára aztán elindultam.
Hajnalban azért jó vezetni, mert nincs nagy forgalom és nincs az a dög meleg még. Kissé lehúztam a kocsi ablakát és hagytam, hogy a hűs szellő végigsimítson arcomon. A tengerpart egy elhagyatott részén béreltem ki egy kis apartmant. Távol minden zajtól és emberi léttől. Két óra autókázás után meg is érkeztem. A hely nagyon szép volt. A tenger mindössze néhány méterre volt a háztól. Rögtön kedvem támadt megmártózni benne, úgyhogy csak ledobtam a táskám, gyorsan átvettem a fürdőnadrágom és már rohantam is be a vízbe. Már ettől a kis fürdőzéstől is sokkal jobban éreztem magam. A következő néhány nap lustálkodással, olvasással, fürdőzéssel és zenehallgatással telt. Mivel a legközelebbi ház jó néhány száz méterre volt, nyugodtan bömböltethettem maximum hangerőn a zenét. A városba csak akkor mentem be mikor be kellett vásárolnom. A többiekről nem volt semmi hírem, Teuk ahogy ígérte nem hívott, és én se kerestem őket, Hae se hívott.
Pár nappal később épp a tengerparton ültem amikor egy hullócsillagra lettem figyelmes. Valami rémlett, hogy olvastam ilyesmiről a neten, hogy még nappal is megfigyelhető lesz. Az égre festett fényes csík arra a tűzijátékos nyári éjszakára emlékeztetett. Egy ideig még tűnődtem a homokos parton ülve, majd bementem a házba magamhoz vettem a kocsikulcsomat és elindultam vissza Szöulba. Bő két óra múlva már ott álltam azon a kis dombocskán. Újabb hullócsillag mosolyodtam el és kívántam egyet, bár tudtam ez a kívánság sosem fog valóra válni. Körbenéztem még egyszer a tájon aztán nagyot sóhajtva megfordultam, ideje visszaindulni. Abban a pillanatban, hogy megfordultam földbe gyökerezett a lábam. A domb aljában ott állt előttem Hae.
- Hyukie...Hyukie, beszélhetnénk? – kérte.
Bólintottam. Ennél többre abban a pillanatban nem voltam képes. Felszaladt a dombon és megállt előttem.
- Hyukie én annyira sajnálom. Annyira hülye voltam. És akkorát tévedtem. Amióta elmentél.... amióta elmentél annyi mindent átgondoltam. Nélküled nem találom a helyem, ha nem vagy velem én...én nem is élek. Kérlek meg tudsz nekem bocsájtani? Nem akarok semmi mást csak veled lenni! Kérlek adj nekem még egy esélyt. Tudom, hogy rengeteg fájdalmat okoztam neked, de azon leszek, hogy mindent jóvá tegyek, csak kérlek ne taszíts el magadtól. Azt nem élném túl, ha elveszítenélek.
Hae utolsó szavai sírásba fulltak. 
- Hae – átöltem és mellkasomra vontam – sss, nincs semmi baj – próbáltam nyugtatni – látod itt vagyok és nem megyek többé sehova.
Éreztem, amint két kezével szorosan magához ölel, olyan erősen szorított, hogy szinte már fájt. Pólóm átázott a könnyeitől én pedig egyre csak simogattam a haját. Végül néhány perc után sikerült megnyugtatnom. Felemelte fejét mellkasomról, én pedig letöröltem arcáról a könnyeit. Végigsimított az arcomon és szemében ugyanazokat az érzelmeket láttam mint azon az éjszakán. Ajka lassan közeledett ajkam felé, óvatos volt, mintha attól félt volna bármelyik pillanatban fájdalmat okoz nekem. Aztán gyengéden megcsókolt. Még soha nem éreztem olyan boldogságot mint akkor, mert tudtam, ez most nem egy alkalomra szól, hanem örökre. A lenyugvó nap fénye vörös színnel vonta be körülöttünk a tájat, ami másnak a vég volt, az nekünk egy új kezdetet jelentett.