Szöszenet Eunhyuk és Joon közös jövőbeli életéből

- Mi a baj? – szaladt oda Joon a sarokban gubbasztó Eunhyukhoz. A fiú felhúzott térdekkel , könnyáztatta arccal ült a földön.
- Mi a baj édesem?  - kérdezte újra mialatt felemelte Eunhyuk fejét. 
- Fő-főzni akartam neked – szipogta amaz – de nem sikerült.
Joon csak most nézett körbe a konyhán.  Az asztalon láboshegyek, egy csomag felbontott tészta, tányér, a konyha velük szemközti fala előtt egy fémlábos hevert a földön. Az asztal körül a földön minden csupa rizs, répa, hagyma és még egyéb beazonosíthatatlan dologgal volt tele.
- Nincs semmi baj - mondta Joon azon a mély, bársonyos hangján, amit Eunhyuk annyira szeretett és ami minden helyzetben meg tudta őt nyugtatni. Joon elkezdte letörölni könnyeit az arcáról. Eunhyuk feljebb emelte az arcát, úgy dugta oda Joonnak mint egy kisgyerek, Joon bácsi még itt is van egy könnycsepp ezt is töröld le. Joon elmosolyodott. Eszébe jutott az első találkozásuk. Hát hiába, nem mindig az első benyomás a jó. Emlékezett rá milyen kis egoista dögnek találta. Most is egy dög, csak más értelemben.  Úgy tűnt Eunhyuk valamelyeset megnyugodott.
- Gyere - nyújtotta a kezét – mutasd mit szerettél volna nekem főzni.
Eunhyuk odasomfordált az asztalhoz és egy lábosra mutatott amiben tészta volt valamilyen barnás színű szósszal és zöldségekkel a tetején.
- Japchae – mondta halkan Eunhyuk.
- Nem is néz ki rosszul – mondta vidáman Joon, azzal fogott egy kanalat és megkóstolta - És az íze is egész jó – próbált jó képet vágni, miközben lelke mélyén azon imádkozott, hogy Eunhyuknak az elkövetkezendő száz évben eszébe ne jusson még egyszer főzni.
Eunhyuk arca felragyogott Joon szavaitól, a korábbi bánatnak immár nyoma sem volt. Joon elmosolyodott, Eunhyuk arca a világ összes rossz ízét megéri, a fiú miatta próbálkozott, neki akart kedveskedni és ez hihetetlen boldogsággal töltötte el. Mit egy kis rossz íz, kibírja. Azzal leült a székre és nekiállt a lábosból falatozni. Eunhyuk letérdelt mellé a földre és Joon ölébe hajtotta a fejét.  Joon bal kezével elkezdte simogatni Eunhyuk fejét. A fiú elégedetten mormogott a lágy érintésekre.
- Ám nem kell, hogy megedd az egészet, tudom, hogy pocsék, nem kell, hogy tovább kínozd magad miattam, még a végén beteg leszel – az utolsó szavaknál aggódva emelte tekintetét Joonra.  Joon abban a pillanatban kiejtette kezéből a kanalat, hála az égnek momolta magában.
- Tudod Eunhyuk azért jó, hogy nem szakács lett belőled - mondta nevetve.
- Tudom – dugta ki játékosan a nyelvét Eunhyuk.
- Amúgy ha főzni akarsz miért nem kéred meg Got, hogy tanítson meg, ő tök jól főz és biztos szívesen segít neked.
- Hmm még nem tudom, talán, most egy időre elegem lett a főzésből.
Joon magában nevetett, na igen ez már a régi Eunhyuk volt.
- Ám - vágott huncut arcot Eunhyuk – aki ilyen hősies annak jutalom jár – mondta miközben kigombolta Joon nadrágját és elkezdte lefelé csúsztatni a kezét.
- Azt mondod? – kérdezte Joon mialatt megfeszült egész teste. Egyre ziháltabban vette a levegőt.
- De csak neked.
Joon arcizmai megrándultak a kéjes vágytól ami elöntötte egész testét. Eunhyuk is érezte amint izgalomba jön a látványtól. Megvárta míg Joon elmegy, majd az ölébe ült szembe fordulva vele.
- Mi lenne, ha ezt a hálószobában folytatnánk? –kérdezte miközben apró csókokkal halmozta el a másik nyakát.
- Nincs ellene kifogásom. De mi lesz a konyhával? – nézett kérdően Eunhyukra.
- Kit érdekel a konyha. Majd később megcsinálom.
Joon tudta, hogy ez a később megcsinálom azt jelenti, hogy majd ráhárul ez a nemes feladat. De ez ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekelte. Karjában vette Eunhyukot és elindult vele a hálószoba felé. Most csak az érdekelte, hogy vele lehet. Soha többé nem akarja elengedni.

Eső hozta szerelem folytatása

Leeteuk a mobilja csörgésére riadt fel.

- Ki lehet az ilyenkor? morgólodott magában, miközben megfordult az ágyban és remélte, hogy Hyun Joong nem ébredt fel rá. De félelme alaptalannak bizonyult, a fiú mellette édesdeden aludt. Leeteuk-nek eszébe jutott az előző éjszaka emlékei, aminek következtében szája széles mosolyra húzodott. Hyun Joong annyira gyengéd, olyan figyelmes volt vele. Egészen elkalandoztak a gondolatai, amiből egy újabb telefoncsörgés zökkentette vissza a valóságba.

- Basszuskulcs - ugrott ki az ágyból, siettében majdnem hasraesett, de végül sikerült eljutnia a telefonjáig.

- Hallo - szólalt bele miközben felkapta a székről.

- Hol a faszban vagy? Hol voltál egész éjjel? Olyan nehéz lett volna felemelni azt a kurva telefont és hazaszólni, hogy mi van! Mi meg itt aggódunk érted! Lelki szemeim előtt már a kórházban meg a temetőben láttalak - üvöltötte Kangin a telefonba.

Leeteuk-nak el kellett tartani a fülétől, ha meg akart úszni egy maradandó halláskárosodást.

- Sajnálom - nyögte ki végül.

- Sajnálom? Mindössze ennyit tudsz mondani? - nem úgy tűnt, hogy Kangin meg van elégedve ezzel a válasszal.

Kínos csönd állt be, végül Kangin törte meg.

- Na akkor elárulnád végre hol voltál az éjszaka?

- Egy... - Leeteuk az ágyon fekvő Hyun Joong-ra nézett, mit is mondjon most - egy ismerősnél - bökte ki végül.

- Ismerősnél? - csodálkozott Kangin - Miféle ismerősnél?

- Majd, ha hazaértem elmagyarázom - próbálta Leeteuk rövidre zárni a dolgot.

- De aztán siess! Hallod? - azzal meg sem várva a választ Kangin lecsapta a telefont.
Leeteuk nagyot sóhajtott, valahogy ebben a pillanatban nem volt olyan sietős, hogy minél előbb hazaérjen. Aztán mocorgásra lett figyelmes az ágy felől. Hyun Joong ébredezett. Nyújtozkodott egyet, két kezével megdörzsölte szemeit,  majd Leeteukre nézett.
- Jó reggelt.
- Jó reggelt.
- Minden rendben van? Mintha kiabálást hallottam volna, de lehet, hogy csak álmodtam – tűnödött Hyun Joong.
- Nem, nem álmodtad. Kangin telefonált. És hát egy kicsit ki volt akadva, amiért minden szó nélkül eltűntem egész éjszakára – sóhajtott megint egy mélyet Leeteuk.
- Ez teljesen érthető. Szólunk kellett volna nekik, ne haragudj én sem gondoltam rá. Máson járt az eszem akkor – pirult el Hyun Joong.

- Nem, egyáltalán nem a te hibád. Nekem kellett volna gondolni rá – szabadkozott Leeteuk.
Olyan szomorú ábrázattal állt ott, Hyun Joong nagyon megsajnálta.
- Minden rendben lesz – mosolygott rá megnyugtatóan – gyere ide – hívta kedvesen és kinyújtotta egyik karját Leeteuk felé.
A fiú két szökkenéssel az ágyon termett és már bújt is oda Hyun Joonghoz. Fejét a másik mellkasára hajtotta, két karjával a nyakát ölelte. Hyun Joong simogatni kezdte a fejét. Leeteuk egész testét melegség járta át, olyan biztonságban érezte magát Hyun Joong karjaiban, mint még senkiében. Kissé arrébb csúszott a fiú mellkasán.
- Mi az? – érdeklődött Hyun Joong.

- Semmi. Csak hallani akarom a szívverésed – Leeteuk örült, hogy Hyun Joong nem látja most mennyire elpirult.
Hyun Joong elmosolyodott és egy puszit nyomott Leeteuk fejére. Így feküdtek vagy egy órán keresztül. Csendben, nyugalomban és boldogságban. Az idilt Hyun Joong korgó gyomra zavarta meg.
- Bocsánat – mentegetőzött zavartan.
- Semmi baj – nézett fel a fiúra – úgyis épp itt az ideje, hogy felkeljünk. Készítek neked reggelit – mondta jókedvűen és azzal a lendülettel kiugrott az ágyból és elindult a konyhába.
Elővett a szekrényből egy kis rizst meg néhány fűszert és neki állt megcsinálni a reggelit.
- Hmm jók az illatok - hajolt át a válla fölött Hyun Joong pár perccel később.
- Várj amíg megkostólod – kacsintott rá Leeteuk.
Hyun Joong elnevette magát és egy puszit nyomott Leeteuk arcára.
- Már alig várom. Kérsz kávét? – kérdezte.
- Igen, köszi.
Néhány perccel később mindketten a konyhaasztalnál ültek, Leeteuk zöldséges rizstésztáját ették és hozzá Hyun Joong kávéját itták.
- Isteni finom ez a rizstészta – dícsérte az ételt Hyun Joong.
- Köszönöm - pirult el Leeteuk – a te kávéd is nagyon finom.
- Köszönöm. Viszont evés után ideje lenne hazamenned a többiek még bizonyára aggódnak és magyarázatot várnak a történtekre.
- Igen én is így gondoltam, de azt szeretném ha velem jönnél – kérte szemlesütve Leeteuk.
- Máris?
- Igen, de persze csak, ha nem gond neked – Leeteuk még mindig a földet bámulta.
- Nem dehogy. Én azt csinálom ami neked jó. Te ismered a csapattársaidat, ha azt mondod jobb túlesni a dolgon akkor csináljuk.
Leeteuk bólintott. Nem akarta, hogy Hyun Joong megtudja mennyire fél valójában, de a fiúből áramló nyugalom rá is jó hatással volt, ha Hyun Joong vele van tudta, hogy nem érheti semmi baj, ezért is szerette volna ha vele megy a fiú. Meg jobb is túlesni az egészen minél hamarabb, mert minél előbb megtudják a fiúk annál hamarabb fel tudják dolgozni a sokkot amit okozni fog nekik.
Evés után Leeteuk betette a tányérokat a mosogatóba és megnyitotta a csapot, de Hyun Joong intett, hogy hagyja.
- Majd ha hazértem megcsinálom, gyere induljunk.
Leeteuk bólintott. Kimentek a kocsihoz és elindultak Leeteukék háza felé. Az úton egy szót se szóltak egymáshoz. Leeteuk elmerült a gondolataiban, próbálta kiötleni, hogyan fogja tálalni a többieknek a dolgot, Hyun Joong pedig nem akarta megzavarni. Ő nem tartozik senkinek számadással. Már nem. Ez némi szomorúsággal töltötte el, de aztán elhesegette a borús gondolatokat. Most csak az számít, hogy Leeteuk-kal minden rendben legyen.
Pár perc múlva odaértek a házhoz. Leeteuk nagyot sóhajtot és kinyitotta a bejárati ajtót.
Az ajtócsukodás hangjára egy fej jelent meg a szemközti szobaajtóban.
- Teuk – Kyuhun a fiú nyakába vetette magát – de örülök, hogy megjöttél úgy aggódtam érted – nézett rá csillogó szemekkel.
- Nagyon sajnálom, hogy aggódnod kellett miattam – simogatta meg Kyuhun fejét.
Közben a többiek is kijöttek. A legtöbbjük arcán zavarodottság látszodott, lopva pillantásokat vetettek Hyun Joong-ra, nem értették mit keres itt a fiú. Leeteuk tekintete találkozott Kangin-éval, mérges arcától meghűlt ereiben a vér.
- Akkor megmagyaráznád ezt az egészet? – kérte Kangin száraz hangon.
- Hát szóval az éjszakát Hyun Joong-nál töltöttem – nézett a fiúra.
- Ezt hogy érted pontosan? – érdeklődött Ryewook.
- Hát úgy, hogy Hyun Joong – Leeteuk itt mély levegőt vett – a barátom.
- Azt hiszem én itt elvesztettem a fonalat – nézett rá Donghae zavarodott arccal.
- Nem értem mi a bajotok ezzel – csodálkozott Kyuhun – Leeteuk ott aludt az egyik barátjánál, nincs ebben semmi rossz. Bár azt én se tudtam, hogy jóban van Hyun Joong-gal.
- Drága Kyuhun – karolta át a vállát Siwon – a barátot úgy értette Leeteuk, hogy szerető.
- Hogy mi? – Kyuhun szája tátva maradt a csodálkozástól.
A helyzet kezdett egyre kínosabbá válni, Leeteuk pedig egyre idegesebbé. Hyun Joong legszívesebben átölelte volna vagy megfogta volna legalább a kezét, de ezt jelen helyzetben nem tartotta túl jó ötletnek. Hosszan tartó csönd állt be. Mindenki zavarban volt, fogalmuk se volt, hogy viselkedjenek.
Végül Eunhyuk vált ki a sorból és Leeteukhez lépett.
- Gratulálok Teuk! Legyetek nagyon boldogok! – ölelte át hatalmas mosollyal a fiút.
- Köszönöm – mosolygott rá vissza, miután a fiú elengedte.
Ekkor Eunhyuk Hyun Joong-hoz lépett.
- Örülök, hogy megismerhetlek – azzal őt is megölelte – aztán vigyázz ám a mi Leeteuk-ünkre – azzal ujjával játékosan megfenyegette Hyun Joong-ot.
- Mint a szemem fényére, úgy vigyázok rá – igérte Hyun Joong.
Úgy tűnt a többiek is kezdenek felengedni Eunhyuk hatásásra. Kyuhun ismét Leeteuk nyakába borult.
- Gratulálok appa, legyetek nagyon boldogak – ölelte át a fiút.
- Gratulálok hyung – ölelte most meg Ryewook. A fiúk sorban mind gratuláltak neki és bemutatkoztak Hyun Joong-nak is egyben. Az utolsó aki Leeteukhez lépett Kangin volt.
- Hát mit ne mondjak eléggé megleptél minket ezzel a hírrel, de az a fő, hogy boldog vagy – ölelte át ő is barátját.
- Köszönöm Kangin – Leeteuk egészen elérzékenyült – mindannyian olyan kedvesek vagytok, sosem fogom tudni ezt nektek meghálálni – és ezzel Leeteuk sírásban tört ki.
- Ugyan már Teuk ez a legkevesebb – Heechul szeméből melegség áradt, ahogy barátjára nézett – te is mindig itt voltál nekünk, bármilyen problémánk is volt, még szép hogy melletted állunk bármi történjék is.
- Kö-köszönöm – szipogta a fiú.
- Egy jó tanács Hyun Joong, 100-as zsebkendő mindig legyen otthon, kelleni fog – nevetett Donghae.
Eunhyuk oldalbabökte.
- Hé most mi van, ez az igazság – tettette Donghae a felháborodottat.
- Kösz Donghae figyelni fogok rá – nevetett Hyun Joong is. 
Közben Kyuhun odasomfordált és adott néhány zsebkendőt Leeteuk-nek.
Az letörölte a könnyeit majd mosolyogva nézett végig a többieken. Hát ezen is túl vannak és a többiek egész jól fogadták. Neki vannak a legnagyszerűbb barátai a világon, hát kívánhat ennél többet az ember?

Kim Hyun Joong és Leeteuk - Eső hozta szerelem

- A francba - mérgelődött Leeteuk miközben arcát a bejárati ajtó üvegéhez nyomta – ki gondolta volna, hogy esni fog? Mikor elindultam még olyan szépen sütött a nap és még csak esernyőt sem hoztam magammal – kesergett. Elővette a mobilját és tárcsázni kezdett. A telefon hosszan kicsörgött, de senki sem vette fel. - Hol a francban lehet Eunhyuk – tűnödött magában – na mindegy akkor hívom Donghaet biztos együtt vannak. A telefon megint kicsörgött, de ezúttal se vette fel senki.  Leeteuk elcsodálkozott.  – Na mindegy – vonta meg a vállát – és már tárcsázta is Siwont, aztán Ryewookot, de egyik se vette fel. Kezdett egyre idegesebb lenni. - Mi van már mindenki eltűnt? – amikor Kyuhyun se vette fel a telefont Leeteuknél betelet a pohár.

- Hol a faszban van mindenki? – üvöltött fel. 
- Valami baj van? – érdeklődött egy kellemes, mély hang a háta mögül. 
Leeteuk megfordult, az SS501 egyik tagja Kim Hyun Joong állt előtte teljes életnagyságában.
- Francba - mormogta maga elé. Vajon most mit gondolhat rólam Hyun Joong – sütötte le a szemét - nem mintha nagyon érdekelne, hogy mit gondol rólam de akkor is.
- Elnézést -  pislantott fel a srácra. Szája egyik sarkát felhúzta, fejét kissé oldalrabillentette, amitől Hyun Joongban egy árva kiskutya benyomását keltette.
Hyun Joong elmosolyodott.
– Semmi gond.
Leeteuk viszonozta a mosolyát. Valahogy nyugodt, meleg érzéssel töltötte el a fiú mosolya.
- Valami baj van? – ismételte meg Hyun Joong újra az előző kérdését.
- Nem gondoltam volna, hogy ma eső lesz és nem hoztam magammal esernyőt, a fiúk közül meg nem érek el senkit – szavainak nyomatékot adva magasba emelte a mobilját.
- Ha gondolod én szívesen hazaviszlek, kocsival jöttem – ajánlotta fel Hyun Joong.

- Az remek lenne, köszönöm szépen.
- Mindenesetre a kocsiig futnunk kell, sajna én sem hoztam esernyőt – nézett rá Hyun Joong bocsánatkérő szemekkel.
- Semmi gond – mosolygott rá Leeteuk – így is hálás vagyok, hogy elviszel. Melyik a te kocsid?
- Az ott szembe, a legszélén – mutatott egy fekete sportkocsira Hyun Joon.
- Szép autó – fütyentette el magát Leeteuk.
- Igen, imádom – nevetett fel Hyun Joon. 
- Na akkor készen állsz? – nézett Leeteukra. Az bólintott.
Hyun Joon kinyitotta az ajtót és nekiiramodott. Amint elért az autóhoz rögtön a zárba tette a kulcsot, elfordította és már nyitotta is ki az ajót, bepattant a kocsiba, áthajolt az anyósülés felett és nyitotta is  ki a másik ajtót. Leeteuk abban a pillanatban, ahogy nyílt az ajtó már be is ugrott az ülésre.

- Brrr –rázkodott össze – hideg ez a nyári zápor.
- Várj azt hiszem van valami törülköző féle a hátsó ülésen – hajolt hátra Hyun Joong. Egy kis ideig matatott, majd diadalmasan felkiáltott: Megvan! Felkapta és Leeteuk felé nyújtotta. Leeteuk keze félúton megállt a levegőben.  Szemei tágra nyíltak a látványtól, úgy érezte egyre nehezebben veszi a levegőt. A vele szemben ülő srác gyönyörű volt, akár egy félisten. Igen nincs is erre jobb szó. Leeteuk nagyot nyelt. Hyun Joong haja vizes tincsekben keretezte arcát, földöntúli szépséget adva ezzel a srácnak, gyönyörű mosolya most is ott ült arcán, eső áztatta fehér inge mellkasára tapadt, rálátását engedve kidolgozott izmaira.
- Khmm – köszörülte meg a torkát Hyun Joong. Enyhe zavar játszadozott szép arcán.
- Iiigen, elnézést, köszönöm – vette el a törülközött Leetuek miközben fülig pirult. A gyomra úgy liftezett le-fel idegességében, hogy még ülve is az ajtó kilincsébe kellett kapaszkodnia, hogy megtartsa magát. Összeszedte magát, nagy levegőt vett, majd elkezdte letörölni magáról a vizet. Hyun Joong, közben gyújtást adott és elindult. Lopva oldalra pillantot, Leeteuk épp a haját törölte meg, aminek következtében minden szál haja az égnek meredt. Hyun Joong elmosolyodott, akár egy édes kiskutya. Ma már harmadszorra késztette mosolyra ez a srác, nem mintha nem lenne olyan könnyű másoknak mosolyra bírnia, de ez valahogy más volt. Legszívesebben magához húzta volna és többé el sem engedte volna.
Hirtelen magához tért: te jó ég milyen gondolatai vannak. Elhessegette őket és mereven az útra szegezte tekintetét.
Leeteuk próbált minnél jobban eltűnni a törülközőben akkor talán Hyun Joong nem veszi észre lángvörösre gyúlt arcát. Miután arcáról felitatta az esőcseppeket, haját is szárazra dörzsölte, aminek eredményeként minden száll haja az égnek állt.
- Nagyszerű – mormogta maga elé, most jó hülyén nézhetek ki. Maga mellé rakta a törülközött és igyekeztett minnél jobban eltűnni az ülésben.
Hyun Joong meglátva durcás kis arcát felnevetett.
- Minden rendben? –kérdezte.
- Aham – bólintott Leeteuk.
- Akkor jó. Mond csak milyen 11 fiúval együtt élni? – kérdezte Hyun Joong az útat nézve.
Leeteuk a kérdés hallatán majdnem előre esett az ülésben.
- Hát ízé – hebegett-habogott – jól megvagyunk.
- Mi csak öten voltunk, de valamin mindig összekaptunk – nevetett Hyun Joong – de az is igaz, hogy rengeteget nevettünk, sosem felejtem el azokat az időket.
- Összeálltok még valaha? – próbált tapintatosan érdeklődni Leeteuk.
- Szeretnénk, de nem tudom. Tudod – nézett a fiúra – már mindenki annyira a saját útját járja, nem tudom, hogy tudnánk-e megint olyan jól együtt dolgozni mint régen, de én szeretnék. Hiányoznak – szomorodott el egy pillanatra.
- Megértem – érzett együtt vele Leeteuk. Akármilyen bolondok is a többiek nélkülük üres lenne az életem – állapította meg magában.
- De – villantotta fel Hyun Joong újra szokásos mosolyát –nálatok biztosan zajlik az élet.
- Hát nem panaszkodom – nevetett Leeteuk.
- És gondolom mint vezető, mindenki minennel téged talál meg.
- Pontosan. És bárhol megtalálnak. Érted? Bárhol –emelte az ég felé, azaz jelen esetben a kocsi plafonja felé a szemeit. 
- Hát nem könnyű vezetőnek lenni az biztos, nálatok meg aztán nincs emberhiány az tuti.
- Az ám, de én nagyon élvezem – nevetett Leeteuk –főleg mikor összekapnak valamin, mint a sértődött kisgyerekek, úgy kell őket kiengesztelni.
- Ismerős – kacsintott rá Hyun Joong
A két srác az út hátralevő részén nevetve mesélte a jobbnál jobb velük és csapatukkal megesett történeteket. Mire Leeteukék házához értek az eső is elállt.
- Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy hazahoztál – hajolt meg Leeteuk.
- Ugyan igazán nincs mit. Legalább nem volt unalmas az utam – nevetett Hyun Joong.
- Hát akkor szia – szállt ki a kocsiból Leeteuk.
- Szia és remélem még találkozunk – intett utána Hyun Joong.
Leeteuk elindult a bejárat felé, de pár lépés után megtorpant. Megfordult, nem, nem akar csak így elmenni. Mi van ha nem lesz másik esély, mi van, ha nem látja többet. Elindult vissza a kocsi felé, egyre szaporázta lépteit.
-Hyun Joong várj! - nem tudta, hogy a fiú hallja-e, de nem akarta, hogy elmenjen, így nem. Muszáj neki megmondania, muszáj megmondania, hogy érez.
Hyun Joong épp ráadta a gyújtást és indult volna mikor meglátta a tükörben integető Leeteuket, lefékezett.
Leetuek odament a vezető felőli ajtóhoz, mire Hyun Joong lehúzta az ablakot.
- Valami baj van? – nézett rá aggódó szemekkel.
- Ma már vagy ötödszörre kérdezed, hogy baj van-e, nem nincs semmi baj. Hacsak ez nem baj, mert akkor írtó nagy baj van. Hyun Joongnak nem volt ideje megkérdezni pontosan milyen bajra is gondol. Leeteuk bahajolt az ablakon és szája az ő szájára tapadt. Hosszú percekig maradtak így, majd Leeteuk volt az aki először engedett.
- Mondtam már, hogy az ilyesfajta problémák megoldásában milyen profi vagyok? – nézett rá Hyun Joong huncut mosollyal.
- Valóban? És azonnali kezelést is vállalsz?
- Csakis privát ügyfeleknek.
- Remélem én vagyok az egyetlen ilyen.
- Csakis, kizárólag te.
- Akkor kezdjük is meg mindjárt a kezelést – nyitotta ki az ajtót Leeteuk és bemászott Hyun Joong ölébe vele szemben elhelyezkedve.
- Itt helyben? – nevetett Hyun Joong.

- Hát oda nem tudunk bemenni - sandított Leeteuk a ház felé.
- Akkor menjünk hozzám – ajánlotta fel Hyun Joong.
Leeteuk szeme felcsillant, fél perc múlva már az anyósülésben ült, biztonsági övvel becsatolva.
- Indulhatunk! – adta ki a parancsot.
Hyun Joong hálát adott, hogy csak 10 percnyi autóútra lakott innen. Odaérve kinyitotta az ajtót és betessékelte Leeteuket. Az ámulva nézett körül, ez a ház kicsit másképp nézett ki mint az övék. Sokkal rendezettebb és felnőttesebb volt.
- Na és merre van a hálószoba? – tért rögtön a lényegre.
- De sietős itt valakinek – nevetett Hyun Joong.
- Eleget vártam már – nézett rá Leeteuk komoly arccal – egy fél életet.
Hyun Joong végigsimított az arcán és lágyan megcsókolta. Megfogta a kezét és megindult a hálószoba felé. Az ágyhoz vezette és lágyan rádöntötte, fölé mászott és csókolgatni kezdte, miközben lassan megszabadította minden egyes ruhadarabjától. Hyun Joong épp a nadrágot hámozta le róla amikor megszólalt Leeteuk telefonja. Ránézett a kijelzőre, Eunhyuk volt az.
Már nem érdekes, ma nem vagyok itt senkinek, azzal anélkül, hogy felvette volna, a szoba sarkában álló székre dobta a mobilját. Átkarolta és magához húzta Hyun Joongot és hagyta, hogy elmerüljön a boldogság tengerében.