- Oké, pólók megvannak, nadrágok
megvannak, zoknik, alsónadrágok megvannak, egy-egy hosszabb pulcsi a hűvös
estékre megvan, tusfürdő, fogkefe, fogkrém...- sorolta végig Ryeowook, hogy mi
mindent kell magukkal vinniük.
- Miért van olyan érzésem, hogy valamit elfelejtettem – szólt oda a fürdőből épp kilépő Sungminnak.
- Mert mindent túl aggódsz édes – mondta miközben hátulról átölelte a fiút és a nyakába csókolt.
- Nem tehetek róla olyan izgatott vagyok – nézett csillogó szemekkel és széles mosollyal Sungminra.
Amaz elmosolyodott, nyomott egy puszit az arcára, majd tekintete a bőrönd tartalmára vándorolt.
- Fényképezőgép?
- Tudtam, hogy valamit elfelejtettem! – morgolódott Ryeowook.
- Nyugi már! Ha bármit elfelejtünk majd megvesszük ott, ennyi az egész – nevetett Sungmin.
Furcsa volt megfigyelni a két fiú közötti pillanatnyi éles ellentétet. Míg Ryeowook pörgött akár egy búgócsiga, jött-ment a szobában és egy perce se bírt leülni, addig Sungmin maga volt a megtestesült nyugalom. Persze érthető volt Ryeowook izgatottsága. Amikor pár napja Sungmin felhozta, hogy mi lenne ha elmennének valahova kettesben nyaralni, odáig volt az örömről, de aztán szép arcáról hamar lehervadt a mosoly. Amikor Sungmin érdeklődött, hogy mi a baj, szomorúan mondta, hogy a menedzser biztosan nem fogja elengedni őket. Ám Sungmin diadalittas arca mást engedett sejtetni. Nem szerette volna Ryewookot hiú reményekbe ringatni, tudta milyen érzékeny a fiú, ezért már mindent előzetesen lebeszélt és csak akkor szólt neki amikor már biztos volt, hogy elmehetnek. Persze ebben nagy szerepe volt Leeteuknek is. Sungmin tőle kért segítséget, hiszen a leader már jól ismerte a menedzsert, tudta mivel lehet megpuhítani. Persze szokás szerint először majd szívrohamot kapott, hogy mi lesz ha meglátják őket és, hogy fogják kimagyarázni az emberek előtt, hogy miért édeskettesben nyaralnak ahelyett, hogy ment volna az egész csapat. De leaderünk nem hiába a legjobb és nem hiába vezet nagyszerűen egy ilyen nagy csapatot, megnyugtatta a menedzsert, hogy nincs semmi oka az aggodalomra. Egy kis szigetre mennek, teljes hétköznapi srácokként, smink nélkül, nem fogják őket megismerni és itthon most úgyis nyugalom van. A koncertek már lementek, most már csak a lemezfelvételek vannak hátra, de a két fiú az ővéiken túl van, és úgyis mindig arra fokuszálnak aki éppen soros a felvételben. A menedzser épp beleegyezett volna amikor eszébe jutott a Sukira Kiss és mi lesz a rádióműsorral tette fel a nagy kérdést. De Leetuek hamar kivágta magát, a rádióadás hétfőn van, a fiúk majd kedd reggel indulnak és két hét múlva vasárnap jönnek vissza, így csak egy adás marad ki, arra pedig kitalálhatnak egy rendhagyó műsort ahol a két fiú helyett most más tagok lesznek, egy kis változatosság, az elfek csak örülni fognak. A menedzser végül nagy sóhajok közepette megadta magát, Sungmin meg később nem győzött hálálkodni Leeteuknek a segítségért. De leaderünk csak a fejét rázta.
- Csak egyet kérek, had legyek jelen amikor elmondod Ryeowooknak – nevetett.
Így hát amióta Ryeowook megtudta a jó hírt, azóta le se lehetett lőni a fiút. Sungmin remélte azért a nyaralás alatt egy kissé nyugodtabb lesz, egy kis pihenés is jól jönne a romantikázás mellett. A többi fiú már számolta vissza a perceket mikor végre elindulnak ezek ketten, mert kezdett idegesítő lenni az állandóan ide-oda száguldó, ezerrel vigyorgó Ryeowook. Ráadásul Eunhyuk kitalálta, hogy a múltkori balesetéből még nem épült fel teljesen 100%-san, amivel először sikerült a frászt hoznia Donghaera aztán kiderült, hogy csak ő is szeretne egyet nyaralni kettesben a fiúval. Leeteuk remélni merte, hogy ez most nem fog minden párnak eszébe jutnia az egyéni jelentkezőkről nem is beszélve. Csak az tartotta életben, hogy Heechul nemsokára végez a doramája forgatásával és végre hazajön.
Már nagyon várta azt a napot. Addig is meg ott volt neki a nagy családja.
Bekopogott a fiúk ajtaján.
- Szabad – szólt ki Sungmin.
- Készen vagytok? Nemsokára itt a taxi.
- Igen Leeteuk, köszi, máris megyünk, fél perc.
- De-de még egy csomó minden hiányzik – pánikolt Ryeowook.
- Nem Wookie nem hiányzik semmi – fogta a meg a fiút a vállánál fogva – és most szépen becsukjuk a bőröndöt és megnyugszunk.
Leeteuk nevetve csukta be az ajtót. Remélte a két hét alatt nem pótpapásdit kell majd játszania Sungminnak, különben egy morci Sungmint fognak visszakapni és egy morci Sungmin egyáltalán nem jó Sungmin.
Miután minden bőröndöt becsuktak, kipakolták őket a bejárati ajtó elé, majd elbúcsúztak a többi fiútól. Közben megérkezett a taxi, Siwon segített levinni a bőröndöket és a két fiú elindult a reptér felé. Hamar megérkeztek, becsekkoltak majd még volt egy jó bő órájuk a repülő indulásáig. Persze Ryeowook itt sem tudott nyugton megülni és ide-oda csúszkált a székeken.
Sungmin elmosolyodott.
- Nem vagy éhes? - fordult a fiú felé.
- Nem igazán.
- Én egy kicsit igen. Eljössz velem venni valami harapnivalót?
- Persze.
Azzal a két fiú elindult valami kaja után nézni. A végeredmény az lett, hogy az egyáltalán nem éhes Ryeowook előtt nagyobb halom étel tornyosult, mint a csupán kissé éhes Sungmin előtt. Miután jól bekajáltak, legalábbis ami Ryeowookot illeti biztosan, a két fiú visszatért a váróba. A hátralévő fél óra nyugalomban telt, Ryeowook fejét Sungmin vállára hajtva pihente ki az evés okozta fáradalmakat. Nem sokkal később két légiutaskísérő jött és megkezdődött a beszállás. Ryeowook még mindig mozdulatlanul feküdt Sungmin vállán.
- Wookie! – szólongatta, de a fiú nem reagált rá. Csak nem elszundikált - mosolygott magában.
- Wookie ébredj! - keltegette a fiút miközben kezével arcát simogatta.
- Mi az? - nyitotta ki szemét, tekintetét Sungminra emelve.
- Elkezdődött a beszállás.
Ryeowook fél másodperc alatt magához tért.
- Indulunk! – kiáltott fel miközben felugrott székéről.
Öröme kissé hangosabbra sikeredett a kelleténél magára vonva ezzel néhány utas figyelmét. Ryeowook elpirult, Sungmin meg azon gondolkodott vajon Ryeowook ismeri-e az inkognitó szó fogalmát. Nem lenne túl jó, ha már a reptéren felismernék őket.
A repülőút rendben zajlott. Ryeowook is megnyugodott, az utat végig az ablaküvegre tapadva töltötte. Sungmin néha áthajolt a válla fölött, hogy ő is megcsodálja a kilátást. Bár őt inkább az út vége hozta lázba. Ahogy a repülő ereszkedni kezdett és egyre többet veszített a magasságából úgy bukkant ki a felhők fehér kavalkádjából az óceán. Sungmin gyerekkorától szerette a végelláthatatlan vizet. Gyakran ment le a tengerhez, leült a partra és csak nézte a vizet. Valahogy nyugtató hatással volt rá. Annyira gyönyörű volt amikor a nap fénye megcsillant a víz tükrén. Hatalmas volt és rejtélyes, vonzó ugyanakkor veszélyes is. Nehezen tudta szavakba önteni, hogy mi is pontosan ez az érzés, még Ryeowooknak sem mesélt róla igazán. És most amikor meglátta a végtelen óceánt közepén azzal a kicsiny szigettel, ezek az érzések újra feléledtek benne. Ryeowookot ezzel szemben a felhők nyűgözték le.
- Olyanok mint a vattacukor. Ha nem tudnám, hogy leesnék akár sétálhatnék is rajtuk - mutatta nevetve Sungminnak.
A felhők felett feltáruló kék ég mindkettőjüket elkápráztatta. Furcsa volt. Már jó pár repülőúton túl voltak, de ez valahogy most mégis más volt. Nemcsak azért mert most csak ketten voltak. Talán azelőtt nem is igazán figyeltek ezekre a dolgokra, túlságosan fáradtak voltak hozzá, főleg egy-egy koncert után, amikor mindjárt indulniuk kellett haza, de az is lehet, hogy csak az izgatottság hozta mindezt ki belőlük. Nyaralásra az utóbbi időben nem nagyon volt lehetőségük. Ha külföldre is mentek koncertezni, maximum arra volt egy kis idejük, hogy várost nézzenek, pihenésről szó sem lehetett, otthon meg teljesen esélytelen volt, hogy bárhol is nyugodtan pihenhessenek anélkül, hogy rajongók leselkedő hada körbe ne venné őket. Így hát ez az utazás minden szempontból különleges volt.
Miután leszálltak a repülővel és minden bonyodalom nélkül kezükbe kaparintották a csomagjaikat, fogtak egy taxit, ami elvitte őket a szállodába. A sikeres bejelentkezés után, elfoglalhatták a szobájukat. Egy lakosztályt vettek ki. Na nem a nagyzolás végett, hanem a furcsa tekinteteket akarták elkerülni. A lakosztályhoz két szoba tartozott, arról pedig senkinek sem kell tudnia, hogy ők csak az egyiket fogják használni. Hiába voltak egy kis eldugott szigeten még itt is vigyázniuk kellett. Hisz bármikor felismerhették őket. Az újságírók rámenősek, a rajongók veszélyesek. Ők pedig nem kockáztathatták meg, hogy lebukjanak.
A lakosztály gyönyörű volt. Hatalmas exkluzívan berendezett nappali, két tágas szobával, mindkettőben hatalmas franciaággyal - amit Ryeowook azon nyomban ki is próbált – és egy közös fürdőszobával.
A kilátás az óceánra csodálatos volt, és épp elég messze voltak a nyüzsgő parttól, hogy annak zaja ne érjen el hozzájuk. Nagyjából kicsomagoltak aztán elindultak felfedezni a környéket. A nap hétágra sütött, legalább 35 fok volt még árnyékban is. De a sziget az meseszép volt. Csupán egy kis része volt kiépítve, de az igazi luxusparadicsommá, a nagyobb része csupa erdő volt. Kérésre egy helyi vezetővel lehetett kisebb kirándulásokat tenni az erdőkben, de egyedül nem volt ajánlatos elindulni. Mindenfelé pálmafák szegélyezték az utakat és a szállodához tartozott egy hatalmas külső medence is.
- Olyan gyönyörű ez a hely és olyan jó ilyen szabadon sétálni – sóhajtott fel Ryeowook.
- Az. Csodaszép! – lelkendezett Sungmin is.
A hosszú sétától jól megéheztek, úgyhogy amint visszaértek a hotelba, elmentek megvacsorázni és hamar nyugovóra is tértek, kimerítette őket az utazás.
Másnap reggel mikor Ryeowook felébredt Sungmin mosolygó arcával találta szembe magát.
- Jó reggelt – nyújtóztatta ki a végtagjait.
- Neked is édes – köszöntötte egy csókkal a fiút - Hogy aludtál?
- Mint a bunda. És te?
- Én is. És semmi kedvem nincs még felkelni – azzal visszafeküdt fejét Ryeowook mellkasára hajtva. Az cirógatni kezdte Sungmin haját, aki elégedett mormogással adta tudtára tetszését. Mikor végre kimásztak az ágyból már dél felé járt az idő, de ez itt és most egyáltalán nem számított. Lementek az étterembe, megebédeltek, kimentek a partra, fürödtek, lustálkodtak, sétáltak. A következő néhány nap ugyanígy telt el. Egyik nap épp jöttek be az medencétől amikor valaki Ryeowook nevét kiáltotta.
- Ryeowook! Ryeowook!
A fiú gyomra összerándult, felismerte volna őket valaki, de amikor megfordult szeme tágra nyílt a csodálkozástól.
- Minjae! Tényleg te vagy az? – üdvözölte lelkesen a másikat.
Sungmin csak állt csodálkozva egy szót sem értett az egészből. A két fiú megölelte egymást, majd Ryeowook Sungmin felé fordult.
- Hadd mutassam be egy régi barátomat. Ő itt Minjae. Együtt jártunk egy darabig általános iskolába, de aztán ők elköltöztök. Minjae ő pedig itt a csapattársam Sungmin.
- Örülök, hogy megismerhetlek Sungmin.
- Én is téged Minjae.
- És mi járatban erre?
- Nyaralunk.
- És itt vannak a többiek is vagy csak ti ketten vagytok? – csodálkozott Minjae.
- Csak mi ketten. Tudod az egész csapat kicsit feltűnő lenne – nevetett Ryeowook.
- Ja vagy úgy. Értem. Hát mondjuk igen, 12 ilyen jóképű fiú elég nagy feltűnést kelltene– nevetett a másik is.
- Ugyan már! – hárított el a bókot Ryeowook – És mi újság veled, hogy vagy?
- Kösz megvagyok.
- Minjae! – kiáltott egy fiú oda – gyere lemegyünk a partra.
- Máris megyek – kiáltott vissza – figyu most mennem kell, de mi lenne, ha este együtt vacsoráznánk így hármasban.
- Rendben – bólintott Ryeowook majd kérdően Sungminra nézett.
- Persze, nekem is megfelel.
- Okés, akkor este olyan 7 körül – búcsúzott Minjae és már futott is oda az előbb odakiáltó fiúhoz.
- Azt hiszem róla még nem meséltél – érdeklődött Sungmin.
- Még általánosban jártunk együtt alsó osztályban, nagyon jóban voltunk, de aztán ők elköltöztek és a kapcsolat megszakadt. Álmomban se gondoltam volna, hogy itt találkozunk. Szinte nem változott semmit, csak megnőtt – nevetett Ryeowook.
- Aham – bólogatott Sungmin.
- Ne aggódj meglátod kedvelni fogod, nagyon jó fej srác.
A fiúk egy kicsit lepihentek, majd hét előtt nem sokkal lezuhanyoztak aztán leballagtak az étterembe.
Minjae már ott ült az egyik asztalnál.
- Régóta vársz? - érdeklődött Ryeowook.
- Nem még csak pár perce jöttem.
A fiúk leültek, nem sokra rá már jött is a pincér, hogy felvegye a rendelésüket. Az este jó hangulatban telt. Rengeteget beszéltek, a két fiúnak volt is miről, de Minjae Sungmin iránt is lelkesen érdeklődött így ő sem maradt ki a beszélgetésből. Vacsora után a fiúk még mindig nem fogytak ki a témákból, ezért Ryeowook megkérdezte nem ülnének-e be még a kávézóba egy kicsit. Sungmin elnézést kért, hogy ő már elfáradt és inkább lefeküdne, de Ryeowook maradjon csak nyugodtan. Így a két fiú kettesben folytatta a beszélgetést a kávézóban. Sungmin felment és végigdőlt az ágyon, fáradt volt, de nem volt még álmos ezért bekapcsolta a tv-t. Egy ideig kapcsolgatta az adókat végül talált egy izgalmas akciófilmet azt kezdte el nézni. Elszundíthatott a film közben, mert mire feleszmélt, már egy másik film ment. Az órára nézett, már éjfél is elmúlt. Kezdett kicsit aggódni, jó a fiúknak sok megbeszélnivalójuk van, de akkor is. Elkezdte megint kapcsolgatni a tv-t, de egyik adó se tudta lekötni a figyelmét. Végül elhatározta, lemegy és megnézi hol marad ilyen sokáig Ryeowook.
Lement benézett a kávézóba, de nem találta őket ott, elindult ki a medencéhez, hátha a fiúk kimentek friss levegőt szívni amikor a hallban megpillantotta őket. Épp oda akart kiáltani Ryeowooknak, de torkán akadt a szó amikor meglátta ahogy Minjae odahajol Ryeowookhoz és megcsókolja. És Ryeowook nem védekezett, nem ellenkezett, hagyta, hogy a fiú megcsókolja. Sungmin próbált megszólalni, de nem jött ki hang a torkán, csak állt ott tátott szájjal, tágra nyílt szemekkel. Agya még mindig az imént látottakat próbálta feldolgozni. Ekkor Ryeowook is észrevette a fiút.
- Sungmin – indult meg a fiú felé.
De az hirtelen megfordult és kiszaladt a hotelból. Ryeowook utána futott.
- Sungmin! Sungmin várj! – kérlelte a fiút, de az meg se állt, egyre csak futott. Nem tudta fejéből kiverni a két egymással csókolózó fiú látványát. Nem is figyelte, hogy merre fut, csak rohant, rohant amíg bírta szusszal. Ryeowook pedig utána. Végül Sungmin nem bírta tovább meg kellett állnia. Körbenézett. Már az erdőben járt. Köröskörül mindenütt fák. Sötét volt és hideg, bár a hold teljes fényében ragyogott az égen, sugarai nehezen jutottak át a sűrű fákon. Neszeket hallott a közelből. Feszülten figyelt, majd egyszer csak felbukkant Ryeowook az egyik bokor mögül. Sungmin ugrott egyet ijedtében.
- Sungmin hála az égnek, már azt hittem sosem érlek utol – kapkodta a levegőt Ryeowook a kimerültségtől.
- Mit akarsz? Minek követtél? – kérdezte Sungmin száraz hangon.
- Én csak szeretném megmagyarázni a történteket.
- Azon nincs mit magyarázni!
- De Sungmin kérlek engedd meg, hadd mondjam el mi történt.
- Számomra elég egyértelmű volt minden.
- Sungmin köztem és Minjae között nincs semmi.
- Na persze csak úgy viccből csókolóztatok mi.
- Ő csókolt meg engem.
- Nem láttam, hogy te nagyon ellenkeztél volna.
- Mert teljesen ledöbbentem. Egész egyszerűen nem számítottam erre. Csak beszélgettünk, felidéztük a régi szép időket, hogy kivel mi történt azóta és egyszer csak megcsókolt.
Sungmin nem szólt semmit, nem tudta mit gondoljon.
- Kérlek Sungmin, hinned kell nekem – Ryeowook hangja megbicsaklott, már a könnyeit nyeldeste – én nem érzek semmit Minjae iránt, ő csak egy régi barát. Én téged szeretlek, mindig is téged szerettelek és mindig is téged foglak szeretni. Kérlek higgy nekem!
Sungmin megfordult. Akaratlanul is összeszorult a szíve a fiú láttán. Sápadt arcán patakokban folytak a könnyek, szemében mélységes fájdalom ült, olyan gyengének és végtelenül magányosnak tűnt abban a pillanatban. Sungmin nem bírta tovább, odalépett hozzá és szorosan magához ölelte.
- Jól van, nincs semmi baj – csitítgatta, de Ryeowook már nem tudta megállni csak úgy rázkódott a zokogástól. Két kezével belemarkolt Sungmin pólójába, mintha csak így akarná megakadályozni, nehogy a fiú elmenjen. De Sungmintól ez állt most a legtávolabb. Mindenáron szerette volna megnyugtatni Ryeowookot. Még sose látta ilyennek és őszintén szólva ez megijesztette.
- Wookie nincs semmi baj, hallod hiszek neked – két kezébe fogta az arcát és a szemébe nézett – csak kérlek hagyd abba a sírást.
- Rendben – szipogott Ryeowook.
Sungmin letörölte a könnyeit majd gyengéden megcsókolta.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek.
Átölelte a fiút, percekig álltak így. Sungmin érezte, ahogy karjában Ryeowook dideregni kezd. Elengedte a fiút és körbenézett.
- Haza kéne mennünk csak tudnám hol vagyunk?
- Hát ez egy jó kérdés – forgatta körbe tanácstalanul a fejét Ryeowook.
- Sajnálom az egész az én hibám.
- Ugyan dehogy. Az én hibám. Mindjárt le kellett volna állítanom Minjaet.
- Maradjunk abban, hogy mindketten hülyék voltunk – nevetett Sungmin – de a hülyébb akkor is én voltam, nem kellett volna így felkapnom a vizet.
- Így igaz – helyeselt Ryeowook lelkesen.
- Hé te, ne legyél szemtelen! - fenyegette meg játékosan a fiút.
- Mert különben mi lesz? – provokálta Ryeowook.
- Hát meg kell, hogy büntesselek! – húzta perverz mosolyra a száját Sungmin.
- Mmm jól hangzik.
Mindketten nevettek.
- Hát ez meg mi? – hagyta abba hirtelen a nevetést Ryeowook.
- Ne már, esik! Már csak ez hiányzott – sóhajtott fel Sungmin.
- És most mi lesz?
Sungmin körbenézett. Az eső egyre jobban rákezdett, sürgősen fedezéket kellett keresniük.
Aztán nem sokkal távolabb megpillantott néhány alacsonyabb pálmafát melynek levelei úgy tűnt kellő fedezéket nyújtanának az eső elől.
- Gyere – fogta meg Ryeowook kezét és a pálmafák alá vezette őt – itt kibírhatjuk reggelig és akkor remélhetőleg kitalálunk innét.
Sungmin szorosan átölelte Ryeowookat aki megint dideregni kezdett. Bárcsak tehetne valamit érte, hogy lehettem ennyire hülye szidta magát Sungmin. Az egész az ő hibája.
- Wookie, én...
- Nincs semmi baj – tette ujját a fiú szájára. Kisimított egy hajtincset az arcából, kezét lágyan végigfutatta az arcán majd magához húzta a fiút és megcsókolta. Először lágyan, majd egy egyre erőteljesebben. Elkezdte harapdálni a fülcimpáját, aztán áttért a fiú nyakára, majd a vállát kezdte el csókolgatni, levette róla a pólót és egyre lejjebb haladt. Végigcsókolta a mellkasát, a hasát egyre lejjebb haladva míg el nem érte az ágyékát. Egy-egy esőcsepp beesett a levelek között végigfolyva Sungmin testén, ami még izgatóbbá tette őt. Ryeowook kigombolta a nadrágját és kezével kényeztetni kezdte lent is a fiút. Sungmin apró nyögésekkel válaszolt minden egyes mozdulatára. Aztán szájával folytatta a kényeztetést, egyre gyorsítva a tempón míg a másik el nem élvezett. De Ryeowook nem adott sok időt a pihenésre, kissé megemelte a fiú csípőjét, lehúzta róla a nadrágot és egy ujjal tágítani kezdte, majd mikor már eléggé megszokta Sungmin, a második ujjával is beléhatolt, és úgy tágította tovább. Aztán a harmadik ujját is latba vetette a feladathoz. Közben csókokkal borította be a fiút, és szabad kezével simogatta, ahol érte. Mikor már elég tágnak érezte, kihúzta belőle ujjait, és behatolt férfiasságával. Csípője mozgásba lendült, először lassan, majd egyre gyorsabb ütemre váltva. Sungmin kapkodva vette a levegőt, egyre jobban zihált, nyögései egyre hangosabbá váltak. Fejét kissé hátravetette, Ryeowook közben a nyakát és vállát csókolgatta, keze végigfutott a fiú mellkasán. Egy kissé kijjebb húzódott a fiúból, hogy aztán még mélyebbre hatolhasson benne. Csípője egyre erőteljesebben és egyre gyorsabban mozgott, még egy utolsó lökés és Sungmin egy hangos nyögés kíséretében elélvezett. Mindketten lihegve feküdtek egymás mellett. Sungmin szorosan átkarolta és magához húzta, Ryeowook feje a mellkasán pihent. Nem kellett, hogy bármit is mondjanak, szavak nélkül is pontosan tudták mit érez a másik. Az esőcseppek ütemes kopogása szép lassan álomba ringatta őket.
Mikor Ryeowook másnap felébredt egy csillogó, sötétbarna szempárral találta szemben magát. Elmosolyodott, aztán feltűnt neki, hogy Sungminon nincs póló ellenben rajta kettő is, a sajátja, plusz még egy a mellkasára terítve.
- Hé – ült fel – megfázol, veszed azonnal fel! - nyújtotta Sungmin felé a pólót.
- Annyira dideregtél az éjjel, nem akartam, hogy valami bajod legyen – magyarázta miközben belebújt a pólójába.
- Így meg te fogsz megfázni – rázta a fejét rosszallóan Ryeowook.
- Gyere próbáljunk meg hazajutni.
Még emlékeztek milyen irányból jöttek és szerencsére egy jó fél órás séta után szerencsésen ki is jutottak az erdőből. Miután visszaértek a szállodába vettek egy jó forró fürdőt, majd Ryeowook javaslatára lementek meginni egy forró teát. Hiába volt kint vagy 30 fok, most valahogy mindketten megkívánták. A hallon áthaladva Ryeowook egyszer csak megtorpant és kissé előrebillent.
- Jól vagy? – fordult felé aggódó szemekkel Sungmin.
- Igen csak kissé megszédültem.
- Jobb lesz, ha lefekszel – simogatta meg a fiú arcát. Ijedten kapta el a kezét, majd megfogta az arca másik felét és a homlokát is – Wookie, de hisz te tűzforró vagy!
Most tűnt csak fel neki, hogy a fiú mintha nehezebben venné a levegőt és nagyon izzad, bár ez utóbbi a melegtől is lehetett.
- Jól-jól vagyok – lehelte a fiú, de abban a pillanatban úgy csuklott össze akár egy rongybaba. Sungmin szerencsére gyors reflexeinek köszönhetően elkapta a fiút mielőtt még a földre zuhant volna. Karjaiba vette, az egyik recepciós már jött is oda segíteni, sietve megkérte, hogy hívjon egy orvost, majd gyorsan felvitte Ryeowookot a szobájukba. Vizes borogatást tett a homlokára, hogy lejjebb menjen a láza addig is amíg meg nem jön az orvos. Nem sokkal később a fiú magához tért.
- Mi történt? – kérdezte bágyadtan.
- Összeestél, de ne aggódj nemsokára itt az orvos.
- Arra semmi szükség.
- Dehogynem, magas lázad van, meg kell, hogy vizsgáljanak.
- De én tényleg jól vagyok – bizonygatta Ryeowook, amit egy csúnya köhögésroham cáfolt meg azon nyomban.
- Na pontosan ezért kell az orvos! – mondta Sungmin ellenmondást nem tűrő hangon.
Ryeowook feljebb húzta magán a takarót és nem mert ellenkezni a fiúval. Bár igaz ami igaz tényleg bágyadtnak érezte magát. Az orvos nem sokkal később megérkezett és megállapította, hogy nincs komolyabb baj, Ryeowook jó alaposan megfázott ezért a magas láz és a köhögés, de pár nap és kutya baja se lesz. Felírt lázcsillapított, meg egy gyógyszert köhögésre és hogy minnél gyorsabban lemenjen a láza Ryeowook kapott egy szurit is. Ez utóbbit igencsak kihagyta volna. Sungmin megköszönte a doktornak a segítséget, kikísérte, majd leült az ágy szélére. Olyan bánatos és aggódó szemekkel nézett Ryeowookra, hogy az nevetésben tört ki.
- Sungmin ne vágj már ilyen képet, nem halálos beteg vagyok.
- Tudom, de akkor is, ez az egész az én hibám – vágott bűnbánó képet a fiú.
- Jaj, hagyd már abba ezt a minden az én hibám dumát. Nincs semmi baj, egy kicsit belázasodtam, de pár nap és újra a régi leszek.
- Én meg addig mindenben kiszolgállak.
- Nem kell, hogy bármiben is kiszolgálj...kivéve egy dolgot – húzódott perverz mosolyra Ryeowook szája.
- Igen? És mi lenne az?
- Hmmm ahhoz neked is be kell bújnod az ágyba.
- Azt mondod?
Azzal Sungmin már be is mászott Ryeowook mellé.
- És most? - nézett a fiúra.
- Gyógyíts! – adta ki a parancsot amaz.
- Hogyan? – adta az ártatlant Sungmin.
- Mondjuk így – azzal Ryeowook magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta.
- Asszem ez nekem is menni fog – mormolta mikor egy kis levegőhöz jutott, majd újra a fiú szájára tapasztotta a száját.
A következő napokban Sungmin leste Ryeowook minden kívánságát, a srác ezt olykor rendületlenül kihasználta, máskor meg lelkiismeretfurdalása volt miatta. Mindenesetre gyorsan javult és néhány nap múlva teljesen lement a láza. Hogy mindez a gyógyszereknek vagy Sungmin egyéni terápiájának – ami kötelezően naponta 3-szor, reggel, délben és este volt alkalmazandó - volt köszönhető azt nem lehetett biztosan megállapítani.
Néhány nappal később Minjae látogatta meg őket. Elnézést kért a bonyodalomért amit okozott, de Sungmin elmondta, hogy igazából az egész az ő hibája, ő kapta fel túlságosan a vizet és Minjae nem tudhatta, hogy ők ketten együtt vannak. Megkérték egyben a fiút, hogy ezt tartsa titokban, mert ha kiderülne az nagy gondot okozna nekik. Minjae megígérte, hogy egy szót se fog szólni senkinek. Végül barátságban vált el a három fiú.
A hátralévő néhány napot jókedvűen, hol a parton töltve, hol a szobában lustálkodva vagy éppen a városban bolyongva töltötték. Az erdős kirándulást úgy döntöttek inkább kihagyják.
Utolsó este kimentek mégegyszer utoljára a partra. Kellemes, lágy szellő fújdogált. Nem volt már az a füllesztő nappali meleg, de az éjszakákra jellemző hidegebb idő sem állt még be. A tengerpart ekkora már kiürült, ők pedig kézenfogva sétáltak a homokban. A víz tükrén megcsillanó hold fénye, a végelláthatatlan óceán, az út szélén hajladozó pálmák, mind gyönyörűséggel töltötte el őket, de örömükben némi szomorúság is vegyült, hogy el kell hagyniuk ezt a csodálatos helyet. Kissé balra előttük néhány homokbucka emelkedett ki a földből.
- Gyere üljünk le egy kicsit - húzta Sungmin Ryeowookot a buckák irányába.
Csak csendben ültek egymás mellett, hallgatták az óceán lágy morajlását. Sungmin igyekezett az elméjébe égetni ezt a képet, a máskor zafírkék, de most a sötétségtől kékesfeketének tűnő óceán emlékét és ezt a hozzákapcsolódó nyugodt érzést, ami átjárta minden egyes porcikáját. Ryeowook nem akarta megtörni, ezt az idilli pillanatot. Bár őt korántsem kötötte le ennyire az óceán, de látva Sungmin boldog arcát, most az egyszer nem érzett késztetést rá, hogy megszólaljon vagy bármit is tegyen. Ehelyett fejét Sungmin vállára hajtotta, behunyta szemét és hagyta, hogy az óceán morajlása akár egy zenei szólam végigjárja az egész testét. Percekig ültek ebben a csendes nyugalomban, egyikük sem akarta megtörni a pillanat varázsát. Ryeowook egyszer csak azt érezte, hogy egy száj tapad a homlokára, majd egyre lejjebb halad apró puszikkal elhalmozva az arcát, az orrát, a fülét, majd megint az arcát, mígnem forró csókban egyesült az ő szájával. A csók egyre szenvedélyesebbé és követelődzőbbé vált, Ryeowook felemelte fejét Sungmin válláról, amaz átkarolta mindkét karjával, kissé előredőlt és Ryeowook hagyta, hogy a földre döntse. Beborította őket a holdfényes éjszaka, a csillagok arany fénye ott játszott körülöttük a parton, de ők kizártak mindent maguk körül. Nem létezett senki más akkor és ott csak ők ketten. Azon az estén nem csak két test, hanem két lélek is egymásba fonódott...mindörökre.
- Miért van olyan érzésem, hogy valamit elfelejtettem – szólt oda a fürdőből épp kilépő Sungminnak.
- Mert mindent túl aggódsz édes – mondta miközben hátulról átölelte a fiút és a nyakába csókolt.
- Nem tehetek róla olyan izgatott vagyok – nézett csillogó szemekkel és széles mosollyal Sungminra.
Amaz elmosolyodott, nyomott egy puszit az arcára, majd tekintete a bőrönd tartalmára vándorolt.
- Fényképezőgép?
- Tudtam, hogy valamit elfelejtettem! – morgolódott Ryeowook.
- Nyugi már! Ha bármit elfelejtünk majd megvesszük ott, ennyi az egész – nevetett Sungmin.
Furcsa volt megfigyelni a két fiú közötti pillanatnyi éles ellentétet. Míg Ryeowook pörgött akár egy búgócsiga, jött-ment a szobában és egy perce se bírt leülni, addig Sungmin maga volt a megtestesült nyugalom. Persze érthető volt Ryeowook izgatottsága. Amikor pár napja Sungmin felhozta, hogy mi lenne ha elmennének valahova kettesben nyaralni, odáig volt az örömről, de aztán szép arcáról hamar lehervadt a mosoly. Amikor Sungmin érdeklődött, hogy mi a baj, szomorúan mondta, hogy a menedzser biztosan nem fogja elengedni őket. Ám Sungmin diadalittas arca mást engedett sejtetni. Nem szerette volna Ryewookot hiú reményekbe ringatni, tudta milyen érzékeny a fiú, ezért már mindent előzetesen lebeszélt és csak akkor szólt neki amikor már biztos volt, hogy elmehetnek. Persze ebben nagy szerepe volt Leeteuknek is. Sungmin tőle kért segítséget, hiszen a leader már jól ismerte a menedzsert, tudta mivel lehet megpuhítani. Persze szokás szerint először majd szívrohamot kapott, hogy mi lesz ha meglátják őket és, hogy fogják kimagyarázni az emberek előtt, hogy miért édeskettesben nyaralnak ahelyett, hogy ment volna az egész csapat. De leaderünk nem hiába a legjobb és nem hiába vezet nagyszerűen egy ilyen nagy csapatot, megnyugtatta a menedzsert, hogy nincs semmi oka az aggodalomra. Egy kis szigetre mennek, teljes hétköznapi srácokként, smink nélkül, nem fogják őket megismerni és itthon most úgyis nyugalom van. A koncertek már lementek, most már csak a lemezfelvételek vannak hátra, de a két fiú az ővéiken túl van, és úgyis mindig arra fokuszálnak aki éppen soros a felvételben. A menedzser épp beleegyezett volna amikor eszébe jutott a Sukira Kiss és mi lesz a rádióműsorral tette fel a nagy kérdést. De Leetuek hamar kivágta magát, a rádióadás hétfőn van, a fiúk majd kedd reggel indulnak és két hét múlva vasárnap jönnek vissza, így csak egy adás marad ki, arra pedig kitalálhatnak egy rendhagyó műsort ahol a két fiú helyett most más tagok lesznek, egy kis változatosság, az elfek csak örülni fognak. A menedzser végül nagy sóhajok közepette megadta magát, Sungmin meg később nem győzött hálálkodni Leeteuknek a segítségért. De leaderünk csak a fejét rázta.
- Csak egyet kérek, had legyek jelen amikor elmondod Ryeowooknak – nevetett.
Így hát amióta Ryeowook megtudta a jó hírt, azóta le se lehetett lőni a fiút. Sungmin remélte azért a nyaralás alatt egy kissé nyugodtabb lesz, egy kis pihenés is jól jönne a romantikázás mellett. A többi fiú már számolta vissza a perceket mikor végre elindulnak ezek ketten, mert kezdett idegesítő lenni az állandóan ide-oda száguldó, ezerrel vigyorgó Ryeowook. Ráadásul Eunhyuk kitalálta, hogy a múltkori balesetéből még nem épült fel teljesen 100%-san, amivel először sikerült a frászt hoznia Donghaera aztán kiderült, hogy csak ő is szeretne egyet nyaralni kettesben a fiúval. Leeteuk remélni merte, hogy ez most nem fog minden párnak eszébe jutnia az egyéni jelentkezőkről nem is beszélve. Csak az tartotta életben, hogy Heechul nemsokára végez a doramája forgatásával és végre hazajön.
Már nagyon várta azt a napot. Addig is meg ott volt neki a nagy családja.
Bekopogott a fiúk ajtaján.
- Szabad – szólt ki Sungmin.
- Készen vagytok? Nemsokára itt a taxi.
- Igen Leeteuk, köszi, máris megyünk, fél perc.
- De-de még egy csomó minden hiányzik – pánikolt Ryeowook.
- Nem Wookie nem hiányzik semmi – fogta a meg a fiút a vállánál fogva – és most szépen becsukjuk a bőröndöt és megnyugszunk.
Leeteuk nevetve csukta be az ajtót. Remélte a két hét alatt nem pótpapásdit kell majd játszania Sungminnak, különben egy morci Sungmint fognak visszakapni és egy morci Sungmin egyáltalán nem jó Sungmin.
Miután minden bőröndöt becsuktak, kipakolták őket a bejárati ajtó elé, majd elbúcsúztak a többi fiútól. Közben megérkezett a taxi, Siwon segített levinni a bőröndöket és a két fiú elindult a reptér felé. Hamar megérkeztek, becsekkoltak majd még volt egy jó bő órájuk a repülő indulásáig. Persze Ryeowook itt sem tudott nyugton megülni és ide-oda csúszkált a székeken.
Sungmin elmosolyodott.
- Nem vagy éhes? - fordult a fiú felé.
- Nem igazán.
- Én egy kicsit igen. Eljössz velem venni valami harapnivalót?
- Persze.
Azzal a két fiú elindult valami kaja után nézni. A végeredmény az lett, hogy az egyáltalán nem éhes Ryeowook előtt nagyobb halom étel tornyosult, mint a csupán kissé éhes Sungmin előtt. Miután jól bekajáltak, legalábbis ami Ryeowookot illeti biztosan, a két fiú visszatért a váróba. A hátralévő fél óra nyugalomban telt, Ryeowook fejét Sungmin vállára hajtva pihente ki az evés okozta fáradalmakat. Nem sokkal később két légiutaskísérő jött és megkezdődött a beszállás. Ryeowook még mindig mozdulatlanul feküdt Sungmin vállán.
- Wookie! – szólongatta, de a fiú nem reagált rá. Csak nem elszundikált - mosolygott magában.
- Wookie ébredj! - keltegette a fiút miközben kezével arcát simogatta.
- Mi az? - nyitotta ki szemét, tekintetét Sungminra emelve.
- Elkezdődött a beszállás.
Ryeowook fél másodperc alatt magához tért.
- Indulunk! – kiáltott fel miközben felugrott székéről.
Öröme kissé hangosabbra sikeredett a kelleténél magára vonva ezzel néhány utas figyelmét. Ryeowook elpirult, Sungmin meg azon gondolkodott vajon Ryeowook ismeri-e az inkognitó szó fogalmát. Nem lenne túl jó, ha már a reptéren felismernék őket.
A repülőút rendben zajlott. Ryeowook is megnyugodott, az utat végig az ablaküvegre tapadva töltötte. Sungmin néha áthajolt a válla fölött, hogy ő is megcsodálja a kilátást. Bár őt inkább az út vége hozta lázba. Ahogy a repülő ereszkedni kezdett és egyre többet veszített a magasságából úgy bukkant ki a felhők fehér kavalkádjából az óceán. Sungmin gyerekkorától szerette a végelláthatatlan vizet. Gyakran ment le a tengerhez, leült a partra és csak nézte a vizet. Valahogy nyugtató hatással volt rá. Annyira gyönyörű volt amikor a nap fénye megcsillant a víz tükrén. Hatalmas volt és rejtélyes, vonzó ugyanakkor veszélyes is. Nehezen tudta szavakba önteni, hogy mi is pontosan ez az érzés, még Ryeowooknak sem mesélt róla igazán. És most amikor meglátta a végtelen óceánt közepén azzal a kicsiny szigettel, ezek az érzések újra feléledtek benne. Ryeowookot ezzel szemben a felhők nyűgözték le.
- Olyanok mint a vattacukor. Ha nem tudnám, hogy leesnék akár sétálhatnék is rajtuk - mutatta nevetve Sungminnak.
A felhők felett feltáruló kék ég mindkettőjüket elkápráztatta. Furcsa volt. Már jó pár repülőúton túl voltak, de ez valahogy most mégis más volt. Nemcsak azért mert most csak ketten voltak. Talán azelőtt nem is igazán figyeltek ezekre a dolgokra, túlságosan fáradtak voltak hozzá, főleg egy-egy koncert után, amikor mindjárt indulniuk kellett haza, de az is lehet, hogy csak az izgatottság hozta mindezt ki belőlük. Nyaralásra az utóbbi időben nem nagyon volt lehetőségük. Ha külföldre is mentek koncertezni, maximum arra volt egy kis idejük, hogy várost nézzenek, pihenésről szó sem lehetett, otthon meg teljesen esélytelen volt, hogy bárhol is nyugodtan pihenhessenek anélkül, hogy rajongók leselkedő hada körbe ne venné őket. Így hát ez az utazás minden szempontból különleges volt.
Miután leszálltak a repülővel és minden bonyodalom nélkül kezükbe kaparintották a csomagjaikat, fogtak egy taxit, ami elvitte őket a szállodába. A sikeres bejelentkezés után, elfoglalhatták a szobájukat. Egy lakosztályt vettek ki. Na nem a nagyzolás végett, hanem a furcsa tekinteteket akarták elkerülni. A lakosztályhoz két szoba tartozott, arról pedig senkinek sem kell tudnia, hogy ők csak az egyiket fogják használni. Hiába voltak egy kis eldugott szigeten még itt is vigyázniuk kellett. Hisz bármikor felismerhették őket. Az újságírók rámenősek, a rajongók veszélyesek. Ők pedig nem kockáztathatták meg, hogy lebukjanak.
A lakosztály gyönyörű volt. Hatalmas exkluzívan berendezett nappali, két tágas szobával, mindkettőben hatalmas franciaággyal - amit Ryeowook azon nyomban ki is próbált – és egy közös fürdőszobával.
A kilátás az óceánra csodálatos volt, és épp elég messze voltak a nyüzsgő parttól, hogy annak zaja ne érjen el hozzájuk. Nagyjából kicsomagoltak aztán elindultak felfedezni a környéket. A nap hétágra sütött, legalább 35 fok volt még árnyékban is. De a sziget az meseszép volt. Csupán egy kis része volt kiépítve, de az igazi luxusparadicsommá, a nagyobb része csupa erdő volt. Kérésre egy helyi vezetővel lehetett kisebb kirándulásokat tenni az erdőkben, de egyedül nem volt ajánlatos elindulni. Mindenfelé pálmafák szegélyezték az utakat és a szállodához tartozott egy hatalmas külső medence is.
- Olyan gyönyörű ez a hely és olyan jó ilyen szabadon sétálni – sóhajtott fel Ryeowook.
- Az. Csodaszép! – lelkendezett Sungmin is.
A hosszú sétától jól megéheztek, úgyhogy amint visszaértek a hotelba, elmentek megvacsorázni és hamar nyugovóra is tértek, kimerítette őket az utazás.
Másnap reggel mikor Ryeowook felébredt Sungmin mosolygó arcával találta szembe magát.
- Jó reggelt – nyújtóztatta ki a végtagjait.
- Neked is édes – köszöntötte egy csókkal a fiút - Hogy aludtál?
- Mint a bunda. És te?
- Én is. És semmi kedvem nincs még felkelni – azzal visszafeküdt fejét Ryeowook mellkasára hajtva. Az cirógatni kezdte Sungmin haját, aki elégedett mormogással adta tudtára tetszését. Mikor végre kimásztak az ágyból már dél felé járt az idő, de ez itt és most egyáltalán nem számított. Lementek az étterembe, megebédeltek, kimentek a partra, fürödtek, lustálkodtak, sétáltak. A következő néhány nap ugyanígy telt el. Egyik nap épp jöttek be az medencétől amikor valaki Ryeowook nevét kiáltotta.
- Ryeowook! Ryeowook!
A fiú gyomra összerándult, felismerte volna őket valaki, de amikor megfordult szeme tágra nyílt a csodálkozástól.
- Minjae! Tényleg te vagy az? – üdvözölte lelkesen a másikat.
Sungmin csak állt csodálkozva egy szót sem értett az egészből. A két fiú megölelte egymást, majd Ryeowook Sungmin felé fordult.
- Hadd mutassam be egy régi barátomat. Ő itt Minjae. Együtt jártunk egy darabig általános iskolába, de aztán ők elköltöztök. Minjae ő pedig itt a csapattársam Sungmin.
- Örülök, hogy megismerhetlek Sungmin.
- Én is téged Minjae.
- És mi járatban erre?
- Nyaralunk.
- És itt vannak a többiek is vagy csak ti ketten vagytok? – csodálkozott Minjae.
- Csak mi ketten. Tudod az egész csapat kicsit feltűnő lenne – nevetett Ryeowook.
- Ja vagy úgy. Értem. Hát mondjuk igen, 12 ilyen jóképű fiú elég nagy feltűnést kelltene– nevetett a másik is.
- Ugyan már! – hárított el a bókot Ryeowook – És mi újság veled, hogy vagy?
- Kösz megvagyok.
- Minjae! – kiáltott egy fiú oda – gyere lemegyünk a partra.
- Máris megyek – kiáltott vissza – figyu most mennem kell, de mi lenne, ha este együtt vacsoráznánk így hármasban.
- Rendben – bólintott Ryeowook majd kérdően Sungminra nézett.
- Persze, nekem is megfelel.
- Okés, akkor este olyan 7 körül – búcsúzott Minjae és már futott is oda az előbb odakiáltó fiúhoz.
- Azt hiszem róla még nem meséltél – érdeklődött Sungmin.
- Még általánosban jártunk együtt alsó osztályban, nagyon jóban voltunk, de aztán ők elköltöztek és a kapcsolat megszakadt. Álmomban se gondoltam volna, hogy itt találkozunk. Szinte nem változott semmit, csak megnőtt – nevetett Ryeowook.
- Aham – bólogatott Sungmin.
- Ne aggódj meglátod kedvelni fogod, nagyon jó fej srác.
A fiúk egy kicsit lepihentek, majd hét előtt nem sokkal lezuhanyoztak aztán leballagtak az étterembe.
Minjae már ott ült az egyik asztalnál.
- Régóta vársz? - érdeklődött Ryeowook.
- Nem még csak pár perce jöttem.
A fiúk leültek, nem sokra rá már jött is a pincér, hogy felvegye a rendelésüket. Az este jó hangulatban telt. Rengeteget beszéltek, a két fiúnak volt is miről, de Minjae Sungmin iránt is lelkesen érdeklődött így ő sem maradt ki a beszélgetésből. Vacsora után a fiúk még mindig nem fogytak ki a témákból, ezért Ryeowook megkérdezte nem ülnének-e be még a kávézóba egy kicsit. Sungmin elnézést kért, hogy ő már elfáradt és inkább lefeküdne, de Ryeowook maradjon csak nyugodtan. Így a két fiú kettesben folytatta a beszélgetést a kávézóban. Sungmin felment és végigdőlt az ágyon, fáradt volt, de nem volt még álmos ezért bekapcsolta a tv-t. Egy ideig kapcsolgatta az adókat végül talált egy izgalmas akciófilmet azt kezdte el nézni. Elszundíthatott a film közben, mert mire feleszmélt, már egy másik film ment. Az órára nézett, már éjfél is elmúlt. Kezdett kicsit aggódni, jó a fiúknak sok megbeszélnivalójuk van, de akkor is. Elkezdte megint kapcsolgatni a tv-t, de egyik adó se tudta lekötni a figyelmét. Végül elhatározta, lemegy és megnézi hol marad ilyen sokáig Ryeowook.
Lement benézett a kávézóba, de nem találta őket ott, elindult ki a medencéhez, hátha a fiúk kimentek friss levegőt szívni amikor a hallban megpillantotta őket. Épp oda akart kiáltani Ryeowooknak, de torkán akadt a szó amikor meglátta ahogy Minjae odahajol Ryeowookhoz és megcsókolja. És Ryeowook nem védekezett, nem ellenkezett, hagyta, hogy a fiú megcsókolja. Sungmin próbált megszólalni, de nem jött ki hang a torkán, csak állt ott tátott szájjal, tágra nyílt szemekkel. Agya még mindig az imént látottakat próbálta feldolgozni. Ekkor Ryeowook is észrevette a fiút.
- Sungmin – indult meg a fiú felé.
De az hirtelen megfordult és kiszaladt a hotelból. Ryeowook utána futott.
- Sungmin! Sungmin várj! – kérlelte a fiút, de az meg se állt, egyre csak futott. Nem tudta fejéből kiverni a két egymással csókolózó fiú látványát. Nem is figyelte, hogy merre fut, csak rohant, rohant amíg bírta szusszal. Ryeowook pedig utána. Végül Sungmin nem bírta tovább meg kellett állnia. Körbenézett. Már az erdőben járt. Köröskörül mindenütt fák. Sötét volt és hideg, bár a hold teljes fényében ragyogott az égen, sugarai nehezen jutottak át a sűrű fákon. Neszeket hallott a közelből. Feszülten figyelt, majd egyszer csak felbukkant Ryeowook az egyik bokor mögül. Sungmin ugrott egyet ijedtében.
- Sungmin hála az égnek, már azt hittem sosem érlek utol – kapkodta a levegőt Ryeowook a kimerültségtől.
- Mit akarsz? Minek követtél? – kérdezte Sungmin száraz hangon.
- Én csak szeretném megmagyarázni a történteket.
- Azon nincs mit magyarázni!
- De Sungmin kérlek engedd meg, hadd mondjam el mi történt.
- Számomra elég egyértelmű volt minden.
- Sungmin köztem és Minjae között nincs semmi.
- Na persze csak úgy viccből csókolóztatok mi.
- Ő csókolt meg engem.
- Nem láttam, hogy te nagyon ellenkeztél volna.
- Mert teljesen ledöbbentem. Egész egyszerűen nem számítottam erre. Csak beszélgettünk, felidéztük a régi szép időket, hogy kivel mi történt azóta és egyszer csak megcsókolt.
Sungmin nem szólt semmit, nem tudta mit gondoljon.
- Kérlek Sungmin, hinned kell nekem – Ryeowook hangja megbicsaklott, már a könnyeit nyeldeste – én nem érzek semmit Minjae iránt, ő csak egy régi barát. Én téged szeretlek, mindig is téged szerettelek és mindig is téged foglak szeretni. Kérlek higgy nekem!
Sungmin megfordult. Akaratlanul is összeszorult a szíve a fiú láttán. Sápadt arcán patakokban folytak a könnyek, szemében mélységes fájdalom ült, olyan gyengének és végtelenül magányosnak tűnt abban a pillanatban. Sungmin nem bírta tovább, odalépett hozzá és szorosan magához ölelte.
- Jól van, nincs semmi baj – csitítgatta, de Ryeowook már nem tudta megállni csak úgy rázkódott a zokogástól. Két kezével belemarkolt Sungmin pólójába, mintha csak így akarná megakadályozni, nehogy a fiú elmenjen. De Sungmintól ez állt most a legtávolabb. Mindenáron szerette volna megnyugtatni Ryeowookot. Még sose látta ilyennek és őszintén szólva ez megijesztette.
- Wookie nincs semmi baj, hallod hiszek neked – két kezébe fogta az arcát és a szemébe nézett – csak kérlek hagyd abba a sírást.
- Rendben – szipogott Ryeowook.
Sungmin letörölte a könnyeit majd gyengéden megcsókolta.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek.
Átölelte a fiút, percekig álltak így. Sungmin érezte, ahogy karjában Ryeowook dideregni kezd. Elengedte a fiút és körbenézett.
- Haza kéne mennünk csak tudnám hol vagyunk?
- Hát ez egy jó kérdés – forgatta körbe tanácstalanul a fejét Ryeowook.
- Sajnálom az egész az én hibám.
- Ugyan dehogy. Az én hibám. Mindjárt le kellett volna állítanom Minjaet.
- Maradjunk abban, hogy mindketten hülyék voltunk – nevetett Sungmin – de a hülyébb akkor is én voltam, nem kellett volna így felkapnom a vizet.
- Így igaz – helyeselt Ryeowook lelkesen.
- Hé te, ne legyél szemtelen! - fenyegette meg játékosan a fiút.
- Mert különben mi lesz? – provokálta Ryeowook.
- Hát meg kell, hogy büntesselek! – húzta perverz mosolyra a száját Sungmin.
- Mmm jól hangzik.
Mindketten nevettek.
- Hát ez meg mi? – hagyta abba hirtelen a nevetést Ryeowook.
- Ne már, esik! Már csak ez hiányzott – sóhajtott fel Sungmin.
- És most mi lesz?
Sungmin körbenézett. Az eső egyre jobban rákezdett, sürgősen fedezéket kellett keresniük.
Aztán nem sokkal távolabb megpillantott néhány alacsonyabb pálmafát melynek levelei úgy tűnt kellő fedezéket nyújtanának az eső elől.
- Gyere – fogta meg Ryeowook kezét és a pálmafák alá vezette őt – itt kibírhatjuk reggelig és akkor remélhetőleg kitalálunk innét.
Sungmin szorosan átölelte Ryeowookat aki megint dideregni kezdett. Bárcsak tehetne valamit érte, hogy lehettem ennyire hülye szidta magát Sungmin. Az egész az ő hibája.
- Wookie, én...
- Nincs semmi baj – tette ujját a fiú szájára. Kisimított egy hajtincset az arcából, kezét lágyan végigfutatta az arcán majd magához húzta a fiút és megcsókolta. Először lágyan, majd egy egyre erőteljesebben. Elkezdte harapdálni a fülcimpáját, aztán áttért a fiú nyakára, majd a vállát kezdte el csókolgatni, levette róla a pólót és egyre lejjebb haladt. Végigcsókolta a mellkasát, a hasát egyre lejjebb haladva míg el nem érte az ágyékát. Egy-egy esőcsepp beesett a levelek között végigfolyva Sungmin testén, ami még izgatóbbá tette őt. Ryeowook kigombolta a nadrágját és kezével kényeztetni kezdte lent is a fiút. Sungmin apró nyögésekkel válaszolt minden egyes mozdulatára. Aztán szájával folytatta a kényeztetést, egyre gyorsítva a tempón míg a másik el nem élvezett. De Ryeowook nem adott sok időt a pihenésre, kissé megemelte a fiú csípőjét, lehúzta róla a nadrágot és egy ujjal tágítani kezdte, majd mikor már eléggé megszokta Sungmin, a második ujjával is beléhatolt, és úgy tágította tovább. Aztán a harmadik ujját is latba vetette a feladathoz. Közben csókokkal borította be a fiút, és szabad kezével simogatta, ahol érte. Mikor már elég tágnak érezte, kihúzta belőle ujjait, és behatolt férfiasságával. Csípője mozgásba lendült, először lassan, majd egyre gyorsabb ütemre váltva. Sungmin kapkodva vette a levegőt, egyre jobban zihált, nyögései egyre hangosabbá váltak. Fejét kissé hátravetette, Ryeowook közben a nyakát és vállát csókolgatta, keze végigfutott a fiú mellkasán. Egy kissé kijjebb húzódott a fiúból, hogy aztán még mélyebbre hatolhasson benne. Csípője egyre erőteljesebben és egyre gyorsabban mozgott, még egy utolsó lökés és Sungmin egy hangos nyögés kíséretében elélvezett. Mindketten lihegve feküdtek egymás mellett. Sungmin szorosan átkarolta és magához húzta, Ryeowook feje a mellkasán pihent. Nem kellett, hogy bármit is mondjanak, szavak nélkül is pontosan tudták mit érez a másik. Az esőcseppek ütemes kopogása szép lassan álomba ringatta őket.
Mikor Ryeowook másnap felébredt egy csillogó, sötétbarna szempárral találta szemben magát. Elmosolyodott, aztán feltűnt neki, hogy Sungminon nincs póló ellenben rajta kettő is, a sajátja, plusz még egy a mellkasára terítve.
- Hé – ült fel – megfázol, veszed azonnal fel! - nyújtotta Sungmin felé a pólót.
- Annyira dideregtél az éjjel, nem akartam, hogy valami bajod legyen – magyarázta miközben belebújt a pólójába.
- Így meg te fogsz megfázni – rázta a fejét rosszallóan Ryeowook.
- Gyere próbáljunk meg hazajutni.
Még emlékeztek milyen irányból jöttek és szerencsére egy jó fél órás séta után szerencsésen ki is jutottak az erdőből. Miután visszaértek a szállodába vettek egy jó forró fürdőt, majd Ryeowook javaslatára lementek meginni egy forró teát. Hiába volt kint vagy 30 fok, most valahogy mindketten megkívánták. A hallon áthaladva Ryeowook egyszer csak megtorpant és kissé előrebillent.
- Jól vagy? – fordult felé aggódó szemekkel Sungmin.
- Igen csak kissé megszédültem.
- Jobb lesz, ha lefekszel – simogatta meg a fiú arcát. Ijedten kapta el a kezét, majd megfogta az arca másik felét és a homlokát is – Wookie, de hisz te tűzforró vagy!
Most tűnt csak fel neki, hogy a fiú mintha nehezebben venné a levegőt és nagyon izzad, bár ez utóbbi a melegtől is lehetett.
- Jól-jól vagyok – lehelte a fiú, de abban a pillanatban úgy csuklott össze akár egy rongybaba. Sungmin szerencsére gyors reflexeinek köszönhetően elkapta a fiút mielőtt még a földre zuhant volna. Karjaiba vette, az egyik recepciós már jött is oda segíteni, sietve megkérte, hogy hívjon egy orvost, majd gyorsan felvitte Ryeowookot a szobájukba. Vizes borogatást tett a homlokára, hogy lejjebb menjen a láza addig is amíg meg nem jön az orvos. Nem sokkal később a fiú magához tért.
- Mi történt? – kérdezte bágyadtan.
- Összeestél, de ne aggódj nemsokára itt az orvos.
- Arra semmi szükség.
- Dehogynem, magas lázad van, meg kell, hogy vizsgáljanak.
- De én tényleg jól vagyok – bizonygatta Ryeowook, amit egy csúnya köhögésroham cáfolt meg azon nyomban.
- Na pontosan ezért kell az orvos! – mondta Sungmin ellenmondást nem tűrő hangon.
Ryeowook feljebb húzta magán a takarót és nem mert ellenkezni a fiúval. Bár igaz ami igaz tényleg bágyadtnak érezte magát. Az orvos nem sokkal később megérkezett és megállapította, hogy nincs komolyabb baj, Ryeowook jó alaposan megfázott ezért a magas láz és a köhögés, de pár nap és kutya baja se lesz. Felírt lázcsillapított, meg egy gyógyszert köhögésre és hogy minnél gyorsabban lemenjen a láza Ryeowook kapott egy szurit is. Ez utóbbit igencsak kihagyta volna. Sungmin megköszönte a doktornak a segítséget, kikísérte, majd leült az ágy szélére. Olyan bánatos és aggódó szemekkel nézett Ryeowookra, hogy az nevetésben tört ki.
- Sungmin ne vágj már ilyen képet, nem halálos beteg vagyok.
- Tudom, de akkor is, ez az egész az én hibám – vágott bűnbánó képet a fiú.
- Jaj, hagyd már abba ezt a minden az én hibám dumát. Nincs semmi baj, egy kicsit belázasodtam, de pár nap és újra a régi leszek.
- Én meg addig mindenben kiszolgállak.
- Nem kell, hogy bármiben is kiszolgálj...kivéve egy dolgot – húzódott perverz mosolyra Ryeowook szája.
- Igen? És mi lenne az?
- Hmmm ahhoz neked is be kell bújnod az ágyba.
- Azt mondod?
Azzal Sungmin már be is mászott Ryeowook mellé.
- És most? - nézett a fiúra.
- Gyógyíts! – adta ki a parancsot amaz.
- Hogyan? – adta az ártatlant Sungmin.
- Mondjuk így – azzal Ryeowook magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta.
- Asszem ez nekem is menni fog – mormolta mikor egy kis levegőhöz jutott, majd újra a fiú szájára tapasztotta a száját.
A következő napokban Sungmin leste Ryeowook minden kívánságát, a srác ezt olykor rendületlenül kihasználta, máskor meg lelkiismeretfurdalása volt miatta. Mindenesetre gyorsan javult és néhány nap múlva teljesen lement a láza. Hogy mindez a gyógyszereknek vagy Sungmin egyéni terápiájának – ami kötelezően naponta 3-szor, reggel, délben és este volt alkalmazandó - volt köszönhető azt nem lehetett biztosan megállapítani.
Néhány nappal később Minjae látogatta meg őket. Elnézést kért a bonyodalomért amit okozott, de Sungmin elmondta, hogy igazából az egész az ő hibája, ő kapta fel túlságosan a vizet és Minjae nem tudhatta, hogy ők ketten együtt vannak. Megkérték egyben a fiút, hogy ezt tartsa titokban, mert ha kiderülne az nagy gondot okozna nekik. Minjae megígérte, hogy egy szót se fog szólni senkinek. Végül barátságban vált el a három fiú.
A hátralévő néhány napot jókedvűen, hol a parton töltve, hol a szobában lustálkodva vagy éppen a városban bolyongva töltötték. Az erdős kirándulást úgy döntöttek inkább kihagyják.
Utolsó este kimentek mégegyszer utoljára a partra. Kellemes, lágy szellő fújdogált. Nem volt már az a füllesztő nappali meleg, de az éjszakákra jellemző hidegebb idő sem állt még be. A tengerpart ekkora már kiürült, ők pedig kézenfogva sétáltak a homokban. A víz tükrén megcsillanó hold fénye, a végelláthatatlan óceán, az út szélén hajladozó pálmák, mind gyönyörűséggel töltötte el őket, de örömükben némi szomorúság is vegyült, hogy el kell hagyniuk ezt a csodálatos helyet. Kissé balra előttük néhány homokbucka emelkedett ki a földből.
- Gyere üljünk le egy kicsit - húzta Sungmin Ryeowookot a buckák irányába.
Csak csendben ültek egymás mellett, hallgatták az óceán lágy morajlását. Sungmin igyekezett az elméjébe égetni ezt a képet, a máskor zafírkék, de most a sötétségtől kékesfeketének tűnő óceán emlékét és ezt a hozzákapcsolódó nyugodt érzést, ami átjárta minden egyes porcikáját. Ryeowook nem akarta megtörni, ezt az idilli pillanatot. Bár őt korántsem kötötte le ennyire az óceán, de látva Sungmin boldog arcát, most az egyszer nem érzett késztetést rá, hogy megszólaljon vagy bármit is tegyen. Ehelyett fejét Sungmin vállára hajtotta, behunyta szemét és hagyta, hogy az óceán morajlása akár egy zenei szólam végigjárja az egész testét. Percekig ültek ebben a csendes nyugalomban, egyikük sem akarta megtörni a pillanat varázsát. Ryeowook egyszer csak azt érezte, hogy egy száj tapad a homlokára, majd egyre lejjebb halad apró puszikkal elhalmozva az arcát, az orrát, a fülét, majd megint az arcát, mígnem forró csókban egyesült az ő szájával. A csók egyre szenvedélyesebbé és követelődzőbbé vált, Ryeowook felemelte fejét Sungmin válláról, amaz átkarolta mindkét karjával, kissé előredőlt és Ryeowook hagyta, hogy a földre döntse. Beborította őket a holdfényes éjszaka, a csillagok arany fénye ott játszott körülöttük a parton, de ők kizártak mindent maguk körül. Nem létezett senki más akkor és ott csak ők ketten. Azon az estén nem csak két test, hanem két lélek is egymásba fonódott...mindörökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése