Félek, mert szeretlek

Hogy milyen ember Hae? Ha valaki megkérdezne a válasz egyszerű lenne: kedves, segítőkész, eszméletlen jóképű, nagyszerű táncos, fantasztikus énekes. Általános közhelyek, sablonos dumák. De vajon mélyen legbelül milyen ember is ő? Erre a kérdésre a választ csak nagyon kevesen tudják. Ha egyáltalán tudja valaki. Néha elgondolkodom azon vajon én tudom-e. Nagyon régóta barátok vagyunk már, a legjobb barátok. Mégis néha úgy érzem nem is tudom igazából ki is ő. Mintha lenne énjének egy titkolt része, amit nem mutat meg senkinek, amit mélyen elrejt magában. Ezt először azon a bizonyos napon kezdtem el sejteni.
- Hae te meg hová mész ilyenkor? - érdeklődöttem mikor megláttam az ajtón éppen kisurranni készülő barátomat.
- A temetőbe - felelte Hae szemlesütve.
- De nem ma voltál meglátogatni édesapád sírját? - csodálkoztam.
- Igen, de egy rakat újságíróval körülvéve, szeretnék vele, hogy is mondjam, egy kicsit kettesben lenni.
- Értem - egy pillanatra elgondolkodtam, de aztán mégis csak megkérdeztem - elkísérjelek?
- Az jó lenne - mosolyodott el Hae.
- Máris jövök.
Gyorsan visszamentem a szobámba, lekaptam a pólómat és rövidnadrágomat amit pizsama gyanánt használtam, felhúztam egy farmernadrágot, magamra kaptam egy pulóvert és siettem is vissza az ajtónál várakozó Haehez.
- Mehetünk – súgtam oda neki.
Lementünk a lépcsőn, beszálltunk Hae autójába és elindultunk. Az út csendben telt el. Nem igazán tudtam mit is mondhatnék, így inkább nem szóltam semmit. Néhány perc alatt meg is érkeztünk. Kiszálltunk az autóból és elindultunk a temető felé. A bejáratnál megálltam.
- Itt megvárlak.
- Nyugodtan bejöhetsz Hyukie.
- Nem, azt mondtad kettesben akarsz lenni apukáddal. Ne aggódj miattam, jól el leszek itt.
Hae bólintott és elindult befelé, én egy ideig álldogáltam, de aztán elfáradtam ezért leültem a földre, térdeimet felhúztam,fejemet rajtuk pihentetem. A következő amire emlékszem, hogy Hae a nevemet mondogatja és közben simogatja a fejem.
Lassan kinyitottam a szemem.
- Mi az? Mi történt? - kérdeztem zavartan.
- Azt hiszem elszundikáltál Hyukie - mosolyodott el Hae.
- Jaj ne haragudj! - ugrottam fel.
- Ugyan, semmi baj.
- Akkor mehetünk?
- Igen.
Elindultunk az autó felé. Mondani akartam valamit, de fogalmam sem volt mi volna a megfelelő ilyen esetben. Úgysem tudok semmi vigasztalót mondani gondoltam.
- Milyen szépek ma éjjel a csillagok - böktem ki végül felnézve az égre.
- Igen azok - helyeselt Hae is.
Oldalra fordultam, a hold ezüstös fényében egy könnycsepp csillant meg Hae arcán. Megtorpantam.
- Hae te sírsz? - kérdeztem a fiú felé fordulva.
Donghae arcán ekkor már patakokban folytak a könnyek. Nem tudott megszólalni, a mellkasomra borult és csak zokogott. Átkaroltam és jó szorosan magamhoz öleltem.
- Ssss - próbáltam csitítani.
- Annyira hiányzik Hyukie. Olyan nagyon hiányzik.
- Tudom.
Arcom görcsbe rándult a dühtől amit éreztem. Ugyan honnan is tudhatnám, hogy érez Hae, hogyan is érthetném meg őt. Meg akartam vigasztalni, de tisztában voltam vele, hogy nem tudom. Az elkeseredettség könnyeket csalt az én szemembe is. Aztán összeszedtem magam. Hae nem láthat gyengének. Végül kibontakozott ölelésemből.
- Ne haragudj, bocsánat - mentegetődzött.
- Ugyan Hae, nem kell bocsánatot kérned, tudod jól, hogy itt vagyok neked mindig, bármi történjék is.
- Köszönöm Hyukie.
- Ízé, nincs mit – mondtam és csak mosolyogtam rá bénán.
- De most ideje lenne hazaindulni - javasolta Hae.
- Rendben, de én vezetek.
Ehhez ragaszkodtam, Hae most nem volt olyan állapotban, hogy vezessen. A hazafelé út is ugyanolyan szótlanul telt el. Miután hazaértünk elköszöntünk egymástól és mindketten lefeküdtünk aludni. Én egy jó ideig csak álmatlanul forgolódtam az ágyamban. Egyre csak Haen járt az eszem. Mindig ő volt az erősebb amióta csak az eszemet tudom. Ha bármi bajom volt mindig hozzá futottam. Mindig megvigasztalt és mindig tudta mi a teendő. Most, hogy így visszagondolok Haet még nem is hallottam bárkitől segítséget kérni. Én általában hisztiztem, ő eltűrte a dolgokat. Ilyen a természete gondoltam, ahogy az enyém meg ilyen. Én is tudtam komoly lenni ha akartam és viselkedésem ellenére is tudták a többiek, hogy bármiben számíthatnak rám. De vajon Hae tényleg olyan amilyen vagy csak egy álarc ami felénk mutat. A gondolataim egyre jobban összemosódtak miközben mély álomba merültem.
Másnap reggel Hae a szokásos módon viselkedett én kissé furán éreztem magam, de próbáltam nem foglalkozni vele. Wookie isteni reggelit készített, így ez rögtön el is terelte a figyelmem. Sungmin pedig főzött egy nagy kancsó teát nekünk. Nem tudom, hogy csinálja de az övének mindig fantasztikus íze van.
- Fiúk – nézett körbe rajtunk Teuk, miután befejeztük a reggelit – sajnálom, hogy rossz hírt kell közölnöm, de a mai szabadnap ugrott. Morgások hallatszottak mindenhonnan.
- Miért Teuk? – kérdezte Siwon.
- Meghívtak minket egy fellépésre egy esti műsorba, ma lesz a felvétel.
- Na ne már? És ezt csak ma reggel közlik velünk? – csodálkozott Kangin.
- Az igazság az, hogy akit megbíztak vele a műsornál elfelejtette hívni a menedzserünket és ez csak ma derült ki – magyarázta Teuk a történteket.
- Ki volt az az idióta? Csak kapjam a kezeim közé – fenyegetőzött Kyu.
- Te csak ezt kapd a kezeid közé – tett elég még egy csésze kakaót Yesung.
- Kakajó – mosolyodott el azonnal Kyu.
Mindenki nevetett.
- Yesung estére is hozz egy adaggal neki – kacsintott rá Teuk.
Haera sandítottam. Mintha kicsit fáradtnak tűnt volna.
- Minden rendben Hae? – kérdeztem tőle.
- Igen, persze Hyukie – erőltetett mosolyt az arcára.
De most már gyanakvó voltam. Az a mosoly amellyel máskor simán elhitette velem, hogy minden rendben van, hirtelen átlászóvá vált. Aggódtam miatta, de nem szóltam egy szót se, viszont elhatároztam, hogy rajta tartom a szemem.
- A két szám a Sexy, Free and Single és From U lesz. A koreográfia az ami eddig is volt. Pihenjetek délelőtt, aztán ebéd után ruhapróba és a felvétel előtt biztos ami biztos átpróbáljuk a fellépést is egyszer. Teuk hangja visszahozott a valóságba.
- Interjú is lesz? – érdeklődött Wookie.
- Igen, de csak egy rövid.
Siwon nyögött egy nagyot.
- Nyugi rád úgyse kíváncsi senki – pimaszkodott Kyu.
- Te csak szürcsöld a kakaód pelenkás – nézett rá szúrós szemekkel Siwon.
- Ó látom energiátok az van bőven – nevetett Teuk.
Egyszerre 9 dühös szempár meredt rá.
- Nekem most sürgős dolgom akadt – ugrott talpra Teuk és már ott se volt.
Nevetni kezdtem. Jó érzéssel nyugtáztam, hogy mellettem Hae szintén kuncog.

Reggeli után Hae visszament a szobájába, mire beértem már az ágyán feküdt. Nem akartam megzavarni, bizonyára fáradt pihenje csak ki magát. Nem rég fejezte be a doramája forgatását így annak és az új albumunknak a promóciója egy időre esett. Haenak így kétszer annyi dolga akadt mint nekünk. Még jó, hogy a ma délelőttje mindkét részről szabad volt. Nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal, így hát a délelőttöt Chocoval töltöttem. Ebéd után elmentünk ruhapróbára, meg még egyszer átvettük a táncot aztán nem sokra rá már meg is kezdődött a műsor felvétele. Ahogy Teuk délelőtt mondta az interjú tényleg nem volt hosszú és nagyrészt őt kérdezték. Mi meg leginkább csak mosolyogtunk a háttérben, persze én megint nem tudtam megállni, hogy ne szóljak bele a beszélgetésbe. Hiába én már csak ilyen vagyok. Aztán jött a két táncunk, először a from U, aztán a Sexy, Free and Single. Már majdnem végett ért a második táncunk amikor észrevettem, hogy Hae megszédül. Csak egy pillanat volt és Kyuhyun szerencsére elkapta, aztán Hae folytatta mintha mi sem történt volna. Én viszont megijedtem, majdnem kiestem a ritmusból, csak az mentett meg, hogy a testem már automatikusan követte a jól begyakorolt koreográfiát. Amint lementünk a színpadról rögtön odaszaladtam Haehoz.
- Minden rendben van? Jól vagy? - kérdeztem tőle még mindig aggódva.
- Igen, persze - mosolygott rám.
- Ne hazudj - néztem rá rosszalóan - láttam, hogy az előbb megszédültél.
- Ja az, csak rosszul léptem, tényleg minden rendben Hyukie.
De engem már nem tudott megtéveszteni, láttam a szemén a fáradtságot, nem tudott többé becsapni ártatlan mosolyával. Tenni akartam érte valami, de megint ugyanazt a tehetetlen düht éreztem mint múltkor. Testem ugyanakkor önállósította magát és egyszer csak megindult Hae felé. Gyengéden átkaroltam, fejét vállamra húztam.
- Csak pihenj - súgtam a fülébe.
Még láttam a zavart az arcán, de aztán ő is átölelt, arcát nyakamhoz nyomta.
- Köszönöm - mormolta fülembe.
Már jó pár perce állhattunk így, emberek jöttek-mentek körülöttünk, de engem ez egy cseppet sem érdekelt. Aztán éreztem, hogy Hae kezei leesnek a derekamról. Kissé oldalra fordítottam a fejem, de egyáltalán nem reagált az apró mozdulatra.
- Hae - szólongattam, de nem válaszolt. Elaludt a vállamon. Milyen fáradt lehett szegénykém gondoltam, nem mozdultam többet nehogy felébresszem, bár lábam kezdett kissé görcsbe állni.
- Hát ti meg mit csináltok? - jött oda hozzánk Shindong Teukkal a nyomában.
- Psszt, Hae alszik.
- Mi? - hajolt le Shindong, hogy jobban szemügyre vegye a fiút - tényleg. De lassan fel kéne kelteni, mindjárt indulunk haza.
- Szó se lehet róla - súgtam nekik halkan.
- De most komolyan itt akarsz állni amíg alszik? - bámult rám Shindong tágra nyílt szemekkel.
- Igen - mondtam határozott hangon.
- És ha reggelig alszik?
- Akkor addig.
- Hyukie ne légy hülye addigra bezárják az épületet.
- Nem érdekel - ráztam a fejem. Nagyon elszánt voltam.
- Shindong hagyd - szólt közbe Teuk - Hyukie maradjatok csak, az egyik autót hátrahagyjuk nektek. Vigyázz magadra.
A két fiú elment, én pedig tovább álltam karjaimban az alvó Haeval. Nem tudom mennyi idő telhetett el mikor egyszer csak mocorgásra lettem figyelmes. Hae felemelte a fejét a vállamról, megdörzsölte a szemét és kérdőn rám nézett.
- Mi történt?
- Semmi - mosolyogtam rá - kicsit elaludtál.
- Elaludtam? - csodálkozott, majd órájára nézett - te jó ég ,de hisz már vagy másfél órája vége a felvételnek.
Megint rám nézett, mintha agya csak lassan dolgozná fel az információkat.
- De te azóta itt álltál velem? A jó ég áldjon meg Hyukie miért nem keltettél fel?
- Mert láttam milyen fáradt vagy és olyan jóízűen aludtál itt a vállamon, végre kipihenhetted magad egy kicsit.
- Igen és köszönöm, de akkor se kellett volna.
- Miért nem? Hisz barátok vagyunk.
- Igen barátok Hyukie, de akkor is.
- Semmi de! Hae néha úgy érzem mintha titkolnál előlem valamit, mintha nem bíznál meg bennem, hát már nem tartasz a legjobb barátodnak? 
Megremegett a hangom ahogy kimondtam az utolsó szavakat. Éreztem amint egy könnycsepp gördül végig az arcomon.
- Dehogynem Hyukie, te vagy a legjobb barátom és mindig az is maradsz - mondta gyengéden miközben letörölte a könnycseppet az arcomról.
- Akkor meg?
- Ez nem ilyen egyszerű Hyukie.
- Akkor magyarázd el!
- Nem tudom Hyukie, sajnálom.
Hae hátrálni kezdett.
- Ne haragudj - mondta, majd megfordult és sietős léptekkel elindult kifelé.
- Hae kérlek ne hagyj itt! - sírtam és üvöltöttem egyszerre. Hae egy pillanatra megállt, aztán megrázta magát és továbbment. Futásnak eredtem. Más irányba mint Hae, csak azt éreztem, hogy ki kell jutnom innen mert megfulladok idebent. Mikor végre kiértem a szabadba, térdre rogytam és zokogni kezdtem. Nem értettem semmit, csak azt éreztem, hogy valami legbelül fáj, nagyon fáj. Ki akartam tépni, de nem tudtam.

A következő napok kissé furcsán teltek. Próbáltam kerülni Haet amennyire csak lehetett, persze nem túl feltűnően, de ha nem volt okom nem kerestem a társaságát és úgy éreztem ő is ugyanígy van velem. Aztán egyik nap széles mosollyal az arcán jelent meg a szobában.
- Hyukie gyere el velem a nyári fesztiválra! - kérlelt.
- Ki akarsz menni a fesztiválra? - csodálkoztam.
- Aha.
Olyan lelkesnek és vidámnak tűnt, jó ideje nem láttam már ilyennek. Végül is miért is ne gondoltam, egy kis kikapcsolódás nekem is jót fog tenni.
- Rendben, csak átöltözöm.
- Oké, kint megvárlak.
- Rendben.
Kissé csodálkoztam. Azelőtt simán átöltöztünk egymás előtt nem volt ezzel semmi gond. Most furcsállottam, hogy Hae kiment a szobából míg én öltözöm. Na de mindegy, nem volt időm ezzel foglalkozni, inkább azon gondolkoztam mit is vegyek fel. Benéztem a szekrényembe, hopp meg is van. Tíz perccel később indulásra készen álltam. Mikor Hae meglátott szemei tágra nyíltak a csodálkozástól.
- Lee Hyukjae te meg hogy nézel ki?
Végignéztem magamon, de én nem találtam semmi furcsát a kinézetemen, nem értettem Hae mire gondolhat.
- Mi bajod van az öltözetemmel ? - kérdeztem kissé morcosan.
- Olyan feltűnően nézel ki - nevetett - akár egy cetlit is ragaszthatnál a homlokodra, hogy én vagy Eunhyuk a Super Juniorból.
- Nem is igaz, épp hogy álcáztam magam.
- Mivel? Azzal a hatalmas fekete napszemüveggel meg a svájcisapkáddal?
- Jó akkor felveszek egy baseball sapkát - sóhajtottam egy nagyot.
- Nem kell neked semmilyen sapka - azzal odalépett hozzám és lekapta fejemről a svájci sapkát- és szemüveg se - azzal azt is levette rólam - majd összeborzolta a hajam - na így már jól nézel ki - mért végig elégedetten.
Bedobta a szobába a cuccaimat majd felém fordulva megkérdezte:
- Indulhatunk?
- Igen - bólintottam.
Hamar odaértünk a fesztiválra. Rengeteg ember volt kint. A nagy tömegben fel se tűntünk senkinek. Szerencsére. Nagyon sok árus volt, akik két oldalt helyezkedtek el, mindenféle portékákat és ételeket kínáltak. Kezdtem éhes lenni.
- Hae együnk valamit – kérleltem.
- Ne már Hyukie – nyavalygott - majd később, előbb nézzünk körbe.
Meg se várva válaszom megindult a tömegben. Gyorsan utána siettem, mert ha itt egyszer elveszítjük egymást nehéz lesz újra megtalálni a másikat. Hae mindent megnézett, szinte minden árusnál megállt, de én egy cseppet se bántam. Arca ragyogott a boldogságtól, látszott rajta mennyire vidám, élvezte a hatalmas forgatagot. Én csendben, mosolyogva követtem őt. Már jó ideje sétáltunk és kezdtem igencsak elfáradni, amikor elkezdődött a tűzijáték. Hae kézen fogott és húzott magával, jobban mondva inkább futottunk, ki a tömegből, fel egy közeli kis dombocskára.
Egymás mellett állva bámultuk a tűzijátékot, fantasztikus volt ahogy a fények különböző alakzatokat rajzoltak az égre. Észre se vettem Hae mikor tűnt el mellőlem, de egyszer csak azt éreztem két karjával hátulról átkarolja a derekam és állát a vállamra helyezve halkan fülembe súgja:
- Hát nem gyönyörű?
- De az - nyögtem.
Először teljesen meglepődtem, testem megmerevedett, de aztán azon kaptam magam, hogy jó érzéssel tölt el Hae testének közelsége. Ellazítottam testem és kezeimet karjaira helyeztem.
- Mmm - halk mormogással jelezte, hogy jól esik neki amit csinálok. Nyakamon éreztem forró leheletét, két karja között teljes biztonságban éreztem magam. Aztán lágyan a nyakamba csókolt. Halkan felnyögtem. Ajka szinte égette a bőröm. Azon kaptam magam, hogy még többet akarok. És nem csak a nyakamat, azt akartam még tovább csókoljon. Hae mintha megérezte volna a bennem végbemenő érzéseket, újra a nyakamba csókolt, de most nem állt meg egy csók után, egyre többet lehelt a nyakamra majd szívni kezdte. Ez holnap meg fog látszani suhant át az agyamon, de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is tűnt ez a gondolatom. Hae tovább haladt és most a fülcimpám kezdte el harapdálni, aztán az arcomra adott apró puszikat. Éreztem ahogy elönt a vágy, az ajkait akartam, érezni akartam őket a saját ajkaimon. Kissé hátrafordultam, Hae végigsimított az arcomon, a szeme tele volt érzelmekkel, még sosem láttam ilyennek. Arca már egész közel volt az arcomhoz, aztán szája a számra tapadt, először nagyon gyengéden, aztán egyre követelődzőbbé vált, ahogy egyre jobban elöntötte a szenvedély. Maga felé fordított és úgy csókolt tovább. A felettünk játszó tűzijáték mintha csak a belőlünk kirobbanó érzelmeket festette volna fel az égre. Hae ajkai elváltak ajkaimtól és újra a nyakamat kezdte el csókolni, majd egyre lejjebb haladt.
- Hyukie - lehelte rekedten két csók között. Aztán a vállamat majd a kulcscsontomat vette célba. Majd újra visszatért a számhoz. Szinte lebegtem a karjai között, hagytam hogy elhalmozzon szeretetével. Aztán hirtelen elengedett, hátrébb lépett egy lépést, arckifejezése megváltozott.
- Ne haragudj! - tekintete riadt volt.
- Nem történt semmi - mondtam zavartan, nem értettem semmit. Mi történt? Miért változott
meg hirtelen Hae viselkedése.
Lépni akartam egyet felé, de Hae hátrálni kezdett.
- Ne haragudj Hyukie, kérlek ne haragudj - ismételte folyamatosan miközben egyre csak hátrált.
- Hae mi a baj? - most már én is kezdtem aggódni. Mi ez a hirtelen fordulat?
- Ezt nem lett volna szabad Hyukie, sajnálom - és futásnak eredt.
- Hae! - kiabáltam utána, de ő csak futott tovább - Miért nem? - motyogtam magam elé, de nem volt senki aki választ adott volna. Ott álltam egyedül az aprócska domb tetején, időközben a tűzijáték is abbamaradt, csak könnyeim peregtek némán végig arcomon.

Ezek után Hae látványosan kerülni kezdett, ami nem volt egyszerű, lévén, hogy egy szobában laktunk és napunk nagy részét is együtt kellett töltenünk még ha nem is kettesben. Úgyhogy a következő napok elég furcsák voltak. Szegény Choco bánta nagyrészt, mivel minden bánatom neki mondtam el, de ő legalább meghallgatott.
Egyik este mikor nem volt fellépésünk, a fiúk kitalálták, hogy tartsunk dvd estet és rendeljünk hozzá pizzát. Mindenkinek jól jött egy kis lazítás, mostanában nagyon zsúfoltak voltak a napjaink, de szerencsére már túl voltunk az új albumunk promócióján. Egy kisebb vita zajlott le mire kiválasztottuk melyik filmet nézzük meg, de végül egy akciófilm mellett döntöttünk. A hangulat nagyon jó volt, mindenki nagyszerűen érezte magát. De én béna voltam és leettem magam. Beszaladtam a szobába és átvettem a pólóm, aztán gyorsan kivittem a koszosat a fürdőbe. Kopogás nélkül rontottam be a fürdőbe így beleszaladtam az éppen kijönni készülő Heaba.
- Bocsánat, ne haragudj - vágtam bűnbánó arcot.
- Semmi baj - mosolygott rám Hae.
Egy ideig csak néztük egymást, aztán arrébb léptem, hogy ki tudjon menni.
Hae elindult, majd hirtelen felém fordult és megcsókolt. Először lágyan, aztán egyre hevesebben. Neki nyomott a falnak, szinte falta az ajkaimat. Éreztem ahogy lüktet benne a vágy. Levette rólam a pólóm és a mellkasomat kezdte el csókolgatni. Egyre lejjebb haladt, mikor csípőmhöz ért, elkezdte kigombolni a nadrágom. Aztán keze hirtelen megállt a levegőben, hátrébb csúszott a földön és olyan tekintettel nézett rám, mint aki valami tiltott dolgot művel.
- Ne haragudj Hyukie – motyogta – sajnálom. Feltápászkodott és elindult kifelé. Ott álltam megint és nem értettem semmit. De most nem akartam annyiban hagyni. Hae után futottam és karjánál fogva megállítottam majd magam felé fordítottam.
- Most szépen elmondod mi ez az egész Hae!
- Én sajnálom, hogy az előbb megcsókoltalak.
- Hát akkor nem úgy tűnt mikor csókolgattál, hogy annyira sajnálnád.
- Nem lett volna szabad.
- De hát miért nem Hae? Magyarázd már el nekem is, hisz te is akartad és én is, éreztem.
- Hiba volt részemről.
- De miért? Ha még ez lett volna az első alakalom mondhatnád, hogy tévedés volt, de nem ez volt.
- Sajnálom.
- Ne sajnálkozz itt nekem! – üvöltöttem, egyszerre voltam dühös és szomorú – Mond el végre az igazat!
- Félek, mert szeretlek – vallotta be, hangja szinte alig volt hallható.
- Ezt nem igazán értem.
- Nem akarlak elveszíteni akárcsak őt, azt nem élném túl.
És ekkor mindent megértettem. Az édesapjára gondolt.
- Ezért nem akarsz közel kerülni hozzám?
- Igen.
- De hisz ez hülyeség Hae!
- Te nem tudod ez milyen érzés, elveszíteni valakit...végleg! – nézett rám dühös tekintettel.
- Nem, valóban nem tudom - mondtam halkan – de te most tanítasz meg egy másik fájdalmas érzésre.
- Sajnálom, soha nem állt szándékomban megbántani téged – motyogta zavartan, aztán megfordult és elsietett.
Nem volt erőm visszatartani. Egyszerűen nem tudtam megérteni. Csak azt éreztem, hogy el kell innen mennem. Nem tudtam volna itt maradni ezek után egy légtérben vele. Úgy éreztem megfulladok. Berohantam a szobámba kikaptam a szekrényemből egy sporttáskát és nekiálltam beledobálni a ruháimat. Majd este miután mindenki elaludt kiszököm gondoltam, de aztán rájöttem, hogy ezt mégse tehetem. Nem lenne becsületes a többiekkel szemben, bizonyára keresnének és aggódnának miattam. Nem okozhatok nekik gondot. Elhatároztam, hogy Teuknak mindent elmondok, kivéve a temetős részt, az Hae titka. De előbb beszélnem kell még valakivel. Felkaptam a kocsikulcsom a éjjeliszekrényről, kivágtattam a házból, bevágtam az autóba magam és elindultam a menedzserünkhöz engedélyt kérni, hogy néhány napra elmehessek. Hát mit mondjak nem volt oda az örömtől, de végül talán határozott eltökéltségemet látva elengedett. Neki persze nem mondtam el az igazságot, fáradtságra meg összezavarodottságra panaszkodtam, nem mintha ez bármikor is meghatotta volna a menedzserünket. Végül is azt mondtam, hogy vitáim vannak Haeval a menedzser erre rögtön elmosolyodott, á a két jóbarát összezörrent jegyezte meg. Jó hogy nem jársz örömtáncot mérgelődtem magamban, de kifelé nyugodtságot sugároztam. Végül elengedett pár napra. Hazamentem és beszéltem Teukkal is, hát ez sem volt egy egyszerű menet. Megértette az érzéseimet és mellettem állt, de nem találta túl jó ötletnek, hogy lelépjek.
- Így nem fog semmi sem megoldódni – próbált hatni rám.
- Bocs Teuk,de én akkor se tudok most itt maradni. És a menedzser is már elengedett.
- Rendben, akkor menj, de vigyázz nagyon magadra. Nem foglak zaklatni, de kérlek amint leértél küldj egy sms-t, hogy minden rendben van. A többiekkel meg majd én beszélek. Kitalálok valamit ne aggódj.
Hálásan megöleltem leaderemet. Olyan jó érzéssel töltött el, hogy rá mindig számíthattam. Korán hajnalban indultam, amíg a többiek aludtak. Odamentem Hae ágyához, még egyszer látni akartam mielőtt elindulok. Olyan nyugodtnak és boldognak tűnt.
- Remélem valami szépet álmodsz - suttogtam. Egy puszit leheltem az arcára aztán elindultam.
Hajnalban azért jó vezetni, mert nincs nagy forgalom és nincs az a dög meleg még. Kissé lehúztam a kocsi ablakát és hagytam, hogy a hűs szellő végigsimítson arcomon. A tengerpart egy elhagyatott részén béreltem ki egy kis apartmant. Távol minden zajtól és emberi léttől. Két óra autókázás után meg is érkeztem. A hely nagyon szép volt. A tenger mindössze néhány méterre volt a háztól. Rögtön kedvem támadt megmártózni benne, úgyhogy csak ledobtam a táskám, gyorsan átvettem a fürdőnadrágom és már rohantam is be a vízbe. Már ettől a kis fürdőzéstől is sokkal jobban éreztem magam. A következő néhány nap lustálkodással, olvasással, fürdőzéssel és zenehallgatással telt. Mivel a legközelebbi ház jó néhány száz méterre volt, nyugodtan bömböltethettem maximum hangerőn a zenét. A városba csak akkor mentem be mikor be kellett vásárolnom. A többiekről nem volt semmi hírem, Teuk ahogy ígérte nem hívott, és én se kerestem őket, Hae se hívott.
Pár nappal később épp a tengerparton ültem amikor egy hullócsillagra lettem figyelmes. Valami rémlett, hogy olvastam ilyesmiről a neten, hogy még nappal is megfigyelhető lesz. Az égre festett fényes csík arra a tűzijátékos nyári éjszakára emlékeztetett. Egy ideig még tűnődtem a homokos parton ülve, majd bementem a házba magamhoz vettem a kocsikulcsomat és elindultam vissza Szöulba. Bő két óra múlva már ott álltam azon a kis dombocskán. Újabb hullócsillag mosolyodtam el és kívántam egyet, bár tudtam ez a kívánság sosem fog valóra válni. Körbenéztem még egyszer a tájon aztán nagyot sóhajtva megfordultam, ideje visszaindulni. Abban a pillanatban, hogy megfordultam földbe gyökerezett a lábam. A domb aljában ott állt előttem Hae.
- Hyukie...Hyukie, beszélhetnénk? – kérte.
Bólintottam. Ennél többre abban a pillanatban nem voltam képes. Felszaladt a dombon és megállt előttem.
- Hyukie én annyira sajnálom. Annyira hülye voltam. És akkorát tévedtem. Amióta elmentél.... amióta elmentél annyi mindent átgondoltam. Nélküled nem találom a helyem, ha nem vagy velem én...én nem is élek. Kérlek meg tudsz nekem bocsájtani? Nem akarok semmi mást csak veled lenni! Kérlek adj nekem még egy esélyt. Tudom, hogy rengeteg fájdalmat okoztam neked, de azon leszek, hogy mindent jóvá tegyek, csak kérlek ne taszíts el magadtól. Azt nem élném túl, ha elveszítenélek.
Hae utolsó szavai sírásba fulltak. 
- Hae – átöltem és mellkasomra vontam – sss, nincs semmi baj – próbáltam nyugtatni – látod itt vagyok és nem megyek többé sehova.
Éreztem, amint két kezével szorosan magához ölel, olyan erősen szorított, hogy szinte már fájt. Pólóm átázott a könnyeitől én pedig egyre csak simogattam a haját. Végül néhány perc után sikerült megnyugtatnom. Felemelte fejét mellkasomról, én pedig letöröltem arcáról a könnyeit. Végigsimított az arcomon és szemében ugyanazokat az érzelmeket láttam mint azon az éjszakán. Ajka lassan közeledett ajkam felé, óvatos volt, mintha attól félt volna bármelyik pillanatban fájdalmat okoz nekem. Aztán gyengéden megcsókolt. Még soha nem éreztem olyan boldogságot mint akkor, mert tudtam, ez most nem egy alkalomra szól, hanem örökre. A lenyugvó nap fénye vörös színnel vonta be körülöttünk a tájat, ami másnak a vég volt, az nekünk egy új kezdetet jelentett. 

Kimondatlan érzelem

- Isten hozott Kangin! Annyira örülök, hogy újra látlak. Nagyon hiányoztál mindannyiunknak! - üdvözölte Leeteuk a kapuban álló fiút. Kangin most szerelt le két év után a katonaságból. A fiúk már nagyon várták ezt a napot. Nagyon hiányzott nekik Kangin. De volt egy valaki akinek különösen. Leeteuk nem egyedül jött. Donghae, Eunhyuk, Kyuhyun, Ryeowook és Sungmin is eljött köszönteni a fiút. Na meg persze az újságírók sem hiányozhattak, rögtönzött sajtókonferenciát is tartottak mindjárt ott helyben. Miután végre hazaértek nyugodtabb körülmények között is üdvözölhették Kangint. Szép sorban a többiek is befutottak, csak Siwon hiányzott aki sorozatának forgatása miatt volt huzamosabb ideig távol. Kanginnak mindent el kellett mesélnie a katonasággal kapcsolatban. Végül vagy két óra mesélés után Leeteuk közbeszólt:
- Legyen mára ennyi elég. Kangin bizonyára fáradt. Hagyjuk pihenni.
- Teuk te nem változtál semmit - nevetett fel Kangin. De jólesett számára ez a fajta törődés, már nagyon hiányzott neki.
Leeteuk elpirult. Kangin elment lepihenni. Jó volt újra az ismerős, megszokott környezetben lenni, a barátai között.
Leetuek másnap mosolyogva ébredt fel, nagyon örült, hogy végre visszakapta a legjobb barátját.
- Jó reggelt - lépett mosolyogva a konyhába Kangin - de jó újra itthon reggelizni.
- Mi is örülünk, hogy újra itthon vagy - üdvözölte Sungmin.
- Wookie még mindig istenien főzöl - dicsérte Kangin.
- Á dehogy - pirult el Ryeowook.
A reggeli jó hangulatban telt. Kanginnak aznapra még nem volt semmi programja, úgyhogy ezt a napot még lustálkodással tölthette.

Másnap táncpróbára mentek.
- Látom kiestél a ritmusból Kangin – húzta őt Eunhyuk.
- Majd meglátjuk te két év kihagyás után mit fogsz alakítani – nézett rá Kangin szúrós szemekkel.
Ez volt az első alkalom mióta leszerelt, hogy táncolt volna és még vissza kellett szoknia, hogy több emberrel egyszerre, összhangban mozogjon.
- Én? Tökéleteset! Mint mindig! – húzta ki magát Eunhyuk.
Kangin kuncogni kezdett.
- Na pont ezek a pillanatok hiányoztak rettenetesen odabent.
Eunhyuk olyan tágra nyílt szemekkel nézett mint akinek fogalma sincs Kangin miről beszél, ekkor már a többiek is dőltek a nevetéstől.
- Azt a katonai parancsnokot már előre sajnálom aki megkapja Hyukiet – nevetett Siwon.
- Ja, jobb lesz ha felköti a nadrágját – csatlakozott Wookie is.
- Hae jobb lesz ha vele mész és vigyázol rá – kacsintott rá Sungmin.
- Hogyisne – tiltakozott kéz kézzel Donghae – mi vagyok én babysitter?
- Na köszönöm szépen! – tetette a sértődöttet Eunhyuk.
- Naaa – ölelte át hátulról Donghae – tudod, hogy igazunk van.
- Nincs.
Donghae erre még szorosabban ölelte át és gyengéden belecsókolt Eunhyuk nyakába.
- Na jó, lehet egy kicsit igen – enyhült meg.
Donghae hangosan felnevetett.
Mindenki jól érezte magát, csak Teuk állt kissé arrébb csendesen, magába zárkózva.
Gondolataiból Kangin zökkentette ki.
- Tessék? – nézett zavartan a fiúra.
- Azt kérdeztem minden rendben van-e?
- Igen, persze.
- Csak mert kissé elhagyatottnak tűntél .
- Nem, jól vagyok. Segítsek gyakorolni a tánclépéseket? – próbálta terelni a szót Leeteuk.
- Igen, azt megköszönném leaderem – mosolyodott el Kangin.
Leeteuk megmutatta a lépéseket majd eltáncolták együtt. Valahogy Leeteukkel olyan könnyű együtt dolgozni morfondírozott Kangin. Olyan tökéletes összhangban mozogtak kívánni sem lehetett volna tökéletesebbet.

Csütörtök délután felléptek az M Countdown-on. Nagy örömükre ők nyerték meg a szavazást. Mindenki nagyon boldog volt mikor az eredményhirdetéskor az ő nevük hangzott el. Egymást ölelgették, Donghae még a serleget is megpuszilta. Kangin örömében átkarolta Leeteuket és egy puszit nyomott az arcára. A fiú teljesen elpirult zavarában.

Pár nappal később végre akadt egy szabad estéjük, ezért elhatározták, hogy buliznak egy kicsit otthon. Eunhyuk kitalálta, hogy ez lehetne akár Kangin hazatérését üdvözlő buli is. Kyuhyunék hoztak piát, Ryeowook pedig sütött sütit. A zenefelelős Donghae volt. A fiúk beszélgettek, hülyéskedtek, na meg táncversenyt rendeztek egymás között.
- Mi újság Teuk? - kérdezte egy hang, majd két kar ölelte át hátulról.
- Kangin - fordította hátra a fejét Leetuek és a fiúra mosolygott.
- Még meg sem köszöntem, hogy segítettél a táncban.
- Ugyan már, igazán nincs mit.
- Dehogynem. Jó újra együtt dolgozni veletek - bújt oda Leeteukhez.
- Kangin?
- Igen Teuk?
- Én...én...én csak örülök, hogy újra itthon vagy.
- Én is Teuk.
- Hé Kangin, ezt meg kell nézned - lépett oda hozzájuk Kyuhyun.
- Mi az Kyu?
- Gyere - húzta magával a fiút - a Starcraft legújabb része, ezt látnod kell.
Leeteuk felsóhajtott és kiment a ház elé, szüksége volt most egy kis levegőre.
- Teuk miért nem mondod meg neki? - ült le mellé a lépcsőre Eunhyuk.
- Mit? - nézett rá a fiú zavartan.
- Azt, hogy szereted.
- Én...Én nem tudom.
- Hogy hogy nem tudod Teuk?
- Ugyan Hyukie mi értelme lenne? - kiáltott fel Leeteuk - nem sokára bevonulok. Mi változna, ha meg tudná hogyan érzek iránta.
Eunhyuk válaszolni akart, hogy igenis sok minden megváltozna, de ahogy Leeteukre nézett torkán akadt a szó. A fiú arcán patakokban folytak a könnyek.
- Teuk...
- Minden rendben Hyukie - törölte le kézfejével könnyeit - miattam ne aggódj.
- Már hogy ne aggódnék Teuk mikor ilyen állapotban látlak.
- Rendben leszek Hyukie, csak ez a katonaság dolog egy kissé megrémisztett.
- Minden rendben lesz Teuk, ezen is túl leszel meglátod. Tudom, hogy erős vagy.
Leeteuk a fiúra nézett, Eunhyuk bátorító mosolya őt is reménnyel töltötte el.
- Köszönöm Hyukie - ölelte át a fiút.
- Nincs mit megköszönöd Teuk - szorította erősen magához.

Egyre közeledett a nap mikor Leeteuknek be kellett vonulnia, de még mindig nem tudta rávenni magát, hogy bevallja érzéseit Kanginnak. Úgy érezte nem lenne semmi értelme, hiszen most két évre úgyis el kell válniuk. Végül elérkezett a nagy nap. Leeteuket Kangin, Donghae és Eunhyuk kísérte el. A többiektől otthon búcsúzott el. Nem akarta, hogy sokan menjenek vele, félt, hogy elsírná magát. Így se volt benne biztos, hogy meg tudja majd állni könnyek nélkül, bár titkon számított rá, hogy Eunhyuk szokás szerint előjön majd valami ökörséggel. Mikor megérkeztek Donghae és Eunhyuk rögtön elbúcsúzott tőle.
- Vigyázz magadra Teuk – ölelte meg barátját Donghae. Aztán Eunhyuk is megölelte.
- A többiek miatt meg ne aggódj – kacsintott Teukra – majd rajtuk tartom a szemem.
Leetuek felnevetett.
- Efelől nincs semmi kétségem Hyukie! Rád bízom őket!
- Értettem – szalutált Leetueknek játékosan Eunhyuk.
Leetuek megint elnevette magát.
- Látod, látod? – kérdezte a grimaszoló Donghaetől miközben a nevető Leeteukre mutatott.
- Mit? – kérdezte Donghae?
- Nincs könnyes búcsúzás. Megint alkottam – húzta ki magát büszkén.
- Ó, hogy mi lenne a világgal nélküled Lee Hyukjae – emelte az égre a tekintetét Donghae.
Leeteuk nem bírta tovább a hasát fogta nevetében.
- Oké – mondta két nevetésroham között – Hyukie ilyen megmozdulásairól majd házivideót kérek.
Végül miután kissé lecsillapodott, Kanginnal elindult a kapuhoz. A fótósok bőszen kattogtatták gépeiket. Leeteuk elgondolkodott, nem is olyan rég Kangint jött üdvözölni, most meg ő vonul be. Két év, nagyon hosszú idő. Hogy fogja kibírni? Főleg Kangin nélkül. Oldalt a fiúra sandított. Talán még nem késő, még elmondhatja neki, hogy érez. De mi értelme lenne, hisz most két évre úgyis el kell válniuk. De mégis, úgy bemenni, hogy nem mondta el Kanginnak az érzéseit, Leetuek úgy érezte megbánná a dolgot. Egyszerre azt érezte el kell mondania, muszáj. Hirtelen megtorpant. Most vagy soha határozta el magát.
- Kangin, valamit mondanom kell.
- Igen Leeteuk?
- Tudod, hogy nagyon kedvellek. Az egyik legjobb barátomnak tartalak.
- Igen Leeteuk, én is ugyanígy vagyok vele.
Na Leeteuk - morfondírozott magában a fiú - ez most jót vagy rosszat jelent.
- Kangin amióta leszereltél és újra köztünk vagy én rájöttem mennyire üres volt az életem nélküled. Ez a rengeteg munka, amit az utóbbi két évben bevállaltam, már tudom miért volt. Minden csak azért volt, hogy eltereljem a gondolataim rólad, hogy ne érezzem a hiányod. Kangin, te nem csak egy egyszerű barát vagy nekem, annál sokkal több. Kangin én...én szeretlek téged!
Tessék, kimondta, Leeteuk feszülten várta, hogy Kangin hogyan fog reagálni a szavaira.
- Teuk, amióta visszajöttem sok mindent másképp látok és érzek, sok mindenre ráébredtem. Például arra is, hogy mindig milyen természetes volt, hogy ott voltál nekem. Legjobb barátok voltunk. De most, hogy újra láttalak valami megváltozott és az érzés, hogy most el kell engedjelek elviselhetetlen számomra. Teuk én is szeretlek, teljes szívemből és lelkemből szeretlek.
- Kangin - Leeteuk nem tudott ennél többet mondani. Ott állt a fiúval szemben akit mindennél jobban szeretett, de még csak meg se ölelhette. Kangin ugyan így érzett.
- Hae szerinted miről  beszélgetnek ennyit? - kérdezte Eunhyuk.
- Fogalmam sincs, de komoly dolognak tűnik.
- Te ezek nagyon zavarban vannak Hae.
- Azt mondod?
- Szerintem Teukie elmondta neki és úgy tűnik Kangin viszonozza az érzéseit.
Eunhyuk körbenézett. Ennyi újságíróval körülöttük nem tudnak mit tenni. Valamit ki kell találnia, egyre csak ezen járt az agya, mikor megpillantott nem messze egy vizes csapot. Eszébe jutott valami. Amúgy is hihetetlen forró egy nap volt ez a mai. Eunhyuk levette magáról a pólót és elindult a vizes csap felé. Kinyitotta és inni kezdett, de direkt úgy, hogy a víz melléfolyón és lecsurogjon meztelen mellkasán. Donghae először nem értette mit művel Eunhyuk, már megint kibújt volna belőle az egoista énje? De aztán észrevette az okot, minden fótós és újságíró figyelme Eunhyukra irányult.  A gépek vadul kattogtak. És Leeteukre meg Kanginra ebben a pillanatban senki sem figyelt. Donghae elmosolyodott.  Ha lúd hát legyen kövér gondolta, azzal ő is lekapta a pólóját és odament Eunhyuk mellé a vizes csaphoz. Donghae még egy lapáttal rá is tett és érzékien végigsimított Eunhyuk  mellkasán.
Közben Leeteukék is észrevették a dolgot. Először ők se értették, de aztán nekik is feltűnt, hogy velük immár a kutya se foglalkozik. Köszönöm Hyukie és Hae - rebegett magában hálát Leeteuk a két fiúnak.
- Kangin - Leetuek hangja elcsuklott. Megsimogatta a fiú arcát, majd magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta. Benne volt ebben a csókban minden érzelme, minden szeretete, az elkövetkezendő két év ígérete. Kangin viszonozta a csókját, ugyanolyan szenvedéllyel és szerelemmel. Mikor végre levegőhöz jutottak mosolyogva néztek egymásra.
- Szeretlek Teuk!
- Én is Kangin!
- Lassan menned kell - mondta szomorúan Kangin.
- Igen, de most már ki fogom bírni, miattad.
- Én pedig várni fogok rád.
Közben Donghae és Eunhyuk akik a szemük sarkából végig figyelték a két fiút, abbahagyták az ivást és visszavették a pólóikat.
Leeteuk rámosolygott Kanginra, vett egy mély levegőt, majd elindult a kapu felé. Az kinyílt, Leeteuk belépett, hátrafordult intett még egyet, majd a kapu becsukódott mögötte. Kangin kitörölt egy könnycseppet a szeméből.
- Várni fogok rád Teuk, várni fogok rád.
Ekkor két kéz simult a vállára. Megfordult. Eunhyuk és Donghae volt az.  A fiúk rámosolyogtak ő pedig vissza rájuk. Hálás volt, hogy ilyen barátai vannak. Velük képes lesz kibírni ezt a két évet. És akkor újra karjába zárhatja Leeteuket és soha többé nem fogja elengedni.

Hyukie ajándéka

- Szia Hyukie - üdvözölte szerelmét Donghae miközben mosolygott mint a vadalma.
- Szia Hae.
Eunhyuk arcán némi zavar látszódott a boldogságtól fülig érő szájú, láthatóan izgatott Donghae láttán.
- Minden rendben van? - kérdezte a fiútól.
- Aham. Minden a leeeeegnagyobb rendben.
- Ööö értem. Azaz nem értem. Mitől van ilyen jókedved Hae? Nem mintha nem örülnék neki, félre ne érts! Csak nem szoktál te ilyen látványosan majd kicsattani a boldogságtól.
- Majd nemsokára meglátod - titokzatoskodott Donghae.
- Ne már Hae! Mond el! Kérlek!
- Nem-nem - nevetett Donghae
- Na légyszi! Hae! - könyörgött a fiúnak, de az hajthatatlan maradt.
Eunhyuk ekkor taktikát változtatott. Odalépett a fiúhoz, magához vonta, két karjával átölelte derekát, úgy kérte.
- Naaa Hae - hangja lágyan szólt, kezével végigsimított a fiú arcán.
- Nem Hyukie, bárhogy is igyekszel, ez most nem fog összejönni.
Eunhyuk elengedte Donghae derekát.
- Gonosz vagy!
- Neked lesz ajándék! - súgta gyorsan Eunhyuk fülébe, majd kifutott a szobából.
Eunhyuk fél másodperc alatt izgatott kisgyerekké változott. Vajon milyen ajándékot kaphat Donghaetől morfondírozott. Kisietett a fiú után, de az már nem volt sehol. Így, hogy tudta ő kap meglepetést még nehezebb volt a várakozás. De Donghae késő délutánig nem került elő.  Akkor is csak sejtelmes mosollyal az arcán mászkált a házban és állandóan sutyorgott valamit Ryeowookkal. Akinek ilyenkor menetrendszerűen szintén széles mosoly terült el az arcán és nagyon izgatott lett. Eunhyuk  már nem tudott mit kezdeni magával, szörnyen furdalta a kíváncsiság.
Aztán egyszer csak Ryeowook belibbent hozzá a szobába.
- Hyukieee segíts nekem! - kérte.
- Oké, de miben?
- Nem tudok választani két ruha között a holnapi fellépésre és neked olyan jó ízlésed van - nézett rá Ryeowook ragyogó szemekkel.
- Az már igaz! - húzta ki magát Eunhyuk.
- Akkor jössz?
- Mehetünk.
Míg a két fiú átment Ryeowook szobájába, addig egy eddig a nappaliban meghúzódó árnyra lehetünk figyelmesek. Ez az árny most beosont Eunhyuk szobájába és egy kisebb dobozt tett le a szoba közepén a szőnyegre, majd ismét kiosont.
- Köszönöm szépen még egyszer a segítséged Hyukie - búcsúzott el a szobája ajtajában Ryeowook a fiútól.
- Ugyan már, igazán nincs mit. Ha bármit gondod van csak nyugodtan szólj nekem. Majd én megoldom - mondta magabiztosan a fiú.
- Kösz Hyukie - nevetett Ryeowook.
Amikor Eunhyuk belépett a szobájába meglepődve vette észre a szoba közepén lévő dobozt.
- Hát ez meg mi? - csodálkozott. Aztán eszébe jutott.
- Csak nem a meglepim?
Nagy hévvel megindult a doboz felé, ám az egyszer csak megmozdult. Eunhyuk riadtan ugrott hátra.
- Ez mozog! - kiáltott fel. Majd miután kissé megnyugodott megint közelíteni kezdett a doboz felé. Óvatosan kinyitotta a doboz tetejét, majd az előbb még ijedt arcon hatalmas mosoly jelent meg.
- Egy kis kutya!
Óvatosan kiemelte a dobozból és megsimogatta.
- De gyönyörű vagy!
- Örülök, hogy tetszik - szólalt meg a fiú háta mögül a időközben a szobába belopódzott Donghae.
- Nagyon Hae, nagyon szépen köszönöm! - közben felállt és odament a fiúhoz, szemei csak úgy ragyogtak a boldogságtól - köszönöm édes - csókolta meg a fiút.
- Nagyon szívesen Hyukie. Olyan régóta mondogatod mennyire örülnél, ha neked is lehetne egy kutyád, gondoltam megleplek vele - kacsintott a fiúra.
- Imádlak!
Eunhyuk leült a földre és játszani kezdett a kiskutyával.
- Na és mi legyen a neve? - guggolt le hozzájuk.
- Hmmm. Ezen még gondolkodnom kell.
Eunhyuk magához szorította.
- Olyan édes és olyan selymes a bundája.
- Igen nagyon kis cuki, én is beleszerettem első látásra.
- Megvan, legyen a neve Choco.
- Choco?
- Aha - bólogatott lelkesen Eunhyuk.
- Rendben - nevetett Donghae.
- Jut eszembe - állt fel a fiú - vettem még a kutyulinak néhány dolgot, megyek behozom.
Mikor visszajött kezében egy aranyos kis négyzet alakú kutyafekhely volt, egy  nyakörv, meg  két kis kutyatál. A fekhelyet lerakta nem messze az ágy Hyukie felőli oldalától. Mellé a két kis tálat.
- Így jó lesz? - kérdezte Eunhyuktól.
- Aha - mosolygott a fiú.
Aztán Donghae leguggolt a kutyához és rárakta a nyakörvet.
- Így ni. Csini vagy Choco!
Eunhyuk felkapta a kutyát és ide-oda forgatva csodálta az ő kis büszkeségét. Majd egyszer csak ültében akkorát ugrott, hogy majdnem beverte a fejét az ágya oldalába, ugyanis a kis Choco úgy ahogy van telibe pisilte.
- Fúúúj - tette le a földre a kutyát, aztán felállt és pólóját eltartva a hasától egyik lábáról a másikra ugrándozni kezdett - Hae csinálj valamit!
- Nyugi Hyukie - Donghae próbálta elkapni Eunhyuk kezét- Hyukie nyugodj már meg!
A fiú végre abbahagyta az ugrándozást és Donghae le tudta venni róla a pólóját.
- Na ez megy a szennyesbe - fogta meg két újjal a pólót és jó messzire maga elé tartva kivitte a fürdőbe.
- Azt hiszem le is kéne fürdenem - nézett rá Eunhyuk kétségbeesett arccal mikor visszaért a szobába.
Donghae elnevette magát.
- Menj csak, addig én eleszek Őhuncutságával. De ahogy Eunhyuk elhaladt mellette, elkapta, magához vonta és végighúzta ujjait a fiú mellkasán.
- Siess vissza! - súgta a fiú fülébe, aztán belecsókolt a nyakába. Eunhyuk úgy megindult mintha puskából lötték volna.
Donghae addig jól eljátszott Chocoval és próbálta tanítgatni a kutyust.
- Ilyet nem szabad ám csinálni Choco - magyarázta a kutyának - nem pisiljük le a gazdit.
Pár perc múlva megérkezett Eunhyuk is. Donghae vágyakozva nézett a fiúra akinek csak egy törülköző volt a dereka köré csavarva. Vizes hajából egy-egy csepp még leesett és végigfolyt a fiú izmos mellkasán. Donghae felállt és magához húzta Eunhyukut.
- Tudod nem is olyan biztos, hogy annyira rossz volt, hogy lepisilt Choco.
- Hae - méltatlankodott a fiú.
Donghae elkezdte harapdálni Eunhyuk fülét.
- Hmm - mormogott elégedetten Eunhyuk - lehet tényleg igazad van.
- Nekem mindig - mondta Donghae majd ajkai rátapadtak Eunhyuk ajkaira.
Ám úgy látszik a kis Choco nem tűri, hogy kikerüljön a figyelem középpontjából, mert máris elkezdett ugrándozni a két fiú lábainál.
- Mit szeretnél Choco? - nevetett le rá Eunhyuk - te is kérsz egy puszit?
- Nem, nem - tiltakozott Donghae - a te ajkaid csak nekem vannak fenntartva.
- Azt mondod?
- Azt - csapott le rájuk ismét Donghae.
De Choconak megint nem tetszett, hogy nem vele foglalkoznak és újra ugrándozni kezdett a fiúk lábai körül. Hae nevetve nézett le a kis szőrmókra.
- Azt hiszem ideje lefektetni.
- Na gyere te kis rosszcsont - kapta fel Eunhyuk - és lerakta Chocot a fekhelyére. Donghae közben az egyik tálba vízet hozott.
- Hyukie ugye tudod, hogy éjjel majd fel kell kelned kivinni pisilni?
- Ne már! -vágott fájdalmas arcot Eunhyuk.
- Muszáj, hogy megtanulja, hogy szólnia kell meg, hogy átaludja majd az éjszakát kikéredzkedés nélkül. De az eleje sajna ilyen.
- Kár - sóhajtott nagyot Eunhyuk
- Na jól van Hyukie töröld le ezt a világvége fájdalmat az arcodról - nevetett Donghae - azt hitted egy kutya csak annyiból áll, hogy jókat játszadozol vele?
 - Miért nem? - kérdezte Eunhyuk angyalian ártatlan arccal.
- Hyukie könyörgöm - emelte a plafonra a tekintetét Donghae.
- Jól van na, csak vicceltem - nevetett Eunhyuk.
- Teeee, na megállj! - Donghae átvetette magát az ágyon és játékosan hátsón rúgta Eunhyukot - ezért még számolunk.
- Ó csak nyugodtan.
- Nem félsz?
- Hát az attól függ mi a büntetés - incselkedett Donghaeval.
A fiú nem bírta tovább, elkapta Eunhyukot és ledöntötte az ágyra.
- Élvezni fogod, azt garantálom!
És Donghae tartotta a szavát. Valamikor éjfél körül Eunhyuk kimászott az ágyából és félálomban kivitte a kis Chocot pisilni, akinek persze a kerítéstől kezdve a környező fákon át mindent meg kellett jelölnie. A hajnali kimenetel nem volt ilyen szerencsés, Choco beintett gazdinak és nem volt hajlandó pisilni. 10 percnyi könyörgés után Eunhyuk feladta és magával cipelve Chocot visszabotorkált a szobájába. Reggel álmosan és fáradtan kelt.
- Nyugi csak pár nap - vigasztalta Donghae.
- Aha - grimaszolt egyet Eunhyuk.
Donghae végignézett rajta. Haja még össze-vissza állt, arca gyűrött volt a fáradtságtól, szemei félig még csukva voltak. Rövidnadrágja jobb oldalon kissé le volt csúszva, szabadon engedve egy kis területet a csípőjéből. Ellenállhatatlanul édesen nézett ki. Donghae odalépett hozzá és magához húzta.
- Mi lenne ha lazítanánk még egy kicsit? - vetett sokatmondó pillantást a fiúra. Eunhyuk válaszul vadul megcsókolta, de ekkor kopogás szakította félbe őket. Elengedték egymást majd Donghae kiszólt.
- Igen, tessék.
- Jó reggelt - dugta be fejét Leetuek az ajtón - na hogy telt az első éjszaka? - Eunhyuk fejét meglátva elnevette magát - ó nem kell mondanotok semmit, már értem.
De Eunhyuk szeme abban a pillanatban kipattant, ugyanis a kis dögnek több se kellett, már ki is csusszant Leeteuk lábai mellett és végigvágtatott a folyosón.
- Bocsánat - kért elnézést Leeteuk.
- Semmi gond - vetette oda Donghae miközben Eunhyukkal a kutya után vetették magukat.
Néhány percnyi keresgélés után két szobával arrébb találták meg amint éppen Ryeowookkal labdázott. A fiú egyre apró gumilabdát gurított el amit Choco rendre ügyesen visszahozott, jutalmul mindig buksi simogatást kapva. A három fiú mosolyogva állt az ajtóban, nehéz lett volna eldönteni ki az aranyosabb Choco vagy Ryeowook. De nem mindenki gondolta így.  A konyhából méltatlankodó hangok szűrődtek ki.
- Hol van már a reggeli?
- Wookieeeee! - kiabált ki Kyuhyun.
- Hupsz! - kapott észbe Ryeowook - bocs Choco - azzal kiszáguldott a szobából.
- Na gyere te rosszcsont - kapta fel Eunhyuk - megyünk vissza a szobádba.
- Inkább hozd őt is reggelizni - kiabált ki Ryeowook a konyhából.
Így aznap reggel Choco a fiúkkal együtt evett.
Délután Sungmin megkérdezte Eunhyuktól mi lenne ha eljönne a Kiss the Radio felvételére és Chocot is magával hozná.
- Sztár lesz belőled - nézett Eunhyuk Chocora akár büszke apa a fiára.
Szép rendben meg is érkeztek a studióba. Eunhyuk lerakta Chocot had futkározzon egy kicsit.
Aztán megkezdődött a rádióműsor. Ám körülbelül a felvétel közepén egyszer csak behalt az egyik mikrofon. Ryeowook zavartan ütögette meg a tetejét, de az csak nem akart műkődni, a fiú hátrafordult és mindjárt megtalálta a baj forrását. A kis Choco a legnagyobb lelkinyugalom közepette rágcsálta a mikrofon kábelét.
- Ööö Hyukie a kutyád - szólt a fiúnak Choco felé mutatva.
- A francba - ugrott fel Eunhyuk és elindult, hogy elkapja a kis rosszcsontot, de Choco megérezhette, hogy most nem épp dicséretet fog kapni, ugyanis befutott a rádió pultja alá.
Eunhyuk megpróbálta kikönyörögni onnan, de nem sok sikerrel, Ryeowook és Sungmin is a segítségére sietett, de hiába Choco megmakacsolta magát. Ellenben a műsorhoz érkező kommentek 80%-a arról szólt milyen szép formás fenekük van a fiúknak. Valószínű a hálás elfek egy csapásra megszerették Chocot. A műsor végül rendben lezajlott. Ryeowook kapott egy másik mikrofont, Choco pedig a pult alól követte végig az eseményeket.
Az éjszaka történt még egy incidens. A két fiú édesdeden aludt, amikor Donghae fordult egyet és ahogy kinyújtotta a kezét egy nagy szőrgombócba tenyerelt bele. Eunhyuk egy ijedt kiáltásra és egy halk puffanásra ébredt fel. Mikor felkapcsolta a villant Donghaet a földön fekve találta a takarója félig rajta, félig az ágyon volt, aminek a közepén pedig Choco terpeszkedett.
- Ez meg mit keres itt? - bökött ujjával mérgesen a hívatlan látogató felé Donghae - a frászt hozta rám.
- Choco - dorgálta meg Eunhyuk - tűnés vissza a helyedre - azzal visszatette Chocot a saját fekhelyére.
Donghae közben visszamászott az ágyba, felhúzta a pólóját és az oldalát vizsgálgatta amin egy hatalmas piros folt volt látható.
- Nagyon fáj? - érdeklődött Eunhyuk.
- Nem vészes - válaszolta mogorván Donghae.
- Majd én leápolom - indult meg felé a fiú, de Donghae hátat fordított a fiúnak és magára kapta a takarót.
- Tudod mit ápolj le - mormogta.
Eunhyuk úgy látta jobb ha annyiban hagyja a dolgot. Magára húzta a takarót és igyekezett újra elaludni.
A következő napok hasonlóképpen teltek. Eunhyuk nem sokat aludt és Choco olyan rossz volt akár egy kisördög. Hol egy zoknit csórt el, hol odapisilt, ahova nem szabadott volna egyéb szeretetcsomagokról nem is beszélve. De a fénypont miden bizonnyal az a jelenet volt amikor Choco egy alsónadrággal a szájában futott végig a folyosón nyomában a szitkozódó Siwonnal.
Egyik nap még Yesung teknősével is összeismerkedett. Hát nem lettek éppen puszipajtások.
De Eunhyuk kitartó volt és Choco egyre szófogadóbb lett. Nemsokára nem voltak többé ágyban alvások és végre Eunhyuk is végig aludhatta az éjszakát.
Egyik nap Eunhyuk aggóddó arccal járt egyik szobáról a másikra.
- Mi a baj Hyukie? - kérdezte tőle Sungmin mikor benézett az ő szobájába is.
- Nem találom Chocot.
- Ne aggódj biztos itt lesz valahol, tuti megint elbújt valahova a kis huncut.
- Igen biztos igazad van - erőltetett magára Eunhyuk egy mosolyt - megyek keresem tovább.
- Várj segítek neked.
- Köszi.
A fiúk mindent átkutattak a végén már Yesung és Siwon is segített, bár utóbbi még mindig haragudott rá az alsónadrágos história miatt, de sehol nem találták.
- Hae - borult könnyes szemekkel a fiú nyakába Eunhyuk mikor az hazaérkezett Leeteukkel és Ryeowookkal.
- Mi a baj Hyukie? - emelte fel a fiú fejét.
- Choco eltűnt.
- Biztos itt van valahol.
- Nem, a fiúkkal már mindent végignéztünk és sehol nem találtuk - ekkor már csak úgy potyogtak  Eunhyuk szeméből a könnyek.
- Nyugi megtaláljuk - simogatta vigasztalóan a fiú hátát Donghae.
- Nem lehet, hogy valahogy kiszökött? - vetette fel Ryeowook.
Eunhyuk arcán a szomorúságot ijedtség váltotta fel.
- Akkor ki tudja már merre jár.
- Lehet csak itt játszadózik a közelben nem hiszem, hogy messzire ment volna. Menjünk nézzük meg - induolt kifelé Ryeowook.
A fiúk lementek és nekiálltak a ház közelében Chocot keresni. Végül Yesung lelt rá, Choco a lépcső alatt bent a sarokban vidáman játszott egy darab csonttal.
- Hyukieee, gyere megvan!
A fiú boldogan ölelte magához.
- Te kis rosszcsont soha többé ne tedd ezt velem
Choco ártatlan szemekkel tekintet gazdijára és lelkesen csóválta a farkát.
- Nem biztos, hogy jó ötlet volt ez a kutya dolog - aggodalmaskodott Donghae.
- Dehogynem - mosolygott Eunhyuk - ez volt a második legszebb ajándék amit kaptam.
- A második? Na és mi volt az első?
- Hát te! - azzal szabad kezével magához húzta Donghaet és gyengéden megcsókolta.
- Choco remélem tudod milyen szerencsés vagy, hogy ilyen gazdád van - nevetett a kutyusra, majd tekintetét Eunhyukra emelte - akárcsak én, hogy vagy nekem.

SJ - Kyuhyun lázadása

- Hyung tudnál nekem segíteni? – érdeklődött Kyuhyun a tükör előtt pózoló Siwontól.
- Ne haragudj maknae, de most nem érek rá – szólt oda a fiúnak anélkül, hogy ránézett volna.
- De nagyon fontos lenne.
Siwon megfordult és szúrós szemeivel a fiúra meredt.
- Mondom nem érek rá! Készülődnöm kell a holnapi fotózásra. Biztos más is tud segíteni.
És már fordult is vissza a tükör felé, hogy egy újabb pózt próbáljon ki.
Kyuhyun mormogott valamit az orra alatt, majd kiment a szobából. A folyosón összefutott Leeteukkel.
- Leader... – szólította meg.
- Ne haragudj Kyuhyun, de sietek – viharzott el a fiú mellett – Sungmin – hallotta meg nem sokra rá leadere hangját a távolból.
Kezd elegem lenni, hogy itt mindig mindenkinek valami fontos dolga akad. Rám sosincs senkinek ideje. Miért én vagyok a legkisebb? – pufogott magában. Dühösen becsapta a bejárati ajtót, levágtatott a lépcsőkön és kiment egy kis friss levegőt szívni. Ki kellett jutnia ebből a házból egy kis időre. Úgy gondolta egy kis séta majd megnyugtatja.  Pár méter után az út mentén lévő parkolóban egy csapat motorosra lett figyelmes. 8-10 fiú laza szerelésben, motoraikra támaszkodva beszélgettek egymással.  Egyikük felfigyelt az őket bámuló Kyuhyunra.
- Na mi van, akarsz valamit? – nézett rá kihívóan.
- Közöd? – vágott vissza Kyuhyun. Amúgy sem volt jókedvében, más se hiányzik még, mint egy csapat idióta.
Mi van? – ugrott elé a fiú – Balhét akarsz?
Kyuhyun csak megvetően mosolygott.  A másik srácot ez még csak jobban felhergelte. Lendítette a karját, hogy behúzzon egyet Kyuhyunnak, de az villámgyorsan kitért az ütés elől és bevitt egy jobb egyenest a másiknak.  Erre a többi fiú is felugrott támadásra készen, de egy magas, hollófekete hajú srác felemelte a kezét.
- Elég legyen!
- De... – kezdte egy alacsonyabb, barna hajú srác.
A hollófekete hajú srác egyetlen pillantásával beléfojtotta a szót. 
Mosolyogva Kyuhyun felé fordult.
- Egy idoltól nem is rossz - nevetett.
- Idol? – csodálkozott a barna hajú srác.
- Jaja. Super Junior ugye? A húgom szobája tele van a posztereitekkel.
- Aham – bólintott Kyuhyun.
- És mi járatban erre? Nem tűnsz valami vidámnak.
- Csak kissé felhúztak a többiek. Kellett egy kis friss levegő.
- Értem – a srácnak feltűnt, hogy Kyuhyun szeme sarkából a motorjaikat bámulja – szépek mi?
- Nagyon.
- Ültél már motoron?
- Még nem.
- Ki akarod próbálni?
- Még szép! – csillant fel Kyuhyun szeme.
- Jong Min - nyújtott kezet a fiú.
- Az én nevem már tudod - nevetett Kyuhyun és kezet rázott a fiúval.
- Akarsz vezetni?
- Ööö nincs jogsim.
- Az nem probléma nálunk – nevetett fel a srác és Kyuhyun kezébe nyomta a kulcsot.
A fiú felült a motorra, Jong Min a háta mögé. Beindította a motort és kiszáguldott a parkolóból. Kyuhyun élvezte ahogy a szél a hajába kap. A táj felismerhetetlen csóvaként suhant el mellettük. A sebesség, a szél, a végtelen szabadság érzését keltette benne. Nincs senki más csak ő és a motor, na meg persze Jong Min mögötte, de kezdte megérteni azt a fényt, ami a fiú szemében felvillant mikor  felszállt mögé a motorra. Már jó néhány kilométert megtehettek mikor Jong Min hátulról megbökte a vállát és kezével mutatta, hogy álljon félre.
- Na milyen volt? – kérdezte Jong Min.
- Fantasztikus - lelkesedett Kyuhyun.
- Ha van kedved gyere el máskor is.
- Kösz, szavadon foglak.
- Bár ha hosszabb távon gondolod – ingatta a fejét Jong Min – akkor nem ártana egy saját mocit beszerezned.
- Hmm most, hogy így mondod nem is rossz ötlet. El tudnál jönni velem megvenni? Te mégis csak jobban értesz hozzá.
- Persze csak szólj, hogy mikor és megyek.
- Mondjuk most?
- Te aztán nem vesztegeted az időd – nevetett Jong Min.
- Amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra!
- Úúú de bölcs itt valaki. Na gyere menjünk.
Ezúttal Jong Min ült előre, Kyuhyun pedig mögé, 20 perc múlva megérkeztek egy motorkereskedéshez. Jong Min több fajta motort is megmutatott a fiúnak, közben elmagyarázta mire kell figyelni, mi az amit mindenképpen meg kell nézni vásárlás előtt. Még egy próbakört is kiharcolt neki. Végül háromnegyed óra után Kyuhyun egy ezüst-fekete Hyundai tulajdonosaként hagyta el a helyiséget. Megbeszélték, hogy másnap délután 4-kor találkoznak abban a parkolóban ahol ma összefutottak. Kyuhyun elégedetten ért haza. A parkolóban lent lerakta a motorját és mosolyogva ment fel a szobájába. Ha itthon nem foglalkoznak vele, majd talál máshol társaságot.
Másnap délután Sungmin közös dvd-zést javasolt a fiúknak. Lassan hagyománnyá kezdett válni, hogy a hét valamelyik délutánján összeül a társaság egy kis közös filmezésre.
- Kösz én ma kihagyom, dolgom van – kiabált be Kyuhyun és már kint is volt.
- Vajon mi dolga lehet – csodálkozott Sungmin, de nem volt ideje tovább tépelődni rajta, mert Ryeowook már rángatta is be a nappaliba.
A fiút már várta Jong Min és a többiek a megbeszélt találkozóhelyen. Egy kicsit motoroztak a környékén aztán beültek az egyik kocsmába egy italra. Kyuhyun ezidáig nem igazán ivott alkoholt, de a többiek biztatták, hogy kóstolja csak meg. Fizetéskor Jong Min zavartan tapogatni kezdte a zsebeit.
- A francba úgy látszik otthon felejtettem a pénztárcám – mondta látszólagos kétségbeeséssel.
- Hagyd csak majd én kifizetem – ajánlotta fel Kyhyun.
- Kösz Kyu, jó haver vagy – hálálkodott Jong Min.
Két másik srác mosolyogva összenézett.
A következő napok hasonlóan teltek, Kyuhyun mindig találkozott a többiekkel a parkolóban, motorozgattak egy kicsit aztán iszogattak és valahogy mindig úgy alakult, hogy a fiú fizetett.
De úgy tűnt ő ebből semmit sem vett észre vagy egyszerűen nem bánta. Élvezte ezt az újfajta életformát, még ki is dekorálta a motorját, egy nagy Starcraft feliratot ragasztott az oldalára.
Egyik nap Kyuhyun a szokásos esti motorozásából jött meg és alighogy megérkezett Kibum is megjött.
- Teuk – szólt oda a fiúnak mikor meglátta – mond csak Kyunak mióta van motorja?
- He? – csodálkozott Leeteuk – neki nincs motorja.
- Hát ez nagyon érdekes, mert épp leparkoltam a kocsimmal mikor megláttam Kyuhyunt begurulni egy motoron. És nagyon úgy tűnt, hogy az övé.
- Márpedig én nem tudok róla, hogy lenne motorja, de gyere kérdezzük meg.
Leeteuk bekopogott Kuyhyun ajtaján és miután a fiú kiszólt, hogy szabad beléptek a szobába.
- Mond csak Kyuhyun neked van egy motorod? – kérdezte tőle csodálkozva Leeteuk.
- Aha – mondta a fiú közömbös arckifejezéssel.
- És mégis mióta?
- Múlt hét óta.
- És erről miért nem szóltál nekem?
- Miért ki vagy te? Az apám? – vágta oda Kyuhyun fellengzős hangon – különben se érdekel titeket, hogy mit csinálok.
- De akkor se vehetsz csak úgy ukmukfuk egy motort. Te Kyu van egyáltalán motorra jogosítványod?
- Nincs. Minek az.
Leeteuk érezte, hogy kezd egyre feljebb menni benne a pumpa. Legszívesebben letörölte volna azt a fennhéjázó vigyort Kyuhyun arcáról. Nyugodj meg - csitítgatta magát - átvészeltél te már ennél sokkal rosszabb helyzeteket is.
- Talán azért, hogyha megállít egy rendőr ne csukjanak le.
- Á úgysem fognak. Melyik rendőr olyan hülye, hogy megállít 10 motoros srácot – nevetett Kyuhyun.
10 motoros srác? Vajon kikkel barátkozhat Kyuhyun? De hangosan csak ennyit mondott:
- Mostantól a motorozás határozatlan ideig szünetel. Legalábbis amíg nem beszélek a menedzserrel és te nem szerzel jogsit.
- Azt nem te fogod megmondani – sziszegte Kyuhyun.
- Dehogyisnem, én vagyok a leadered és azt teszed amit mondok! – emelte meg kissé a hangját Leeteuk. Nyugodt embernek tartotta magát, de úgy érezte Kyuhyun túlfeszíti tűrőképességeinek határait.
- Te nekem nem parancsolsz! – üvöltötte Kyuhyun és nyomatékot adva szavainak felkapta az éjjeliszekrényről a motorkulcsot, majd kirohant a szobából. A bejárati ajtó hangos csattanása tudatta velük, hogy a fiú a házat is elhagyta.
- Leeteuk minden rendben? – kérdezte Kibum.
A fiú csak bólintott. Vajon mitől változott meg így Kyuhyun.
- Ne aggódj majd megnyugszik – tette vállára a kezét Kibum, de Leeteuk ebben egyáltalán nem volt biztos.
Yesung hajnalban csörömpölésre lett figyelmes. Kibotorkált a folyosóra és először majd frászt kapott, azt hitte egy betörő jár a házban, de aztán felismerte a falba kapaszkodó alakban Kyuhyunt.
- Kyu jól vagy? – ment oda fiúhoz.
- Aha jól – nevetett rá a fiú – Yesung mondtam már mennyire szeretlek? –  kérdezte miközben átkarolta a fiút és szinte teljesen ránehezedett.
- Kyu – próbálta felemelni a fiút.
- Igen? – nézett rá a fiú. És ekkor megcsapta Yesung orrát a tömény alkohol bűze.
- Te részeg vagy? – nézett kikerekedett szemekkel a fiúra.
- Én? Dehogy! – nevetett továbbra is Yesungra akár a vadalma.
- Na gyere!
Yesung megindult vele a szobája felé, de mikor a fiú öklendezni kezdett úgy gondolta jobban járnak, ha tesznek előbb egy kis kitérőt a fürdő felé. Jó háromnegyed óra múlva miután lefektette végre Kyuyhunt és feltakarította a fürdőt is, Yesung fáradtan esett be az ágyába.
- Minden rendben? – kérdezte Kibum félálomban.
- Aha.
- Te mi ez a szag?
- Hosszú, majd reggel elmondom.
Yesung arrébb feküdt, hogy megkímélje az ”illattól” amit most áraszthat, de a fiú utánanyúlt és visszahúzta magához.
- Nem mondta senki, hogy elmehetsz – mormogta.
Másnap reggel Yesung nem igazán tudta mit tegyen. Szóljon a tegnap esti dologról Leetueknek vagy inkább nem? Végül elmondta az egészet Kibumnak, aki azt javasolta jobb ha elmondja leaderüknek mert nem lesz a dolognak jó vége.  Yesung rögtön át is ment beszélni a fiúval. Leeteuk köszönetet mondott Yesungnak, majd magára maradva a szobájában, gondolkodni kezdett mitévő is legyen. Egyrészt szörnyen aggódott Kyuhyun miatt nem akarta, hogy bármi baja essék, másrészt félt attól, ha elmondja a menedzsernek a dolgot, annak súlyos következményei lehetnek, talán még ki is teszik a csapatból. Ez pedig semmiképp se akarta, de vajon ők egyedül képesek lesznek jobb belátásra bírni a fiút? Elhatározta, hogy még egyszer beszél vele, de az eredmény ugyanaz volt mit legutóbb. A következő napok nem sok változást hoztak és lassan a többieknek is kezdett feltűnni Kyuhyun viselkedése, érezték, hogy valami nincs rendben.
Pár nappal később Kibum amint hazaért egyenesen Leeteuk szobája felé vette az irányt.
- Hyung beszélnünk kell! – rontott be a szobába.
- Valami baj van? – kérdezte Leetuek.
- Azt hiszem igen. Hazafelé jöttünk Yesunggal mikor megláttam Kyuhyun motorját a város szélén lévő kocsmánál. Leeteuk annak a kocsmának nagyon rossz híre van, csupa lezüllött alak jár oda, és nagyon gyakoriak a verekedések. 
- Na jó elég volt! Elmegyek érte!
- Veled megyek!
Mikor kiértek a folyosóra belebotlottak Siwonba.
- Hát ti? – kérdezte.
- Van egy kis dolgunk, mindjárt jövünk – válaszolta sebtében Leeteuk.
- Kyuhyunnal kapcsolatos?
A két fiú hallgatott.
- Ebből elég! Tudjuk, hogy valami nincs rendjén vele és azt is, hogy ti pontosan tudjátok mi az, úgyhogy most lesztek szívesek minket is beavatni.
- Mi is aggódunk ám érte – dugta ki a fejét Donghae a nappaliból.
Leeteuk összehívta a fiúkat és gyorsan vázolta a helyzetet.
- A kis hülye! Csak kapjam egyszer a kezeim közé! – fogadkozott Siwon, de mindenki tudta valójában mennyire aggódik a fiú miatt.
Az egész csapat megindult a kocsmába, Kibum ment elől az autójával mivel ő ismerte az utat.
Épp jókor érkeztek. Belépve egy csetepaté kellős közepén találták magukat. Aztán megpillantották Kyuhyunt, amint egy magas, barna hajú srác épp gyomorszájon vágja. Siwonnak több se kellett, két lépéssel a fiú mellett termett. A magas barna hajú srác hajánál fogva felemelte Kyuhyun fejét, másik kezét pedig ütésre emelte.  Kyuhyun behunyta a szemét és várt, de nem történt semmi, csupán egy apró puffanást hallott. Mikor kinyitotta a szemét egy tenyeret látott az arca előtt amely felfogta az ütést. Ez a tenyér most rákulcsolódott a barna hajú srác öklére, majd magához húzta és a fülébe sziszegte.
- Ha még egyszer hozzá mersz érni ehhez a sráchoz neked véged van! És most takarodj! – azzal taszított egy nagyot rajta. 
A srác feltápászkodott és sebesen elhagyta társaival a helyiséget.
- Te pedig - fordult most Kyuhyun felé - ha még egyszer ilyen frászt mersz hozni ránk.
Kyuhyun most az egyszer nem vágott vissza, Siwon szemében olyat látott amilyet azelőtt még nem, őszinte aggódást és félelmet. És mindez miatta. A bejárat felé nézett, ahol ott állt mind a 8 fiú. Ő érte  jöttek. Hirtelen nagyon elszégyellte magát. Körbenézett, az állítólagos barátai már sehol sem voltak. Ki tudja mikor szívódtak fel. De az igazi barátai, azok itt voltak, annak ellenére ahogy bánt velük.
- Siwon - fordult a fiú felé - én nagyon sajnálom és köszönöm. És nektek is - fordult most a többiek felé - és sajnálom, hogy annyi gondot okoztam, főleg nektek Yesung és Leeteuk.
- Semmi baj - mosolygott rá Leeteuk.
- Jó fiú vagy te Kyuhyun - kacsintott rá Siwon.
- Jééé, nem maknaenak szólítottál - csodálkozott Kyuhyun, ez volt az első alkalom, hogy Siwon a rendes nevén szólította.
- Talán itt az ideje, hogy felnőj és mi is úgy bánjuk veled.
- Igyekezni fogok!
Leeteuk eközben elballagott a bárpulthoz, fejét a pultra fektette, kezét felemelte, majd mutató és középső ujját felnyújtva rendelt:
- Egy dupla whiskyt kérek.
A többiek csodálkozva néztek rá.
- Na de Leeteuk - kerekedtek ki Yesung szemei.
- Ne nézzetek már így, az utóbbi napok, hetek kissé megviselték az idegeim, néha nekem is kell egy kis lazítás.
- Oké - nevetett Siwon miközben odament a pultoshoz - a dupla whiskey helyett egy pohár bort kérnénk. Az is bőven el fog lazítani - ezt az utolsó mondatát már Leetueknek címezte.
A fiúk megvárták amíg Leeteuk megissza a borát, aztán elindultak haza.
- És ezzel itt mi lesz? - mutatott Donghae a motorra mialatt elmentek mellette.
- Majd elvitetjük. Gondolom nem ezzel akarsz hazamenni? - fordult Kyuhyun felé.
- Nem, azt hiszem most egy darabig nem akarok motort látni.
Fél óra múlva mindannyian fáradtan rogytak le a nappaliban.
- Megnézzünk egy filmet? - kérdezte Sungmin.
- Te meg a film mániád  - nevetett Eunhyuk
- De valami vígjátékot nézzünk akkor - kérte Shindong - drámából mára már volt elég bőven.
Épp mindenki elhelyezkedett, Sungmin berakta a filmet a dvd lejátszóba, amikor csöngettek.
- Megyek megnézem - indult el Sungmin.
Fél perc múlva széles mosollyal az arcán újra megjelent a nappaliban.
- Leeteuk téged keresnek.
A fiú csodálkozó arccal elindult kifelé, vajon ki keresheti.
- Ki az Sungmin? - érdeklődött a kíváncsi Eunhyuk.
- Majd mindjárt meghallod - kacsintott rá Sungmin.
És valóban fél perc múlva Leeteuk boldogsággal teli hangja hangzott fel a bejárati ajtóból.
- Heechul!
- Hee visszajött! - örültek bent is a többiek.
- Ööö szerintem kezdjünk neki a filmnek, mert nem hinném, hogy egyhamar visszatérnek - javasolta nevetve Donghae.
És a fiú nem is tudta mennyire igaza van. Leeteuk ahogy meglátta az ajtóban Heechult azon nyomban a nyakába vetette magát.
- Heechul! Úgy örülök, hogy látlak, úgy hiányoztál!
- Te is nekem Teuk, te is nekem - simogatta meg lágyan a fiú arcát.
- De most már nem mész vissza ugye? - kérdezte Leeteuk aggódva.
- Nem, végre befejeztük a sorozatot.
- Akkor jó.
- Szerintem is, mert most egy jó darabig nem akarlak elengedni magam mellől - mormolta miközben ajka egyre közelebb került Leeteuk ajkához, míg végül össze nem forrtak egy hosszú, szenvedélyes csókban.

SJ - Nem veszíthetlek el! (2. rész)

Ryeowook néhány perc után kezdett megnyugodni. Kibontakozott Sungmin öleléséből. Ahogy meglátta a fiú sápadt arcát, ahogy erőtlenül próbált még most is mosolyogni rá, belé hasított mekkora egy idióta. Itt bőg holott most neki kéne Sungmint vigasztalnia, a támasza kellene, hogy legyen, nem, hogy még a fiú vigasztalja őt. Letörölte kézfejével könnyeit és nyugalmat kényszerített magára, még is mikor megszólalt hangja remegett.
- És mit mondott az orvos mi most a teendő?
- Először kemoterápiás kezelést fogok kapni, de úgy néz ki, hogy csontvelő átültetésre lesz szükségem, de addig még el kell végezni néhány vizsgálatot.
- Értem. Én adok neked csontvelőt ha kell - ajánlotta fel Ryeowook bizonytalanul.
- Édes vagy Wookie, de ez nem így működik. Nem adhat akárki, bizonyos fokú megegyezés kell, hogy legyen amit vizsgálat során lehet megállapítani. Leginkább hozzátartozók jöhetnek szóba.
- Tényleg a családodnak szóltál már?
- Nem, még nem. Először veletek akartam beszélni és még fogalmam sincs, hogy fogom elmondani nekik.
- Ha gondolod én szívesen elkísérlek.
- Köszönöm Wookie.
- Tudod, hogy rám mindenben számíthatsz! - magához vonta Sungmint és átölelte, minden erejével azon volt, hogy visszatartsa a könnyeit, Sungmin nem láthatja őt még egyszer sírni.
Sungmin végül kibontakozott a fiú öleléséből.
- Megyek beszélek Leeteukkel.
Ryeowook magára maradt. Érezte, hogy minden porcikájában remeg, még mindig sokkhatás alatt állt. De arca elszántságot tükrözött. Nem fogja hagyni, hogy Sungminnak bármi baja legyen, mellette fog állni egész végig, amíg a fiú újra meg nem gyógyul. Tudta, hogy most Sungmint helyett is neki kell erősnek lennie, a fiú egy pillanatra sem láthat rajta semmiféle kétséget vagy bizonytalanságot. Csak még egyszer utoljára - lehelte mintha csak engedélyt kért volna valakitől, lerogyott a padlóra és zokogásban tört ki. Percekkel később úgy érezte a lelke is megnyugodott egy kissé, felállt letörölte könnyeit és szemében olyan tűz lobogott amit senki nem győzhetett le.
Ezalatt Sungmin beszélt Leeteukkel, aki döbbenten hallgatta a fiút. Őt is ugyanúgy sokkolta Sungmin betegsége akárcsak Ryeowookot.
- Sungmin ugye tudod, hogy mindenben számíthatsz ránk?
- Persze hyung és köszönöm.
- Nem kell, hogy bármit is megköszönj ez csak természetes.
- Kérlek tudnál beszélni a többiekkel?
- Persze elmondom nekik.
- Köszönöm. Visszamegyek Wookiehoz, nagyon kiborult szegénykém.
- Nem csodálom. Nagyon szeret téged.
- Tudom. Én is őt.
Leeteuk elindult szólni a többieknek, meredten maga elé nézve lépkedett a folyosón mikor belebotlott Yesungba.
- Teuk minden rendben van? - nézett rá aggódva a fiú.
- Nem, nincs - emelte fel a fejét a fiú.
Yesung hátrébb lépett egyet ijedtében, Leeteuk arca csupa könny volt.
- Mi történt Teuk? Mi baj? - kérdezte.
- Kérlek tudnál szólni a többieknek, hogy mindenki most azonnal jöjjön a nappaliba, fontos dolgot kell mondanom nektek.
- Persze, máris megyek. Leeteuk köszönetképp bólintott egyet és elindult a nappaliba. Yesung szélsebben végigjárta a szobákat, hogy mindenkinek szóljon. Teljesen megrémítette Leeteuk látványa, vajon mi történhetett ami ennyire kiborította őt. A fiú megrázkódott, rossz érzés futott át rajta, csak remélni merte, hogy nincs semmi komoly baj.
5 perccel később már mindenki a nappaliban várakozott. Leeteuk az egyik falnak támaszkodva, fejét lehajtva állt. Yesung odalépett hozzá és közölte, hogy mindenki itt van. A fiú bólintott.
Amikor felemelte a fejét mindenki megdöbbent, piros, duzzadt szemei sírásról árulkodtak.
- Hyung valami baj van? - érdeklődött Eunhyuk.
- Igen Hyukie baj van - Leeteuk mély levegőt vett - Sungminról van szó.
- Tényleg Sungmin és Wookie miért nincsenek itt? - kérdezte Siwon és kezdett rossz érzése lenni - csak nem történ velük valami? - kérdezte ijedten.
- Wookie jól van...de Sungmin...mostanában nem érezte túl jól magát ezért elment az orvoshoz, ahol kiderült, hogy...leukémiás - Leeteuk hangja elcsuklott könnyei megállíthatatlanul törtek elő. A többieken néma döbbenet lett úrrá. Nem akarták elhinni amit az előbb a leaderük mondott. Nem, az nem lehet, hogy Sungminnak ilyen komoly betegsége legyen. Többen elsírták magukat, másokon tehetetlen düh lett úrrá, mindenki másképp élte meg Leeteuk bejelentését.
- Sungmin! - kiáltott fel Kyuhyun és rohant be a fiú szobájába. A többiek követték.
- Sungmin.. - Kyuhyun nem tudott mást mondani, a többiek sem tudtak megszólalni.
- Ne aggódjatok meggyógyulok meglátjátok - próbált mosolyogni Sungmin.
- Még szép, hogy meggyógyulsz! - Ryeowook hangja erőteljesen és határozottan csengett. Leeteuk még sosem látta ilyennek a fiút. Ryeowook általában csendes, kedves fiú volt, aki inkább védelemre szorult, de most először a fiú nyomát sem mutatta gyengeségnek. Szemeiben tűz lobogott, arca elszánt, hangja határozott volt. A fiú eltökéltsége erőt adott a többieknek is, mindannyian biztatták Sungmint és biztosították, hogy mellette állnak és segítenek neki amiben csak kell.
Még egy nehéz feladat hárult Sungminra. El kellett, hogy mondja a betegségét a családjának. Talán ez volt mind közül a legnehezebb. Donghae felajánlotta, hogy elviszi kocsival a szüleihez. Ryeowook tapintatosan megkérdezte tartson-e vele, vagy inkább egyedül szeretne menni, de Sungmin azt kérte menjen vele. Még aznap délután elindultak. 4 órányi út után meg is érkeztek. Sungmin beinvitálta Donghaet is, de a fiú udvariasan visszautasította, nem akart zavarni.
Sungmin szülei először nagyon örültek, hogy látják a fiúkat, hisz már régóta nem találkoztak, ráadásul még egy csapattársát is megismerhetik. Sungmint már ekkor a sírás kerülgette, hogy mondhatná el a szüleinek az igazságot mikor ennyire boldognak látja őket. Ryeowook finoman megszorította a kezét jelezve, hogy itt van mellette és számíthat rá. Sungmin végül megkérte a szüleit, hogy üljenek le és elmondta jövetelének valódi okát. Szülei és öccse döbbenten hallgatták, ugyanúgy nem akarták elhinni ahogy előtte csapattársai se tudták. Öccse odaszaladt hozzá és szorosan átölelte.
- Ugye meggyógyulsz hyung, ugye? - nézett rá könnyes szemekkel. Sungmin nem tudott megszólalni, torkát sírás fojtogatta.
- Persze, hogy meggyógyul - válaszolta helyette Ryeowook.
Még egy ideig beszélgettek aztán a két fiú elbúcsúzott. Indulniuk kellett ha még sötétedés előtt vissza akartak érni Szöulba. Sungmin hazafelé elaludt a kocsiban, hosszú és fárasztó napja volt. Ryeowook védően átkarolta a fiút, vigyázva álmát egészen hazáig.
Másnap Sungminnak be kellett mennie a kórházba, hogy az orvossal pontosan megbeszélje a kezelés menetét. Először kemoterápiás kezelést kap, majd, ha az nem segít akkor a csontvelő átültetés jöhet csak szóba. Az elején megengedték neki, hogy bejárjon, de később be kell majd feküdnie a kórházba, ez volt az orvosi utasítás.
Időközben Leeteuk beszélt a menedzserrel is és úgy döntötték egy hivatalos sajtókonferencián bejelentik Sungmin betegségét. Ez nem olyan amit el lehet csak úgy titkolni a nyilvánosság előtt. A konferencián csak a menedzser és Leeteuk vett részt, a fiú így is alig bírta végigcsinálni és megkönnyebbült, hogy a bejelentést a menedzser magára vállalta.
Percekkel később az elfek között futótűzként terjedni kezdett a hír, mindenki szörnyen aggódott Sungminért. Rengeteg e-mailt kaptak, tweeteket, mivel Sungminnak nem volt egyedül twiterre ezért a többi fiún, főleg Ryeowookon keresztül üzentek neki. Össze is omlott a rendszer. Különböző projekteket kezdeményeztek és ajándékokat küldtek a fiúnak erőt és kitartást kívánva neki. Sungmin még sosem érzett ekkora szeretetet mint amit most kapott. Ryeowook twitterjén keresztül köszönetet mondott a rajongóknak remélve, hogy nemsokára újra találkozhatnak.
Aztán megkezdődött a kezelése. Ryeowook mindig elkísérte a kórházba és amennyi időt csak tudott vele töltött. Viszont voltak hivatalos események, amiken meg kellett jelenniük. Fellépések és felvételek ahonnan nem hiányozhattak és bár Sungmin nélkül minden más volt, ott abban a néhány percben nem mutathatták ki fájdalmukat, szomorúságukat, tökéleteset kellett nyújtaniuk. Ez mindannyiuk számára erőt próbáló feladat volt. De Ryeowook lelkesedése és elszántása nekik is erőt adott. Sungmin megfedné őket, ha nem hoznák ki magukból a maximumot.
Két hét telt el az első kezelés óta, Sungmin jelentősen lefogyott, arca még sápadtabb lett, haja kezdett kihullani. A fiú főleg ez utóbbi miatt kezdett nagyon maga alatt lenni, nem akarta, hogy így lássák. Egyedül Ryeowookot viselte el maga mellett és Leetueket. A sajtót hivatalos közleményben megkérték a helyzet komolyságára való tekintettel, hogy ne zaklassák se a fiút, se a családját, se a kórházat, amint változás áll be Sungmin állapotában azt tudatni fogják velük.
Egyik nap az orvos behívta Sungmin szüleit az irodába.
- Sajnos a kemoterápia nem segített, az egyetlen megoldás a csontvelő átültetés. Szeretnénk önöktől és a közeli hozzátartozóktól vért venni, hogy megállapíthassuk megfelelnének-e donornak.
De sajnos senki nem volt megfelelő, megvizsgálták a távoli rokonokat, de ott se találtak senkit. Az orvos azt mondta, hogy lehetséges idegen emberrel való egyezés is, 1 a 20.000-ből az ilyen személy. De mivel nem mindenki jelentkezik csontvelő donornak nem biztos, hogy találnak megfelelő személyt. Ryeowook ezért felhívást tett közzé a twitteren és a hivatalos oldalukon az elfek segítségét kérve, menjenek el egy vérvizsgálatra hátha valamelyikük megfelelne donornak. Újabb két hét telt el, de még mindig nem volt semmi eredmény. De Ryeowook egy kicsit sem vesztett hitéből, biztos volt benne, hogy Sungmin meg fog gyógyulni.
Leetuek viszont egyre inkább aggódni kezdett Ryeowook miatt. A fiú szinte alig volt már otthon, ahogy romlott Sungmin állapota úgy töltött egyre több időt a kórházban. Kibéreltek neki egy külön szobát Sungminé mellett. Már a fellépésekre és a hivatalos megjelenésekre se tudta elrángatni a fiút. Rengeteget fogyott, arca beesett lett, szinte úgy kellett hazakönyörögnie Leetueknek minden este, hogy egy kicsit egyen otthon és lefürödjön aztán máris sietett vissza a kórházba. Sungmin előtt tartotta magát, erőt öntött mindig a fiúba, de amint kilépett a kórteremből, összeomlott és egyre csak sírt, Leeteuk alig tudta ilyenkor megnyugtatni. Félt, hogy a fiú elérte határait és bármikor teljesen összeomolhat.
Ám pár nap múlva váratlan fordulat állt be, az orvos telefont kapott Európából, hogy találtak megfelelő donort Sungmin számára.
- Teuk, Teuk képzeld találtak donort - harsogta a telefonba Ryeowook - én olyan boldog vagyok.
- Ez nagyszerű hír Wookie, máris indulok.
A két kórház felvette egymással a kapcsolatot a fiúk pedig megszervezték az utazást. A donornak ugyanis ide kellett utazni Szöulba a műtéthez,de ezt a kórház nem tudta megfinanszírozni, de Ryeowook máris intézkedett, jobban mondva Leeteuk átvette tőle a szervezést. Sungmin is rögtön jobb kedvre derült amint Ryewook elújságolta neki a jó hírt. Két nap múlva meg is érkezett a donor, Ryeowook szeretett volna vele találkozni és miután a donor is belegyezett bemutatták őket egymásnak.
- Ryeowook ő itt Mila a donor, Mila ők pedig Ryeowook és Leeteuk, Sungmin két nagyon jó barátja.
- Mila annyira hálás vagyok neked - borult a lány nyakába - nagyon szépen köszönöm.
A lány először egy kissé meglepődött Ryeowook érzelemkitörésén, majd elmosolyodott.
- Remélem a barátotok mihamarabb rendbe jön.
- Még egyszer nagyon szépen köszönjük, sosem fogjuk tudni neked meghálálni amit most értünk teszel - hajolt meg Leeteuk.
A lány elpirult zavarában.
- Igazán nincs mit - motyogta.
Sungmin a műtét előtt pár napra steril szobába került, de Ryeowook így is sokszor meglátogatta és az ablakon keresztül a győzelem és szeretlek legkülönbözőbb kézjeleit mutogatta a fiúnak.
Végre elérkezett a műtét napja. Az egész csapat bejött a kórházba. Sungmin szülei és kisöccse is itt voltak. A műtét alatt szótlanul, idegesen vártak. Végül kialudt a műtétet jelző lámpa, majd pár perc múlva kijött az orvos is.
- Doktor úr, hogy sikerült a műtét? - érdeklődött Leeteuk. A többiek is mind köréje sereglettek és feszülten várták az orvos válaszát.
- Minden nagyszerűen sikerült - mosolyodott el az orvos - most már csak azért kell imádkoznunk, hogy ne lépen fel semmilyen komplikáció.
A fiúk és a család szívéről hatalmas kő gördült le. Úgy tűnt Sungmin meg fog gyógyulni. A következő néhány napban a fiú még steril szobában kellett, hogy feküdjön, de a szervezete jól reagált az új csontvelőre. A fiú napról-napra jobban lett.
Mila visszautazott Európába, de mielőtt elment volna Ryeowook szerette volna kifejezni egy aprósággal a háláját.
- Ez csupán egy kis semmiség - nyújtott át egy kis dobozkát a lánynak - de szeretném, hogy tud mennyire hálásak vagyunk neked mindannyian.
A lány kinyitotta a dobozt egy gyönyörű ezüstlánc volt benne egy szív alakú kristálymedállal.
- Ez gyönyörű - ámuldozott a lány - és zafírkék, a kedvenc színem.
- Tényleg? - csodálkozott Ryeowook - a Super Junior színe is a zafírkék.
- Micsoda egybeesés.
- Most már tényleg össze vagyunk kapcsolódva - mondta mosolyogva.
A napok előrehaladtával Sungmin egy erősebb és egészségesebb lett. Ryeowook állandóan étellel tömte és még mindig nem mozdult mellőle egy percre se. Sungminnak kezdett feltűnni Ryeowook soványsága, de a fiú csak legyintett rá mikor megemlítette.
A többi fiú is folyamatosan látogatta Sungmint, beosztották melyik nap kimegy. Aznap Donghae és Eunhyuk voltak soron. Különösen Donghae volt teljesen felpörögve, őt jobban kiborította a dolog mint a többieket. A fiú pontosan tudta milyen elveszíteni valakit és úgy érezte nem élné túl, ha ez még egyszer megtörténne vele. Így hát most alig várta, hogy lássa Sungmint, ám egyszer csak Eunhyuk aggódó hangjára lett figyelmes.
- Wookie jól vagy? kérdezte Eunhyuk.
- Igen, semmi baj, csak kissé megszédültem.
- Biztosan?
- Igen - de abban a pillanatban Ryeowook összeesett. A két fiú gyorsan odaszaladt hozzá.
- Orvost! - kiabálta Eunhyuk.
Rögtön oda is futott egy orvos és elvitték Ryeowookot kivizsgálni.
- Ugye nem...? - Donghae nem bírta befejezni a mondatot.
- Ilyenre még csak ne is gondolj - rótta meg Eunhyuk, majd átkarolta és magához húzta, hogy megnyugtassa.
De pár perc múlva már vissza is jött az orvos, megnyugtatta őket, hogy Ryeowook jól van, csak túlságosan kimerült. Ami nemcsoda visszatekintve, hogy az utóbbi hetekben a fiú mi mindenen ment keresztül. Így hát Ryeowook kénytelen volt a következő néhány napot szigorúan ágyban tölteni. Sungmin meg is üzente neki Eunhyukkal, hogy ezért még számol majd vele.
Aztán néhány nappal később mindkét fiú elhagyhatta a kórházat. Otthon ágyba dugták őket és a többiek nem engedtek semmit se csinálni nekik. Szigorú pihenés! - mondták egyszerre.

Két hónappal később.
Elfek! - kiáltotta ragyogó arccal Leetuek - és most jöjjön valaki, akit már régóta nagyon várunk. Elfek! Sungmiiiiin!
A fiú belépett a színpadra, az elfek hatalmas tapsban törtek ki. Sungmin odalépett a mikrofonhoz.
- Szeretném mindannyiótoknak megköszönni azt a hihetetlen támogatást és szeretetet, amit kaptam tőletek. Nagyon jól esett, remélem meg tudom nektek valaha hálálni. És különösen köszönöm Milanak akinek nélkül ma nem állhatnék itt. Mila remélem élvezed a koncertet.
Újabb hatalmas tapsvihar tört ki.
Majd Sungmin belekezdett egy szólószámba amiatt direkt erre az alkalomra írt. Nagyon élvezte, hogy újra színpadon állhat és énekelhet. Kezében az új gitárja volt, amit még Ryeowook vett neki. A szóló után lerohant a színpadról, hogy felkészülhessen a következő számra, de Ryeowook menet közben útját állta.
- Csodásan játszottál ott fent - ölelte meg a fiút.
- Köszönöm. És nem csak ezt - simított ki Sungmin egy tincset Ryeowook arcából - Nélküled nem tudtam volna végigcsinálni.
- Nem kell megköszönöd. Csak azt számít, hogy velem maradtál.
-  És soha nem hagylak el.
- Megígéred?
- Megígérem.
Sungmin lehajolt és mintegy megpecsételve előbbi ígéretét, hosszú, lágy csókban forrt össze Ryeowookkal.

SJ - Nem veszíthetlek el! (1. rész)

- Szia Sungmin - bújt be mosolyogva Ryeowook az ajtón.
- Szia Wookie - köszöntötte a fiút viszonozva a mosolyát.
- Tudod milyen nap van ma? - kérdezte Ryeowook sejtelmesen miközben magához húzta a fiút.
- Milyen? - kérdezte Sungmin meglepetten.
- Ma vagyunk pontosan fél éve együtt - mosolygott még szélesebben Ryeowook már ha ez egyáltalán lehetséges volt.
- Ó tényleg? - csodálkozott Sungmin.
- Ne már! Elfelejtetted? - Ryeowook hangja csalódottságról árulkodott.
- Ne haragudj - nézett rá Sungmin bocsánatkérő szemekkel.
- Semmi baj - mosolyodott el újra Ryeowook - ám én vettem neked valamit.
- Mit? Mit? - lelkesedett Sungmin.
- Pillanat! - pördült meg Ryeowook és kiment a szobából - szemeket becsukni - kiabált be.
Bekukucskált az ajtón és miután meggyőződött, hogy Sungmin szemei tényleg csukva vannak és a fiú még véletlenül se les, bement azt ajándékával.
- Most már kinyithatod.
- Wookie ezt nem hiszem el! Köszönöm! - ugrott a fiú nyakába.
- Láttam mikor nézegetted a hangszerboltban ezt a gitárt, többször is visszamentél megnézni, gondoltam örülni fogsz neki - pirult el Ryeowook.
- Nagyon! Imádom!
Sungmin arca ragyogott a boldogságtól. Odament Ryeowookhoz magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek -súgta a fiú fülébe úgy, hogy Ryeowook egész beleborzongott.
- Játszol nekem rajta valamit? - kérte Ryeowook.
- Persze.
Sungmin leült az ágyra, ölébe vette a gitárt és egy lassú dalt kezdett el játszani.
Ryeowook elbűvölve hallgatta, néha lehunyta a szemét és hagyta, hogy a gitár hangja teljesen átjárja a testét. Aztán kinyitotta a szemét és Sungminban gyönyörködött, a fiú olyan áhítattal játszott a gitáron, Ryeowook órákig elnézte, elhallgatta volna így. De amint vége volt a számnak Sungmin elnézést kért és letette a gitárt az ágyra.
- Egy pillanat, máris jövök.
- Rendben.
Ryeowook addig leült az ágyra, kezébe vette a gitárt és elkezdett játszogatni rajta. Már negyed óra is eltelt, de Sungmin még mindig nem volt sehol. Vajon mit csinálhat ennyi ideig morfondírozott Ryeowook.
- Sungmiiiin - kiabált ki a folyosóra.
- Egy pillanat - válaszolt vissza a fiú.
Ryeowook ide-oda járkálgatott a szobában nem tudott mit kezdeni magával. Végül bejött Sungmin.
- Gyere velem egy kicsit - mondta sejtelmesen.
- Hova?
- Nem kérdezünk, jövünk.
Sungmin a nappali felé vette az irányt. Majd a fordulónál megállt és meghajolt.
- Csak Ön után uram - mondta pajkosan.
Ryeowook nevetett, de ahogy belépett a nappaliba a meglepetéstől tátva maradt a szája.  A nappali közepén egy kis asztal állt, két székkel. Az asztal meg volt terítve két személyre, tele volt étellel, a vázában rózsák álltak, és az egész nappali tele volt szórva rózsaszirmokkal.
- Sungmin - fordult felé a fiú - ez...ez gyönyörű. Szemében könnycseppek csillogtak.
- Örülök, hogy tetszik - mosolygott Sungmin.
- Szóval mégsem felejtetted el - szipogott Ryeowook.
- Dehogyis, hogyan is felejthetnék el egy ilyen fontos dátumot - Sungmin odalépett a fiúhoz végigsimított az arcán, majd lágyan megcsókolta - hálas vagyok a sorsnak, hogy találkozhattam veled.
- Én is Sungmin, és soha, de soha nem akarok elválni tőled.
- Nem is kell - mormogta Sungmin miközben apró csókokkal borította el Ryeowook arcát, majd a nyakát, a vállát.
Ryeowook apró nyögésekkel adta tudtára mennyire jól esik neki amit a fiú csinál.
Végül Sungmin kénytelen-kelletlen abbahagyta.
- Hé! - tiltakozott rögtön Ryeowook.
- Előbb együnk mert kihül a vacsora aztán folytathatjuk amit elkezdtünk.
- Rendben van.
Ryeowook leült az egyik székre és körülnézett az asztalon. Rengeteg finomsággal volt tele. Köztudott, hogy Ryeowook imádja a hasát, így Sungmin azt gondolta meglepi a fiút egy romantikus vacsorával édes kettesben.
- Húú nagyon jól néz ki minden.
- Hát igyekeztem, de Leetueknek is köszönet jár, ő segített nekem a főzésben.
- Tényleg hol vannak a többiek? - Ryeowook csak most eszmélt rá, hogy senkit sem látott vagy hallott a csapatból már egy ideje.
- Elmentek moziba, hogy mi kettesben maradhassunk.
- Az egész csapat? Nem lesz ebből gond?
- Á dehogy. Leeteuk kibérelt egy egész termet, szóval nem kell aggódni, hogy a rajongók meglátják őket vagy ilyesmi. Én inkább arra vagyok kíváncsi, hogy fognak dülőre jutni melyik filmeket nézzék még - kuncogta.
- Leaderünk majd igazságot tesz köztük.
- Igen - nevetett Sungmin - szóval rengeteg időnk van.
- Az jó - jelent megy egy perverz mosoly Ryeowook arcán - mert sok mindent szeretnék csinálni veled ma este.
- Hmm és például miket?
- Majd meglátod.
- Rendben akkor először is együnk.
Ryeowooknak nem kellett kétszer mondani, jól megpakolta a tányérját, aztán megevett egy jó adag desszertet is. Sungmin nem győzött álmélkodni Ryeowook étvágyán, bár már volt ideje hozzászokni, Ryeowook időként mégis meg tudta lepni azokkal a hatalmas étel adagokkal amiket képet volt magába lapátolni.
Miután jól teleették magukat, Sungmin felajánlotta, hogy nézzenek meg egy filmet pihenésképpen. Egy romantikus filmet választott, nem túl nyálasat, de úgy gondolta egy akciófilm nem igazán illet volna a hangulathoz. Kényelmesen elhelyezkedtek a kanapén, Ryeowook a mellkasára hajtotta a fejét úgy nézte a filmet. Sungmin átkarolta a fiú vállát, állát a fején nyugtatta. Néha megpuszilta a fiú buksiját amire egy "mmm" volt mindig a válasz.
- Na milyen volt? - kérdezte Sungmin miután végett ért a filmet.
- Nagyon tetszett, de tudod én jobban szeretem a valóságot.
- Igen?
- Aham - mormogta Ryeowook és megcsókolta Sungmint, először lágyan, majd egyre hevesebben. Sungmin ölébe ült vele szemben és elkezdte csókolgatni a nyakát, a vállát, majd kigombolta az ingjét és végigsimított tökéletesen kidolgozott felsőtestén. Érintésétől Sungmin teljesen lázba jött. Majd Ryeowook felvett egy rózsaszirmot és azzal is végigsimított a fiún. Érezte, hogy Sungmin kezd izgalomba jönni, kezével benyúlt hát a fiú nadrágjába és masszírozni kezdte a férfiasságát. Sungmin felnyögött, ahogy a fiú lent megérintette. Ryeowook közben tovább csókolgatta Sungmint a mellkasától kezdve a hasán át amíg el nem ért az ágyékáig, ekkor a szájával folytatta a kényeztetést. Sungmin egyre gyorsabban vette a levegőt, nyögései egyre gyakoribbá váltak, míg el nem érte a teljes kielégülést. De Ryeowook még nem végzett, Sungmin nyögései teljesen felizgatták, megfogta a fiú kezét és magával vitte a szobájukba. Előkészítette a síkosítót, Sungmint az ágyra döntötte, levetette róla a nadrágot, majd egy először egy, aztán két ujjal tágítani kezdte. Mikor érezte, hogy már elég tág, bekente a síkosítóval férfiasságát és a fiúba hatolt. Sungmin felnyögött mikor magában érezte a fiút. Ryeowook először lassan, majd egyre gyorsabban kezdett el mozogni. Sungmin egyre erőteljesebben zihált, Ryeowook pedig egyre erősebbeket lökött. A kezével még rásegített és masszírozni kezdte Sungmin férfiasságát. Sungmin úgy érezte nem bírja tovább menten szétrobban belül, végül a két fiú egyszerre ment el. Lihegve feküdtek egymás mellett. Sungmin oldalra fordult és lágyan végigsimított Ryeowook arcán.
- Szeretlek és szeretni foglak amíg csak élek.
- Én is szeretlek.
Ryeowook odabújt a fiúhoz, az pedig átkarolta őt. Így egymás karjaiban aludtak el.
Másnap Sungmin épp a konyhában készített teát, amikor Leetuek még félig kómás állapotban kiblattyogott a konyhába.
- Jó reggelt hyung.
- Jó reggelt Sungmin. Na hogy telt ez este?
- Nagyszerűen!
- Ennek örülök.
- Jaj hyung ne haragudj, hogy nem takarítottam össze a nappalit még az este, de ö ízé - jött zavarba Sungmin.
- Semmi gond - nevetett Leeteuk.
- De reggeli után máris megcsinálom.
- Csak nyugodtan Sungmin, ráérsz vele.
- Köszönöm hyung.
Sungmin elindult a szobájába, hogy megnézze Ryeowook felébredt-e már, de hirtelen elkezdett forogni vele a világ, meg kellett kapaszkodnia a falban, hogy el ne essen.
- Sungmin jól vagy? - futott oda hozzá Leeteuk.
- Igen, ne aggódj minden rendben van. Csak egy kicsit megszédültem.
- Akkor jó, már megijedtem, hogy valami komoly baj van. Vigyázz magadra Sungmin!
- Igyekszem - nevetett a fiú, majd elindult ismét a szobájába.
Két nappal később Ryeowook és Sungmin a nappaliban tévéztek. Hapci tüsszentett Sungmin.
Majd még egyet.
- Jól vagy Sungmin? - nézett rá aggódva Ryeowook.
- Azt hiszem kissé megfáztam - szipogta a fiú.
Ryeowook megfogta a fiú homlokát.
- Szerintem lázas is vagy. Gyere pihenj le.
- Jól vagyok Wookie, ne aggódj - mosolygott rá Sungmin.
- De mostanában elég gyakran meg vagy fázva.
- Ez egy ilyen időszak.
- Inkább többet kéne pihenned - morogta Ryeowook - Mindenesetre hozok egy lázmérőt.
Kiment és pár perc múlva visszatért egy lázmérővel, lázcsillapítóval meg egy pohár vízzel.
- 38 fok - állapította meg, kivett egy tablettát, Sungmin kezébe nyomta, majd odaadta neki a vizet is - tessék ezt vedd be!
- Köszönöm Wookie - mosolygott a fiúra - ne aggódj pár nap és kutyabajom se lesz.
- Remélem is.
De Ryeowook nem tudott megnyugodni, nagyon nem tetszett ez neki.
Néhány nap eltelt és Sungmin valóban jól lett. Egyik este fürdés után épp lefekvéshez készülődtek mikor Ryeowook arcára hatalmas ijedtség ült ki.
- Sungmin neked vérzik az orrod! - Ryeowook teljesen bepánikolt.
- Nyugi Ryeowook - Sungmin egy papírzsebkendő után kutatott a fiókban. Végre talált egyet azt az orrához tartotta majd kiszaladt a fürdőbe. Ryeowook utána sietett . Vizes borogatást tett a tarkójára és Sungmin orrvérzése néhány perc múlva elállt.
- Oké, ebből elég, holnap elmész az orvoshoz - Ryeowook hangja ellentmondást nem tűrően csengett.
- Rendben van - egyezett bele Sungmin - de most menjünk aludni.
Másnap reggel amint megreggeliztek Ryeowook már sürgette is, hogy induljon az orvoshoz.
- Jól van, jól van megyek már - azzal Sungmin indult is.
2 óra múlva ért haza, Ryeowook már tűkön ült, teljesen kivolt az aggodalomtól.
- Na mit mondott az orvos? - támadta le a házba még szinte be se lépő Sungmint.
- Egyenlőre semmit. Megvizsgált és vért vettek. Azt mondta nagyon sok oka lehet, meg kell várni a vérvizsgálat eredményét akkor többet fogunk tudni.
- És az mennyi idő?
- Két nap.
Az elkövetkező két napban Ryeowook alig bírt magával. Persze nyugtatgatta magát, hogy semmi komoly, Sungmin bizonyára csak kimerült, sokat dolgoztak mostanság, az új album promociója jócskán kimerítette őket, de idegessége ellen nem tudott mit tenni.
Végre eljött az időpont mikor Sungminnak vissza kellett mennie az orvoshoz. Ryeowook otthon fel-alá sétált a szobában, bármibe is kezdett bele nem tudta magát lefoglalni. Leetuek is nyugtatgatta, hogy nem lesz semmi baj. Végre Sungmin hazaért.
- Na mit mondott az orvos?
- Gyere Ryeowook beszélnünk kell - Sungmin hangja halkan és erőtlenül csengett.
- Mi a baj? - Ryeowookon úrrá lett az ijedtség.
- Gyere! - Sungmin csak ennyit mondott, megfogta a fiú kezét és maga után húzta be a szobájukba.
- Ülj le!
- Sungmin mi történt? Kérlek mond már el! - Ryeowook közel állt a síráshoz.
- Wookie...én leukémiás vagyok - Sungmin szemében könnycseppek jelentek meg.
Ryeowook teljesen lefagyott a hallottaktól. Agya újra és újra lejátszotta ezt az egy mondatot, egyszerűen nem volt képes feldolgozni a hallottakat. Elméje küzdött ellene, nem akarta elfogadni a tényt. Nem az nem lehet, Sungmin nem lehet beteg. Ryeowook teljesen kétségbeesett. Arcáról hangtalanul peregtek a könnyek. Nem veszítheti el Sungmint, az nem lehet. Sungmin leült mellé az ágyra. Ryeowook a nyakába borult és megállíthatatlanul zokogni kezdett.
- Sungmin kérlek ne hagyj el, nem hagyhatsz magamra.
- Jól van Wookie sírd csak ki magad - vigasztalta a fiút, miközben már az ő könnyei is feltartoztathatatlanul folytak végig az arcán. Nem a haláltól félt, hanem attól, hogy elveszítheti Ryeowookot és ez sokkal nagyobb fájdalommal töltötte el.