Valami megváltozott

                                                     

     Az ablakot befedő sötétítő széle kissé meglibbent, utat engedve az ezüstszínben ragyogó hold lágy sugarának, mely gyengéden megpihent a szoba jobb sarkában álló emeletes ágyban fekvő két alakon.      Az alsó ágyban fekvő fiú teljesen eltűnt a paplana alatt, csupán néhány kósza szőke tincse pihent meg világoskék párnáján. A felső ágyban pihenő fiú vállait szabadon hagyta a paplana, csupán pizsamája könnyed anyaga fedte be finom, puha bőrét. Hanyatt fekve aludt, mellkasa ritmusosan emelkedett le és fel egyenletes légzése alatt. Ám hirtelen mellkasa mozgása gyorsabban kezdett váltakozni, és az előbb még oly békés arc torz grimaszba rándult. Száját apró nyögések hagyták el, miközben fejét jobbra-balra forgatta. Légzése felgyorsult, szíve szaporábban vert.
     - Ne, kérlek, ne! – sikított fel álmában, mire az alsó ágyon fekvő fiú szemei ijedten pattantak fel.
     - Mark! – ugrott ki az ágyból egy pillanat alatt. A nagy hévben, ahogy hirtelen felkelt, fejét beverte a felette lévő ágy aljába, de most mit sem törődve fájdalmával igyekezett a felső emeletre. 
     - Mark, mi a baj? - szólongatta ijedten a még mindig nyugtalanul forgolódó fiút, miközben mogyoróbarna szemei aggodalommal teltek meg.
     - Nem! Nem akarom! Engedjetek el! Kérlek, engedjetek el! - Az utolsó szavaknál hangja megbicsaklott, elkeseredett könyörgésbe menve át, bárkihez is intézte szavait. Lehunyt pillái alól árva könnycsepp gördült le kétségbeesett arcán.
     Jackson szívét mintha egy láthatatlan kéz markolta volna meg, olyan erővel szorítva, mely már a fizikai fájdalom határát súrolta.
     - Márk, ébredj! Kérlek, térj magadhoz! – próbálta felébreszteni. Igyekezett gyengéd lenni, amennyire csak tellett tőle, ugyanakkor minél előbb magához akarta téríteni a láthatóan rémálomtól szenvedő fiút.
     Óvatosan megrázta Márk testét, mire a fiú szemei kinyíltak, riadtan pillantva maga köré. Kellett néhány másodperc, míg tudatosult benne, hol is van, majd mikor megpillantotta Jacksont, rögtön a karjaiba vetette magát.
     - Jackson, olyan borzalmasat álmodtam - ölelte át őt olyan erővel, mintha a rémálma bármikor újra felbukkanhatna, és magával ragadhatná. - Elraboltak valami ocsmány szörnyek, de nagyon ijesztőek voltak. És fogva tartottak, és nem akartak elengedni, én pedig annyira féltem és olyan egyedül voltam.
     Mark halkan hüppögni kezdett, miközben Jackson érezte, ahogy kulcscsontjánál átnedvesedik pizsamaként szolgáló fehér pólója.
     - Jól van, már nincs semmi baj. Itt vagyok veled, már nem bánthat senki. Majd én megvédelek - igyekezett megnyugtatni a még mindig rémült fiút, miközben hátát simogatta, felidézve gyermekkori emlékeit, ahogy régen édesanyja vigasztalta őt egy-egy rossz álom után.
     Mark úgy tűnt, szép lassan megnyugszik. A hüppögések egyre ritkábbá váltak, majd végül teljesen abbamaradtak. A beálló csendben tisztán kivehető volt nyugodt, egyenletes légzése. Percekig pihentek így, egymás karjaiban, míg végül Mark kibújt ölelésükből.
     - Jackson, kérhetnék tőled valamit? - Arcára szégyenlős mosoly ült ki, míg idegességében ujjaival a takaróját kezdte el markolászni, miközben a másik válaszára várt.
     - Igen, persze - válaszolta a másik szinte gépiesen, mert a szőke hajú fiút teljesen elvarázsolta az elé táruló látvány. Néhány könnycsepp még nem száradt fel Mark arcáról, melyek a szoba félhomályában mint megannyi fényes gyémánt ragyogták körbe a szemeit, még igézőbbé téve a fiú amúgy is gyönyörű, mélybarna szemeit.
     Jackson ebben a pillanatban bármit megígért volna neki, de Mark kérése annyi egyszerű és aranyos volt, hogy ettől Jackson szíve újfent csordultig telt szeretettel.
     - Veled aludhatnék ma éjjel? Félek, hogy visszatér a rémálmom, de veled biztonságban érezném magam. - Szégyenlősen lehajtotta fejét, miközben hálát adott magában, hogy a sötétben Jackson nem láthatja, mennyire elpirult.
     - Persze. Nyugodtan. Gyere csak - darálta el a szavakat, majd gyorsan mászni kezdett az emeletes ágyról, miközben szíve a torkában dobogott már a gondolatra is, hogy egy ágyban fog aludni a fiúval.
Mark is óvatosan lemászott az alsó szintre, majd bebújt Jackson mellé.
      Egy ideig csak feküdtek mozdulatlanul egymás mellett, csak egy-egy apró nesz zavarta meg néha az éjszaka csendjét. Mark oldalra pillantott, egy halovány fénysugár épp táncot járt Jackson markáns arcélén. Jackson sokkal férfiasabb volt a velük egykorúaknál, és habár Mark volt az idősebb, mégis sokszor úgy érezte, hogy a másik vigyázz őrá.
     Szorongva nézte a fiút, vajon alszik már? Érezte, ahogy arcát elönti a pír, végül erőt vett magán, és óvatosan közelebb húzódott Jacksonhoz a paplan alatt. Fejét a fiú mellkasára hajtotta, és félve várta, hogyan reagál amaz a tettére. Szája kiszáradt, szíve a torkában dobogott, a másodpercek most egy örökkévalóságnak tűntek.
     Talán már el is aludt, és észre sem vette - futott át rajta a gondolat, mikor izmos karok fonódtak a hátára.
     - Ugye nem baj? - kérdezte Mark halk, szégyenlős hangon.
     - Egyáltalán nem. Maradj nyugodtan, ameddig csak jólesik - válaszolta Jackson rekedtes hangon.
     Mark megnyugodva bújt még inkább a fiúhoz. Jackson ölelése olyan volt számára, mint egy védőburok, amin semmi sem juthatott át. Boldogan hallgatta a másik egyenletes szívverését, ami csakhamar mély álomba ringatta.
      Jackson mosolyogva nézte a mellkasán fekvő fiút. Annyiszor álmodozott már erről a pillanatról, mikor végre magához ölelheti őt, mindenfajta szégyenérzet és zavar nélkül. Most, hogy végre megtörtént, a pillanat még varázslatosabb volt, mint ahogy azt korábban elképzelte. Az, hogy így csendben nézheti őt, hogy vigyázhat az álmára, ennyi tökéletesen elég volt számára.
     Ma éjjel valami megváltozott, és ezt mindketten érezték. Valami, ami régóta ott szunnyadt a szívük mélyén, most a felszínre tört. Az, hogy ezután mi lesz, csak is rajtuk múlott. De most még előttük az éjszaka, ez a pillanat csak az övék volt.
     Az ezüstösen ragyogó hold zavartan bújt egy arra járó felhő mögé. Mintha csak elszégyellte volna magát ekkora szeretet láttán.