Azt hiszem, beléd szerettem!

                                     https://www.youtube.com/watch?v=pIpMrUJMEU0
                                         (Köszönet Rékának a magyar feliratos videóért)

Siwon kinézett a repülőgép ablakán, ki a csodás kék égre, melyet beborított a vattacukornak kinéző fehér felhők sokasága, átszőve a nap fényes sugaraival. De ez a látvány most egyáltalán nem dobta fel, alig várta, hogy a repülőgép végre leszálljon az incheoni reptéren, ő pedig minél hamarabb visszatérhessen a dormba.
Nem fair, hogy Zhoumi már megint nem jöhetett velünk. Miért olyan bonyolult egy vízum kiadása? - mérgelődött magában.
- Fantasztikus volt a londoni koncert! – sóhajtott fel Sungmin.
- Igen, én is nagyon élveztem – helyeselt Kangin.
- Tényleg - fordult hátra a fiúhoz Wookie –, neked ez volt az első európai koncerted. 
- Igen, és remélem nem az utolsó! Fantasztikus volt a közönség, hihetetlen, hogy ilyen messze is mennyire szeretnek minket!
- Siwon, neked meg maga lehetett a tökély, hisz imádod Londont! – mosolygott a fiúra Shindong.
- Aha, az volt – válaszolta, de hangja egyáltalán nem volt olyan lelkes, mint ahogy a többiek azt várták volna. 
Tökéletes - sóhajtott fel magában. - Ha Zhoumi is ott lett volna, akkor az lett volna.
Maga se értette, miért zavarja ennyire, hogy a fiú nem jöhetett velük. Máskor is akadt már ilyen probléma, és Zhoumi mindig is sokat ingázott Korea és Kína között, most mégis nagyon hiányzott neki.
Aish, térj magadhoz, próbálj bekapcsolódni a beszélgetésbe - mondogatta magának, nem sok sikerrel. 
- Vajon Hyukie és Hae mit csinálhatnak most? Még forgatnak, vagy már a hotelben pihennek? – gondolkodott el Sungmin. 
- És vajon mit csinálhatnak majd az éjjel? – húzta perverz mosolyra száját Wookie. 
- Na, de Wookie! – háborodott fel Sungmin a fiú kijelentésén.
- Most meg mi van? – nézett csodálkozva szerelmére. 
- Olyan piszkos fantáziád van!
- Az én fantáziám teljesen normális – jelentette ki Wookie, arcán nem kis elégedettséggel.
- Na, ja! 
- Pedig veled kapcsolatban is lenne egy-két ötletem – kezdte el simogatni a fiú belső combját, szép lassan, centinként haladva felfelé, nehogy akárcsak egy parányi terület is kimaradjon.
- Azt mindjárt gondoltam! – nézett rá még mindig megrovóan, de arcizma csakhamar megrándult, amint Wookie keze érzékeny területre tévedt. 
- Wookie, a kis perverz! Ki hitte volna? – nevetett fel Kangin.
- De csak épp annyira, amennyire kell, igaz, Minnie? – A fiú válaszolni akart, de félt, ha kinyitja a száját, azt szavak helyett csak egy hatalmas nyögés hagyja el, hát csak bólogatott helyette, így is alig bírta kordában tartani testét. Hálát adott az égnek, hogy belül, az ablak mellett ül, így a többi fiú semmit sem láthatott.
Wookie keze időközben elérte férfiasságát, és lágyan végigsimított rajta. És míg szegény fiú azt se tudta, merre nézzen kínjában, addig barátja vidáman csacsogott a többiekkel, mialatt őt kényeztette. Végül nem bírta tovább.
Ha most azonnal nem tesz valamit, itt nagy bajok lesznek. Arrébb tolta Wookie kezét, de a fiú sem hagyta, hogy ilyen könnyen eltérítsék szándékától. Kisebb hadakozásba kezdtek egymással, végül Minnie-nek sikerült elérnie, hogy szerelme keze a saját térfelén maradjon. 
Kyu két sorral hátrébb, a két ülés közötti résen pontosan látta, mi játszódik le a két fiú között. Normál esetben már rég beszólt volna nekik, zavarba hozva Sungmint, de most nem volt kedve hozzá. Siwonhoz hasonlóan ő sem volt túl jó állapotban, csak ő egyértelműen tudta, hogy mi a baja, azaz, hogy ki: Henry. Az, hogy a fiú nincs most itt mellette. Tudta, hogy a filmje forgatása miatt nem tudott velük utazni Mexikóba és Londonba, de rettentően hiányzott már neki, és alig várta, hogy újra karjaiba zárhassa kedvesét.
Így hát a két, kissé búskomor fiún kívül mindenki jókedvűen, nevetgélve kezdett neki a hazáig tartó, jó hosszú repülőútnak. Ám pár órával később még a legkitartóbbakat is elnyomta az álom, és csak akkor ébredtek fel, mikor a légiutas-kísérő felszólította őket, hogy kapcsolják be a biztonsági öveiket, felkészülve a leszállásra.
Kikecmeregtek a gépből, és fáradtságuk ellenére is megpróbáltak jókedvűnek mutatkozni, amíg ki nem értek a kocsikhoz, amik a reptér előtt vártak rájuk, hogy elvigyék őket a dormba.
Megint rengeteg elf gyűlt össze, hogy köszöntsék őket hazatértük alkalmából. Ez minden egyes alkalommal ámulatba ejtette őket, és meleg érzéssel töltöttel el szívüket. Mosolyogva integettek hát, még egyszer összeszedve minden erejüket. Még Kyu és Siwon is elfeledkezett egy pillanatra a saját problémájáról, és átengedték magukat a rajongók lelkesedésének.
Pár perccel később már mindannyian a kocsiban ültek. Voltak, akik az ablaknak dőlve próbáltak szundikálni egy kicsit, mások időközben annyira felébredtek, hogy teljesen kiszállt szemükből az álmosság. És volt olyan is, aki szerelme mellkasát használta kispárnának. Wookie olyan édesdeden aludt Sungmin karjaiban, mintha csak valami pihe-puha ágyban feküdt volna. Kedvese gyengéd szemekkel nézett le rá, majd egy puszit nyomott a barna hajtincsekre, mire jóleső mormogást kapott válaszul.
Ahogy megérkeztek a dormba, szinte mindenki bedőlt az ágyába. Még ha nem is tudtak aludni, mindenki szörnyen fáradt volt. Hosszú volt az út, rengeteg erőt kivett belőlük. Először Mexikóba, onnan Londonba, aztán vissza Szöulba, és mindez néhány nap leforgása alatt.
Siwonnak nem volt ereje hazamenni, így a dormbeli szobájában pakolt le. Ám csak forgolódott az ágyában, nem jött álom a szemére. Végül megunta, és felkelt. Odament a könyvespolchoz és leemelt egy könyvet, hátha egy kis olvasás eltereli a gondolatait. Épp elhelyezkedett kényelmesen az ágyon, hátát a falnak támasztva, amikor hangokat hallott az előszoba felől.
Á, ez Henry - ismerte fel benne csapattársát. Aztán megszólalt még valaki. Siwon ledobta a könyvet a takarójára, felpattant, és szélvészként rohant ki a szobájából.
- Zhoumi! - mosolyodott el, ahogy meglátta a fiút. Tehát tényleg az ő hangját hallotta az imént.
- Szia Siwon. Hogy, s mint? - jött oda hozzá köszönni a fiú.
- Megvagyok, köszi, bár kissé fáradtan. Nemrég értünk haza.
- Milyen volt a koncert Mexikóban és Londonban?
- Fantasztikus! Eszméletlen jó volt a közönség mindkét helyen, csak te hiányoztál! Remélem legközelebb végre te is velünk tudsz jönni.
- Azt én is nagyon remélem - szomorodott el kissé Zhoumi.
- Ám hogyhogy itt vagy? - csodálkozott Siwon.
- Bocsi, fiúk, hogy közbeszólok, de én megyek, megnézem Kyut. Köszi, Zhoumi még egyszer az ebédet, rég beszélgettünk már ilyen jót.
- Én is nagyon jól éreztem magam. Na, menj, a lovagod már biztosan epekedve vár - vigyorogta el magát Zhoumi.
Henry kinyújtotta a fiúra a nyelvét, majd elindult az emeletre, alig várta, hogy újra Kyu karjaiba omolhasson.
- Hol is tartottunk? - fordult Zhoumi vissza Siwonhoz. - Ja, igen. Egy új számot jöttem felvenni, de ma korábban végeztem, és mivel Henry is ráért, elhívtam ebédelni. Aztán, mivel tudtam, hogy ma jöttök haza, gondoltam, benézek hozzátok.
- Jól tetted! Mondd csak, nincs kedved elmenni valamerre? Próbáltam aludni, de nem nagyon sikerült. Valahogy elszállt a fáradtságom.
- De, szívesen. És hova gondoltad?
- Hmm. Fogalmam sincsen - nevette el magát Siwon.
- Mit szólsz egy mozihoz? Adnak most egy jó kis akciófilmet, amit szerettem volna megnézni.
- Én benne vagyok!
- Akkor indulás!
Siwon felkapta a kabátját, keresett egy baseballsapkát a szekrényben, és máris készen állt, hogy egy jó kis délutánt töltsön el Zhoumival.
Kiérve a dorm elé, azon gondolkodtak, hogy kocsival vagy gyalog menjenek. Siwon kocsijait ismerik az elfek, úgyhogy álcának az se lenne jó. Végül úgy döntöttek, gyalog indulnak el, majd igyekeznek jól beleolvadni a tömegbe.
Mázlijuk volt, sikerült úgy eljutniuk a moziig, hogy senki nem ismerte fel őket. Siwon a fejébe húzta a baseballsapkáját, és vállalta, hogy megveszi a jegyeket. Szerencsére a pénztáros hölgy nem ismerte meg, aminek kivételesen most nagyon örült. A kukoricát és az üdítőket is sikerült rendben beszerezniük. Elfoglalták helyeiket, és amíg vártak a kezdésre, addig Siwon alaposabban kifaggatta a fiút arról, mi a helyzet vele mostanság.
A film pontosan olyan volt, mint amire Zhoumi számított. Két órával később mindketten elégedetten álltak fel székükből. A mozi után nem volt kedvük máris hazamenni, és mivel mindketten éhesek voltak, annak ellenére, hogy szép adag kukoricát faltak be nemrég, beültek egy pizzázóba.
A pincérnő felismerte ugyan őket rendeléskor, de nagyon diszkrét volt, így a fiúk nyugodtan megvacsorázhattak. Cserébe mindketten ráfirkantották az aláírásukat egy szalvétára, és fizetéskor azt is odaadták a pincérnőnek, aki láthatólag nagyon boldog volt ettől. Egy ideig még együtt mentek tovább, aztán Zhoumi elbúcsúzott.
- Köszönöm a mai estét, nagyon jól éreztem magam.
- Én is. Mit szólnál, ha holnap is elmennénk valamerre?
- Ne haragudj, Siwon, de a holnap nem jó. Folytatódnak a felvételek.
- Na, és a holnapután?
- Megyek vissza Kínába. Sajnálom.
- Semmi baj. Megértem - szegte le a fejét Siwon.
Annyira csalódottnak tűnt, hogy Zhoumi egészen megsajnálta.
- Holnap felvétel után benézek, rendben?
- Igen, az jó lesz - derült fel egészen Siwon arca.
- Na, de most már tényleg megyek, mert nem fogok tudni holnap felkelni. Jó éjt!

- Jó éjt!
Siwon széles mosollyal az arcán bandukolt haza. Otthon az ágyában azon gondolkodott, vajon mikor változtak meg ennyire az érzései Zhoumi iránt; mert abban biztos volt, hogy többet érez a fiú iránt szimpla barátságnál.
Másnap elment a dormba az ott maradt bőröndökért. Aznap még nem volt semmi dolga, de másnap már egy reklámforgatásra kellett mennie, és hamarosan megkezdődnek az új doramájának a felvételei is. Ezért hát kihasználta még a mai napot, délig lustálkodott az ágyban.
Heechul elhívta ebédelni, ami jó kis kikapcsolódás volt. Legalább nem Zhoumi körül jártak a gondolatai, na, meg Hee-vel mindig élmény együtt lenni. Délután benézett még a szüleihez, aztán hazament. Megnézett néhány filmet, közben rendelt magának vacsorát.
Már este kilenc óra volt, de Zhoumi még mindig nem volt sehol. Lassan kezdett aggódni a fiú miatt. Épp azon tanakodott, hogy felhívja-e, vagy sem, amikor csöngettek.
- Na, végre! - borult szinte Zhoumi nyakába, mikor meglátta az ajtóban.
- Ne haragudj, Siwon, még csak most végeztünk, és még a mobilom is lemerült.
- Semmi gond, csak kezdtem már aggódni. De az a lényeg, hogy itt vagy. Gyere beljebb.
- Kösz.
- Nem vagy éhes?
- Nem, kösz. Mikor kiderült, hogy jóval tovább kell maradnunk a tervezettnél, hozattak nekünk kaját.
- Akkor jó. Na, és, mi legyen a mai program?
- Siwon, nagyon megharagudnál, ha ma inkább itthon maradnánk?
- Ugyan, dehogy! De ha nagyon fáradt vagy, menj nyugodtan haza pihenni.
- Nem-nem, megígértem - mosolyodott el Zhoumi. - Mi lenne, ha megnéznénk egy filmet?
- Rendben - nevette el magát Siwon.
Zhoumi először furcsán nézett rá, de mikor belépett a nappaliba, mindent megértett.
- Látom, te eddig is ezt csináltad.
- Aha. Nem volt mivel elütnöm az időt. De egyedül nem olyan szórakoztató. Úgyhogy most te választhatsz filmet.
- Oh, köszönöm a lehetőséget - nevette el magát Zhoumi. - Akkor legyen ez - mutatott egy vígjátékra.
Siwon berakta a dvd-t a lejátszóba, majd leült a fiú mellé a kanapéra. Jó választásnak bizonyult a film, mert rengeteget nevettek. A háromnegyedénél járhattak, mikor Siwon egyszer csak azt érezte, hogy Zhoumi feje a vállára hanyatlik. Elaludt a fiú. Siwon nem akarta felkelteni. Szerencsére kézközelben volt a távirányító, így egy kissé lejjebb vette a hangot a tv-n, nehogy Zhoumi felébredjen. Nem sokkal később a film véget ért, de a fiú még mindig aludt.
- Zhoumi, ébresztő - érintette meg óvatosan Siwon a vállát, de a másik nem reagált rá.
Ujjaival óvatosan az arcához közelített, de még mielőtt megérintette volna, megtorpant. Még sosem ért hozzá ennyire közvetlenül. Végül végigsimított a fiú arcán. - Zhoumi - szólongatta a fiút, mire az kinyitotta a szemeit.
- Mi az, mi történt? - nézett zavarodottan Siwonra.
- Semmi, csupán elaludtál.
- Jaj, ne haragudj! - emelte fel a fejét Zhoumi.
- Nincs semmi baj - nyugtatta meg Siwon. - Ha gondolod, aludj itt. Igaz, csak egy ágyam van, de az jó nagy, simán elférünk rajta ketten.
- De biztos nem zavarlak?
- Dehogy is!
- Akkor köszönettel elfogadom a meghívást.
- Gyere, adok neked egy pólót, meg nadrágot.
Miután mindketten átöltöztek, lefeküdtek aludni. Mindkét fiú kényelmesen elfért a saját térfelén, nem zavarva a másikat.
Siwon nehezen tudott elaludni, egyre csak a mellette fekvő fiún járt az esze. Ott volt mellette, szinte egy karnyújtásnyira tőle, és ez teljesen összezavarta. Legszívesebben átölelte volna, és odahúzta volna magához, de nem merte. Fogalma sem volt, Zhoumi hogy reagált volna rá, és félt. Furcsa, ez is egy új érzés volt számára: félni a másik reakciójától, a másik érzéseitől.
A lányokkal sosem volt ilyen problémája. Mondjuk, amennyire rajongtak érte, nem is csoda. Bármelyiket le tudta venni fél perc alatt a lábáról. De most más volt a helyzet. Ez még neki is új volt. Ráadásul Zhoumi a barátja, ez még csak nehezített a dolgokon. Nem akarta elveszíteni.
Ekkor Zhoumi fordult egyet, így most szemben feküdt Siwonnal, karja pedig, ahogy álmában kinyújtotta, a fiú mellkasára került. Siwon mozdulni sem mert, szíve rögtön hevesebben kezdett dobogni. Fejét oldalra fordította. Az esti csillagok fényénél jól látta Zhoumi sötétben kirajzolódó arcát.
Miközben nézte, azon gondolkodott, vajon pontosan mit is érez iránta. Mert az egyértelmű volt számára, hogy vonzódik hozzá, nagyon is. Mialatt ezen kattogott az agya, szép lassan elnyomta az álom.
Másnap reggel, mikor felébredt, meglepődve tapasztalta, hogy Zhoumi nincs mellette az ágyban. Épp fel akart kelni, hogy megnézze, merre lehet, mikor nyílt az ajtó, és Zhoumi lépett be rajta egy tálcával a kezében, amin két csésze állt.
- Gondoltam, jól fog esni korán reggel egy finom kávé. Remélem, nem haragszol meg érte, hogy kérdezés nélkül használtam a konyhát.
- Dehogyis! Csak nyugodtan. Köszönöm - vette el a felé nyújtott csészét Siwon. - Hmm, ez nagyon finom - kortyolt bele a fekete nedűbe.
- Örülök, hogy ízlik.
- Már csak egy jó kis reggeli hiányzik, és tökéletes lesz ez a reggel.
- Akkor fáradj ki a konyhába - mosolyodott el Zhoumi.
- Nem mondod, hogy csináltál reggelit? - kerekedtek el Siwon szemei.
- Remélem, nem gond - jött kissé zavarba.
- Viccelsz? Már megyek is - pattant ki az ágyból Siwon, és úgy, ahogy volt, pizsamában ment ki a konyhába.
- Ez isteni - sóhajtott fel pár perccel később, ahogy belekóstolt a Zhoumi által főzött ételbe.
- Akkor jó. Legalább kicsit meghálálhatom a vendéglátást.
- Azt, hogy itt aludhattál? Bármikor - nevette el magát Siwon.
- Nekem viszont indulnom kell, ha nem akarom lekésni a gépem - állt fel az asztaltól Zhoumi. - Még haza is kell mennem, és be kell csomagolnom.
- Rendben. Jó utat. Remélem, hamarosan találkozunk.
- Köszi. Én is.
Siwon egyedül maradt a lakásban. Visszament a konyhába és befejezte a reggelijét. Zhoumi még csak most ment el, de máris nagyon hiányzott neki.
Az elkövetkezendő néhány napban jött csak rá, hogy mennyire is. De szerencséje volt, mert a menedzserük bejelentette, hogy a Super Junior M-et meghívták Kínába egy showműsorba, így nemsokára újra láthatja Zhoumit. Már alig várta a napot, hogy repülőre üljenek és elinduljanak Pekingbe.

Henry kinyitotta a bejárati ajtót, és halkan belopódzott a lakásba. Ez alkalommal éjszaka játszódó jeleneteket vettek fel, így a forgatás kissé elhúzódott. A vendégszoba felé vette az irányt. Túlságosan késő volt, nem akarta a bizonyára már alvó Kyuhyunt felébreszteni. De jól ismerte a fiút, és tudta, aggódni fog miatta, ha nem találja reggel maga mellett az ágyban. Így tett egy kitérőt a nappali felé, keresett egy darab papírt, meg tollat, ráfirkantott egy rövid üzenetet, majd gyorsan felosont a fiú szobájához.
Épp benyitott volna, mikor fülét halk zongorajáték, majd Kyu lágy hangja csapta meg. Nem gondolta volna, hogy ilyenkor még fent van. Csak nem rá várt? Résnyire nyitotta az ajtót és fülelt. Nem akart még bemenni. Kíváncsi volt a dalra, melyet nem hallott még azelőtt. Behunyta szemeit, és hagyta, hogy Kyu hangja elvarázsolja. Imádta hallgatni, ahogy énekel. Annyira gyönyörű, olyan tiszta volt a hangja, akár a legdrágább kristály csengése.

Henry észre se vette, hogy beljebb lépett, annyira magával ragadta Kyu éneke. A fiú teljesen belefeledkezett a dalba, ám ahogy felkapta a fejét az ajtó felé fordulva, meglátta az ott toporgó Henryt. Azonnal elhallgatott, arcán enyhe pír futott át.
- Jaj, ne haragudj, Kyu, nem akartalak megzavarni.
- Semmi baj. Régóta állsz itt? - kérdezte kissé feszengve.
- Csak egy-két perce. De mondd csak, ez milyen dal? Még sohasem hallottam.
- Hát, igazság szerint... szóval... - Kyu olyan vörös lett, akár egy jó érett paradicsom. - Ezt a dalt akkor írtam, amikor szerelmes voltam beléd, de még nem mertem neked megvallani.
- Nagyon szép szám. Elénekled nekem az egészet?
- Ha szeretnéd.
Henry bólintott, és leült Kyu mellé. A fiú láthatóan nagyon zavarban volt, ami kissé meg is lepte Henryt.
Amiatt mégsem izgulhat, hogy előttem énekel - morfondírozott. - Hisz már rengetegszer léptünk fel együtt. De akkor mégis mi lehet a gond?
- Kyu, valami baj van? - érdeklődött óvatosan.
- Nem, nincs semmi. Csak...
- Csak...
- Ezt a dalt neked írtam - vallotta be szégyenlősen.
- Komolyan? Nekem írtad? - csodálkozott el Henry.
- Igen.
- Most még inkább szeretném hallani. Kérlek, énekeld el nekem, Kyu.
A fiú nagy levegőt vett és énekelni kezdett.
Mire a szám végére ért, Henry szemei megteltek könnyekkel, melyek aztán hangtalanul folytak végig a fiú arcán.
- Henry! - ijedt meg egy pillanatra Kyu. Azt hitte, valami baj történt, de a fiú arcára kiülő mosoly megnyugtatta.
- Minden rendben van. Csak annyira meghatódtam. Gyönyörű ez a szám, és a szövege... egyszerűen csodálatos. Én nem is gondoltam volna, hogy ennyire szeretsz.
- Pedig így van, Henry. Mindennél jobban szeretlek ezen a világon.
- Én is nagyon szeretlek! Te vagy számomra a legfontosabb dolog az életemben - fejét Kyu vállára hajtotta, pár percig még így csendben élvezték egymás társaságát.

Másnap délután Henry izgatottan tért haza.
- Kyu! - rontott be a fiú szobájába. - Most azonnal velem kell jönnöd!
- Mi az? Mi történt?
- Majd elmondom, most gyere! - húzta magával Kyut karjánál fogva.
A fiúnak nem volt más választása, mint követni őt. Beültek Henry autójába és elindultak, de a fiú még mindig nem volt hajlandó megmondani, hova mennek. Végül negyed órányi autókázás után megálltak egy magas, szürke épület előtt.
- Zenestudió - olvasta a feliratot az ajtó felett álló tábláról Kyu. - Mégis mit csinálunk mi itt, Henry?
- Majd mindjárt meglátod - húzta megint maga után. Felmentek az emeletre, ott jobbra fordultak, és a második ajtón bementek. Két férfi volt a szobában, Kyu csodálkozva ismerte fel bennük a Noize Bank tagjait.
- Sziasztok! - köszönt oda nekik bizonytalanul.
- Szia Kyu. Jó újra látni - üdvözölték a fiúk.
- Írtam a tegnapi számhoz zenét, amit az este énekeltél. Gondoltam, felvehetnénk.
- Nem is tudom - Kyu kissé zavarban volt. Elég személyes dal volt, nem volt benne biztos, hogy mások előtt is el tudja énekelni, hisz eddig még Henry előtt se merte. Henry viszont annyira izgatott volt, olyan boldogan mosolygott, hogy Kyu egyszerűen nem tudta őt visszautasítani, elhatározta, hogy megpróbálja, ha ez ilyen sokat jelent a fiúnak. Bement a feljátszó helyiségbe, feltette a fejhallgatót, majd amint megszólalt a zene, elkezdett énekelni. Kint a három srác élvezettel hallgatta csodálatos hangját.
- Tényleg nagyon jó! - szólt oda az egyikük Henrynek.
A fiú válaszképp bólintott. Büszke volt Kyura, és újfent szerencsésnek érezte magát, hogy egy ilyen nagyszerű srác szerelmét tudhatja a magáénak.

Délután Siwon benézett a dormba. Aznap hamarabb befejezték a forgatást, és még nem volt kedve hazamenni. Arra gondolt, hátha otthon találja Heechult, és sikerül rávennie, hogy menjenek el együtt vacsorázni valahova.
- Szia Siwon - üdvözölte Sungmin, aki éppen a konyhába tartott.
- Szia Minnie. Mi újság?
- Nem sok. Megyek segítek Wookie-nak vacsorát főzni. Tényleg, nincs kedved velünk enni?
- Kedves tőled, de igazság szerint azért jöttem, hogy elcsábítsam Heechult valami jó kis étterembe.
- Ja, értem. Akkor sok sikert hozzá.

- Kösz.
Minnie ment tovább a dolgára, Siwon pedig elindult fel a lépcsőn, ám hirtelen a fiú utánaszólt.

- Siwon!

- Igen?
- Majdnem elfelejtettem. A kínai showműsort lemondták, valami közbejött. Majd csak később megyünk, de még nem tudni pontosan, mikor.
- Kösz, hogy szóltál, Minnie - nyögte ki a szavakat megsemmisülten Siwon. Annyira várta már, hogy végre találkozhasson Zhoumival, erre tessék. Már Heehcullal se volt kedve elmenni. Legszívesebben elbujdosott volna jó messzire, mondjuk a világ vége pont megfelelt volna.
- Minden rendben? - Siwon észre se vette Kyut egészen addig, amíg a fiú meg nem szólította.
- Igen, persze.
- Hát, nekem nem úgy tűnik.
- Csak most tudtam meg Minnie-től, hogy lemondták a kínai szereplésünk.

- És ezért vagy ennyire letörve?
- Én csak...- Siwon nem tudta, mit is mondhatna, mégsem vallhatja be Kyunak, hogy egy bizonyos személy miatt van így kibukva. De a fiú mintha a veséjébe látott volna.

- Vagy az zavar talán, hogy Zhoumit nem láthatod?
- Mi? Ezt most miért mondod? - kérdezte, miközben zavarában azt se tudta, merre nézzen.
- Ugyan már Siwon. Előttem nem kell titkolóznod. Már egy jó ideje feltűnt, hogy van valami köztetek Zhoumival.
- Köztünk? Úgy érted, Zhoumi is érez irántam valamit?
- Hát, nekem úgy tűnt. De biztosat ugye csak ő mondhat.
- Értem.
- Siwon, attól félsz, hogy nem viszonozná az érzéseidet?
- Igen. Illetve attól is, hogy akkor a barátságunk is bajba kerülne.
- Megértelek. Én is ugyanezt éltem át Henryvel kapcsolatban. De így csak tönkreteszed magad. Előbb-utóbb muszáj lesz beszélned veled, és minél hamarabb tisztázzátok a dolgokat, annál előbb fogsz megnyugodni.
- Talán igazad van.
- Gondolkozz el rajta, és ha bármire szükséged van, csak szólj.
- Kösz, Kyu.
- Szívesen.
Siwon Heechul szobája helyett a sajátjába ment, és azon morfondírozott, mit tegyen, ám hamarosan elnyomta az álom. Nem sokkal később arra riadt fel, hogy zihál, és folyik róla a víz. Kirázta a hideg, ahogy felidéződtek benne álmának utolsó képei. Az érzés, amit akkor érzett, mikor Zhoumi zuhant a szakadékba, leírhatatlan volt. Az a fájdalom, az a kétségbeesés, és az egész olyan valóságos volt.
Nem bírná ki, ha elveszítené. De ezt sem bírja már tovább. Azt, hogy nem láthatja, nem érintheti meg, ez a kínzó bizonytalanság. Kyunak igaza van, a végére kell járnia. Bármi is lesz Zhoumi válasza, meg kell tudnia!
Nem bírt tovább várni, felkapta a telefonját és a repülőteret tárcsázta. Szerencséje volt, két óra múlva indul egy gép Pekingbe, és még van rajta hely. Felkapta a kulcsait, a tárcáját, és épp indult volna le a lépcsőn, mikor belefutott Henrybe.
- Szia Siwon. Hát, te hova mész ilyen későn?

- Valamit el kell intéznem.
- Na, de most, az éjszaka közepén?
- Sürgős ügy, nem várhatok vele tovább!
- Van köze Zhoumihoz?
- Te meg honnan... - csodálkozott Siwon.
- Kyu mesélte, bocsi - kért elnézést Henry.
- Semmi baj. Gondolom mindent megbeszéltek egymással.
- Így igaz. Nincsenek egymás előtt titkaink. De most nem rólunk van szó. Mi a helyzet veled és Zhoumival?
- Azt hiszem, beszélnem kell vele. És tudom, nem épp ez a legjobb időpont, de az előbb rádöbbentem, hogy muszáj tisztáznom vele a dolgokat, és nem bírtam tovább. Ha nem maradt volna el az a showműsor... akkor akartam vele beszélni.
- Na, ja. De biztos fog neked örülni, ha hajnalban megjelensz nála - vigyorgott Henry. - És megy gép ilyenkor Pekingbe?
- Igen, szerencsém van, két óra múlva indul el, úgyhogy sietnem kell. Még haza kell ugranom a papírjaimért.
- Értem. De várj csak egy percet! - ugrott be hirtelen egy ötlet Henrynek. - Add ide a mobilod egy pillanatra.
- Tessék, de minek kell? - kérdezte Siwon, miközben átnyújtotta a készüléket a fiúnak.
- Majd mindjárt megtudod - azzal Henry el is tűnt Kyu szobájában.
Pár perccel később újra felbukkant. - Tessék - adta vissza a fiúnak a telefonját. - Raktam rá egy számot. Kyu írta a szövegét, én pedig a zenét hozzá. Elég személyes hangvételű szám, de sikerült rávennem Kyut, hogy rátehessük a telódra. Majd hallgasd meg útközben! Szerintem egy kicsit rólatok is szól.
- Kösz szépen, Henry.
- Szívesen, Siwon, és sok sikert!
Siwon folytatta az útját le a lépcsőn, Henry pedig hirtelen megérezte, hova is indult el tíz perccel ezelőtt. Úgy lövellt ki a mosdó irányába, mint akit kergetnek.
Siwon gyorsan hazasietett, felkapta az útlevelét, meg az egyéb szükséges papírokat, bedobott néhány ruhát egy sporttáskába, és már indult is a reptérre. Gyorsan megvette a repülőjegyét, becsekkolt, és épp akkor ért oda, mikor megkezdődött a beszállás.
Fél órával később már útban volt Peking felé. Izgatottan nézett ki a repülőgép ablakán, és egyre csak azon járt az agya, mit fog mondani Zhouminak, mikor találkozik vele. Gondolatban újra és újra végigzongorázta a lehetőségeket, de így sokkal egyszerűbb volt minden, mint a valóságban.
Végül jó egy órával később a repülőgép leszállt a pekingi reptéren. Siwon leintett egy taxit, majd bemondta Zhoumi címét. Miközben utazott, eszébe jutott a szám, amit Henry rakott a mobiljára. Elővette a telefonját és a fülhallgatóját, összedugta a kettőt, majd a másik két végét betette a fülébe, aztán elindította a számot. Ahogy hallgatta, mintha megfordult volna vele a világ. Nemcsak Kyu hangja varázsolta el, hanem a dal szövege is. Sok mindenben pontosan így érzett ő is.
Köszönöm, Kyu és Henry - suttogta maga elé.
Újra és újra meghallgatta a dalt, egészen addig, míg meg nem érkeztek Zhoumi háza elé. Mire odaértek, Siwon már azt is tudta, mit fog mondani. Kifizette a taxist, felszaladt azon a néhány lépcsőfokon, ami az ajtóhoz vezetett, majd becsöngetett.
Fény gyulladt bent, majd kinyílt a bejárati ajtó.
- Siwon? - nézett rá csodálkozva Zhoumi. - Hát te mi keresel itt? Valami baj van? - vált hirtelen arckifejezése ijedtté.
- Nem, nincs semmi baj. Én csak beszélni szerettem volna veled - nyögte ki Siwon a szavakat. Egészen zavarban volt.
- Gyere be - tárta ki teljesen az ajtót Zhoumi.
- Kösz - lépett be az előszobába Siwon.
Levette a kabátját, amit Zhoumi elvett, hogy felakassza a fogasra, majd miután a cipőjét is levette, követte a fiút a nappaliba.
- Mit szeretnél mondani? - kérdezte Zhoumi, miközben hellyel kínálta.
- Ööö, nem is tudom, hol kezdjem.
- Siwon, minden rendben van? Te nem szoktál ilyen zavarban lenni. Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz!
- Igen, tudom. De ezt most nem olyan egyszerű - túrt bele hajába idegességében. Mély levegőt vett. Most vagy soha! - Zhoumi, mi már nagyon régóta jóban vagyunk, igaz?
- Igen - mosolygott rá a fiú.
- De az utóbbi időben ez részemről megváltozott.
- Talán valami rosszat tettem? Megbántottalak valamivel? - rémült meg Zhoumi.
- Nem! Dehogyis! Éppen ellenkezőleg! - hajtotta le a fejét Siwon.
- Ezt hogy érted? - lépett hozzá közelebb a fiú.
- Zhoumi - emelte fel a fejét Siwon. - Én többet érzek irántad, mint barátság. Én... én szeretlek téged.
Végre kimondta. Szemét a fiúra függesztette, és várta a reakcióját.
- Az igazság az, hogy az utóbbi időben az én érzéseim is megváltoztak - mosolygott rá szégyenlősen Zhoumi. - Nagyon jól éreztem magam veled a múltkor, és mióta elváltunk, nagyon hiányzol. Az utóbbi időben egyre többet gondolok rád, és nem csak, mint egy haverra.
Siwon a válasz hallatán csak úgy ragyogott a boldogságtól. Odalépett a fiúhoz, majd átkarolta a derekát. Magához húzta és gyengéden megcsókolta. Minden mozdulata bátortalan volt még, de mikor Zhoumi visszacsókolta, a fellegekben érezte magát.
- Mit szólnál, ha aludni mennénk, biztos nagyon fáradt vagy. Bár már lassan felkel a nap - nevette el magát Zhoumi.
- Nincs ellene kifogásom. - jelent meg egy perverz mosoly Siwon arcán.
Zhoumi kézen fogta a fiút, és magával vitte a hálószobába.
Siwon most először járt a fiú lakásában, de most nem a berendezés érdekelte. Ám azt egy gyors pillantással is észrevette, mennyire rendezett és felnőttes a szobája.
- Kérsz pizsamát? - kérdezte tőle Zhoumi.
- Olyan cukit, mint a tiéd?
Válaszképp Zhoumi kinyújtotta rá a nyelvét. Siwon ekkor mögé lépett és hátulról átkarolta.

- Felesleges. Ez is mindjárt lekerült rólad - csókolt bele a fiú nyakába, mire az felnyögött Siwon ajkainak érintésétől. Erre válaszul Siwon kézen fogta, az ágyhoz húzta, majd ledöntötte rá a fiút. Csípőjére ült, fölé hajolt és lágyan megcsókolta.
Ezután a nyakát kezdte el csókolgatni, apró nyögéseket kiváltva ezzel a másikból. Lehúzta róla a pólót és ujjaival lassan végigsimított a fiú mellkasán, izmos hasán, egészen le a csípőjéig.
Aztán a mellkasát kezdte el puszilgatni, beborítva ezernyi apró csókkal. Mellbimbóinál elidőzött egy kicsit, szívogatta, eljátszadozott velük, teljesen felizgatva ezzel Zhoumit. Majd lassan egyre lejjebb vándorolt, míg el nem érte a fiú férfiasságát.
Lehúzta róla a nadrágját, és először a boxerén keresztül húzta végig rajta a kezét, mire Zhoumi hangosan felnyögött. Majd benyúlt a boxerébe és úgy kényeztette tovább.
Zhoumi egyre gyorsabban vette a levegőt, de még mielőtt elment volna, kihúzta Siwon kezét az alsónadrágjából, aztán felhúzta magához a fiút, egy vad, szenvedélyes csókra, majd hirtelen átfordította, és most már ő ült Siwon csípőjén.
Ő is a fiú nyakával kezdte a kényeztetést. Aprókat harapdált a nyakába, miközben kezével az oldalát kezdte el simogatni. Aztán megszabadította a pólójától, és a mellkasát kezdte el kényeztetni. Végighúzta ujjait Siwon izmos mellkasán, aztán lejjebb haladva kockás hasizmait borította el apró puszikkal.
Zhoumi végighúzta a kezét Siwon férfiasságán, mire a srác akaratlanul is felnyögött. Kigombolta a fiú nadrágját, gyorsan megszabadítva a nem kívánatos ruhadarabtól, majd ugyan így tett a boxerével is. Újra végigsimított Siwon férfiasságán, majd szájával kezdte el kényeztetni. 
A fiú légzése felgyorsult, egyre jobban zihált, miközben apró nyögések hagyták el a száját, de még mielőtt elment volna, Siwon felhúzta magához és megcsókolta. Átfordult vele, hogy újra ő kerüljön felülre, majd először egyik, aztán másik ujjával lassan behatolt a fiúba. Óvatosan kezdte el mozgatni benne ujjait, megpróbált minél kisebb fájdalmat okozni a fiúnak. 
Miután eléggé kitágult, kihúzta ujjait, és férfiasságával hatolt belé. Lassan kezdett mozogni benne, majd miután Zhoumi megszokta férfiasságát, gyorsítani kezdett a tempón. 
Mindkettőjük ajkait jóleső nyögések hagyták el. Zhoumi átkarolta lábaival Siwont, még közelebb húzva magához, aki így még mélyebbre tudott hatolni a fiúban. Siwon érezte, hogy nincs már sok hátra a fiúnak, ezért őrült tempóba kezdett. Mindketten egyre szaporábban vették a levegőt, és pár lökéssel később szinte egyszerre mentek el. Siwon lihegve borult Zhoumi nyakába.
Beletelt pár percbe, mire légzésük újra egyenletessé vált. Siwon Zhoumi mellé feküdt, de fejét a fiú mellkasán nyugtatta, nem akart teljesen elszakadni tőle.
- Köszönöm.
Siwon örült, hogy most nem láthatja a másik, hogy mennyire elpirult.
- Én is köszönöm. Csodálatos voltál.

- Te is - nézett fel rá Siwon, és ismét megcsókolták egymást.
- Te, mondd csak, neked nincs ma forgatásod?
- De, elvileg igen.
- Szóval, most miattam kerülsz bajba?
- Amiatt ne aggódj, majd kimagyarázom. Különben is, miattad megéri - mosolyodott el.
- Szeretlek, Siwon.
- Én is szeretlek, Zhoumi.
A felkelő nap sugarai egymás karjaiban érték a két szerelmest. Ez a pillanat csak róluk szólt.
Ám ekkor Siwonnak eszébe jutott valami.
- Máris jövök!
Kiszaladt az előszobában hagyott táskájához, és kivette belőle a mobilját.
- Akarok mutatni egy számot. Kyu írta a szöveget, Henry pedig a zenét. Biztos vagyok benne, hogy neked is tetszeni fog - mosolygott a fiúra.
Elindította a számot, majd visszabújt Zhoumi ölelő karjaiba. Így feküdtek még jó ideig, hagyva, hogy a dal még jobban elvarázsolja őket.

Egy test, egy szív, egy lélek

http://www.youtube.com/watch?v=xU73ew-Xl7Y

Nem szoktam zenét ajánlani, de mialatt írtam, sokat hallgattam ezt a számot és a hangulatát is el tudom képzelni ehhez a ficuhoz.

Teuk újra itthon! - Heechul azt se tudta, hova legyen örömében, hogy ilyen hosszú idő után végre újra láthatja szerelmét.
 Szegény srác annyi mindenen ment keresztül az utóbbi időben, és Heechulnak nem volt rá lehetősége, hogy beszéljen vele azóta, hogy a fiú visszament a katonaságba, azután a szörnyű dolog után. A katonaság nem éppen könnyű dolog, bár ő igazán nem panaszkodhatott, hisz civil szolgálatra került, ellenben Teukkal, aki bár először musicalben szerepelt, később bedobták a mélyvizbe. Azért mert idol volt, nem kivételeztek vele. De Heechul tudta, hogy Teuk ezt nem is várta volna el. Mindig mindent tökéletesen akart teljesíteni, soha semmilyen feladat vagy kötelezettség alól nem vonta ki magát. Bizonyítani akart magának, és másoknak is. Néha túlságosan is.
 Ami a legrosszabb ilyenkor, az a távollét, a családtól, barátoktól, a szerelmedtől. Mikor Hee kijött, Teuk már bent volt, aminek egyrészt örült a fiú, hisz így hamarabb viszontláthatja majd kedvesét, másrészt olyan jó lett volna egy kis időt együtt tölteni. Három év hihetetlenül hosszú idő tud lenni.
 Két alkalommal tudtak találkozni ez alatt az időszak alatt.
 Az egyik, Teuk musical előadása után volt, ahol lehetősége volt Hee-nek pár szót váltania a fiúval, megölelnie egy pillanatra. Nem voltak egyedül, így nem engedhették szabadjára érzelmeiket, pedig Hee bármit megadott volna, ha csak egy másodpercre is, de megint ajkain érezhette volna Teuk selymes ajkait. Ehelyett, csupán tekintetükkel tudták kifejezni érzéseiket. Ahogy egymásra néztek..., azok a szemek mindent elárultak. Egy jó megfigyelő mindezt pillanatok alatt észrevette volna, de ugyan ki gondolt arra, hogy a két fiú között, több van, mint barátság.
 A második alkalom... Hee szerette volna örökre elfelejteni azt az időszakot. A fél életét odaadta volna, ha Leeteuknak nem kellett volna átélnie azokat a rémséges napokat. A család, a szertartás, a gyász, a fiúnak annyi minden, számára eddig idegen helyzetben kellett hirtelen helyt állnia.
 Az a sok újságíró, a rengeteg faggatózás, a vég nélküli újságcikkek. Heechul szerette volna kikiabálni a világba, hogy miért nem tudják végre békén hagyni őt, de nem tehette. Mellette akart lenni, meg akarta vigasztalni, segíteni akart neki, bármit megtett volna azért, hogy enyhítsen a fájdalmán. De kevés volt az idő, mit együtt tölthettek. Egy rövidke beszélgetés, csupán ennyi adatott meg nekik. Heechul tele volt aggodalommal és félelemmel mikor Teuk visszatért a katonaságba. Csak remélni tudta, hogy a fiúnak lesz elég ereje és kitartása, hogy végig csinálja.
 De most végre, újra itthon van.
 Heechul nem merte mindjárt letámadni a fiút, várta, hogy ő hozza szóba a dolgot, nem akarta erre a szörnyűségre emlékeztetni. Kedves és tapintatos volt vele, óvatosan bánt minden szavával, de mikor eljött az este és kicsit kettesben maradhattak, Teukból kibukott minden fájdalom, düh és keserűség, amit eddig elfojtott magában. Heechul előtt nem kellett visszafognia magát, neki bármit elmondhatott, ő mindig megértette. Senki más nem ismerte olyan jól, mint ő, és senki másnak nem nyílt meg annyira, mint neki. Olyan bizalom alakult ki közöttük, mely csak ritkán jön létre két ember között. Teljesen kitárulkozott azon az estén a fiúnak, és tudta, hogy a másik sosem árulna el őt.
 Hajnalig beszélgettek.
 Heechul a karjaiba fogta a fiút és hagyta, hogy az kiadjon magából mindent, amit eddig mélyen eltemetve cipelt magában. Hangtalanul folytak a könnyei miközben hallgatta őt, a tehetetlenség és együttérzés sós könnyei voltak ezek.
 Teuk hol csendesen beszélt, hol hangosan zokogott, de Heechul egyre csak ölelte őt, gyengéden, szeretettől telve. A fiú végül szép lassan megnyugodott, és elaludt a karjaiban. Heechul csak nézte azt a máskor oly gyönyörű, most mégis meggyötört arcot, és remélte, hogy a fiú legalább álmában egy kis megnyugvásra lel. Gyengéden megsimogatta jobb kezével rövid barna haját, majd lehajolt és megpuszilta a fiú homlokát. Érezte, ahogy lábai kezdenek egyre jobban elzsibbadni, de nem akarta felkelteni a fiút, most, hogy végre egy kicsit megpihenhetett.
 Nem emlékezett rá mikor aludhatott el, de mikor legközelebb magához tért, már a nap erőteljes sugarai igyekeztek behatolni a hófehér függöny redői között. Egy kedves, meleg szempár nézett fel rá, majd egy kéz nyúlt fel, megsimogatva fáradt arcát.
 - Miért nem ébresztettél fel? – kérdezte egy lágy, ugyanakkor csöppnyi szemrehányással teli hang.
 - Olyan nyugodtnak tűntél miközben aludtál. Nem volt szívem felkelteni.
 - Akkor sem kellett volna. Szegénykém, biztos nem tudtál rendesen aludni.
 - Semmiség, a lényeg, hogy te jól legyél. – mosolygott rá kedvesen Heechul.
 Leeteuk szemei könnybe lábadtak, attól a gyengédségtől és szeretettől, ami a fiú tekintetéből áradt. Magához vonta, és lágyan megcsókolta. Szeretett volna örökre a fiú óvó karjai között maradni, abban a biztonságot adó burokban, mely mindig megnyugvást adott számára.
 Heechul karja – Teuknak ekkor jutott eszébe, hogy míg ő itt kényelmesen elfekszik, a fiú talán már nem is érzi a karját, hisz egy egész éjszakán át tartotta őt. Abban a pillanatban, hogy ez tudatosult benne, felpattant a fiú öléből.
 - Heechul, annyira sajnálom!
 - Valami baj van?
 Szinte egyszerre szólaltak meg.
 - Minden rendben van, de a karod! – térdelt le mellé a fiú, óvatosan megérintve az elgémberedett végtagot. – Biztos nagyon fáj. Úgy sajnálom!
 - Semmi baj. Ne aggódj miattam. Egy-kettőre helyre jön. – válaszolta vidáman a fiú.
 Heechul próbálta megemelni a karját, de akaratlanul is felszisszent, ahogy belé hasított a fájdalom. Pár centinél nem tudta magasabbra emelni.
 - Várj, megmasszírozom – ajánlotta fel Teuk, és óvatosan dörzsölni kezdte Heechul karját, közben végig figyelte a fiú arcát, hogy annak a legapróbb rezdülésére azonnal abbahagyja a műveletet.
 Heechulnek jót tettek a gyengéd mozdulatok, érezte, ahogy karjába szép lassan visszatér az élet.
 - Jobb már? – kérdezte pár perc múlva Leeteuk.
 - Igen, sokkal jobb. De ne vágj már ilyen aggodalmas arcot! – nevette el magát a fiú.
 - De nem akarom, hogy szenvedj! – ült ki szomorúság Teuk bájos kis arcára.
 - Örökké tudnálak így a karjaimban tartani. – nézett rá Heechul olyan gyengédséggel, hogy abba Teuk egész teste beleremegett. Majd odahúzta magához a fiút és gyengéden megcsókolta.
 Teuk úgy érezte, mintha ezernyi pillangót engedtek volna el a hasában egy pillanat alatt. Apró bizsergető érzés futott át rajta, feje búbjától egészen a lábujjáig. Heechul minden egyes alkalommal olyan hatással volt rá, mint azelőtt még soha, senki. Elég volt egy tekintet, egy apró érintés és Teuk máris a mennyekben érezte magát. Hálás volt a sorsnak, hogy egy ilyen fiú szerelmét tudhatja magáénak.
 Teuk beleült Heechul ölébe szembe fordulva vele, átkarolta, és olyan hévvel csókolta meg, hogy attól még a fiú is meglepődött egy pillanatra. Aztán Teuk lecsúsztatta a jobb kezét, egészen Heechul csípőéig, majd gyengéden végighúzta ujjait a fiú férfiasságán. Heechul felnyögött az izgató érintés hatására. Teuk ekkor kigombolta Heechul nadrágját, becsúsztatta a kezét a fiú boxerába, amire egy újabb elégedett nyögés volt a válasz. Kaján vigyorral az arcán hátrébb csúszott a fiú lábain, hogy szájával kezdje el kényeztetni, ám abban a pillanatban Heechul újra felnyögött, de ez inkább volt fájdalmas, mint érzéki.
 - Mi a baj? – kérdezte riadtan Teuk.
 - Azt hiszem a lábaimat is meg kell, hogy masszírozd – szorította össze a fogait a lábaiba hasító fájdalomtól Heechul.
 - Jaj Hee, annyira sajnálom! – a fiú olyan kétségbeesett arccal nézett rá, hogy Heechul szíve egészen elfacsarodott.
 - Teukie, mondtam már, hogy ezt fejezd be! Nincs semmi baj! Megmasszírozod őket, és ugyanúgy rendbe lesznek akár a karom. – rótta meg szerelmét Heechul.
 - Rendben van. – válaszolta Leeteuk kissé megszeppenve.
 Annyira aranyos arcot vágott, hogy most Heechul érezte úgy, menten elolvad a látványtól. Ráadásul szép lassan újra érezni kezdte a lábait. Aminek következményeként Teuk minél feljebb jutott a masszírozással Heechul annál jobban kezdett felizgulni. Persze ezt a fiú is észrevette és még jól rá is tett egy lapáttal. Már egész felül , a combja belsején kezdett el körözni az ujjaival, aminek következtében Heechul úgy érezte, hogy menten felrobban a vágytól, és ezt kigombolva maradt nadrágja is igen jól szemléltette.
  - Kérlek, ne kínozz tovább! – sóhajtotta elfúló hangon, miközben elfeküdt a padlón, feladva ezzel utolsó csepp ellenállását is.
 Leeteuk kaján mosollyal az arcán mászott fel a fiúhoz, akinek több se kellett, beletúrt a fiú rövid, barna hajába, majd tarkójánál fogva magához húzta, és olyan szenvedélyes csókban részesítette, hogy Teuk csillagokat látott a gyönyörtől. De ő sem maradt ám adós a válasszal, olyan vad táncba kezdett Heechul nyelvével, amitől a fiú minden egyes porcikája lángra gyúlt. Amint elszakadtak egymás ajkaitól, Teuk abban a pillanatban le is csapott Heechul nyakára. Apró puszikkal borította be mindenütt, a kulcscsontján át egészen a válláig. Aztán kicsit feljebb emelkedett, lehúzta róla a pólót, és ujjaival szép lassan végigsimított a fiú hófehér mellkasán, majd a hasán, egészen le a csípőjéig. Heechul nem volt különösebben izmos, de Teukot ez nem zavarta. Imádta a fiú tejfehér bőrét, mely olyan volt akár a hó, friss és ártatlan.  Mintha minden egyes alkalommal újra meg újra megrontaná őt. Ez a gondolat csak még jobban felizgatta.
 A látszat ellenére Heechul egyáltalán nem volt az a fűvel, fával összefekszem típus, mint ahogy azt sokan gondolták róla. Néhány csók a tagokkal a színpadon, flörtölés lányokkal különböző műsorokban, ez mind csak show volt, előadás, semmi több. De amióta Teukot megismerte, még ezekben a dolgokban is visszafogta magát. Nagyon ügyelt rá, hogy még véletlenül se bántsa meg semmivel a fiút.
 Teuk most szerelme mellkasát borította be ezernyi apró csókkal. Mellbimbóinál elidőzött egy kicsit, szívogatta, eljátszadozott velük, az őrületbe kergetve ezzel Heechult. Majd lassan egyre lejjebb vándorolt, míg el nem érte a fiú férfiasságát. Heechul ekkora már olyan szinten izgalmi állapotban volt, hogy Teuknak nem maradt sok tennivalója.
 Ám Heechul ekkor váratlanul felhúzta magához a fiút, egy hosszú forró csókra, és mielőtt Leetuek egyáltalán feleszmélhetett volna, már ő volt alul, Hee pedig az ő csípőjén ült. Ő is a fiú nyakával kezdte annak kényeztetését. Aprókat harapdált a nyakába, miközben kezével az oldalát kezdte el simogatni. Teuk aprókat nyögött akárhányszor megérezte magán Heechul ajkait. A fiú megszabadította gyorsan pólójától és most a mellkasát kezdte el kényeztetni. Végighúzta ujjait Teuk izmos, barna mellkasán, aztán lejjebb haladva kockás hasizmait puszilgatta végig.
 Ezek a gyengéd, ugyanakkor perzselő érintések hiányoztak a legjobban Teuknak. Minden egyes alkalommal mikor Heechul megérintette, úgy érezte mintha minden sejtje önálló életre kelt volna. Egész teste forró lázban égett.
 Heechul végighúzta a kezét Teuk férfiasságán, mire a srác akaratlanul is felnyögött. Heechul szája elégedett mosolyra húzódott, kigombolva a fiú nadrágját, hamar megszabadította a nem kívánatos ruhadarabtól, majd ugyan így tett a boxerével is. Újra végigsimított Teuk férfiasságán, majd a szájával kezdte el kényeztetni. Leeteuk légzése felgyorsult, egyre nehezebben vette a levegőt, miközben apró nyögések hagyták el a száját, de még mielőtt elment volna, felhúzta magához Heechult és gyengéden megcsókolta. Szavak nélkül is megértették egymást, pontosan tudták mire gondol a másik.
 Heechul az éjjeliszekrényhez lépett és elővette a síkosítót. Nyomott egy keveset a kezére, majd először egyik, aztán másik ujjával is belé hatolt. Lassan, óvatosan kezdte el mozgatni benne ujjait, megpróbálva a lehető legkisebb fájdalmat okozni a fiúnak. Miután úgy érezte eléggé kitágult, kihúzta ujjait és férfiasságával hatolt belé. Megint lassan kezdett mozogni benne, de Leeteuk csak hamar jelezte, hogy gyorsíthat a tempón. Mindkettőjük ajkait jóleső nyögések hagyták el. Leeteuk átkarolta lábaival Heechult, közelebb húzta magához, aki így még mélyebbre tudott hatolni a fiúban. Tökéletes összhangban mozgott a testük, mintha teljesen eggyé váltak volna. Heechul kismított egy vizes hajtincset Teuk arcából, mire a fiú elmosolyodott, de a következő pillanatban egy újabb kéjes nyögés hagyta el száját. Heechul érezte, hogy nincs már sok hátra a fiúnak, ezért őrült tempóba kezdett. Teuk egyre szaporábban vette a levegőt, körmeit szinte belemélyesztette Heechul hátába, de amaz az egyre növekvő gyönyörtől nem érezte a fájdalmat.
 Heechul egy utolsó rohamba kezdett. Leeteuk teste nem sokkal később megfeszült, és egy hangos nyögés kíséretében elélvezett. Pár lökés később Heechul is elélvezett, majd lihegve borult kedvese nyakába. Teuk átölelte a fiút, és a haját kezdte simogatni.
 - Szeretlek Kim Heechul. - súgta a fiú fülébe.
 - Én is szeretlek téged Park Jungsoo. - válaszolta érzelmektől elfúló hangon Heechul.
 Teuk odabújt a fiú nyakához.
 - Köszönöm, hogy vagy nekem.
 - Örökké csak a tiéd.
 Percekig feküdtek még így, mozdulatlan. Nem volt szükségük szavakra, csak élvezték a csendben egymás testének közelségét. Most nem csak két test, hanem két szív és két lélek is egybeolvadt.

Álmomban már találkoztunk! - Eunhyuk és a vörös hajú lány története

Eunhyuk arca úgy ragyogott fel akár az esti égbolton kigyúló csillag fénye, amint újra meglátta a vörös hajú lányt. Odafutott hozzá, megállt előtte, majd rá mosolygott. Mindig földöntúli öröm töltötte el akárhányszor meglátta őt. Még csak a nevét sem tudta, de ez egyáltalán nem zavarta. Csak várta minden egyes nap az éjszakát, amikor végre újra láthatja. A lány visszamosolygott rá, majd sétálni indultak. A nap kellemesen sütötte bőrüket, madarak éneke szállt feléjük a mellettük álló sudár fák lombkoronái közül. Egy kis patak csörgedezett előttük, áttetsző kék vízében tisztán kivehetők voltak az ide-oda úszkáló apró halak. Nem szóltak egy szót se, csak sétáltak egymás mellett, de Eunhyuknek ennyi is éppen elég volt a boldogsághoz. Nem akarta, hogy végett érjen ez az érzés, de amilyen hirtelen jött a lány ugyanolyan hirtelen el is tűnt. És a mai találkozó véget is ért. Eunhyuk szinte csak egy pillanatnak érezte, olyan rövid volt, olyan gyorsan telt az idő, ha vele volt. Ellentétben a várakozással, amely mindig olyan hosszú volt. Bármit is csinált mindig úgy érezte csigalassúsággal telik az idő. Ám egy éjjel a lány nem jött el. Eunyhuk kétségbeesett, és alig várta, hogy újra eljöjjön az éjjel, de a lány megint nem volt sehol.
- Hyukie, jól vagy? Hahóóóó, minden rendben van? - csettintett ujjaival a fiú arca előtt Donghae, remélve, hogy ezzel ki tudja zökkenteni merengéséből.
- Mi? - kapta fel a fejét, egy pillanatra azt is elfeledve épp hol van most.
- Mi van veled Hyukie? - nézett rá kérdően barátja.
- Sajnálom. - hajtotta le a fejét, majd idegesen beletúrt a hajába. - Csak megint az a lány. Eltűnt!
- Hogy érted, hogy eltűnt?
- Tegnap éjjel nem jött el. Azt hittem először, hogy csak véletlen vagy valami ilyesmi, de ma megint nem jelent meg.
- Hyukie, az isten szerelmére, az csak egy álom! -  forgatta a szemeit Hae.
- Nem az Hae! - ugrott fel az ágyról Hyukie farkasszemet nézve barátjával. - Az a lány létezik, én tudom.
- Ezt már annyiszor megbeszéltük. Az csak egy álom. Az a lány nem létezik. Felejtsd el végre, és ne gyötörd tovább magad miatta! - próbált barátja lelkére beszélni, sajnos nem túl sok sikerrel.
Hae felsóhajtott és kiment a szobából. Akárhányszor felmerült ez a téma közöttük Hyukie mindig megmakacsolta magát. 3 hete kezdődött az egész. Hyukie egyik nap mosolyogva mesélte, hogy egy vörös hajú szépségről álmodott, és, hogy mennyire valóságos volt az egész, mintha tényleg megtörtént volna velük mindaz, amit álmában átéltek. Aztán következő éjjel megint ugyanazzal a lánnyal álmodott. És ez így ment egészen tegnapelőttig. Hyukie szentül meg volt róla győződve, hogy a lány valóban létezik. Hae hiába próbálta elmagyarázni neki, hogy ez csak egy álom, Eunhyuk nem engedett az igazából, konokul kitartott amellett, hogy az a lány valahol él kint a nagyvilágban, neki csak meg kell találnia. Donghaenak fogalma sem volt mit tehetne még, hogy jobb belátásra bírja.
Hyukie visszahanyatlott az ágyra. Tudta barátja hülyének nézi, és a többiek is azt hinnék, hogy elment az esze, ha megtudnák, hogy egy olyan lány után kutat, akit csak az álmaiban látott. Saját magának sem tudta megmagyarázni, honnan ez a bizonyosság, de egyszerűén tudta, hogy az a lány létezik és vár rá valahol. Hófehér bőre és arcvonásai alapján biztos volt benne, hogy a lányt valahol Európában vagy Észak-Amerikában kell keresnie, de még így is egy a millióhoz az esélye, hogy valaha megtalálja őt. De Eunhyuk nem akarta feladni. Elhatározta, hogy többet nem beszél a dologról Haeval, de nyitott szemmel fog járni a világban és keresni fogja a lányt, amíg csak él.

1,5 hónappal később
- Na fiúk ennek a hírnek azt hiszem örülni fogtok! Kaptok két hét szabadság!
- Igeeen! Yeeee! - éljenzett és ugrándozott mindenki a jó hír hallatán. Az elmúlt hetek igencsak fárasztóak voltak számukra, most ért véget a világ körüli turnéjuk és miután hazaértek az utolsó helyszínről se volt idejük pihenni. Siwon rögtön egy új doramában kapott szerepet, Donghae és Eunhyuk újabb közös számokon dolgoztak, Heechult többi variety showba hívták mint eddig bármikor, Minnie és Kyu musical felkérést kaptak, Kangin egy vígjáték főszerepére kapott ajánlatot, Wookienak és Shindongnak pedig ott volt a rádióműsoruk. Így érthető volt, hogy mindenki mennyire örült, hogy most pihenhet egy kicsit. Nem kell korán kelniük és végre azt csinálhatnak egész nap, amit csak akarnak.
Kyu, Wookie, Eunhyuk és Donghae szinte egyszerre néztek egymásra és mindannyian ugyanarra gondoltak.
- Akkor folytatjuk? - tette fel végül a kérdést Donghae.
- Igen. - bólintott egyszerre mindhárom srác, mégis a legizgatottabb közöttük Eunhyuk volt.

Másnap reggel Donghae ajtócsapódásra, léptek zajára, apró suhogásokra ébredt. Megfordult az ágyában, kinyújtóztatta végtagjait, megdörzsölte szemeit, hogy kiűzve a maradék álmot belőlük valamit lásson is, majd megpróbálta felmérni a helyzetet. De amint meglátott egy barna hajú fiút ruhákkal a kezében száguldozni a szekrénye és az ágya között, rögtön megértett mindent. Na és persze az ágyon heverő hatalmas bőrönd is elég árulkodó volt.
- Lee Hyukjae, te meg mégis mi a francot csinálsz?
Az említett személy anélkül, hogy egy pillanatra is abba hagyta volna addigi tevékenységét, csak úgy fél vállról vetette oda barátjának.
- Nem látod? Pakolok.
- De minek? - nyögött fel Donghae. - Csak délután megy a repülőnk.
- Igen, és épp ezért kell időben elkezdenünk készülődni. Nem lenne túl szerencsés, ha lekésnénk a gépet. - magyarázta barátjának.
- Na de reggel hétkor? - hallatszott ki a felháborodás Donghae hangjából.
- Már ennyi az idő? - nézett meglepetten barátjára Hyukie. - Akkor mennem kell felkelteni Kyut és Wookiet is.
- Mi? Eszedbe ne jusson! - kapott a fiú után Donghae, de kezei csak a levegőt markolászták. Elkezdett lemászni az ágyról, szó szerint,  először tenyerei, majd két karja érintették a padlót, de lábai még az ágyon pihentek. Magában közben azon agyalt, hogy milyen válogatott kínzásoknak fogja kitenni a fiút, ha egyszer elkapja. Végül sikerült teljes egészében lejutnia a padlóra, de rájött, ha meg akarja állítani Hyukiet kénytelen lesz felállni. Gyorsan kellett cselekednie, mert Hyukie ujjai már a kilincset markolták, de még idejében kapta el a fiú karját, mielőtt az becsukta volna az orra előtt az ajtót.
- Nem mész te sehova! - rántotta be a szobába Hyukiet. - Még csak az kéne, hogy őket se hagyd aludni - mormogta. - Különben is mit vagy te így besózva? Hmmm? - fürkészte a fiú arcát.
- Ízé, nincs semmi. Csak nem tudtam aludni és gondoltam elkezdek becsomagolni. - hebegte Hyukie, esze ágában se volt elmondani az igazi okot, vagyis, hogy még mindig nem adta fel, hogy megtalálja azt a vörös hajú lányt, és reméli, hogy Európában a nyomára akadhat. Meg Hae valahogy nem látszott túl jókedvűnek, talán bal lábbal kelt fel és Hyukie nem akart még jobban rontani a helyzeten.
Donghae már túlságosan jól ismerte barátját, és tudta, hogy a srác egész egyszerűen kamuzik neki, amit normális esetben nem hagyott volna szó nélkül, sőt addig békén se hagyta volna Hyukiet, amíg nem mond el neki mindent, de most túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzon.
- Mást viszont nagyon is jól tudna aludni, úgyhogy húzd meg magad csöndben! - engedte el végre Hyukie karját, majd visszament az ágyához, de mielőtt lefeküdt volna még egyszer visszafordult. - Ja és nehogy fel merd ébreszteni Kyut vagy Wookiet!
- Az eszem megáll! Egyszer aludhatná végre ki magát az ember és akkor is ilyen marhaságokkal kell foglalkoznia! - mormogta miközben bemászott a paplanja alá, fejére nyomta a párnáját és remélte, hogy sikerül még visszaaludnia.
Eunhyuk úgy döntött inkább elmegy sétálni egy kicsit, remélve, hogy sikerül kiszellőztetnie a fejét, muszáj egy kicsit lenyugodnia. Mire visszaért a csapat nagy része már fent volt, és Donghae sem tűnt már annyira mérgesnek.
Wookie a konyhában tüsténkedett, reggelit készített a tagoknak, majd nekiállt megfőzni az ebédet. Miután kész volt, a szobájába sietett, hogy felkészüljön az útra. Kyu lustálkodott a legtovább, de dél körül úgy döntött mégiscsak ideje lenne felkelni. Felöltözött, összecsomagolt, aztán ebédelni indult. A többiek már az ebédlőben várták, Wookie neki is rakott ki tányért meg pálcikát. Miután megebédeltek taxit hívtak és elindultak ki a reptérre. Miután rendben becsekkoltak már csak az indulásra kellett várniuk. Úgy döntöttek Németországban kezdenek. Olyan jól érezték magukat tavaly, hogy idén is szerettek volna pár napot itt eltölteni. A következő állomás pedig Magyarország lesz.

A frankfurti reptér hatalmas volt, zsúfolásig telve emberekkel. Az útjuk kellemesen telt, eltekintve az elzsibbadt végtagoktól. Miután felvették csomagjaikat, és sikerült kijutniuk az épületből, fogtak egy taxit, ami elvitte őket a hotelbe. Tavaly kimaradt egy-két látnivaló, ami most szerettek volna mindenféleképpen bepótolni. Hatalmas jókedvvel vetették bele magukat a különböző programokba. Idén is összetalálkoztak néhány elffel, de szívesen pózoltak velük néhány kép erejéig. És természetesen egy focimeccsre való kilátogatást most sem lehetett kihagyni. De míg Kyu, Wookie és Hae teljesen el tudták engedni magukat, addig Hyukie inkább volt ideges, mint laza. Egyre csak a tömegen járatta tekintetét, hátha megpillantja a hőn áhított lányt, de nem járt szerencsével.
Három napig maradtak csak, aztán Budapest felé vették az irányt. A fiúk izgatottak voltak, hisz itt még sosem jártak, ellenben azt hallották a főváros nagyon szép, az emberek pedig kedvesek. Miután sikeresen megérkeztek szállodájukba, lepihentek egy kicsit, majd máris nyakukba vették a várost. Kyu az egyik helybélitől megtudta, hogy ha igazán jó bort akar inni, akkor érdemes lemenni vidékre egy jó kis borospincébe.
- Hé Hyukie, hallasz? - az említett személy riadtan kapta fel fejét és nézett körbe, látszott rajta, hogy gondolatai valahol nagyon messze járnak.
- Igen Kyu. Mondtál valamit?
- Azt kérdeztem, hogy nincs-e kedved lejönni velünk vidékre egy borászatba?
- Kösz, de nem igazán.
- Hyuk minden rendben? - lépett hozzá közelebb Wookie, aggódva vizslatva a fiú arcát. Mostanában mintha nem lenne önmaga, letörtnek és szomorúnak tűnt.
- Igen, persze. Csak megfájdult a gyomrom. - próbálta kimenteni magát Hyukie. - Talán kissé zsíros nekem az itteni étel.
- Szegénykém. - karolta át Wookie a vállát. - Ne vigyünk el orvoshoz?
- Nem, tényleg nem szükséges. Szerintem lefekszem pihenni és holnapra kutya bajom lesz.
- Rendben van. De mi csak két nap múlva jövünk haza. Kibírod addig nélkülünk?
- Simán! - adta a laza fiút Hyukie. - Addig felderítem itt nektek a terepet.
- Akkor mi indulunk is pakolni.
- Rendben, én meg ledőlök egy kicsit.
- De ha bármi van, azonnal hívj! Megértetted? - nézett rá Wookie szigorúan.
- Igenis appa. - vigyorgott a fiúra.
- Tényleg csak ennyi az egész? - kérdezte Hae Hyukietól miközben a liftre vártak, anélkül, hogy a másik két fiú meghallotta volna. Ami nem volt különösebben nehéz, hiszen Kyu máris lelkesen ecsetelte Wookienak mi mindent fognak csinálni lent a szőlősben, aki korántsem volt annyira oda az örömtől mint csapattársa.
- Igen, tényleg csak ennyi. Nyugi, minden rendben van. - mosolygott Eunhyuk barátjára, de Hae ettől csak még idegesebb lett. Biztos volt benne, hogy valami nincs rendben a fiúval, és nem szívesen hagyta itt ilyen állapotban. De azt is tudta, hogy azzal sem érne el sokat, ha itt maradna. Remélte mire visszatér Hyukie hajlandó lesz vele megosztani problémáját.
A fiúk gyorsan bedobáltak a legszükségesebb holmikat egy táskába, aztán siettek le a bejárathoz, az autó ami leviszi őket, már várt rájuk a hotel bejárata előtt.  Eunhyuk egyedül maradt a szobában. Nem volt semmihez kedve, de valahogy a négy fal között se akart maradni, túlságosan nagy volt a csend. Felkapta hát dzsekijét és lement sétálni egy kicsit. Nem igazán figyelte merre megy, így hamar el is tévedt, de nem igazán izgatta a dolog. Még érkezésükkor kaptak egy névjegykártyát a hotel recepcióján a hotel címével és telefonszámával. Majd fog egy taxit, ha haza akar menni. Így hát tovább sétált minden különösebb cél nélkül. Már vagy egy órája gyalogolhatott, mikor kezdett fáradni, és az idő is kissé lehűlt. Ideje visszaindulni, sóhajtott fel, az előtte lévő elkerített kis park is teljesen kihaltnak tűnt . Ám ekkor egy lány bukkant fel, hosszú vörös haja csak úgy szikrázott a napfényben, mellette egy szőke hajú lány állt, óvatosan támogatva őt. Hyukie két kézzel szorította a rácsokat, lélegzet visszafojtva figyelte a lányt. Fordulj meg, kérlek, mormolta maga elé, és a lány mintha csak meghallotta volna csendes kiáltását, abban a pillanatban hátrafordult. Hyukie szívből hálás volt a rácsoknak ebben a pillanatban, mert nélkülük már a földön kötött volna ki. A lány pontosan úgy nézett ki, mint az álmában. Még mindig alig bírta felfogni, hogy végre rátalált! A két lány összenevetett, aztán lassan elindultak az épület felé.
-  Neee! - nyújtotta ki Hyukie a karját, most, hogy megtalálta nem veszítheti el megint. Gyorsan megkerülte a kis parkot és  a másik oldalt lévő kapuhoz rohant, ekkor vette csak észre, hogy ez nem is park, hanem egy kórház udvara. Szerencsére még nyitva volt a kapu, így be tudott menni. Gyorsan megkereste a két lányt, épp időben,  még mielőtt eltűntek volna az épület ajtaja mögött.
- Elnézést - szólította meg őket.
A két lány először zavartan nézett rá, majd a vörös hajú kinyújtotta a karját és valamit mondott, de Hyukie nem értette mit.
- Elnézést, nem értem. - majd rájött, hogy ő is hülye, hisz a két lány valószínű nem beszél koreaiul. - Elnézést, nem értem. - mondta immár angolul.
- Te vagy a barna hajú angyal. - válaszolta a lány szintén angolul.
- Te ismersz? - csodálkozott Hyukie.
- Álmomban már találkoztunk. - válaszolta mosolyogva a lány.
Tehát mégiscsak igaz volt minden, Hyukie már maga sem értette, hogy mindaz álom volt-e vagy valóság, de nagyon boldog volt, hogy végre rátalált a lányra, és, hogy ő is felismerte.
- Barna hajú angyal? - kérdezte a szőke hajú lány.
- Igen, ő az akiről meséltem, aki gyakran eljött hozzám, amíg fel nem ébredtem. Ő vigyázott rám.
- És te is láttad őt álmodban? - fordult a szőke hajú lány most Hyukie felé.
- Igen, egészen 1,5 hónappal ezelőttig.
- Pontosan milyen nap láttad utoljára.
- Szerda éjjel volt azt hiszem.
- És mikor láttad először?
- Olyan 2 hónapja körülbelül. Azt hiszem keddi nap volt, de ebben nem vagyok biztos.
A szőke hajú lány szemei akkorára nyíltak, amilyeneket bármelyik anime szereplő megirigyelt volna.
- Ez lehetetlen. - lehelte maga elé.
- Valami baj van? - kérdezte Hyukie aggódva.
- A barátnőm, Alexa, - mutatott a vörös hajú lányra - 2 hónappal ezelőtt egy keddi napon autóbalesetet szenvedett és kómába került. 1,5 hónappal ezelőtt, egy csütörtöki napon tért magához.
Eunhyuk a döbbenettől szólni sem tudott. Lehetséges volna? Amíg a lány kómában volt, ők kapcsolatban lettek volna egymással? És azért nem látta aztán őt többé, mert magához tért? Egyikőjük sem tudott ésszerű magyarázatot adni a történtekre.
- Ümm, én tudom, hogy ez így nagyon furcsa, és nem is ismerjük egymást, vagy hát ebben most már nem vagyok biztos - vakarta meg a fejét Hyukie. - De szeretnélek jobban megismerni Alexa, esetleg találkozhatnánk valamikor?
- Igen, nagyon szívesen. Én is szeretnélek jobban megismerni. Bár egyenlőre még csak itt tudunk a kertben találkozni. - szomorodott el. - Pár napig még bent kell maradnom a kórházban.
- Semmi baj. Akkor majd idejövök. Holnap délután meglátogathatlak?
- Annak nagyon örülnék. - Hyukie szíve nagyot dobbant a válasz hallatán.
- Rendben, de most már ideje bemenni. - noszogatta a szőke hajú lány. - Ne haragudj, de kezd hideg lenni és nem szeretném ha megfázna. - magyarázta Hyukienak.
- Persze, azt én se szeretném. Nem is zavarok tovább, akkor holnap.
- Rendben, holnap. Szia.
- Szia.
- Sziasztok!
Hyukie megvárta amíg a két lány bemegy a kórházba, majd ő is elindult haza, illetve rájött, hogy nem ártana egy taxit fogni, mert gyalog nem sok esély van rá, hogy hazataláljon. A sors ma úgy döntött nagyon kegyes lesz hozzá, mert kiérve egy főbb útra máris jött egy taxi, amit sikeresen le is tudott inteni. Odaadta a sofőrnek a hotel címét és nem sokkal később már az ágyon fekve próbálta feldolgozni az imént történteket. Majd miután kissé megnyugodott, elment gyorsan lezuhanyozni, aztán le is feküdt, alig várta, hogy holnap délután legyen és újra találkozhasson Alexával.

A másnap délelőttöt egy kis nyelvgyakorlással töltötte. A recepciós segítségével sikerült eljutnia egy közelben található könyvesboltba, ahol be is szerzett egy angol nyelvű tankönyvet. Mivel koreai nyelven írottat nem talált, magyarul pedig egy szót sem tudott, kénytelen volt egy egynyelvűvel boldogulni, ami így nem volt valami egyszerű. Szorgosan gyakorolt egészen kora délutánig, aztán készülődni kezdett a találkozóra. Nem akarta túlcifrázni a dolgot, így csak egy egyszerű kék farmert vett fel egy világoskék pólóval. Izgatottan indult neki az útnak, ám de ekkor jutott eszébe, fogalma sincs melyik kórházba kell mennie. Megint csak a recepció segítségét vette igénybe, utánanézve mely kórházak vannak a közelben és melyiknek van szép nagy udvara. Két lehetőség maradt, ezeknek a címét felírta a recepciós, miközben taxit hívott a fiúnak. Hyukie átadta a papírt a sofőrnek, kérve, hogy először az első címre vigye el. Mázlija volt, mert ez volt az a hely. Alexa és barátnője már a kertben sétáltak.
- Sziasztok! - üdvözölte a két lányt mosolyogva.
- Szia... ó még a neved se tudom. - pirult el Alexa.
- Eunhyuk, de a barátaimnak csak Hyukie.
- Eun...hyuk. - próbálta kimondani Alexa.
- Oh, még én se mutatkoztam be, Vivien vagyok. Na de nem is zavarlak titeket, csak beszélgessetek nyugodtan. - még mielőtt bármelyikük is megszólalhatott volna, Vivien már el is tűnt a kórház belsejében.
- Van kedved sétálni? - kérdezte Hyukie.
- Igen. - mosolygott rá a lány.
Csendben lépkedtek egymás mellett, de ez a csend nem volt se nem zavaró, se nem kellemetlen, szinte természetes volt számukra, ahogy szavak nélkül élvezték egymás társaságát. Végül Hyukie szólalt meg először.
- Most, hogy végre személyesen is találkoztunk, szeretnék rólad minél többet megtudni. Kérlek mesélj magadról!
- Mit szeretnél tudni?
- Mivel foglalkozol, mi a hobbid?
- Recepciósként dolgozok, szeretek olvasni, zenét hallgatni és kötni. Na és te?
- Én egy bandában vagyok énekes, szeretek zongorázni, focizni és komédia műsorokat nézni.
- Zongorázni mindig is szerettem volna megtanulni, de sajnos sosem volt rá lehetőségem.
- Ha akarod én szívesen megtanítalak.
- Jó is lenne. De azt mondtad énekes vagy. Énekelj nekem valamit, kérlek!
- Ööö, oké.
Ttansaram chae tago, pyeonhage paljjang kkigo,
Utneun neoran geol
Nan ije gwaenchantago, amureochi antago,
Saenggakhaetdeon nainde.
- Ez gyönyörű volt, bár sajna fogalmam sincs mit jelent.
- Valami olyasmi, hogy a fiú látja a lányt beszállni valaki más kocsijába, és rámosolyog és átkarolja a kocsiban ülő fiút. És a fiú, aki látja meg magában azt mondja, minden rendben van vele.
- Oh, köszönöm.
- De amúgy én az egyik rapper vagyok a bandában, azt jobban szeretem. - vigyorogta el magát Hyukie.
- Wow, rappelsz nekem is valamit?
- Persze!
Yo, nan ajikdo jeonhwa butdeulgo,
Neoui sajin humchyeobogo naseo sakjereul nureugo
Jeonhwahalkka gomine ppajigo
Sumi beokchan haruga da neo ttaemun,
Barojabeun maeum gireobwatja myeot sipbun
Nae mame nega geurin nakseoreul jiuneun ge,
Ajik sirheungabwa neol jiundaneun ge.
- Ez tényleg nagyon jó! - Hyukiet jól eső érzés töltötte Alexa lelkesedése láttán. - És akkor most koncertezni jöttetek ide? - érdeklődött a lány.
- Nem. Nyaralni jöttem három másik csapattársammal együtt.
- Az jó, kell is néha egy kis kikapcsolódás.
- Hát már ránk fért az biztos!
A délután további részét végig beszélték. Hyukie mesélt a többi tagról, hogy milyen idolnak lenni Koreában, Alexa pedig az itteni életről. De lassan ideje volt, hogy elköszönjenek egymástól.
- Nagyon jól éreztem ma magam, köszönöm Hyukie.
- Én is. Holnap is találkozhatnánk? - kérdezte Hyukie, miközben zavarában egyik lábáról a másikra állt.
- Persze, nagyon szívesen. A barátaid is eljöhetnének, ha van kedvük. Szívesen megismerném őket.
- Holnap még nem fog menni, ugyanis most vidéken vannak valami borospincében. Kyu imádja a borokat, így ezt nem lehetett kihagyni. De holnap este jönnek vissza, úgyhogy holnapután elhozom őket.
- Rendben. De most megyek, különben kapok Rékától. Jó éjt!
- Jó éjt!
Hyukie megint megvárta míg Alexa bemegy a kórház épületébe és csak aztán indult vissza a hotelba. Boldogan feküdt be az ágyába, ma sikerült jobban megismernie a lányt, és már alig várta a holnapot, hogy újra lássa és még többet tudjon meg róla.

Másnap délután megint nagyon jól elbeszélgettek. Minél jobban megismerte, minél több dolgot megtudott róla, annál jobban tetszett neki. Aznap este alig bírt magával a hotel szobájában. Ma jönnek vissza a fiúk és Hyukie már alig várta, hogy mindent elmesélhessen nekik. Főleg Donghaenak, aki ugye tudott az álmairól. Mekkorát fog majd nézni mikor közli vele, hogy megtalálta a lányt! Bekapcsolta a tévét, hogy lefoglalja magát, de mivel egy szót se értett a műsorokból, ez nem sokat segített. Végül az mtv-n állapodott meg, elfeküdt az ágyán úgy hallgatta a zenét. El is bóbiskolhatott egy kicsit, mert egyszer csak arra riadt fel, hogy valaki motoszkál az ajtó előtt. Aztán lenyomódott a kilincs, kitárult az ajtó, és Donghae lépett be a szobába.
- Na végre, csak, hogy itt vagy! - ugrott barátja nyakába Hyukie.
- Mi az, ennyire hiányoztam? - nevette el magát Donghae.
- Ööö, azt nem mondanám - engedte el Hyukie.
Hae kissé furcsán nézett rá, de aztán újra felderült az arca.
- Megvan. Unatkoztál!
- Hát éppen azt se mondanám. - pironkodta el magát Hyukie.
- Akkor nem értem. - rázta meg a fejét Hae. - Akkor mégis miért örülsz ennyire nekem?
- Mert valamit sürgősen el kell mondanom neked.
- Mit?
- Megtaláltam a vörös hajú lányt! - közölte büszkén, ugyanakkor izgatottan is barátjával.
- Á megint vele álmodtál?
- Nem, tényleg megtaláltam. Létező személy, ahogy mindig is mondtam neked.
- Hogy mi? - Hyukie mérget mert volna venni rá, hogy Donghaenak és Rékának valamikor nagyon-nagyon régen volt egy közös őse. Ugyanis Hae szemei is legalább háromszor akkorára kerekedtek a hír hallatán, akárcsak két nappal ezelőtt a szőke lányé.
- Véletlenül pillantottam meg egy kórház udvarán. - kezdte el Hyukie lelkesen mesélni a vele történteket. - Alexának hívják és nagyon kedves lány. És képzeld, ő is megismert, tudta ki vagyok. Jobban mondva, barna hajú angyalnak nevezett. Ugyanúgy látott engem álmában mint én őt. Vagyis ő kómában volt. És azért tűnt el, mert felébredt belőle.
- Na állj! - emelte fel jobb kezét Hae. - Most akkor üljünk le, és mondj el mindent szép sorjában.
Hyukie lehuppant Hae mellé az ágyra és elmesélt mindent, ami azóta történt vele, hogy elbúcsúzott a fiúktól.
- Hú, ez nem semmi! - Hae még mindig nem tudott napirendre térni afelett, amit az imént hallott. - Viszont Hyukie tőled bocsánatot kell kérnem, sajnálom, hogy nem hittem neked.
- Ugyan rá se ránts! A te helyedben én se hittem volna magamnak. Elég bizarr az már egyszer biztos.
- És holnap megint találkozol vele?
- Kivel találkozik Hyukie? - dugja be a fejét az ajtón Kyu, nyomában Wookieval.
- Egy lánnyal! - húzta ki magát Eunhyuk.
- Na mesélj csak! - vetették le magukat egy szempillantás alatt a fiú mellé az ágyra.
- Na amíg Hyukie nektek is elmondja az egész sztorit, addig lefürdőm. - Hae kivett egy alsónadrágot a szekrényből, majd eltűnt a fürdőben.
A két fiú ugyanúgy ledöbbent akárcsak Hae, miután Hyukie nekik is elmondott mindent.
- És mi is találkozhatnánk Alexával? - kérdezte Kyu.
- Persze, úgy is szeretne megismerni titeket.
- Szóval már meséltél neki rólunk.
- Egy keveset!
- Remélem csupa jót!
- Csakis! - vigyorgott Hyukie.
- Te idefigyelj, ha rossz színben tüntettél fel minket! - kelt ki magából Kyu.
- Olyannak ismersz engem? - háborodott fel Hyukie.
Most Wookien volt a kuncogás sorra.
- Á dehogy! - vigyorgott.
- Na miről maradtam meg? - jelent meg a fürdő ajtajában dereka köré lazán csavart törülközővel Hae.
- Holnap találkozunk Alexával. - újságolta a jó hírt Kyu.
- Szegény lány. - nevette el magát Hae.
- Kapd be!
- Rendben, de most tűnés kifelé, szeretnék aludni menni, holtfáradt vagyok. - hessegette ki játékosan a két fiút.
Pár perc múlva sötétség borult a szobára. Haet hamar elnyomta az álom, de Hyukie az izgatottságtól még egy jó ideig nem tudott elaludni.

Reggel hamar felébredt, de igyekezett csendben mozogni, nehogy Haet felkeltse. Lezuhanyzott, felöltözött, olvasott egy kicsit a nyelvkönyvéből, de Hae még mindig aludt. Úgy döntött megnézni Kyut meg Wookiet, bekopogott az ajtajukon, de nem kapott semmi választ, így nem zavarta őket tovább. Lement és sétált egy keveset. A nap hét ágra sütött, ez volt a legmelegebb nap mióta itt voltak. Mire visszért a szobájába már Hae és a másik két fiú is elkészült, így gyorsan lesiettek az étterembe reggelizni, még éppen időben.
Utána városnézés volt a program egészen délutánig, amikor is Alexáékkal találkoznak majd. A fiúk élvezettel fedezték fel a főváros szépségeit, Hyukiet pedig egész nap nem lehetett lelőni az izgatottságtól. Annyi energiája volt, hogy a három fiú alig bírt vele. Végül elindultak a kórház felé, most már rajtuk is kezdett elhatalmasodni az izgatottság, de leginkább kíváncsiak voltak, milyen lehet az a lány, aki ilyen hatással van barátjukra.
- Sziasztok! - üdvözölte integetve a lányokat Hyukie mikor odaértek a kórház udvarába. - Bemutatom a barátaimat, Kyuhyun, Donghae és Ryeowook.
- Sziasztok! - hajolt meg Alexa. - Én Alexa vagyok, ő pedig itt a barátnőm, Vivien.
- Szia Vivien. - köszöntek a lánynak.
- Sziasztok fiúk!
- És milyen volt a borospince fiúk? Hyukie mesélte, hogy leutaztatok egy szőlészetbe.
- Fantasztikus volt. Ameddig a szem ellát mindenhol csak szőlő, és a borok isteni finomak voltak. Tudta, hogy a.... - és Kyut vagy egy fél órán keresztül nem lehetett lelőni.
- Ne haragudj, nem szokott ennyit beszélni. - kért elnézést Hyukie, mikor Kyu végre abbahagyta a beszédet.
- Jaj sajnálom, nem akartalak untatni titeket. -  jött zavarba Kyu.
- Dehogyis, egyáltalán nem untattál! Nagyon érdekes volt, amit meséltél!
- Akkor jó. - sóhajtott fel megkönnyebbülten Kyu.
- Ám Hyukie azt mondta, egy bandában énekes, jobban mondva rapper. És hogy ti is a tagjai vagytok. Nem énekelnétek nekünk valamit? - kérlelte őket Alexa.
- Itt? Most? - nézett körbe kissé zavartan Wookie.
- Ha nem gond. - pirult el Alexa.
- Oké. - bólintottak. A fiúk összedugták a fejüket és mikor megvolt melyik számot énekeljék, megköszörülték a torkukat majd nekikezdtek.
Neol bomyeon (nan) useumman (nawa) sujubeun misokkajido Yeah
Nal boneun ne nunbicheun seulpeun geol hoksi ibyeoreul malharyeogo hani
Baby
Maeilgachi tto banbokdoel nae moseube neoneun geurido jichyeonneunji nal
Yongseohagenni?
Dasi hanbeon deo saenggakhae saenggakhaejullae ijeneun nochi anheulge
Neoreul ullin geon naega baboraseo
Neoreul bonaen geon naega bujokhaeseo neol
Jiuryeo haetdeon geureon nareul yongseohae jwo nal
Jebal dasi sumeul swil su itge
Neol bomyeon (nan) nunmuri (heulleo) nareul baboro mandeuneun neo
Hoksirado ne mam byeonhal ttae doraol gire naega seo isseulge Baby
Junbihaetdeon ne ibyeori naegeneun jigeum jugeul geot gachi apa sigani
Jinado
Ajik neoreul bonaegien bonaegieneun hae julge neomu manheunde Yeah
Neoreul ullin geon naega baboraseo 
Neoreul bonaen geon naega bujokhaeseo neol
Jiuryeo haetdeon geureon nareul yongseohae jwo nal
Jebal dasi sumeul swil su itge
<Rap>
Eodiseobuteo yaegihalkka eonjebuteonga mworalkka sojunghamiran geol
Irheogatjanha (mal an haedo aljanha)
Geundeyo, geudaeyeo uri hamkkeyeotdeon ilbun ilchoga nunbusige areumdapdeon
Yeppeun misoga geuriwo ne mame kkok dakil
Nae seulpeun gidoga I bissogeul jina hoksi bol su isseulkka
Naega jigeum neomu apa nega tteonan jigeumi nan neomu apa mwoga iri
Himdeunji maeil bam nan neol saenggakhae
Harurado an hamyeon nae mami buranhan geol neon ani eum ani moreugetji
Ireon nal al riga eobtji
Neodo gakkeum nae saenggagi nandamyeon geu ttae neon doraomyeon dwae
Saranghandan mal neol hyanghae haneun mal
Bogo sipdan mal neol ango sipeun mal ojik han saram
Neoreul jikigo sipeo dasi (naege) dorawa jul neoreul wihae
- Ez gyönyörű volt. -  a lányok teljesen el voltak képedve milyen fantasztikus hangja van a fiúknak.
- Donghae írta a szöveget és szerezte a zenét.
- Tényleg? Hogy te milyen tehetséges vagy. - dicsérte Alexa.
- Nagyon szép szám. - csatlakozott barátnőjéhez Vivien is.
- Egy kis segítséggel, ezt hozzá kell tenni. - pirult el Hae.
Hogy a fiú zavarát oldja Kyu kitalálta, hogy adjanak elő egy részletet a Sorry, Sorryból is a jellegzetes táncukkal együtt. Ha eddig nem figyelte őket a fél udvar, most már biztos, hogy minden szem rájuk szegeződött. Mikor befejezték, a lányok csak úgy dőltek a nevetéstől, és az összes ott lévő beteg megtapsolta őket. A fiúk legszívesebben elbújtak volna szégyenlősségükben, ami csak még jobban megnevettette a két lányt.
A délután hátralévő része hasonló jókedvben telt. A fiúk szívesen maradtak volna még, de Alexának mennie kellett orvosi vizsgálatra, így elbúcsúztak a lánytól, de megbeszélték, hogy mielőtt elutaznának még egyszer feltétlenül eljönnek a lányhoz.
- Nagyon jó a fej a barátnőd. - jegyezte meg Wookie már a taxiban ülve, útban hazafelé.
- Nem a barátnőm. - pirult el Hyukie.
- De szeretnéd, hogy az legyen, nem igaz? - húzta Kyu.
- Azt hiszem a mi Hyukienk most igazán szerelmes. - sóhajtott egy nagyot Donghae.
- Szép is a szerelem. - mosolyodott el Wookie.
- Te már csak tudod. - nevetett fel Kyu.
- Aish néha olyan szemét tudsz lennie! - fordult a másik oldalra Wookie.
- Naaa, tudod, hogy szeretlek. - ölelte át Kyu, de Wookie még mindig makacsul a másik irányba nézett. - Sajnálom. Bocsánatot kérek. Naaa, légyszi.
Wookie végül visszafordult, sosem tudott egyik tagra sem sokáig haragudni.
- De Hyukie, mi nemsokára vissza kell, hogy utazzunk Koreába, mi lesz akkor Alexával? - kérdezte a fiútól.
- Szeretném magammal vinni.
- Hogy mi? - tört ki egyszerre mindhárom srácból.
- Ezt mégis, hogy képzelted? Lee Soo Man kitekeri a nyakad. - figyelmeztette Kyu.
- Nem érdekel!
- És Alexát már megkérdezted erről? Ő egyáltalán szeretne veled menni? - tapintott a lényegre Donghae.
- Holnap akarok beszélni vele.
- Hyukie én nem hinném... kezdte el Wookie, de Hae intett neki mire a fiú befejezetlenül hagyta mondatát.
Donghae tisztában volt vele Hyukie milyen makacs tud lenni, és úgy tűnt barátja most először tényleg nagyon szerelmes. Nem lett volna most semmi értelme megpróbálni lebeszélni, csak még nagyobb ellenállást váltottak volna ki belőle. Először meg kell várniuk, hogy egyáltalán mi Alexa válasza. Donghae ezen az éjszakán nem sokat aludt, végig barátján járt az esze, nem szerette volna, ha a fiút csalódás érné.

Eunhyuk szörnyen ideges volt miközben a kórházba tartott, most fogja megkérni Alexát, hogy jöjjön vele Koreába és nagyon félt a lány válaszától. Kifizette a taxist, nagy levegőt vett, majd belépett a nagy vaskapun. Alexa amint meglátta odafutott hozzá és a nyakába vetette magát.
- Képzeld végre hazamehetek! Reggel még elvégeztek egy csomó vizsgálatot, de az orvos azt mondta, hogy eredmény negatív, úgyhogy holnap elhagyhatom a kórházat. Úgy örülök, olyan jó lesz végre hazamenni.
- Ez igazán nagyszerű hír! - lelkendezett Hyukie is, jó jelnek vette, hogy a lánnyal pont ma közölték, kiengedik a kórházból. - Mond csak mi lenne, ha nem haza, hanem Szöulba mennél, velem?
Hyukie megkönnyebbült egy pillanatra, hogy végre kimondta, ami már pár napja ott motoszkált a fejében, de idegessége egy kicsit sem csökkent, minden idegszála pattanásig megfeszülten várta a lány válaszát.
Alexa hirtelen fel sem tudta fogni, amit Hyukie mondott neki. Utazzon el egy teljesen idegen országba, egy számára ismeretlen életbe, egy fiúval, akit alig pár napja ismert. Igaz, hogy szereti, ezt minden egyes nappal egyre erősebben érezte, és olyan volt mintha már ezer éve ismerné Hyukiet, de ez számára akkor is egy hatalmas lépés volt, teljesen elbizonytalanodott magában.
Hyukie látta a lányon, hogy mennyire felkavarja a kérése, és abban a pillanatban azt kívánta, bárcsak ne kérdezett volna semmit. Mondani szeretett volna valamit, de nem jutottak eszébe a megfelelő szavak.
- Hyukie, nekem ezt még át kell gondolnom.
- Rendben. Megértem, és... sajnálom.
Néma csendben álltak ott, egyikük se tudta mit mondjon a másiknak, és ez a csend ellentétben az első napival, most nyomasztó volt és kellemetlen.
- Azt hiszem jobb, ha most megyek. - szólalt meg végül Hyukie.
- Oké. - Alexa nem volt képes ennél többet mondani.
Amikor kiért a kapun Hyukie még egyszer visszafordult, talán most utoljára látja Alexát.
A hotelban a fiúk rögtön észrevették, hogy nem alakulhattak valami jól a dolgok, de nem akartak tolakodóak lenni.
- Elmegyünk egy jó kis magyaros étterembe, szeretnél inkább itthon maradni? - kérdezte Hae Hyukiet.
- Igen, ha nem gond.
- Rendben. De ha bármi van, tudod.
- Igen tudom...és kösz Hae.
- Tudom ezt most nem vigasztal, de mi mindig leszünk neked.
- Tudom, és nagyon hálás vagyok érte. - ölelte meg barátját Hyukie.
Donghae magához szorította a fiút, mit nem adott volna érte, ha valahogy segíteni tudna neki, de tudta jelen helyzetben, sem ő, sem a többiek nem tudnak semmit sem tenni.

A következő három napra rányomta bélyegét Hyukie rossz állapota, bár a fiú mindent megtett, hogy jókedvűnek lássék, de a három fiú pontosan tudta, hogy mindez csak színjáték. Végül elérkezett a hazautazás napja. Reggeli után összecsomagoltak, majd lehordták cuccaikat az előtérbe, a recepciós pedig hívott egy taxit nekik. Hyukie épp segített a sofőrnek bepakolni a bőröndöket az autó csomagtartójába, mikor egy ismerős hang szólalt meg.
- Elnézést, van még egy szabad hely ebben a taxiban?
Hyukie kinézett a csomagtartó mögül és majd leesett az álla meglepetésében, Alexa állt előtte teljes életnagyságában. Meg se kellett kérdeznie minek jött a lány, a mellette lévő csomagok mindent elárultak.
- De mégis, hogy? - hebegte Hyukie.
- Hogy honnan tudtam melyik szállodában vagytok és mikor indultok a reptérre? Nos jó néhány telefonomba belekerült mire megtaláltam a hotelt, amiben megszálltatok.
- Nem semmi lány vagy hallod-e!
- Tudom. - mosolygott Alexa elégedetten. - De mond csak, csupán ennyire örülsz nekem? - kérdezte megjátszva a csalódottat.
- Dehogyis! Csak még mindig nem tértem magamhoz a döbbenettől. - felkapta a lányt és megpörgette a levegőben. - Nem is tudod milyen boldog vagyok. - azzal lehajolt és lágyan megcsókolta.
- Yeee, wííííí - éljeneztek a fiúk.
- De várj csak és mi lesz a repülővel? Nem biztos, hogy kapunk még jegyet erre a járatra. - morfondírozott Hyukie.
- Az is megoldva!
- Mi? - hüledezett egyszerre mind a négy fiú.
- De ezt meg hogy? - ámuldozott Hyukie.
- Majd útközben elmondom. Menjünk, mert még a végén lekéssük az indulást.
- Tényleg összeillenek. - vigyorgott Hae.
- Mi az? - kérdezte Kyu és Wookie egyszerre.
- Semmi. - legyintett Hae.
- Tudod, azért egy kicsit félek Hyukie. - vallotta be Alexa.
- Ne aggódj én végig veled leszek és vigyázok rád!
- Köszönöm. - bújt oda a fiúhoz.
- És mi is itt vagyunk neked. Segítünk majd mindenben. - biztatta őt Kyu.
- Nektek is köszönöm fiúk.
3 órával később egy Koreába tartó repülő szállt fel 4 koreai idollal és egy magyar lánnyal a fedélzetén. Nemcsak Alexa, de Hyukie egy ismeretlen, de annál boldogabb élet felé tartott.