Doo Joon és Lee Joon

Hogy mit éreztem mikor megtudtam, hogy egy doramában fogok szerepelni Yoon Doo Joonnal? Őszintén szólva egy kissé aggódtam. Eddig még nem dolgoztunk együtt és személyesen se találkoztam még vele. Közös fellépések, fesztiválok alkalmával néha összefutott a két banda, ilyenkor mosolyogva üdvözöltük egymást, de ennyi. Amennyire láttam elég hüvős személyiségnek tűnt, legalábbis Seunghohoz képest, aki mindig kedves, mosolygós és barátságos volt mindenkivel a környezetében. Doo Joon inkább annak a visszafogott, megközelíthetetlen, komoly személynek látszott. Így eléggé izgultam az első közös forgatási napunkon. Ő már jó néhány hete forgatott, külföldön is vettek fel jeleneteket míg én csak később kapcsolódtam be a forgatásba.
- Yoon Doo Joon, ő itt Lee Joon - mutatott be minket egymásnak a rendező.
- Szia! - hajoltam meg. - Örülök, hogy megismerhetlek. Remélem jól tudunk majd együtt dolgozni.
- Szia! - hajolt meg ő is. - Bizonyára. Kérlek, viseld gondomat.
Rámosolyogtam. Doo Joonnak ez volt az első doramája és úgy hallottam eléggé izgul miatta. Nekem doramák és filmforgatás terén is sokkal nagyobb tapasztalatom volt már. Nekikezdtünk az első közös jelenetüknek, nem is volt olyan vészes, mint gondoltam. Egy kicsit darabos volt még a játéka, látszott rajta mennyire izgul. Szünetben úgy döntöttem odamegyek hozzá egy kicsit beszélgetni, talán ha kissé jobban megismerjük egymást és oldódik a köztünk lévő feszültség, akkor a játék is könnyebben fog menni.
- Szia. Leülhetek?
- Ha gondolod.
Kissé tanácstalan voltam, nem túl kedves fogadtatás, de végül mégiscsak letelepedtem.
- Mit csinálsz? - tettem fel az elég egyértelmű kérdést, lévén, hogy  a szövegkönyvét bújta.
- Gyakorlom a következő jelenetem párbeszédeit. És értékelném, ha magamra hagynál! - jött az igencsak rideg válasz.
Szó nélkül felálltam és eljöttem. Akkor az előbbit se képzeltem be magamnak, morfondíroztam. Az utolsó jelenet végeztével, ahogy fordultam, kezemmel végigsúroltam a karját, úgy kapta el mintha tüzes vas érintette volna bőrét. De mi baja van velem? Hisz még csak most ismerkedtünk meg.

Indultam hazafelé mikor zajt hallottam, csodálkozva néztem be a próbaterembe, hogy ki lehet az még ilyenkor, hiszen elvileg már mindenki hazament. Óvatosan benyitottam az ajtón és Doo Joont pillantottam meg, ahogy épp az egyik jelenetünket próbálja el.
- Így nem fog menni! - szólaltam meg hangosan, hogy ő is meghallja.
Riadtan fordult meg a hangomra.
- Te meg mit keresel itt? - láthatóan zavarban volt.
- Hangokat hallottam és gondoltam megnézem ki van még itt ilyenkor. - mosolyogtam rá barátságosan.
- Hát most már tudod, úgyhogy mehetsz is! - hangja elutasítóan csengett.
- Nem! - léptem beljebb a terembe, most már csak azért is. - Elmondanád mégis miért viselkedsz ilyen hüvősen velem? Tettem talán valami rosszat neked? Megbántottalak valamivel?
- Nem. - hőkölt hátrébb. -  Csak...
- Csak mi?
- Csak...féltékeny vagyok rád. - bökte ki, de kételkedtem benne, hogy ez az igazság. Inkább hangzott úgy, mint az első gondolat, ami az eszébe jutott.
- Rám? Ugyan miért?
- Mert annyival jobb színész vagy mint én?
- Te is jó vagy! Csak túlságosan görcsösen játszol. És most már azt is látom miért. Túlságosan meg akarsz felelni másoknak, annyira jól akarsz játszani, hogy közben épp emiatt nem tudsz. Na gyere, segítek neked! - léptem felé, mire ő automatikusan elkezdett hátrálni. - Ne félj, nem foglak megenni!
- Ízé...tudom - mosolygott zavartan.
- Lazíts! - fogtam meg a két kezét, és rázogatni kezdtem a karjait. - Jobb?
- Igen, köszi.
- Játsszuk el az utolsó jelenetet, amit ma felvettünk.
Doo Joon bólintott, aztán nekikezdtünk. Egész jó volt, de még mindig túlságosan merev, mintha valami zavarta volna.
- Nyugi - mosolyogtam rá, közelebb léptem hozzá és akaratlanul is végighúztam kezem mellkasán. Még pólóján keresztül is éreztem milyen izmos.  Kezem automatikusan siklott pólója alá, hogy megérinthessen finom bőrét, végigtapogathassa kockás hasát, majd felkússzon újra mellkasára. Felnéztem rá és meglátva riadt tekintetét jöttem rá, hogy túl messzire mentem.
- Ne haragudj - kezdtem el szabadkozni, miközben gyorsan kihúztam kezem pólója alul.
- Kérlek ne! - kapott kezem után, miközben pironkodva lehajtotta fejét.
Most rajtam volt a csodálkozás sora, de lassan kezdtem mindent megérteni.
- Mond csak tetszem neked? - emeltem fel fejét, hogy szemébe tudjak nézni.
- Igen - pirult el újból, miközben próbált másfelé tekintgetni.
Még sosem láttam ilyennek. Sehol nem volt az a zord tekintet, amivel délelőtt nézett rám, a távolságtartás, inkább tűnt egy riadt kisfiúnak, de meg kell hagyni nagyon jól állt neki. Na már csak egy kis mosoly kell és minden tökéletes lesz.
- Mond csak csikis vagy? - kérdeztem ravaszul.
- Mi? - nézett rám döbbenten és pedig rögtön támadásba lendültem. Csikiztem, ahol értem, és nem is kellett sok hozzá, Doo Joon máris dőlt a nevetéstől. Aztán persze ellentámadásba lendült. Próbáltam én védekezni, de egyszerűen ő volt az erősebb, hátam mögé szorította mindkét kezem, esélyem se volt.
- Gyere csak egy kicsit közelebb - hívogattam.
Közelebb hajolt hozzám.
- Még közelebb. - mosolyogtam rá, majd mikor már megfelelő távolságra volt, lecsaptam ajkaira. Először kissé meglepődött, aztán éreztem, amint ellazul, hogy aztán vad csókcsatába kezdjünk. Percekkel később levegő után kapkodva váltak szét ajkaink.
- És most? - néztem rá mosolyogva.
Csodálkozva tekintet rám.
- Még mindig a foglyod vagyok.
- Szóval azt tehetek veled, amit csak akarok? - csillant fel a szeme.
- Pontosan!
Alighogy kimondtam ajka újra lecsapott az enyémére, hosszan, forrón, aznap délután még nagyon sokszor.