Elveszve

Eunhyuk feltápászkodott a földről majd körbenézett, fogalma sem volt, hogy került ide. Egyáltalán nem volt ismerős a környék, nem emlékezett rá, hogy valaha is járt volna már erre. És ami még nagyon furcsa volt, hogy egyedül van. Vajon mit kereshetek egy ismeretlen helyen teljesen egyedül, morfondírozott magában, miközben igyekezett ruhájáról letörölni a ráragadt koszt.
Először is meg kell tudnom hol vagyok, döntötte el magában az első lépést. Elindult az utca eleje felé, ami egy másikba torkollott, de ez szerencsére már kivezetett a főútra. Kiszúrva egy nem messze lévő bevásárlóközpontot, már azt is tudta hol van. Hívott egy taxit, beszállt, majd bemondta az SM épületének címét.
- Egy pillanat türelmet, máris hozom a pénzt. – szállt ki a taxiból és gyorsan az épülethez sietett. Remélte, hogy van itthon valaki akitől kölcsönkérhet, hogy ki tudja fizetni a taxist.
- Hé állj! Te meg hova akarsz menni? – kérdezte tőle a portás, elállva előle az útat.
- Fel a szobámba. – csodálkozott Hyukie a férfi kérdésén.
- Milyen szobába? Neked itt nincs semmilyen szobád! Egyáltalán ki vagy te? – hajolt hozzá közelebb.
- Hogyhogy ki vagyok? Hát Lee Hyukjae! – nyíltak tágra a fiú szemei a csodálkozástól.
- Itt nem lakik semmiféle Hyukjae!
- Na ne szórakozzon! – Hyukie kezdett ideges lenni. Lehet valamelyik csapattársa találta ki, hogy verjék át? De ez akkor se vicces!
- Utoljára szólítom fel, hogy távozzon!- úgy tűnt a portás kezdi elveszíteni maradék türelmét is.
- De hát értse már meg, én itt lakom! Nézze, nem tudom melyik barom találta ki ezt a hülye tréfát, de most már elég legyen!
A portás úgy nézett rá mint valami megzakkant elmebetegre, aki most szökött meg a diliházból.
- Ide figyelj fiacskám - ütött meg egy lágyabb hangot, mint amikor egy nálunk szellemileg alacsonyabb szinten álló egyénhez beszélünk. - Itt nincs semmiféle tréfa vagy átverés. Te nem itt laksz. Menj szépen haza, rendben?
Hyukie teljesen kétségbeesett. Most vagy a portás éli bele magát túlságosan a szerepébe, vagy tényleg azt hiszi, hogy ő nem itt lakik. De hisz ez lehetetlen! Az egész ország ismeri őt! De még ha valami elképzelhetetlen oknál fogva a portás mégsem tudná kicsoda, akkor is kap egy fényképes névlistát a ház lakóiról. Egyszerűen nem értette mi folyik itt.
- Uram, értse meg, én itt lakom. Kérdezze meg a Super Junior többi tagját, vagy Lee Soo Mant, ők igazolni fognak. - könyörgött a portásnak, de ez a férfit láthatóan nem hatotta meg.
- Nem hagysz más választást fiú. - sóhajtott fel. - Két biztonsági embert kérnék a főbejárathoz. - harsogta a voki tokijába.
Pár perc múlva két marcona külsejű férfi jelent meg. A portás Hyukie felé intett, mire a két férfi két oldalról közrefogta, majd felemelték a földről és egész egyszerűen kivitték.
Eunhyuk meg sem próbált ellenállni. Egyrészt esélye se lett volna a két fickóval szemben, másrészt meg ekkora már annyira elöntötte a kétségbeesés, hogy nem maradt semmi ereje. A két férfi lerakta a bejárattól egy kissé arrébb, majd visszamentek az épületbe. Hyukie meg csak állt és bámult maga elé, teljesen össze volt zavarodva, semmit sem értett. Merengéséből a taxi dudálása térítette magához.
- A francba most mit csináljak? - mormogta maga elé bosszúsan. - Nincs pénzem, amivel kifizethetném a taxist. Hát nem szívesen csinálok ilyet, de azt hiszem most le kell lépnem.
A ház oldalához osont, majd gyorsan az épület mögé sietett, aztán lefordult a mögötte lévő utcába. Amíg igyekezett minél messzebbre jutni az SM épületétől, azon gondolkodott mit tegyen most. Aztán eszébe jutott, hogy Siwon otthon lakik, mi lenne ha elmenne hozzá, ő biztosan tud majd neki segíteni. Az egyik legjobb barátja és eddig mindig mindenben számíthatott rá. Megszaporázta lépteit, hogy mielőbb odaérjen, ami így gyalogosan nem volt valami könnyű. Egészen kifulladt mire odaért Siwon szüleinek házához. Lenyomta a kapucsengő gombját és várt.
- Igen, tessék? - szólalt meg egy női hang.
- Jó napot kívánok. Lee Hyukjae vagyok és Siwonnal szeretnék beszélni.
- Sajnálom, de Siwon úrfi nincs itthon.
Mi a szösz Siwon már úrfinak szolitatja magát, csodálkozott Hyukie, de most nem ért rá ezzel foglalkozni, ennél sokkal fontosabb dolog miatt jött.
- És mikor ér haza?
- Csak késő este.
- Azt meg tudná mondani hol van most?
- Filmet forgat lent a tengerparton.
- Köszönöm. Viszlát.
- Viszlát.
Hát akkor irány a tengerpart, Hyukie sietett amennyire csak tellett tőle, szerette volna minél előbb tisztázni a helyzetet. Már messziről ki lehetett szúrni a forgatás felszínét, nem utolsósorban a rengeteg rajongó láttán. Hyukie igyekezett közelebb furakodni, de ez nem is volt olyan egyszerű. Ráadásul az embereknek fel se tűnt, hogy ki ő. Ránéztek, de egyikőjük sem tört kis sikításban, nem kértek tőle autogramot, még csak meg sem lepődtek mikor meglátták.
Valahogy oda kell férkőznöm Siwonhoz, járt egyre csak a gondolat Hyukie fejében. Csakhogy a tömeg hatalmas volt és nem nyílt meg a fiú láttán.
- Áuuu - kapta kezét gyomra elé, ahol fél perccel ezelőtt még valaki más könyöke pihent.
Ez ilyen borzalmas, csodálkozott el, az elfeknek is minden egyes alkalommal ilyen borzalmakat kell kiállniuk?
Hyukie nem volt ezekhez a dolgokhoz hozzászokva, de most nem volt ideje mélyreható leckékbe fogni. Végül is a fiúkkal sokszor birkóztak vagy csináltak valami ahhoz hasonlót hülyéskedésből, akár a színpadon is.
Felszegte a fejét, kihúzta magát, szemeibe elszántság költözött, aztán megindult, hogy végül majd az első sorban köthessen ki. Olyan volt mint egy cséplőgép, mindenkit letarolt aki a közelébe került. Itt egy has, ott egy vál, azért a lányokkal óvatosabban bánt, bár azt a lehető legcsekélyebb idő leforgása alatt megtanulta, hogy a legveszélyesebb fegyverek a világon a körmök és a fogak.
Nagy nehezen, néhány apróbb sérülés begyűjtése mellett, sikerült eljutnia az első sorba.
- Siwon! - üvöltötte, de úgy tűnt meg se hallja.
- Siiiiiiwoooooon! - próbálkozott sikertelenül, ami nem csoda, hisz több százan kiáltozták ugyanezt a nevet.
- Ő a legjobb színész a világon - sikoltozta az egyik lány mellette.
- Azt hallottam, hogy már a következő 3 évre be van táblázva, minden rendező vele akar forgatni. - mondta a barátnője.
Hyukie épp azon gondolkodott, hogy mitévő legyen, amikor rövid forgatási szünetet rendeltek el, épp csak annyi időre, hogy beállítsák a következő jelenetet. A rajongók újult erővel kiabálták kedvencük nevét, aki mosolyogva integetett vissza nekik.
Hyukienak hirtelen eszébe jutott valami. Most vagy soha, nagy levegőt vett, aztán elkiáltotta magát.
- Siwon úrfi! - a célszemély felkapta a fejét arra a megszólításra, amit csak otthon szoktak használni vele szemben. Ezt Hyukie is észrevette és még jobban rákezdett.
- Siwon úrfi! Üzenetet hozok otthonról. - még integetett is a nagyobb hatás kedvéért. Siwon csodálkozva ingatta a fejét, nem volt szokás, hogy a személyzetet szalajtják a forgatásra, de azért odament a fiúhoz.
- Ízé, akármi is a neved, itt ne hívj úrfinak! - súgta oda neki Siwon, vigyázva, hogy senki meg ne hallja.
- Lee Hyukjae vagyok.
-Nem ismersz meg? - kérdezte tőle reménykedve Hyukie.
- Bocs, de nem. - vakarta meg a fejét Siwon. - Biztos új alkalmazott vagy azért nem tudom a neved.
Hyukie szomorúan vette tudomásul, hogy az egyik legjobb haverjának fogalma sincs róla kicsoda.
- Hé! - térítette magához Siwon csettingető ujjai. - Minek jöttél?
- Ö ízé - járt Hyukie agya sebesen. - A szakácsnő kérdezi mit szeretnél enni vacsorára.
Bravó Hyukie, emelte az ég felé a fejét, ennél nagyobb badarságot ki sem találhattál volna. Ám a Siwon arcán elterülő bárgyú mosoly ennek az ellenkezőjéről tanúskodott.
- Mond meg neki, hogy kimbapot kérek. - örült előre Siwon a fenséges vacsorának.
- Rendben. - motyogta Hyukie.
- Kösz... Hogy is hívnak?
Hyukienak ez volt az utolsó csepp, úgy érezte mindjárt megfullad, nem akart semmi mást csak felébredni ebből a szörnyű rémálomból. Szédelegve próbált kijutni a tömegből. Még hallotta, ahogy Siwon utánaszól, hogy nem kell ezen megsértődni, de aztán már rángatták is vissza, kezdődött a felvétel. Miután végre sikerült kijutnia a hatalmas tömegből és újra egy kis levegőhöz jutott, odament az egyik közelben álló fához, nekidőlt a hátával és próbálta rendbe szedni a gondolatait. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy Siwon nem ismerte fel, de tudta, hogy ez nem átverés, a fiú nem játszotta meg magát. Látta a szemeiben, hogy tényleg fogalma se volt ki ő. Ráadásul ez a Siwon annyira más volt mint, akit ő ismert! Ez a fiú valami elkényeztetett bájgúnárnak tűnt, akinek mindenki kinyalja a fenekét. Ez nem az ő barátja volt! De ha Siwon nem játszotta meg magát, akkor mégis mi történik itt? Ki kell derítenie! De kinél kezdje?
Elindult vissza a város felé, nem volt határozott célja, kissé elveszve bolyongott az utcákon, míg egyszer csak egy hatalmas kivetítőn Wookie pillantotta meg.
Nyerjen egy találkozott a híres séffel, Ryeowokkal, hirdette a reklám. Wookie mosolyogva varázsolt szebbnél szebb ételeket az asztalra.
- Hát nem csodálatos? Bárcsak egyszer megkóstolhatnám a főztjét. - fordult oda hozzá egy középkorú hölgy. - Ő a világ legjobb szakácsa.
- De az. - motyogta Hyukie. Szóval Wookieból pedig országos hírű séf lett. Hát igen a fiú mindig is finomakat főzött, emlékezett vissza álmodozva Hyukie. Bárcsak megint ehetne azokból a csodálatos étkekből!
Merengéséből Kyuhyun nevének említése zökkentette ki, felnézett, és egy kicsivel odébb megpillantott két fiatalabb srácot.
- Ma mutatja be Kyuhyun a legújabb szerzeményét! - mondta az egyik izgatottan a haverjának, miközben mindketten egy magazint bújtak.
- Igen. Már annyira várom, hogy megnézhessem mit alkotott ezúttal ez a zseni!
- Tuti, hogy ez is tök szuper lesz!
- Kyuhyun nem tud rosszat csinálni.
- El kell mennünk megnézni!
- Okés, menjünk!
Hyukie feltűnésmentesen a két fiú sarkába szegődött. Kyu vajon szólózni kezdett, tűnödött el Hyukie, mindenesetre úgy néz ki a két srác odáig van érte. Ám legnagyobb meglepetésére a két fiú egy hatalmas bevásárlóközpontba ment be. Hyukie csodálkozva követte őket, ilyen helyen nem szoktak fellépni. És mikor befordultak a számítógépes játékok osztályára csak még jobban összezavarodott. Végül egy kisebb színpadhoz értek, előtte már hatalmas tömeg gyűlt észre. A furcsa csak az volt, hogy többségük fiú volt. A két srác beállt megállt a hátsó sornál, Hyukie pedig követte a példájukat. Pár perc múlva egy férfi jelent meg a színpadon, aki felkonferálta Kyut. A fiú fél perc múlva meg is jelent, elegánsan, öltönyben, komolyan.
- Hölgyeim és Uraim, lányok és fiúk! Először is had köszönjem meg, hogy a mai nap eljöttek. - szólt bele a mikrofonba. - Engedjék meg, hogy bemutassam a legújabb saját fejlesztésű játékomat, a Starlightot.
Ekkor a mögötte lévő fehér vásznon megjelent a játék, és Kyuhyun magyarázni kezdte a játék felépítését, menetét, mindent, amit csak tudni kellett róla. Hyukie azonban ebből már nem sokat fogott fel. Még mindig tátott szájjal bámulta a vele szemben álló férfit, aki Kyu volt, de valahogy mégsem ő. Arra tért magához, hogy az emberek kezdenek szedelőzködni, az előadás végett ért. Mindenki a polcok felé vette az irányt, hogy a Starlight egyik példányát a kezébe kaparinthassa.
- Idáig minden játéka csúcsokat döngetett, biztos ez is fantasztikus lesz! - ütötte meg a fülét, ahogy elhaladt mellette két barát.
Most tehát itt volt az esély, hogy Hyukie Kyu közelébe kerülhessen, aki a színpadon pakolászta össze a cuccait.
- Szia Kyu! - szólította meg, odalépve a fiúhoz.
- Szia! mosolygott rá kedvesen Kyuhyun.
- Nem ismersz meg, igaz? kérdezte szomorúan Hyukie.
- Nem igazán. - jött kissé zavarba Kyu. - Találkoztunk már valahol?
- Régen egy csapatban énekeltünk.
- Akkor biztos, hogy összetévesztesz valakivel, én soha nem énekeltem.
- Ebben biztos vagy? – szegezte rá tekintetét Hyukie miközben közelebb ment hozzá.
- Persze! - lépett automatikusan hátrébb Kyu. – Amióta az eszement tudom számítógépes játékokkal foglalkozom.
- Valahogy éreztem. - sóhajtott fel Hyukie.
- Akkor ha nem haragszol én mennék is. - Kyu arcán látszódott mennyire kényelmetlenül érzi magát, alig várta már, hogy ez a fura srác lelépjen.
- Persze. Bocs, hogy feltartottalak.
- Á semmiség. – legyintett még egyet Kyu, majd megkönnyebbülten tűnt el a színpad mögött.
Hyukie céltalanul ballagott a hatalmas bevásárlóközpontban, fogalma sem volt ezek után mitévő legyen. Ez már a második ember, aki nem ismeri meg, ez nem lehet véletlen. Ám hirtelen valami olyasmit vett észre, ami mosolyt csalt arcára. Az előtte lógó hatalmas plakát a Super Junior 05 dedikálását hirdette, ami ebben a bevásárlóközpontban lesz 3 órakor. Hyukie az órájára nézett, még egy fél óra a kezdésig, azonnal felsietett a 2. emeleti zeneboltba, ahova a találkozó hirdetve volt. Na de miért 05, tette fel magának a kérdését, miközben beállt annak az irdatlan hosszú sornak a végére, amely előtte kígyózott. Talán visszatértek az eredeti nevükhöz, vagy eleve meg se változtatták, hisz Siwon és Kyu nem is tagjai a csapatnak. Hyukie érezte, hogy kezd egészen belezavarodni és jó lenne ha valaki már végre tisztázná ezt az egészet. De legalább a csapat létezik, ez örömmel töltötte el, és ha valakik hát ők biztosan megismerik majd.
Mindjárt, mindjárt a fiúk elé ér. Már csak néhány lépés. Hyukienak torkában dobogott a szíve, vajon a fiúk fel fogják ismerni?
- Sziasztok! - lépett eléjük, az izgalomtól alig jött ki hang a torkán.
- Szia! - köszönt rá kedvesen Leeteuk, de ez nem az a tekintet, az a hang volt, amivel egy jóbarátot köszöntenek.
- Hát ti sem ismertek meg? - nézett végig rajtuk kétségbeesetten. Bennük volt minden maradék reménye, és ez a remény most egy pillanat alatt szertefoszlott.
- Ne haragudj, de sajnos nem emlékszünk minden egyes rajongónkra. - kért elnézést Yesung.
- De én nem egy rajongó vagyok! Én veletek énekeltem!
- Az lehetetlen! Mi mindig is 5-en voltunk. Ha lett volna egy 6. tagunk arra csak emlékeznénk.
Minden egyes szó, mint egy-egy erőteljes tőrszúrás érte Hyukie szívét. És mindezeket a szavakat Donghaetól hallani, csak még mélyebben sújtotta őt.
- Egyszerűen nem értem. - nézett rájuk elkeseredetten. - Tegnap még minden rendben volt. Együtt énekeltünk ti meg én, és Siwon meg Wookie, és Kyu, Kangin, Shindong és Heechul. Mára pedig minden összekuszálódott.
Az öt fiú zavarodottan nézett egymásra, fogalmuk se volt mit tegyenek, de kezdett ez az egész nagyon kínos lenni. A rajongók döbbenten figyelték az előttük lejátszódó jelenetet. De ekkor megjelent két biztonsági őr, akik minden teketória nélkül kitessékelték a lelkileg teljesen összetört fiút.
- Kérem vigyázzanak rá! - szólt még utánuk Sungmin, megsajnálva a szemlátomást teljesen összezavarodott fiút.
Hyukiet kikísérték a biztonsági őrök a bolt elé, aztán útjára engedték. Valahogy kibotorkált a bevásárlóközpontból, de fogalma sem volt merre menjen. Egyáltalán mit csináljon most. Csak bolyongott össze-vissza, nem tudta mennyi idő telt el, de egyszer csak megpillantotta Donghaet amint épp kilopózik a hátsó kijáraton. Szeme felcsillant, de nem látta értelmét odamenni hozzá. Donghae is megpillantotta őt, de nem foglalkozott vele, elindult a kocsija felé. Pár lépés után azonban mégis megfordult. Nem tudta megmagyarázni azt a furcsa érzést, ami hatalmába kerítette, de úgy érezte oda kell mennie a fiúhoz. Hyukie szíve hatalmasat dobbant mikor meglátta, hogy Hae megfordul és elindul felé. Egészen addig el se merte hinni, hogy tényleg hozzá jön, amíg előtte nem állt.
- Szia! - köszönt egy kissé zavartan Hae.
- Szia! - köszönt vissza Hyukie.
- Jobban vagy már?
- Egy kicsit.
- Az, amit az előbb mondtál...
- Tudom, hogy hihetetlen, de tényleg igaz.
- Szóval mi együtt énekeltünk még tegnap és egy sokkal nagyobb csapat voltunk?
- Igen, és fogalmam sincs mi történt, de amikor ma magamhoz tértem egy számomra ismeretlen helyen voltam, és azóta minden megváltozott.
- Várj! - kapta fel a fejét Hae. - Magadhoz tértél?
- Igen. A földön feküdtem.
- Mond csak, nem lehet, hogy valami baleset ért? Elütötték vagy elestél?
- Fogalmam sincs!
- Lehet, hogy ez a magyarázat! Lehet, hogy beverted a fejed vagy valami. Be kéne menned a kórházba kivizsgáltatni magad.
- Úgy gondolod?
- Aham. - bólintott Donghae, majd egy kis idő után hozzátette. - Gyere beviszlek a kórházba.
- Köszönöm.
Az úton egész végig szótlanul ültek egymás mellett. Donghae néha oldalra pillantott és arra próbált magyarázatot keresni vajon miért érzi ilyen közel magához ezt a fiút. Nem tudta megmagyarázni, de valamiért megbízott benne, és valahogy hitt is neki. Bár a története finoman szólva is hihetetlen volt, valamiért mégse nézte őrültnek.
Hyukie úgy érezte, most először a mai napon felragyogott egy valódi reménysugár. Még ha Donghae nem is emlékszik rá, de hajlandó neki segíteni és nem nézi teljesen bolondnak. Az hogy a legjobb barátja itt van mellette nyugalommal töltötte el. Remélte, hogy a kórházban végre tényleg magyarázatot kap arra mi is történik vele.
Az első akadály, amibe ütköztek, hogy Hyukienál nem volt semmilyen papír. Donghae végül rábeszélte az orvost, hogy vizsgálja meg, és kifizette a kórházi költségeket is. Hyukie nem győzött eléggé hálásnak lenni. Ám a remélt válaszokat sajnos itt sem kapta meg. Az orvos a vizsgálatok után közölte vele, hogy tökéletesen egészséges. Még egy ct-t is csináltak, de az sem mutatott ki semmilyen elváltozást.
- Mond csak és a családodra emlékszel? - kérdezte Donghae mikor már újra az autóban ültek.
- Persze, rájuk is emlékszem.
- Akkor mi lenne, ha elvinnék hozzájuk. Ha valakinek hát a családodnak kell emlékeznie rád.
- Ez tényleg jó ötlet, fogalmam sincs nekem miért nem jutott eszembe. Köszönöm. - nézett Haera hálásan Hyukie.
- Igazán nincs mit. - mosolygott rá Donghae.
Hyukie megadta a címét és pár perccel később már a házuk előtt parkoltak le.
- Még egyszer köszönök szépen mindent. - szállt ki az autóból Hyukie.
- Szívesen. Remélem rendbe jönnek a dolgaid.
- Azt én is nagyon remélem.
- Vigyázz magadra! Szia!
- Szia!
Hyukie nagyot sóhajtott. A ház ismerős volt és remélte, hogy a lakói is emlékezni fognak rá. Odament az ajtóhoz és lenyomta a kilincset. Az ajtó minden ellenállás nélkül kinyílt, Hyukie pedig belépett a lakásba.
- Megjöttem! - szólalt meg hangosan, hangja kissé remegett az izgalomtól.
Nem jött válasz, így beljebb ment, benézett a konyhába, ahol édesanyja éppen főzött.
- Szia anyu. - köszönt, mire az édesanyja ijedten dobta el a kezében lévő fakanalat.
- Maga meg kicsoda és mit keres itt? - kérdezte riadtan.
- Anya nem ismersz meg? - Hyukie érezte, amint könnyek szöknek a szemébe.
- Ne jöjjön közelebb! - sikított fel Hyukie édesanyja.
A hangoskodásra Hyukie nővére, Sora és édesapja is lejött az emeletről.
- Drágám mi történt. - rohant be a konyhába Hyukie édesapja, majd csodálkozva meredt az előtte álló számára ismeretlen férfira. - Maga meg kicsoda?
Hyukie kétségbeesetten fordult Sorához.
- Mond, hogy legalább te megismersz? - szinte könyörgött nővérének, de a lány szemeiben már tükröződött a válasza.
- Sajnálom, de nem emlékszem, hogy valaha találkoztunk volna.
Hyukie fájdalmasan felkiáltott, aztán kirohant a lakásból, de az utcán sem állt meg, egyre csak futott, maga sem tudta merre. Rohant amíg csak bírták a lábai, a könnyeitől alig látott valamit, de ez most egy csöppet sem érdekelte. A fájdalom, ami most a szívét égette, minden eddiginél erősebb volt. Megbotlott és arccal a földre bukott, nem volt ereje felállni, csak zokogott egyre csak arcát a földbe temetve. Egyszer csak gyengéden simogató kezet érzett meg a hátán és mintha valaki szólította volna. A hang egyre közelibb és tisztább lett, végül már azt is felismerte ki szól hozzá.
- Hyukie! Hyukie nincs semmi baj! Ébredj fel! Csak rosszat álmodtál! - próbálta keltegetni Donghae barátját. A fiú olyan kétségbeesetten zokogott, hogy Hae egészen megijedt.
Hyukie kinyitotta a szemeit, de hirtelen azt se tudta hol van, kellett néhány perc még realizálódott benne, hogy a dormba van a szobájába. Majd hirtelen felült az ágyba és Haera nézett.
- Ki vagyok?
- Mi? - nézett rá értetlenül Hae.
- Mond meg ki vagyok!
- Hát Lee Hyukjae.
- Szóval felismersz? - ugrott Donghae nyakába.
- Már miért ne ismernélek fel. - nevetett fel a fiú.
- Semmi, csak olyan borzalmasat álmodtam. - felkapta a mobilját és tárcsázni kezdett.
- Te mégis kit hívsz ilyen későn?
- Sorát.
- Normális vagy? Hajnali 2 óra van!
- Ööö lehet akkor mégiscsak holnap kéne. - gondolkodott el Hyukie.
- Nem ártana. - csóválta a fejét Hae.
Ajtó csapódásra kapták fel a fejüket, majd Siwon jelent meg az ajtóban.
- Sziasztok fiúk? Mi újság?
- Semmi különös. És veled? Ilyen sokáig tartott a forgatás?
- Ja és holnap reggel 8-kor folytatás.
- Az kemény!
- Az! Hyukie megvan a cd, amit kértem.
- A francba elfelejtettem! - bosszankodott Hyukie.
- Ne már, az holnapra nekem kell! Hogy tudtad elfelejteni, direkt a lelkedre kötöttem, hogy reggelre kész kell lennie!
- Jól van na! Mindenre én se emlékezhetek!
- Csak erre az egyre kellett volna!
- Miért engem kell mindenért cseszegetni! - csattant fel Hyukie!
- Mi van? Azért mert egyszer szívességet kérek tőled? - emelte fel Siwon is a hangját.
- Aish elegem van! Bárcsak... - Hyukie ekkor elhallgatott, döbbenten vette észre, hogy pont azt akarta mondani, ami álmában történt meg vele. Nem, nem akar eltűnni, nem akarja, hogy bárki elfelejtse. Odarohant Siwonhoz és átölelte.
- Annyira sajnálom Siwon, kérlek bocsáss meg! - könyörgött a fiúnak, aki nem tudta hova tenni Hyukie hirtelen hangulatváltozását.
- Jól van, nyugi, nincs semmi baj.
- Megcsinálom reggelre a cd-t, most azonnal nekiállok.
- Azért annyira nem sürgős, nem kell emiatt fent maradnod.
- Dehogynem! Megígértem, megcsinálom! Te meg menj feküdj le és pihend ki magad.
- Rendben.
- Ne aggódj majd én segítek neki! - mosolygott Hae Siwonra.
- Akkor én mentem is aludni.
- Reggelre minden kész lesz. Szeretlek Siwon. - ölelte meg még egyszer Hyukie, majd a döbbent fiú fejét csóválva, még mindig az imént történtek hatása alatt botladozott be a szobájába.
A két fiú pedig nekiült dolgozni.
- Kösz Hae, hogy segítesz!
- Ugyan már, igazán nincs mit! Tudod, hogy rám mindig számíthatsz!
- Igen, tudom. - mosolygott kedvesen barátjára.
Kint az éjszakában halk, csilingelő nevetés törte meg a csendet, szárnyak suhogása keveredett a szél zizegésével, egészen az ezüstös holdig repítve gazdáját.