To the limit

- Egy pillanat és jövök – szólt oda Kamenashi a többieknek.
- Hová mész? – fordult oda hozzá Koki.
- Csak beugrok a bankba, egy perc és itt vagyok, valamit el kell intéznem.
- Rendben, akkor itt megvárunk.
Kamenashi elindult a bank irányába a többiek pedig élénk beszélgetésbe kezdtek. Már jó pár perce vártak, de Kamenashi még mindig nem volt sehol.
- Mi tart már ennyi ideig? – türelmetlenkedett Ueda. Unatkozott és már menni akart. Végre kaptak egy szabad napot, nem várakozással akarta elfecsérelni az időt.
- Nyugi Uepi, mindjárt itt lesz – csitította Nakamaru.
- Tudod a bürokrácia – mondta  Koki komoly arccal és olyan képet vágott mint egy irodai aktakukac. A szemüveg ami rajta volt tökéletessé tette alakítását. Taguchiból és Nakamaruból kitört a röhögés. Ueda szája szegletében is megjelent egy halvány mosoly. Koki néha olyan hülye tudott lenni. De legalább nem lehetett unatkozni mellette.
Egyszerre csak rendőrautók szirénáira lettek figyelmesek. A bank előtt vagy 3-4 rendőrautó parkolt le és fegyveres rendőrők ugortak ki belőle. Körbevették a bankot.
- Hát itt meg mi folyik? – Junno hangja nyugtalan volt. Nagyon nem tetszett neki amit látott. Hirtelen mindannyiukat rossz érzés fogta el. Csak úgy nem áll meg egy bank előtt egy rakat rendőrautó. Az épület előtt tömeg kezdett el gyülekezni. A fiúk közelebb mentek.
- Kérem – szólította meg Nakamaru az egyik rendőrt – mi folyik itt?
- Menjenek hátrébb – válaszolta amaz.
- Kérem uram – próbálkozott Nakamaru még egyszer – a barátunk bent van a bankban.
- Bankrablás – szólt a rendőr és már ment is tovább, hogy a kordonon kívülre terelje a többi bámészkodót.
A fiúkat sokként érte a hír. Az nem lehet és ezek szerint Kamenashi most ott van bent a bankrablók fogságában. Mindannyian csak remélni merték, hogy nem lesz semmi baja. A tehetetlenség érzése teljesen megbénította őket, agyuk még nem dolgozta fel az információt, egyszerűen nem tudták elhinni, hogy a legjobb barátjuk szó szerint életveszélyben van. Elsőnek Ueda tért magához vagyis inkább az ösztönei.
-  Kazu bent van! – kiáltott fel és megindult az épület felé, de Koki a karjánál fogva visszahúzta.
- Nem mehetsz csak úgy be oda!
- De nem érted? Kazu bent van! – nézett rá haragos szemekkel. Próbálta kihúzni a karját Koki szorításából, de a fiú erre csak még erősebben fogta.
- Engedj már el! – kiabálta.
- Fogd már be! – üvöltött rá Koki hangja akár az acél keményen és élesen csengett. Ueda lehajtotta a fejét, Koki érezve, hogy már nincs veszély, engedett Ueda karjának szorításán.
Maru lágyan Koki karjára tette a kezét, a fiú hálásan nézett barátjára.
- Sajnálom Ueda – kért bocsánatot.
A fiú csak megrázta a fejét jelezve, hogy nem történt semmi.
- Mindannyian nagyon idegesek vagyunk és aggódunk Kazuért, de bíznunk kell abban, hogy épségben kiszabadul – de Junno hangja egyáltalán nem csengett olyan magabiztosan mint szerette volna. A mindig vidám fiú homloka ráncba szaladt az aggodalomtól, arcán feszültség tükrözödőtt akárcsak a többi fiúén. Nem tehetek mást mint hogy várnak, és ez volt pontosan a legszörnyűbb ebben az egészben, a szűnni nem akaró várakozás. Ueda úgy érezte menten belepusztul. A kezdetek kezdetén nem volt túlságosan jóban Kazuval. Igazság szerint magával se, kereste a helyét, a saját kis világában élt. De aztán közelebb kerültek egymáshoz. Jó barátok lettek és Ueda sokat változott, egyre magabiztosabb lett, kezdte megtalálni önmagát és ebben Kamenashi rengeteget segített neki. Az utóbbi időben rengeteg időt töltöttek együtt és Ueda élvezte a közösen eltöltött idő minden percét. Az érzés, hogy akár el is veszítheti Kamenashit olyan fájdalommal töltötte el, melyet ez idáig még soha nem érzett. Mintha a szívét tépték volna ki. Érezte ahogy egy könnycsepp folyik végig az arcán. Öklével egy gyors mozdulattal letörölte. Új volt számára ez az érzés. Olyan természetes volt, hogy Kamenashi mindig mellette van, hogy eszébe sem jutott, hogy elveszítheti.
A többiek le-föl járkáltak, idegesen tekingettek a bank bejárata felé, de eddig még nem történt semmi. Nakamaru megpróbált érdeklődni a rendőröknél, de rendre elküldték, hiába mondta, hogy egy barátjuk is bent van.
Egyszer csak lövés hangja ütötte meg a fülüket. Mindenki a bejárat felé nézett. Rendőrök rohamozták meg az épületet. És még valaki futásnak eredt. Ueda abban a pillanatban nekiiramodott ahogy meghallotta a golyó éles hangját, amely vészjoslóan hasította át a levegőt. Koki amint észrevette utánairamodott.
- Koki állj meg! – kiáltott utána Nakamaru. A fiú megtorpant, lábával a földbe rúgott, kezét ökölbe szorítva állt tehetetlenül, tudta barátjának igaza van, nincs értelme, ha ő is berohan. Nakamaru és Taguchi szótlanul meredt a bank bejáratára arra várva mikor bukkan fel Ueda és Kamenashi. Nem tehettek mást minthogy reménykedtek, reménykedtek abban, hogy mindketten épségben kikerülnek.
Ueda eközben elérte a bejáratot, berontott az ajtón, szemével Kamenashit kereste. Az épületben teljes káosz uralkodott, mindenki lőtt mindenkire. Ueda mitsem törödött a veszéllyel, csupán egyetlen gondolat járt a fejében, Kazut minnél előbb meg kell találnia. Mert az nem lehet, hogy elveszíti őt, abba belepusztulna. Mert ő nem csak egy barát, ő annál jóval több. Szereti a fiút. Egy pillanatra megtorpant ahogy tudatosult benne, hogy valójában szerelmes a fiúba. Talán már régóta azt volt, csak még magának sem merte beismerni, hogy már rég jóval többet érez iránta barátságnál. Végre megpillantotta Kamenashit amint egy kisebb szekrény mögött kuporog. A bankban tartózkodó ügyfelek és alkalmazottak legtöbbje ugyanígy tett, próbáltak valami fedezék mögött meghúzódni. Ueda átszelte a termet és pár perc múlva Kamenashi mellett termett.
- Hát te hogy kerülsz ide? – csodálkozott, majd szeme összeszűkült, arca mérges kifejezést öltött – Meghibbantál? Minek jöttél be és ha valami bajod esik?
- Nem tudtam kint tovább várni, tudnom kellett, hogy jól vagy, amikor meghallottam azt a lövést... – Ueda hangja elcsuklott.
- Jól van most már mindegy – fogta meg a kezét Kamenashi, hogy lehúzza maga mellé – maradj veszteg itt, amíg vége nem lesz az egésznek.
Ám abban a pillanatban egy fegyveres támadó jelent meg Uedaval szemben és egyenesen rászegezte fegyverét.
- Ne mozdulj! – rivallt rá. Látszott rajta mennyire ideges. Ueda mozdulatlanná merevedett. A fickó ide-oda tekingetett, látszott rajta fogalma sincs mit csináljon. Szemével valami menekülőútat keresett, de ebben a káoszban képtelenség volt bármit is kivenni. Ueda egy lépést tett felé.
- Kérem – kezdte, de a férfi rögtön félbeszakította – azt mondtam ne mozdulj és fogd be a szád.
Ueda rögtön elnémult. Kamanashi óvatosan megfogta a kezét és gyengéden megszorította. Szeme tele volt aggodalommal, félt, hogy valami baja esik a fiúnak. Ekkor hatalmas robaj ütötte meg a fülüket, majd egy lövés dördült, a fickó idegei felmondták a szolgálatot és a pisztolya elsült. Minden olyan hirtelen történt. A következő percben Kazu előtte állt és egy nagy nyomás Uedának lökte, őt pedig a falnak. Feje a betonnak ütődött, lecsúszott a földre karjaiban Kazuval. A következő pillanatban Ueda szemeit rémült töltötte el amikor meglátta a véres foltot Kazu mellkasa fölött a fehér ingen.  És a vérfolt egyre nagyobb lett. A fiún állati düh lett úrrá. Az egyetlen amire gondolni tudott, hogy az a fickó lelőtte Kazut. A földre helyezte a fiút, majd megindult a fickó felé, az remegő kezekkel újra rá szegezte a fegyvert, de Ueda néhány lépéssel előtte termett és kirúgta kezéből a fegyvert, majd akkorát húzott be a fickónak, hogy az a földre esve jónéhány métert repült. Ueda utána vetette magát a mellkasára ült, majd ütni kezdte az arcát. Akár egy gép úgy járt a keze, a férfi arca már vérben úszott akárcsak Ueda keze, amikor egy megérintette a karját.
- Kérlek hagyd abba! – Kazu hangja gyenge és erőtlen volt, mégis határozott. Ueda leeresztette az ökleit. Kazu jobb kezét a sebére szorította, szerencsére csak vállát érte a golyó, de még így is rengeteg vért vesztett, érezte, ahogy forogni kezd a világ, lába megbicsaklott, de Ueda még idejében kapta el, mielőtt a földre zuhant volna. Lágyan a karjába vonta, szeméből ömlöttek a könnyek.
- Miért csináltad ezt? Akár meg is hallhattál volna? – zokogta.
- Mert nem bírnám elviselni ha bármi bajod történne.
Ueda szemei tágra nyíltak a csodálkozástól. Kazu felemelte a kezét, letörölte Ueda arcáról a könnyeket, majd pólójánál fogva magához húzta és lágyan megcsókolta.
- Szeretlek, már nagyon régóta szeretlek Ueda Tatsuya – mondta miután szája elvált a fiúétól.
- De miért nem mondtad ezt nekem soha? – csodálkozott Ueda.
- Mert féltem, hogy tönkreteszi a barátságunkat. Végre jóban lettünk és nem akartam kockáztatni, mert azt ha gyülőlsz azt nem tudtam volna elviselni.
- Sosem tudnálak gyűlölni – nézett gyengéden a fiúra – azt hiszem én is már régebb óta szeretlek, de csak most, hogy akár el is veszíthettelek volna tudatosult bennem mit is érzek irántad.
- Legalább valami jó is kisült ebből az egészből – mosolygott Kamenashi.
- Hülye – rázta meg a fejét Ueda.
Időközben a rendőröknek sikerült rendet teremteni, a bankrablókat letartoztatták. Mentősök lepték el a helyiséget, hogy ellássák a sebesülteket.
A három fiú kint megkönnyebbülten felsóhajtott amikor az ajtóban megjelent Ueda, aztán aggódva futottak oda mikor észrevették, hogy mellette egy hordágyon egy fiút hoznak akinek Ueda fogja a kezét.
- Kazuya hogy vagy? Mi történt? – kérdezte Koki.
- Nyugodjatok meg fiúk minden rendben van, csak a vállamat érte egy lövés.
- Az én hibám – motyogta mellette Ueda – engem védett.
- Senki hibája – nézett rá szúrós tekintettel Kazuya miközben lágyan megszorította a kezét.
- Elnézést kérek, de be kell vigyük a barátjukat a kórházba – szólt a mentős és odatolták az egyik mentőhöz.
- Kérem magukkal mehetnék? – nézett rájuk Ueda könyörgő szemekkel.
- Rendben – egyezett bele a mentős.
- Mi meg utánatok sietünk – mondta Nakamaru.
- Nyugi srácok most már nincs semmi baj.
- Hogy tudsz te még ilyenkor is ilyen nyugodt maradni – csodálkozott Taguchi.
- Adottság – nevetett Kamenashi.
Végre beemelték a mentőbe, Ueda beszállt mellé, a többiek meg taxit fogtak, hogy minnél előbb beérjenek a kórházba.
Ueda megfogta Kamenashi kezét a mentőben.
- Ígérd meg, hogy mindig mellettem leszel – szemében még mindig aggodalom tükrözödőtt.
- Megígérem – mosolygott rá Kamenashi – soha nem hagylak el Ueda Tatsuya.

A démon

Kyuhyun elment sétálni a közeli parkba. Őszintén szólva unatkozott. Nem történt az égvilágon semmi.
- Hogy lehet ilyen unalmas ez a nap - sóhajtotta.
Egy apró kavicsot kezdett el rugdosni a lábával. De azt is hamar megunta. Aztán egyszercsak egy barna hajú fiúra lett figyelmes. Ott szerencsétlenkedett egy frizbivel. Eldobta, de az elrepült kb. fél métert oldalra és leesett. Kyuhyun egy darabig nézte.
- De béna – nevetett fel hangosan. Szórakoztatta a dolog, legalább van valami vicces ebben a mai napban. Kicsit közelebb ment és akkor ismerte fel a fiút.
- De hisz ez Hyukie! - csodálkozott.
Odakiabált.
- Hé Hyukie!
A fiú felkapta a fejét, mikor megismerte Kyuhyunt odaintett neki.
- Hát te meg mit csinálsz itt? - kérdezte nevetve miközben odasétált hozzá.
- Próbálok frizbizni, de ez a szar nem megy - dühöngött Eunhyuk.
Kyuhyun újra felnevetett.
- Mert rosszul csinálod. Megtanítsalak?
- Te tudsz frizbizni?
- Naná! - düllesztette ki büszkén mellkasát Kyuhyun.
Kivette Eunhyuk kezéből a frizbit, eldobta és az tökéletes ívet leírva esett le a földre.
- Ez igen - füttyentette el magát Eunhyuk.
- Látod így kell ezt csinálni! - szegte magasba a fejét - tessék próbáld meg - nyomta kezébe a frizbit.
A fiú eldobta, de nem sok sikerrel. Kyuhyun a fejét rázta.
- Na gyere - sóhajtott fel és Eunhyuk mögé állt.
- Tartsd így - fogta meg Eunhyuk kezét - és így hajítsd el - imitálta a dobómozdulatot miközben folyamatosan a fiú kezét fogta.
- Értem.
- Akkor most próbáld meg egyedül.
Eunhyuk eldobta a frizbit és az most csodák csodájára jó pár méter távolságra, gyönyörű ívet leírva szállt le a földre.
- Sikerült! - kiáltott fel.
Eunhyuk azzal a hévvel megfordult. Egyenesen Kyuhyun gyönyörű barna szemeivel találta szembe magát. Arcát csupán néhány centiméter választotta el a fiúétól. Az még hozzá se ért mégis úgy érezte mintha apró áramütések futnának végig egész testén. Érezte ahogy egyre szaporábban veszi a levegőt. Látta a vágyat a másik szemében is. Szinte könyörgött a tekintetével a fiúnak, hogy csókolja meg. Kyuhyun keze végül elindult, hogy végigsimítson Eunhyuk arcán. Érintésétől megremegett a fiú, lábai alig bírták megtartani, attól félt bármelyik pillanatban összecsukolhatnak alatta. Kyuhyun másik kezét a fiú hátára csúsztatta.
- Eunhyuk - mormolta rekedt hangon.
Száját a fiú szájára tapasztotta. Eunhyuk érezte, amint elhagyja minden ereje, és a világ forogni kezd vele. Az érzés ami abban a pillanatban átjárta testének minden egyes porcikáját, igen talán ezt nevezik boldogságnak.
De aztán a pillanat varázsa elszállt. Kyuhyun elengedte és elindult a frizbiért. Felvette és odadobta Hyukienak.
- Gyakorolj még! - intett oda a fiúnak miközben megfordult és ráérős léptekkel elballagott.
A döbbent Hyukie percekig állt mozdulatlanul előtte a fűben heverő frizbivel. Ez most mi volt? Kyuhyun csak játszott vele? Nem tudta mire vélni a dolgot.
Másnap a fiúk délelőttje szabad volt, délután viszont egy interjúra voltak hivatalosak. Eunhyuk a szobájában készülődött mikor egyszercsak nyílt az ajtó és Kyuhyun sétált be rajta. Nemrég jöhetett ki a zuhany alól, mert haja még vizes tincsekben tapadt az arcához, melyről néha egy-egy vízcsepp a mellkasára csöppent végigfolyva a hasán egész le az ágyékáig, ahol eltűnt a dereka köré csavart törülköző alatt.
- Szia Hyukie – köszönt oda egy fellengzős mosoly kíséretében a fiúnak.
- Kyuhyun – nyögte Eunhyuk. Érezte ahogy minden erő kiszáll a testéből, a fiú látványa teljesen megszédítette.
Kyuhyun odalépett hozzá, olyan közel hajolt, hogy szája csak milliméterekre volt Eunhyuk szájától. Keze közben végigsimított a fiú egész testén egészen le a férfiasságáig. Eunhyuk még a ruhán át is beleremegett az érintésébe. Kyuhyun belefúrta barna szemeit Eunhyukéba szinte megbabonázta a fiút. Alul masszírozni kezdte a fiút a nadrágján át. Eunhyuk arca görcsbe rándult, apró nyögés hagyta el a torkát. Kyuhyun szája még mindig csak milliméterekre volt az övétől, de a fiú nem csókolta meg. Eunhyukot ez teljesen megőrjítette. Emlékében még mindig élénken élt az előző csók és úgy vágyott rá, hogy szinte belepusztult. Torka teljesen kiszáradt, izmai megfeszültek, minden egyes idegjsejtje apró táncot járt a testében. Mindezt csak fokozta Kyuhyun szemtelenül pimasz képe. A fiú pontosan tudatában volt mi megy végbe benne, hogy mit is tesz vele, de úgy tűnt nagyon is élvezi. Mintha gyönyörrel töltené el a másik szenvedése. Eunhyuk egyre szaporábban szedte a levegőt, nyögései egyre gyakoribbá és hangosabbá váltak, már nem sok hiányzott, hogy elmenjen. De abban a pillanatban, amikor Kyuhyun megérezte, hogy mindjárt itt a beteljesülés elengedte a fiú férfiasságát, a nyakához hajolt, végignyalt rajta egészen a fiú füléig, majd halkan belesúgta:
- Gondoltam bemelegítelek egy kicsit a ma délutánra, aztán ügyes légy.
Azzal megfordult és kihívó mosollyal az arcán kiment a szobából, immár másodszorra magára hagyva a most még inkább ledöbbent Eunhyukot. A fiú földre roskadt. Most már végképp nem értett semmit. Gondolatai ide-oda cikáztak a fejében, nem tudta hova tenni az imént történteket. Tépelődéséből kopogás hangja zökkentette ki.
- Igen, tessék.
-  Szia Huykie. Hogy állsz? – lépett be a szobába Donghae.
- Mind...mindjárt kész vagyok – dadogta.
Donghae megijedt a fiú látványától. Eunhyuk üveges tekintettel, zavartan nézett rá mint aki azt se tudja hol van. Odaszaladt hozzá.
- Minden rendben? – kérdezte aggódva.
- Igen, jól vagyok – nézett rá Eunyhuk miközben mosolyt próbált erőltetni az arcára.
- Rendben van Hyukie, ha azt mondod -  szólt zavartan a fiú.
Pár percig némán ültek egymást mellett. Eunhyuk csak zavartan meredt maga elé, Donghae pedig habár érezte, hogy valami nem stimmel az előbbi burkolt elutasítás után nem mert újra rákérdezni a dologra. Végül felállt és elindult az ajtó felé.
- Akkor én mentem befejezem a készülődést.
Eunhyuk bólintott. Már a folyosón állt Donghae, de mielőtt becsukta volna az ajtót még visszafordult.
- Hyukie – a fiú a neve hallatán felkapta a fejét – ha bármi van ugye tudod, rám mindig számíthatsz.
- Tudom és köszönöm – mosolyodott el Eunhyuk és ez most nem kényszeredett, hanem igazi szívből jövő mosoly volt. Tudta, hogy Donghaera minden körülmények között számíthat és ez jó érzéssel töltötte el. Kicsi koruktól fogva barátok voltak. És bizonytalan életében a fiú volt az egyetlen biztos pont. Donghae becsukta az ajtót magára hagyva Eunhyukot. A fiú felállt és megrázta magát. Nem, nem fogja hagyni, hogy Kyuhyun a bolondját járassa vele. Elhessegetett minden vele kapcsolatos gondolatot és a délutánra koncentrált. A lehető legjobb formáját fogja hozni.
Amikor később a fiúk gyülekeztek a folyosón, hogy elinduljanak az interjúra, tekintete összetalálkozott Kyuhyunéval, érezte ahogy gyomra megremeg, de erővel uralkodott saját magán. Az interjú alatt igyekezett minnél távolabb állni a fiútól és kerülte annak tekintetét. A fotózáskor Donghae mellé állt és bátorítóan rámosolygott. Eunhyuk nagyon hálás volt neki, a fiú anélkül, hogy bármit is mondott volna neki érezte, hogy Eunhyuk bajban van és a maga módján próbált neki segíteni. És Eunhyuknak pontosan az ilyen kis apró bátorításokra volt most szüksége.
Az elkövetkező napok hasonló módon teltek. Kyuhyun mindig talált alkalmat rá, hogy beszóljon a fiúnak, elbátortalanítsa őt vagy összezavarja. Nem ment el mellette úgy, hogy valami módon ne érjen hozzá. Egyszer még a fürdőben is rányitott, elhúzta a zuhanyfülkét, végigmérte Eunhyukot tetőtől-talpig és azzal a kihívó mosollyal az arcán amit Eunhyuk már annyira megutált csak annyit mondott: hmm szép-szép, azzal otthagyta a fiút. Eunhyuk még sosem érezte magát ilyen megalázottnak, akár egy darab húst a piacon úgy mérte végig Kyuhyun. Szemei megteltek könnyekkel és a zuhanyrózsából sugárzó vízzel összekeveredve folytak végig a testén. Nem tudta meddig fogja még bírni ezt a játékot. Mert abban most már biztos volt, hogy Kyuhyun csak szórakozik vele. Kénye-kedve szerint játszik vele akár egy játékszerrel. És Eunhyuk bárhogy is próbált ellenállni egyszerűen nem ment neki, ha a fiú a közelébe került elvesztette minden ellenállását.
Talán örökké tartott volna ez az őrület, ha azon a bizonyos napon Donghae meg nem látja őket.
Épp forgatási szünet volt, az új videóklipjüket vették fel. Mindenki kifújta magát az alatt a pár perc pihenő alatt amit kaptak. Donghae elindult a büfé felé, amikor hangokra lett figyelmes. Az egyik teremből szűrődtek ki, amelynek ajtaja résnyire nyitva volt. Ismerősnek tűnt a hang, de hirtelen nem tudta beazonosítani kié lehet, odament az ajóthoz, hogy megnézze, de a döbbenettől tátva maradt a szája. Erre egyáltalán nem számított. Eunhyuk a falnak szorítva állt, előtte Kyuhyun, aki kezeivel a fiú csuklóit szorosan a falnak nyomva tartotta, miközben térdét felemelve azt Eunhyuk két lába közé tolta.
- Hyukie, drága Hyukie – hallotta Donghae ahogy Kyuhyun a fiút szólongatta, de az a hang korántsem volt kedves, sokkal inkább fölényes és gúnyos. Puszit nyomott a fiú arcára, aztán az állára, az orrára, végig puszilta a szája körül, de véletlenül se csókolta szájon. Eunhyuk szeméből ekkora már hangtalanul folytak a könnyei.
- Kérlek Kyuhyun hagyd abba – könyörgött a fiúnak elfúló hangon, de az rá sem hederített.
Donghae végre magához tért első döbbenetéből, feltépte az ajtót és elindult a két fiú felé.
Eunhyuk szeme tágra nyílt a meglepetéstől mikor meglátta barátját.
- Te bunkó állat azonnal enged el! – üvöltötte miközben vállánál fogva maga felé fordította Kyuhyunt majd akkorát húzott be neki, hogy a fiú a földön landolt.
- Mégis mit képzelsz mit művelsz? – üvöltötte miközben a fiú mellére térdelt és tovább ütötte ahol érte. Donghaenél teljesen elment a kép. Még jó, hogy az arra járó Sungmin meghallotta a hangzavart és benézett a terembe. Sokként érte amit látott. Donghae a földön fekvő Kyuhyunt püfölte míg Eunhyuk a falnak dőlve felhúzott térdekkel zokogott. Sungmin közben magához tért döbbenetéből, odafutott Donghaehoz és megpróbálta lerángatni a már félig eszméletlen Kyuhyunról. Nem volt könnyű, de végül sikerült neki miközben ő is begyűjtött egy gyomorszájba vágást.
Miután úgy tűnt Donghae kissé megnyugodott, letérdelt a még mindig földön fekvő Kyuhyunhoz. A srác arca tiszta kék-lila volt az ütésektől, szája felrepedt.
- Normális vagy? – nézett haragosan Donghaera.
- Megérdemelte – vetette oda amaz.
Sungmin a fejét rázta a hitetlenkedéstől.
- Mégis min vesztetek így össze? – kérdezte a fiútól.
Az Eunhyukra nézett majd Sungmin felé fordulva csak annyit bökött oda: Magánügy.
- Na persze majd a menedzser is így fogja gondolni mi, így nem tud forgatni. Sőt talán nem ártana, ha egy orvos is megnézné – nézett aggódva a még mindig földön fekvő fiúra. Kyuhyun annyira már jól érezte magát, hogy végül fel tudott ülni. Sungmin miután szavát vette Donghaenak, hogy az nem fog ismét a fiúnak esni, ha ő elment, elfutott Leeteukért. A leader szeme is tágra nyílt a csodálkozástól amint meglátta Kyuhyunt. Donghae neki se volt hajlandó semmit sem mondani. Amikor pedig Eunhyuktól érdeklődött a történtek iránt, kirázta a a hideg a fiú üveges tekintetétől amellyel ránézett. Kyuhyunt letámogatta Sungmin és Leeteuk az orvosi szobába, közben Donghae kivitte Eunhyukot a friss levegőre és kifaggatta a fiút részletesen a történtekről. Miután végül némi rábeszélés és könyörgés után a fiú mindent elmondott, Donghae csak úgy forrt a dühtől. Legszívesebben megfojtotta volna Kyuhyunt. Dühöngve járt az udvaron fel és alá.
- Kérlek ne bántsd! – hallotta Eunhyuk gyenge hangját.
- Hogy mi? – csodálkozott – Ezek után azt akarod mondani, hogy ne bántsam. A minimum, hogy jól szétverem a képét.
- Az már megtörtént.
- Ez még semmi nem volt. Ennél jóval többet érdemel.
- Kérlek Hae, ha egy kicsit is fontos vagyok neked nem bántod őt. Kérlek! – könyörgött a fiúnak.
- Egyszerűen nem értelek Hyukie, hogy tudod még ezek után is védeni – Donghae nem tudta épp ésszel felfogni, hogy azok után hogy így kínozta Kyuhyun, hogy tudja még most is pártfogásába venni a fiút.
- Mert szeretem – szakadt ki Eunhyukból.
Donghae szemei tágra nyíltak a döbbenettől, mondani akart valamit, észhez téríteni a fiút, hogy egy ilyen ember meg se érdemli, hogy szeressék, de Eunhyuk arcát látva inkább magában tartotta a valódi érzéseit. Látta, hogy mennyire szenved a másik és dühe most saját tehetetlenségéből fakadt. Nem tudott, hogy segíteni a fiúnak. Azaz talán mégis, egy valamit megtehet még. Ha Kyuhyun ezután se fogja megérteni akkor nem tudja hogyan tovább.
Időközben a menedzser is tudomást szerezett a történtekről, ugyanis a rendező őrjöngve hívta, hogy így képtelenség forgatni, nincs az a smink ami eltünteti Kyuhyun arcáról azokat a lila foltokat, a felrepedett szájáról már nem is beszélve. Hát nem sok hiányzott, hogy Donghae repüljön a csapatból. Leeteuk már jópárszor ”megküzdőtt” a menedzserrel, de ez volt idáig a legnehezebb menete. Végül sikerült meggyőznie, hogy nem lesz baj, a legtöbb jelenet ebben a klipben úgyis egyéni, felveszik mindenkiét és utoljára hagyják Kyuhyunét meg a közös jeleneteket, két-három nap múlva már sminkkel simán eltakarhatók lesznek Kyuhyun lila foltjai. Ráadásul mit mondanának az elfeknek miért rúgták ki Donghaet, a fiú nagyon népszerű, egy botrány pedig nem hiányozna a bandának. A menedzser nagyot sóhajtott és viccesen megjegyezte, hogy Leeteuknek politikusnak kellett volna mennie, annyira jól forgatja a szavakat, majd azt mondta, hogy a fiúra bízza a dolgot, tegyen belátása szerint.
Másnap miután leforgatta a jeleneteit Donghae titokban gyorsan hazasietett. Kyuhyun aznap otthon pihent, hogy gyorsabban gyógyuljon, meg úgyis felesleges lett volna elmennie, hisz aznap ő úgysem tudott volna forgatni. Donghae kopogtatott Kyuhyun ajtaján.
- Tessék.
- Bejöhetek? – dugta be a fejét az ajtón Donghae.
- Mit akarsz még? – kérdezte gúnyosan Kyuhyun – behúznál mégegyet? Nem volt elég?
- Te is tudod, hogy megérdemelted – nézett rá összevont szemöldökkel Donghae – de nem ezért jöttem, beszélni szeretnék veled.
- Miről?
- Inkább kiről. Eunhyukról. Mond miért játszadozol vele?
- Nem játszadozom vele.
- Igen? Akkor ezt te minek neveznéd? Szegény fiú teljesen kikészült.
Donghae érezte, hogy kezd felmenni benne a pumpa.
- Én csak...
- Igen? Te csak? – kérdezte követelődzően a fiútól.
- Én csak nem tudok megbízni senkiben – vágta oda a fiúnak a szavakat – félek, hogy becsapnak és átvernek, hogy megszeretek valakit megbízok benne aztán pedig elhagy. Tessék most már tudod.  Na boldog vagy ? – kérdezte gúnyos arckifejezéssel.
- Nem, nem vagyok az. Szóval azért mert félsz, hogy megbántanak, te bántasz meg másokat. Ráadásul olyasvalakit bántasz meg, ha jól értem akit szeretsz. Szerinted ez így normális? Kyuhyun kockázat nélkül nincs szerelem. Nem félhetsz mindig attól, hogy valaki majd megbánt. A fájdalom is az élet velejárója, és segít megbecsülni a boldogságot, amit kapsz. De még akkor sincs jogod másoknak fájdalmat okozni. És Eunhyuk még ennek ellenére is szeret. Azok után ahogy bántál vele még téged védelmezett, megígértette velem, hogy többet nem bántalak, mert ő szeret téged.
Kyuhyun képtelen volt megszólalni. Szeméből egy apró könnycsepp indult el és folyt végig az arcán.
Arcán kétségbeesést tükröződött. Donghae egész megsajnálta. Rossz úton jár a srác, nagyon rossz uton.
- Kyuhyun kérlek gondolkodj el azon amit mondtam és ha te is szereted Eunhyukot beszélj vele.
De ha nem, akkor hagyd békén, mert esküszöm az égre, ha megint játszadozol vele akkor ez ahhoz képest amit akkor kapsz tőlem semmi nem volt. Eunhyuk a legjobb barátom és nem fogom hagyni, hogy mégegyszer megbántsd!
Azzal Donghae sarkon fordult és otthagyta a teljesen összezavarodott Kyuhyunt. A fiúnak egy egész délutánja volt, hogy elgondolkodjon Donghae szavain és mire Eunhyuk hazaért, már pontosan tudta mit is fog tenni.
Átment és bekopogott a fiú ajtaján.
- Szabad – hallotta bentről Eunhyuk hangját.
Benyitott az ajtón.
- Beszélhetnénk?
- Persze.
Kyuhyun becsukta az ajtót maga mögött és odament Eunhyukhoz. Ideges volt, nagyon ideges, végül nagy levegőt vett és nekikezdett.
- Először is szeretnék bocsánatot kérni, azért amit tettem. Tudom, hogy nincs rá mentség, és megbocsáthatatlan de rettenetesen bánom, hogy olyan gonoszul bántam veled, holott te egyáltalán nem érdemelted meg. Az az igazság, hogy féltem szerelmesnek lenni, mert féltem, hogy megbántanak, hogy átvernek. De tévedtem. Ma nálam járt Donghae és sok mindent mondott amin elgondolkodtam. Én tudom, hogy nem érdemlem meg és lehet, hogy már teljes szívedből gyűlölsz, amit meg is érdemelnék, de ha még egy picit szeretsz nem próbálnánk meg? – kérdezte félénken Kyuhyun.
Eunhyuk először azt hitte rosszul hall. Kyuhyun tényleg járni akar vele? És a fiú, teljesen megváltozott. A korábbi fölényes, gúnyos arckifejezésnek nyoma se volt, inkább tűnt törékenynek és elveszettnek.
Odalépett hozzá és elmosolyodott.
- Az amit tettél nem változtat az érzelmeimen, még mindig szeretlek, próbáljuk meg - mosolygott a fiúra.
Kyuhyun arcára félénk mosoly ült ki.
- Köszönöm Eunyhyuk. Ígérem soha többet nem foglak bántani.
- Tudom.
Eunhyuk most először látott szerelmet Kyuhyun szemében, a fiú odahajolt hozzá és megcsókolta, olyan gyengéden mint akkor először ott a parkban. Mikor ajkaiak elengedték egymást Eunhyuk odabújt Kyuhyunhoz és a fiú magához szorította, mint aki soha többé nem akarja elengedni. Mindketten biztonságban érezték magukat a másik karjaiban.
Másnap a fiúk a buszból szálltak ki ami a forgatás helyszínére vitte őket.
- Milyen szép ma az idő – nézett fel a tiszta kék égre Siwon.
- Kár hogy bent forgatunk – sajnálkozott - Yesung.
- Írjuk át a forgatókönyvet – javasolta Shindong.
- Eszedbe ne jusson – nézett rá szúrós szemekkel Leeteuk.
Mindenki nevetésben tört ki Leeteuk komoly arca láttán. De a fiú nem találta viccesnek a dolgot, ez a forgatás már így is eseménydúsabb volt a kelleténél.
- Hát ez meg mi? – mutatott Ryeowook tágra nyílt szemekkel Kyuhyun és Eunhyuk egybefonódó ujjaira.
Mindkét fiú olyan piros lett mint a paradicsom.
- Áh már értem, szóval ezért volt a verekedés, Donghae féltékeny volt -  szólalt meg Sungmin.
Minden szem Donghaera szegeződött.
- Nem erről... - kezdte volna Kyuhyun elmondani az igazat, de Donghae félbeszakította – Igen volt egy kis nézeteltérésünk, de már megoldottuk.
- Akkor jó – mosolygott Ryeowook - kár lenne, ha feszültség lenne közöttünk.
- Emiatt nem kell tartanod – mosolygott Donghae, majd Kyuhyunra kacsintott. A fiú visszamosolygott rá. Eunhyuk Donghae felé fordulva, halk köszönömöt formált a szájával, de fiú megrázta a fejét, mintha azt mondaná ugyan semmiség. Kyuhyun végre megbízott valakiben, ez első lépésnek nem is rossz – mosolygott magában Donghae – határozottan nem rossz.

SJ - Sungmin és Ryeowook nyaralni megy

- Oké, pólók megvannak, nadrágok megvannak, zoknik, alsónadrágok megvannak, egy-egy hosszabb pulcsi a hűvös estékre megvan, tusfürdő, fogkefe, fogkrém...- sorolta végig Ryeowook, hogy mi mindent kell magukkal vinniük.
- Miért van olyan érzésem, hogy valamit elfelejtettem – szólt oda a fürdőből épp kilépő Sungminnak.
- Mert mindent túl aggódsz édes – mondta miközben hátulról átölelte a fiút és a nyakába csókolt.
- Nem tehetek róla olyan izgatott vagyok –  nézett csillogó szemekkel és széles mosollyal Sungminra.
Amaz elmosolyodott, nyomott egy puszit az arcára, majd tekintete a bőrönd tartalmára vándorolt.
- Fényképezőgép?
- Tudtam, hogy valamit elfelejtettem! – morgolódott Ryeowook.
- Nyugi már! Ha bármit elfelejtünk majd megvesszük ott, ennyi az egész – nevetett Sungmin.
Furcsa volt megfigyelni a két fiú közötti pillanatnyi éles ellentétet. Míg Ryeowook pörgött akár egy búgócsiga, jött-ment a szobában és egy perce se bírt leülni, addig Sungmin maga volt a megtestesült nyugalom. Persze érthető volt Ryeowook izgatottsága. Amikor pár napja Sungmin felhozta, hogy mi lenne ha elmennének valahova kettesben nyaralni, odáig volt az örömről, de aztán szép arcáról hamar lehervadt a mosoly. Amikor Sungmin érdeklődött, hogy mi a baj, szomorúan mondta, hogy a menedzser biztosan nem fogja elengedni őket. Ám Sungmin diadalittas arca mást engedett sejtetni. Nem szerette volna Ryewookot hiú reményekbe ringatni, tudta milyen érzékeny a fiú, ezért már mindent előzetesen lebeszélt és csak akkor szólt neki amikor már biztos volt, hogy elmehetnek. Persze ebben nagy szerepe volt Leeteuknek is. Sungmin tőle kért segítséget, hiszen a leader már jól ismerte a menedzsert, tudta mivel lehet megpuhítani. Persze szokás szerint először majd szívrohamot kapott, hogy mi lesz ha meglátják őket és, hogy fogják kimagyarázni az emberek előtt, hogy miért édeskettesben nyaralnak ahelyett, hogy ment volna az egész csapat. De leaderünk nem hiába a legjobb és nem hiába vezet nagyszerűen egy ilyen nagy csapatot, megnyugtatta a menedzsert, hogy nincs semmi oka az aggodalomra. Egy kis szigetre mennek, teljes hétköznapi srácokként, smink nélkül, nem fogják őket megismerni és itthon most úgyis nyugalom van.  A koncertek már lementek, most már csak a lemezfelvételek vannak hátra, de a két fiú az ővéiken túl van, és úgyis mindig arra fokuszálnak aki éppen soros a felvételben. A menedzser épp beleegyezett volna amikor eszébe jutott a Sukira Kiss és mi lesz a rádióműsorral tette fel a nagy kérdést.  De Leetuek hamar kivágta magát, a rádióadás hétfőn van, a fiúk majd kedd reggel indulnak és két hét múlva vasárnap jönnek vissza, így csak egy adás marad ki, arra pedig kitalálhatnak egy rendhagyó műsort ahol a két fiú helyett most más tagok lesznek, egy kis változatosság, az elfek csak örülni fognak. A menedzser végül nagy sóhajok közepette megadta magát, Sungmin meg később nem győzött hálálkodni Leeteuknek a segítségért. De leaderünk csak a fejét rázta.
- Csak egyet kérek, had legyek jelen amikor elmondod Ryeowooknak – nevetett.
Így hát amióta Ryeowook megtudta a jó hírt, azóta le se lehetett lőni a fiút. Sungmin remélte azért a nyaralás alatt egy kissé nyugodtabb lesz, egy kis pihenés is jól jönne a romantikázás mellett. A többi fiú már számolta vissza a perceket mikor végre elindulnak ezek ketten, mert kezdett idegesítő lenni az állandóan ide-oda száguldó, ezerrel vigyorgó Ryeowook. Ráadásul Eunhyuk kitalálta, hogy a múltkori balesetéből még nem épült fel teljesen 100%-san, amivel először sikerült a frászt hoznia Donghaera aztán kiderült, hogy csak ő is szeretne egyet nyaralni kettesben a fiúval. Leeteuk remélni merte, hogy ez most nem fog minden párnak eszébe jutnia az egyéni jelentkezőkről nem is beszélve. Csak az tartotta életben, hogy Heechul nemsokára végez a doramája forgatásával és végre hazajön.
Már nagyon várta azt a napot. Addig is meg ott volt neki a nagy családja.
Bekopogott a fiúk ajtaján.
- Szabad – szólt ki Sungmin.
- Készen vagytok? Nemsokára itt a taxi.
- Igen Leeteuk, köszi, máris megyünk, fél perc.
- De-de még egy csomó minden hiányzik – pánikolt Ryeowook.
- Nem Wookie nem hiányzik semmi – fogta a meg a fiút a vállánál fogva – és most szépen becsukjuk a bőröndöt és megnyugszunk.
Leeteuk nevetve csukta be az ajtót. Remélte a két hét alatt nem pótpapásdit kell majd játszania Sungminnak, különben egy morci Sungmint fognak visszakapni és egy morci Sungmin egyáltalán nem jó Sungmin.
Miután minden bőröndöt becsuktak, kipakolták őket a bejárati ajtó elé, majd elbúcsúztak a többi fiútól. Közben megérkezett a taxi, Siwon segített levinni a bőröndöket és  a két fiú elindult a reptér felé. Hamar megérkeztek, becsekkoltak majd még volt egy jó bő órájuk a repülő indulásáig.  Persze Ryeowook itt sem tudott nyugton megülni és ide-oda csúszkált a székeken.
 Sungmin elmosolyodott.
- Nem vagy éhes? - fordult a fiú felé.
- Nem igazán.
- Én egy kicsit igen. Eljössz velem venni valami harapnivalót?
- Persze.
Azzal a két fiú elindult valami kaja után nézni. A végeredmény az lett, hogy az egyáltalán nem éhes Ryeowook előtt nagyobb halom étel tornyosult, mint a csupán kissé éhes Sungmin előtt. Miután jól bekajáltak, legalábbis ami Ryeowookot illeti biztosan, a két fiú visszatért a váróba. A hátralévő fél óra nyugalomban telt, Ryeowook fejét Sungmin vállára hajtva pihente ki az evés okozta fáradalmakat. Nem sokkal később két légiutaskísérő jött és megkezdődött a beszállás. Ryeowook még mindig mozdulatlanul feküdt Sungmin vállán.
- Wookie! – szólongatta, de a fiú nem reagált rá. Csak nem elszundikált - mosolygott magában.
- Wookie ébredj! - keltegette a fiút miközben kezével arcát simogatta.
- Mi az? - nyitotta ki szemét, tekintetét Sungminra emelve.
- Elkezdődött a beszállás.
Ryeowook fél másodperc alatt magához tért.
- Indulunk! – kiáltott fel miközben felugrott székéről.
Öröme kissé hangosabbra sikeredett a kelleténél magára vonva ezzel néhány utas figyelmét. Ryeowook elpirult, Sungmin meg azon gondolkodott vajon Ryeowook ismeri-e az inkognitó szó fogalmát. Nem lenne túl jó, ha már a reptéren felismernék őket.
A repülőút rendben zajlott. Ryeowook is megnyugodott, az utat végig az ablaküvegre tapadva töltötte. Sungmin néha áthajolt a válla fölött, hogy ő is megcsodálja a kilátást. Bár őt inkább az út vége hozta lázba. Ahogy a repülő ereszkedni kezdett és egyre többet veszített a magasságából úgy bukkant ki a felhők fehér kavalkádjából az óceán. Sungmin gyerekkorától szerette a végelláthatatlan vizet. Gyakran ment le a tengerhez, leült a partra és csak nézte a vizet. Valahogy nyugtató hatással volt rá. Annyira gyönyörű volt amikor a nap fénye megcsillant a víz tükrén. Hatalmas volt és rejtélyes, vonzó ugyanakkor veszélyes is. Nehezen tudta szavakba önteni, hogy mi is pontosan ez az érzés, még Ryeowooknak sem mesélt róla igazán. És most amikor meglátta a végtelen óceánt közepén azzal a kicsiny szigettel, ezek az érzések újra feléledtek benne. Ryeowookot ezzel szemben a felhők nyűgözték le.
- Olyanok mint a vattacukor. Ha nem tudnám, hogy leesnék akár sétálhatnék is rajtuk - mutatta nevetve Sungminnak.
A felhők felett feltáruló kék ég mindkettőjüket elkápráztatta. Furcsa volt. Már jó pár repülőúton túl voltak, de ez valahogy most mégis más volt. Nemcsak azért mert most csak ketten voltak. Talán azelőtt nem is igazán figyeltek ezekre a dolgokra, túlságosan fáradtak voltak hozzá, főleg egy-egy koncert után, amikor mindjárt indulniuk kellett haza, de az is lehet, hogy csak az izgatottság hozta mindezt ki belőlük. Nyaralásra az utóbbi időben nem nagyon volt lehetőségük. Ha külföldre is mentek koncertezni, maximum arra volt egy kis idejük, hogy várost nézzenek, pihenésről szó sem lehetett, otthon meg teljesen esélytelen volt, hogy bárhol is nyugodtan pihenhessenek anélkül, hogy rajongók leselkedő hada körbe ne venné őket. Így hát ez az utazás minden szempontból különleges volt.
Miután leszálltak a repülővel és minden bonyodalom nélkül kezükbe kaparintották a csomagjaikat, fogtak egy taxit, ami elvitte őket a szállodába. A sikeres bejelentkezés után, elfoglalhatták a szobájukat. Egy lakosztályt vettek ki. Na nem a nagyzolás végett, hanem a furcsa tekinteteket akarták elkerülni. A lakosztályhoz két szoba tartozott, arról pedig senkinek sem kell tudnia, hogy ők csak az egyiket fogják használni. Hiába voltak egy kis eldugott szigeten még itt is vigyázniuk kellett. Hisz bármikor felismerhették őket. Az újságírók rámenősek, a rajongók veszélyesek. Ők pedig nem kockáztathatták meg, hogy lebukjanak.
A lakosztály gyönyörű volt. Hatalmas exkluzívan berendezett nappali, két tágas szobával, mindkettőben hatalmas franciaággyal - amit Ryeowook azon nyomban ki is próbált – és egy közös fürdőszobával.
A kilátás az óceánra csodálatos volt, és épp elég messze voltak a nyüzsgő parttól, hogy annak zaja ne érjen el hozzájuk. Nagyjából kicsomagoltak aztán elindultak felfedezni a környéket. A nap hétágra sütött, legalább 35 fok volt még árnyékban is. De a sziget az meseszép volt. Csupán egy kis része volt kiépítve, de az igazi luxusparadicsommá, a nagyobb része csupa erdő volt. Kérésre egy helyi vezetővel lehetett kisebb kirándulásokat tenni az erdőkben, de egyedül nem volt ajánlatos elindulni.  Mindenfelé pálmafák szegélyezték az utakat és a szállodához tartozott egy hatalmas külső medence is.
- Olyan gyönyörű ez a hely és olyan jó ilyen szabadon sétálni – sóhajtott fel Ryeowook.
- Az. Csodaszép! – lelkendezett Sungmin is.
A hosszú sétától jól megéheztek, úgyhogy amint visszaértek a hotelba, elmentek megvacsorázni és hamar nyugovóra is tértek, kimerítette őket az utazás.
Másnap reggel mikor Ryeowook felébredt Sungmin mosolygó arcával találta szembe magát.
- Jó reggelt – nyújtóztatta ki a végtagjait.
- Neked is édes – köszöntötte egy csókkal a fiút - Hogy aludtál?
- Mint a bunda. És te?
- Én is. És semmi kedvem nincs még felkelni – azzal visszafeküdt fejét Ryeowook mellkasára hajtva. Az cirógatni kezdte Sungmin haját, aki elégedett mormogással adta tudtára tetszését. Mikor végre kimásztak az ágyból már dél felé járt az idő, de ez itt és most egyáltalán nem számított. Lementek az étterembe, megebédeltek, kimentek a partra, fürödtek, lustálkodtak, sétáltak. A következő néhány nap ugyanígy telt el. Egyik nap épp jöttek be az medencétől amikor valaki Ryeowook nevét kiáltotta.
- Ryeowook! Ryeowook!
A fiú gyomra összerándult, felismerte volna őket valaki, de amikor megfordult szeme tágra nyílt  a csodálkozástól.
- Minjae! Tényleg te vagy az? – üdvözölte lelkesen a másikat.
Sungmin csak állt csodálkozva egy szót sem értett az egészből. A két fiú megölelte egymást, majd Ryeowook Sungmin felé fordult.
- Hadd mutassam be egy régi barátomat. Ő itt Minjae. Együtt jártunk egy darabig általános iskolába, de aztán ők elköltöztök. Minjae ő pedig itt a csapattársam Sungmin.
- Örülök, hogy megismerhetlek Sungmin.
- Én is téged Minjae.
- És mi járatban erre?
- Nyaralunk.
- És itt vannak a többiek is vagy csak ti ketten vagytok? – csodálkozott Minjae.
- Csak mi ketten. Tudod az egész csapat kicsit feltűnő lenne – nevetett Ryeowook.
- Ja vagy úgy. Értem. Hát mondjuk igen, 12 ilyen jóképű fiú elég nagy feltűnést kelltene– nevetett a másik is.
- Ugyan már! – hárított el a bókot Ryeowook – És mi újság veled, hogy vagy?
- Kösz megvagyok.
- Minjae! – kiáltott egy fiú oda – gyere lemegyünk a partra.
- Máris megyek – kiáltott vissza – figyu most mennem kell, de mi lenne, ha este együtt vacsoráznánk így hármasban.
- Rendben – bólintott Ryeowook majd kérdően Sungminra nézett.
- Persze, nekem is megfelel.
- Okés, akkor este olyan 7 körül – búcsúzott Minjae és már futott is oda az előbb odakiáltó fiúhoz.
- Azt hiszem róla még nem meséltél – érdeklődött Sungmin.
- Még általánosban jártunk együtt alsó osztályban, nagyon jóban voltunk, de aztán ők elköltöztek és a kapcsolat megszakadt. Álmomban se gondoltam volna, hogy itt találkozunk. Szinte nem változott semmit, csak megnőtt – nevetett Ryeowook.
- Aham – bólogatott Sungmin.
- Ne aggódj meglátod kedvelni fogod, nagyon jó fej srác.
A fiúk egy kicsit lepihentek, majd hét előtt nem sokkal lezuhanyoztak aztán leballagtak az étterembe.
Minjae már ott ült az egyik asztalnál.
- Régóta vársz? - érdeklődött Ryeowook.
- Nem még csak pár perce jöttem.
A fiúk leültek, nem sokra rá már jött is a pincér, hogy felvegye a rendelésüket. Az este jó hangulatban telt. Rengeteget beszéltek, a két fiúnak volt is miről, de Minjae Sungmin iránt is lelkesen érdeklődött így ő sem maradt ki a beszélgetésből. Vacsora után a fiúk még mindig nem fogytak ki a témákból, ezért Ryeowook megkérdezte nem ülnének-e be még a kávézóba egy kicsit. Sungmin elnézést kért, hogy ő már elfáradt és inkább lefeküdne, de Ryeowook maradjon csak nyugodtan. Így a két fiú kettesben folytatta a beszélgetést a kávézóban. Sungmin felment és végigdőlt az ágyon, fáradt volt, de nem volt még álmos ezért bekapcsolta a tv-t. Egy ideig kapcsolgatta az adókat végül talált egy izgalmas akciófilmet azt kezdte el nézni. Elszundíthatott a film közben, mert mire feleszmélt, már egy másik film ment. Az órára nézett, már éjfél is elmúlt. Kezdett kicsit aggódni, jó a fiúknak sok  megbeszélnivalójuk van, de akkor is. Elkezdte megint kapcsolgatni a tv-t, de egyik adó se tudta lekötni a figyelmét. Végül elhatározta, lemegy és megnézi hol marad ilyen sokáig Ryeowook.
Lement benézett a kávézóba, de nem találta őket ott, elindult ki a medencéhez, hátha a fiúk kimentek friss levegőt szívni amikor a hallban megpillantotta őket. Épp oda akart kiáltani Ryeowooknak, de torkán akadt a szó amikor meglátta ahogy Minjae odahajol Ryeowookhoz és megcsókolja. És Ryeowook nem védekezett, nem ellenkezett, hagyta, hogy a fiú megcsókolja. Sungmin próbált megszólalni, de nem jött ki hang a torkán, csak állt ott tátott szájjal, tágra nyílt szemekkel. Agya még mindig az imént látottakat próbálta feldolgozni. Ekkor Ryeowook is észrevette a fiút.
- Sungmin – indult meg a fiú felé.
De az hirtelen megfordult és kiszaladt a hotelból. Ryeowook utána futott.
- Sungmin! Sungmin várj! – kérlelte a fiút, de az meg se állt, egyre csak futott. Nem tudta fejéből kiverni a két egymással csókolózó fiú látványát. Nem is figyelte, hogy merre fut, csak rohant, rohant amíg bírta szusszal. Ryeowook pedig utána. Végül Sungmin nem bírta tovább meg kellett állnia. Körbenézett. Már az erdőben járt. Köröskörül mindenütt fák. Sötét volt és hideg, bár a hold teljes fényében ragyogott az égen, sugarai nehezen jutottak át a sűrű fákon. Neszeket hallott a közelből. Feszülten figyelt, majd egyszer csak felbukkant Ryeowook az egyik bokor mögül. Sungmin ugrott egyet ijedtében.
- Sungmin hála az égnek, már azt hittem sosem érlek utol – kapkodta a levegőt Ryeowook a kimerültségtől.
- Mit akarsz? Minek követtél? – kérdezte Sungmin száraz hangon.
- Én csak szeretném megmagyarázni a történteket.
- Azon nincs mit magyarázni!
- De Sungmin kérlek engedd meg, hadd mondjam el mi történt.
- Számomra elég egyértelmű volt minden.
- Sungmin köztem és Minjae között nincs semmi.
- Na persze csak úgy viccből csókolóztatok mi.
- Ő csókolt meg engem.
- Nem láttam, hogy te nagyon ellenkeztél volna.
- Mert teljesen ledöbbentem. Egész egyszerűen nem számítottam erre. Csak beszélgettünk, felidéztük a régi szép időket, hogy kivel mi történt azóta és egyszer csak megcsókolt.
Sungmin nem szólt semmit, nem tudta mit gondoljon.
- Kérlek Sungmin, hinned kell nekem – Ryeowook hangja megbicsaklott, már a könnyeit nyeldeste – én nem érzek semmit Minjae iránt, ő csak egy régi barát. Én téged szeretlek, mindig is téged szerettelek és mindig is téged foglak szeretni. Kérlek higgy nekem!
Sungmin megfordult. Akaratlanul is összeszorult a szíve a fiú láttán. Sápadt arcán patakokban folytak a könnyek, szemében mélységes fájdalom ült, olyan gyengének és végtelenül magányosnak tűnt abban a pillanatban. Sungmin nem bírta tovább, odalépett hozzá és szorosan magához ölelte.
- Jól van, nincs semmi baj – csitítgatta, de Ryeowook már nem tudta megállni csak úgy rázkódott a zokogástól. Két kezével belemarkolt Sungmin pólójába, mintha csak így akarná megakadályozni, nehogy a fiú elmenjen. De Sungmintól ez állt most a legtávolabb. Mindenáron szerette volna megnyugtatni Ryeowookot. Még sose látta ilyennek és őszintén szólva ez megijesztette.
- Wookie nincs semmi baj, hallod hiszek neked – két kezébe fogta az arcát és a szemébe nézett – csak kérlek hagyd abba a sírást.
- Rendben – szipogott Ryeowook.
Sungmin letörölte a könnyeit majd gyengéden megcsókolta.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek.
Átölelte a fiút, percekig álltak így. Sungmin érezte, ahogy karjában Ryeowook dideregni kezd. Elengedte a fiút és körbenézett.
- Haza kéne mennünk csak tudnám hol vagyunk?
- Hát ez egy jó kérdés – forgatta körbe tanácstalanul a fejét Ryeowook.
- Sajnálom az egész az én hibám.
- Ugyan dehogy. Az én hibám. Mindjárt le kellett volna állítanom Minjaet.
- Maradjunk abban, hogy mindketten hülyék voltunk – nevetett Sungmin – de a hülyébb akkor is én voltam, nem kellett volna így felkapnom a vizet.
- Így igaz – helyeselt Ryeowook lelkesen.
- Hé te, ne legyél szemtelen!  - fenyegette meg játékosan a fiút.
- Mert különben mi lesz? – provokálta Ryeowook.
- Hát meg kell, hogy büntesselek! – húzta perverz mosolyra a száját Sungmin.
- Mmm jól hangzik.
Mindketten nevettek.
- Hát ez meg mi? – hagyta abba hirtelen a nevetést Ryeowook.
- Ne már, esik! Már csak ez hiányzott – sóhajtott fel Sungmin.
- És most mi lesz?
Sungmin körbenézett. Az eső egyre jobban rákezdett, sürgősen fedezéket kellett keresniük.
Aztán nem sokkal távolabb megpillantott néhány alacsonyabb pálmafát melynek levelei úgy tűnt kellő fedezéket nyújtanának az eső elől.
- Gyere – fogta meg Ryeowook kezét és a pálmafák alá vezette őt – itt kibírhatjuk reggelig és akkor remélhetőleg kitalálunk innét.
Sungmin szorosan átölelte Ryeowookat aki megint dideregni kezdett. Bárcsak tehetne valamit érte, hogy lehettem ennyire hülye szidta magát Sungmin. Az egész az ő hibája.
- Wookie, én...
- Nincs semmi baj – tette ujját a fiú szájára. Kisimított egy hajtincset az arcából, kezét lágyan végigfutatta az arcán majd magához húzta a fiút és megcsókolta. Először lágyan, majd egy egyre erőteljesebben. Elkezdte harapdálni a fülcimpáját, aztán áttért a fiú nyakára, majd a vállát kezdte el csókolgatni, levette róla a pólót és egyre lejjebb haladt. Végigcsókolta a mellkasát, a hasát egyre lejjebb haladva míg el nem érte az ágyékát. Egy-egy esőcsepp beesett a levelek között végigfolyva Sungmin testén, ami még izgatóbbá tette őt.  Ryeowook kigombolta a nadrágját és kezével kényeztetni kezdte lent is a fiút. Sungmin apró nyögésekkel válaszolt minden egyes mozdulatára. Aztán szájával folytatta a kényeztetést, egyre gyorsítva a tempón míg a másik el nem élvezett. De Ryeowook nem adott sok időt a pihenésre, kissé megemelte a fiú csípőjét, lehúzta róla a nadrágot és egy ujjal tágítani kezdte, majd mikor már eléggé megszokta Sungmin, a második ujjával is beléhatolt, és úgy tágította tovább. Aztán a harmadik ujját is latba vetette a feladathoz. Közben csókokkal borította be a fiút, és szabad kezével simogatta, ahol érte. Mikor már elég tágnak érezte, kihúzta belőle ujjait, és behatolt férfiasságával. Csípője mozgásba lendült, először lassan, majd egyre gyorsabb ütemre váltva. Sungmin kapkodva vette a levegőt, egyre jobban zihált, nyögései egyre hangosabbá váltak. Fejét kissé hátravetette, Ryeowook közben a nyakát és vállát csókolgatta, keze végigfutott a fiú mellkasán. Egy kissé kijjebb húzódott a fiúból, hogy aztán még mélyebbre hatolhasson benne. Csípője egyre erőteljesebben és egyre gyorsabban mozgott,  még egy utolsó lökés és Sungmin egy hangos nyögés kíséretében elélvezett. Mindketten lihegve feküdtek egymás mellett. Sungmin szorosan átkarolta és magához húzta, Ryeowook feje a mellkasán pihent. Nem kellett, hogy bármit is mondjanak, szavak nélkül is pontosan tudták mit érez a másik. Az esőcseppek ütemes kopogása szép lassan álomba ringatta őket.
Mikor Ryeowook másnap felébredt egy csillogó, sötétbarna szempárral találta szemben magát. Elmosolyodott, aztán feltűnt neki, hogy Sungminon nincs póló ellenben rajta kettő is, a sajátja, plusz még egy a mellkasára terítve.
- Hé – ült fel – megfázol, veszed azonnal fel! - nyújtotta Sungmin felé a pólót.
- Annyira dideregtél az éjjel, nem akartam, hogy valami bajod legyen – magyarázta miközben belebújt a pólójába.
- Így meg te fogsz megfázni – rázta a fejét rosszallóan Ryeowook.
- Gyere próbáljunk meg hazajutni.
Még emlékeztek milyen irányból jöttek és szerencsére egy jó fél órás séta után szerencsésen ki is jutottak az erdőből. Miután visszaértek a szállodába vettek egy jó forró fürdőt, majd Ryeowook javaslatára lementek meginni egy forró teát. Hiába volt kint vagy 30 fok, most valahogy mindketten megkívánták. A hallon áthaladva Ryeowook egyszer csak megtorpant és kissé előrebillent.
- Jól vagy? – fordult felé aggódó szemekkel Sungmin.
- Igen csak kissé megszédültem.
- Jobb lesz, ha lefekszel – simogatta meg a fiú arcát. Ijedten kapta el a kezét, majd megfogta az arca másik felét és a homlokát is – Wookie, de hisz te tűzforró vagy!
Most tűnt csak fel neki, hogy a fiú mintha nehezebben venné a levegőt és nagyon izzad, bár ez utóbbi a melegtől is lehetett.
- Jól-jól vagyok – lehelte a fiú, de abban a pillanatban úgy csuklott össze akár egy rongybaba. Sungmin szerencsére gyors reflexeinek köszönhetően elkapta a fiút mielőtt még a földre zuhant volna. Karjaiba vette, az egyik recepciós már jött is oda segíteni, sietve megkérte, hogy hívjon egy orvost, majd gyorsan felvitte Ryeowookot a szobájukba. Vizes borogatást tett a homlokára, hogy lejjebb menjen a láza addig is amíg meg nem jön az orvos. Nem sokkal később a fiú magához tért.
- Mi történt? – kérdezte bágyadtan.
- Összeestél, de ne aggódj nemsokára itt az orvos.
- Arra semmi szükség.
- Dehogynem, magas lázad van, meg kell, hogy vizsgáljanak.
- De én tényleg jól vagyok – bizonygatta Ryeowook, amit egy csúnya köhögésroham cáfolt meg azon nyomban.
- Na pontosan ezért kell az orvos! – mondta Sungmin ellenmondást nem tűrő hangon.
Ryeowook feljebb húzta magán a takarót és nem mert ellenkezni a fiúval. Bár igaz ami igaz tényleg bágyadtnak érezte magát. Az orvos nem sokkal később megérkezett és megállapította, hogy nincs komolyabb baj, Ryeowook jó alaposan megfázott ezért a magas láz és a köhögés, de pár nap és kutya baja se lesz. Felírt lázcsillapított, meg egy gyógyszert köhögésre és hogy minnél gyorsabban lemenjen a láza Ryeowook kapott egy szurit is. Ez utóbbit igencsak kihagyta volna. Sungmin megköszönte a doktornak a segítséget, kikísérte, majd leült az ágy szélére. Olyan bánatos és aggódó szemekkel nézett Ryeowookra, hogy az nevetésben tört ki.
- Sungmin ne vágj már ilyen képet, nem halálos beteg vagyok.
- Tudom, de akkor is, ez az egész az én hibám – vágott bűnbánó képet a fiú.
- Jaj, hagyd már abba ezt a minden az én hibám dumát. Nincs semmi baj, egy kicsit belázasodtam, de pár nap és újra a régi leszek.
- Én meg addig mindenben kiszolgállak.
- Nem kell, hogy bármiben is kiszolgálj...kivéve egy dolgot – húzódott perverz mosolyra Ryeowook szája.
- Igen? És mi lenne az?
- Hmmm ahhoz neked is be kell bújnod az ágyba.
- Azt mondod?
Azzal Sungmin már be is mászott Ryeowook mellé.
- És most? - nézett a fiúra.
- Gyógyíts! – adta ki a parancsot amaz.
- Hogyan? – adta az ártatlant Sungmin.
- Mondjuk így – azzal Ryeowook magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta.
- Asszem ez nekem is menni fog – mormolta mikor egy kis levegőhöz jutott, majd újra a fiú szájára tapasztotta a száját.
A következő napokban Sungmin leste Ryeowook minden kívánságát, a srác ezt olykor rendületlenül kihasználta, máskor meg lelkiismeretfurdalása volt miatta. Mindenesetre gyorsan javult és néhány nap múlva teljesen lement a láza. Hogy mindez a gyógyszereknek vagy Sungmin egyéni terápiájának – ami kötelezően naponta 3-szor, reggel, délben és este volt alkalmazandó - volt köszönhető azt nem lehetett biztosan megállapítani.
Néhány nappal később Minjae látogatta meg őket. Elnézést kért a bonyodalomért amit okozott, de Sungmin elmondta, hogy igazából az egész az ő hibája, ő kapta fel túlságosan a vizet és Minjae nem tudhatta, hogy ők ketten együtt vannak. Megkérték egyben a fiút, hogy ezt tartsa titokban, mert ha kiderülne az nagy gondot okozna nekik. Minjae megígérte, hogy egy szót se fog szólni senkinek. Végül barátságban vált el a három fiú.
A hátralévő néhány napot jókedvűen, hol a parton töltve, hol a szobában lustálkodva vagy éppen a városban bolyongva töltötték. Az erdős kirándulást úgy döntöttek inkább kihagyják.
Utolsó este kimentek mégegyszer utoljára a partra. Kellemes, lágy szellő fújdogált. Nem volt már az a füllesztő nappali meleg, de az éjszakákra jellemző hidegebb idő sem állt még be. A tengerpart ekkora már kiürült, ők pedig kézenfogva sétáltak a homokban. A víz tükrén megcsillanó hold fénye, a végelláthatatlan óceán, az út szélén hajladozó pálmák, mind gyönyörűséggel töltötte el őket, de örömükben némi szomorúság is vegyült, hogy el kell hagyniuk ezt a csodálatos helyet. Kissé balra előttük néhány homokbucka emelkedett ki a földből.
- Gyere üljünk le egy kicsit - húzta Sungmin Ryeowookot a buckák irányába.
Csak csendben ültek egymás mellett, hallgatták az óceán lágy morajlását. Sungmin igyekezett az elméjébe égetni ezt a képet, a máskor zafírkék, de most a sötétségtől kékesfeketének tűnő óceán emlékét és ezt a hozzákapcsolódó nyugodt érzést, ami átjárta minden egyes porcikáját. Ryeowook nem akarta megtörni, ezt az idilli pillanatot. Bár őt korántsem kötötte le ennyire az óceán, de látva Sungmin boldog arcát, most az egyszer nem érzett késztetést rá, hogy megszólaljon vagy bármit is tegyen. Ehelyett fejét Sungmin vállára hajtotta, behunyta szemét és hagyta, hogy az óceán morajlása akár egy zenei szólam végigjárja az egész testét. Percekig ültek ebben a csendes nyugalomban, egyikük sem akarta megtörni a pillanat varázsát. Ryeowook egyszer csak azt érezte, hogy egy száj tapad a homlokára, majd egyre lejjebb halad apró puszikkal elhalmozva az arcát, az orrát, a fülét, majd megint az arcát, mígnem forró csókban egyesült az ő szájával. A csók egyre szenvedélyesebbé és követelődzőbbé vált, Ryeowook felemelte fejét Sungmin válláról, amaz átkarolta mindkét karjával, kissé előredőlt és Ryeowook hagyta, hogy a földre döntse. Beborította őket a holdfényes éjszaka, a csillagok arany fénye ott játszott körülöttük a parton, de ők kizártak mindent maguk körül. Nem létezett senki más akkor és ott csak ők ketten. Azon az estén nem csak két test, hanem két lélek is egymásba fonódott...mindörökre.