A nevem Key...

     

     Taeminből akaratlanul is apró sóhaj tört fel, ahogy megérezte a fülcimpáján a férfi forró leheletét.
     - Tudom, hogy kívánsz, ne is tagad! A tested elárul - lehelte a szavakat az idegen a fiatal, barna hajú srác fülébe.
     Taemin maga sem értette mi történt vele. Néhány perccel ezelőtt még gondtalanul ült itt, a kedvesét várva, aztán a semmiből hirtelen felbukkant ez az idegen, aki rögtön megpróbálta elcsábítani. És ami a legfurább, hogy úgy tűnik sikerült is neki.
     A fiú teljes szívéből szerette Jonghyunt, már amennyire egy ördög képes szeretni, de az idegen teljesen elvarázsolta. Pillanatok alatt a hatása alá került, és képtelen volt kitörni az ismeretlen bűvköréből.
     - Ki lehet ez a férfi? - merült fel benne egy pillanatra a gondolat, majd ugyanolyan gyorsan el is tűnt, amint az idegen ajkai megérintették a fiatal, selymes, puha bőrét.
     Taemin felnyögött, mire az idegen elégedett mosolyra húzta száját. Tovább kényeztetve őt, apró puszikat lehelte a nyakára, egészen addig, amíg el nem jutott az ajkaiig. Mielőtt megcsókolta volna, felemelte a fiú fejét, és mélyen a szemeibe nézett.
     Taemin megkövülten nézett vissza rá, maradék akaratereje is tovaszállt az alvilág kénköves porszemcséi között. A hőség elviselhetetlen volt itt lent, de a fiatal fiú teste most nem emiatt lángolt. Úgy vágyott a férfi csókjára, mint a sivatagban megfáradt utazó az utolsó csepp vízre. Úgy tűnt az idegen teljes mértékben tisztában van vele, milyen hatást gyakorol a másikra, magabiztos mosolyából legalábbis ez látszott. Ajkait lassan a fiú ajkai felé közelítette, miközben amaz lehunyta szemeit.
     Valami hihetetlen, földöntúli érzés száguldott végig teste minden egyes porcikáján, ahogy az idegen puha ajkai az övére tapadtak. Először gyengéden csókolta, finoman, majd egyre hevesebb lett, miközben egyik kezével beletúrt a fiatal fiú hajába. Izzott közöttük a levegő, ezt mindketten jól érezték.
     Jonghyunt majd szétvetette a méreg, mikor meglátta kedvesét egy másik férfi karjaiban. Nem volt számára ismerős az idegen, nem látta még errefelé, talán ezért is vetemedhetett az ekkora pofátlanságra. Az Alvilágban ugyanis mindenki tisztában volt vele, hogy Taemin Jonghyuhoz tartozik, és ezt tiszteletben is tartották. Már csak azon egyszerű oknál fogva is, mert rettentően féltek tőle. Jonghyun egyike volt a legerősebb, leghatalmasabb ördögöknek. Hirtelen haragú volt, ennélfogva a legkisebb aprósággal is könnyen ki lehetett hozni a sodrából. A legérzékenyebb pedig arra volt, ha valaki a tulajdonához nyúlt. Így hát soha senkinek, még csak egy pillanatra se jutott eszébe, hogy túlságosan közel menjen Taeminhez, az meg, hogy megérintse pláne nem.
     A fiatal ennélfogva gyakran érezte magányosnak magát, de Jonghyun gondoskodó, védelmező szeretete kárpótolta ezért az érzésért. Taemin volt az egyetlen, aki hatni tudott rá, a fiú bármilyen kívánságát teljesítette, mellette teljesen megváltozott. És míg Jonghyun erővel tartott másokat távol szenvedélye tárgyától, addig Taeminnek egy másik, ennél sokkal halálosabb fegyvere volt: a szépsége. Elképesztően gyönyörű volt, démoni szépsége rengeteg ördögöt megbabonázott. Mégis, volt a tekintetében valami ártatlan, gyermeki báj, amely teljesen megigézte az idősebbet. Taemin láthatatlan kötelékeivel körbefonta, és magához láncolta Jonghyunt.
     Így hát teljesen érthető volt, hogy mikor amaz meglátta, hogy kedvesét egy idegen csókolja, éktelen haragra gerjedt. Taemin kéjtől átitatott tekintete, melyet eddig csak ő láthatott, most egy másik férfi vágyát korbácsolta fel. Egy pillanatot se késlekedett, odarontott hozzájuk, és lerántotta az idegent kedvese testéről.
     Taemin egy pillanatra megijedt dühösen fújtató kedvese láttán, de félelme ugyanolyan gyorsan el is múlt, hisz teljes mértékben tisztában volt vele, hogy Jonghyun őt sohasem bántaná. 
     Ám az idegen annál nagyobb veszélyben van - fordult feléje, ám egészen megdöbbent annak magabiztos arckifejezése láttán. Egy szemernyi félelmet sem mutatott, és olyan nyugodtan állta Jonghyun tekintetét, mintha a fiú az imént egy pohár kávéra hívta volna meg. Ez az említett személyt is kissé zavarba hozta, de aztán gyorsan összeszedte magát. Mérges tekintete nem sok jót ígért, de úgy tűnt ez az idegent egy szemernyit se zavarja. Lassan, kényelmesen felállt, leporolta a ruháját, majd elindult Jonghyun felé. A fiú összeszorított öklökkel, magabiztosan várta, hogy a másik odaérjen hozzá. Taemin mindeközben feszülten figyelte az eseményeket. Aggódott Jonghyunért, de valahogy az idegent is féltette, nem akarta, hogy bántódása essék. Ez volt az első alkalom, hogy mindig határozott énje kissé megingott.
     Az idegen odaért Jonghyunhoz, megállt előtte néhány lépésnyire, majd tetőtől talpig végigmérte. Úgy tűnt, elégedett a látvánnyal.
     - Eredetileg a fiatal miatt jöttem, de ez az izmos, kidolgozott test, ez az igéző tekintet - morfondírozott, majd végül gyors elhatározásra jutott. - Kellesz nekem te is! Így még érdekesebb lesz a játék.
     Kaján vigyor jelent meg az arcán, amit csak még inkább feltüzelte Jonghyunt.
     - Mi az, mit mosolyogsz? - vetette oda neki flegmán. - Lehet új vagy még, és nem tudod a szabályokat, de Taemin csak az enyém, rajtam kívül más nem érhet hozzá.
     - Szegény fiú - sóhajtott fel szánakozó hangon az idegen, miközben egy pillanatra hátrasandított a fiatalra. - Milyen rossz lehet neki!
     - Egyáltalán nem rossz neki! Tőlem mindent megkap, amire csak szüksége van!
     - Hát nekem nem úgy tűnik. A kicsike igencsak élvezte a csókjaimat.
Jonghyunt kezdte egyre jobban kikészíteni az idegen fölényes stílusa. Amaz rezzenéstelen arccal áthidalta a köztük lévő kis távolságot, majd mikor már közvetlenül a másik előtt állt, ujjait gyengéden végighúzta az arcán. Jonghyun úgy érezte mintha apró kis áramütések érték volna az idegen érintése nyomán. Az egész teste megbizsergett, jól eső érzés futott végig rajta. Igyekezett összeszedni magát, de ahogy belepillantott az idegen szemeibe, érezte, hogy egyre inkább megtörik az ellenállása. Azok a szemek varázslatosak voltak, mintha egy másik világ ajtaját tárták volna ki előtte.
     Az idegen elégedetten húzta mosolyra száját, bár ez nem volt számára újdonság. Mindig megkapta, amit akart, talán túlságosan könnyen is.
     Ám egy pillanatra lehajtotta a fejét, és a szemkontaktus megszakadása épp elég volt, hogy Jonghyun magához térjen. Amint tudatosult benne, mi történt az imént, azonnal ellökte magától az idegent. Amaz meglepődve tapasztalta, hogy a másik képes még ellenszegülni. Általában elég szokott lenni ennyi is. Egyre jobban tetszett neki a fiú, végre egy kis kihívás. Elindult felé, de az minduntalan kitért előle.
     - Szóval nem akarod, hogy odamenjek hozzád? Akkor te fogsz idejönni hozzám!
     - Azt lesheted! - Jonghyun elszánt volt, semmiképp nem akart engedni a másiknak.
     Az idegen magabiztossága egy pillanatra sem lankadt, lassú léptekkel megindult Taemin felé. Jonghyun először nem értette a szándékát, de csak hamar ökölbe szorult kezekkel figyelte, ahogy amaz lehajol Taeminhez és szájon csókolja.
     A fiatal örömmel vette, hogy újra érezheti azokat a mézédes ajkakat, és ezt Jonghyun is jól látta. Idegesen sétált le-fel, tudta, hogy ez csapda, de végül nem bírta tovább elviselni a látványt, megindult a páros felé. Ahogy odaért, most is rögtön lerántotta a férfit Taeminről, ám még felocsúdni se volt ideje, az idegen máris beletúrt a hajába, tarkójánál fogva magához húzta, és érzéki csókban részesítette.
Jonghyun még sosem érzett úgy, mint most, mintha teste apró molekulára bomlott volna szét, és a semmiben lebegne. Megszűnt körülötte minden, csak ő volt, és az az eszményi érzés, ami átjárta minden egyes sejtjét.
     Miután az idegen elengedte ajkait, még másodpercekig állt ott, lehunyt szemekkel, érzékei csak lassan kezdték újra felfogni a körülötte lévő valós világot.
     - Azt hiszem, mára ennyi elég is lesz - mosolygott vidáman az idegen. - De ne aggódjatok, nemsokára újra találkozunk. Addig is legyetek nagyon rosszak - nevette el magát, majd elindult.
     - Várj, ki vagy? - formálta a szavakat még kissé kábultan Jonghyun.
Az idegen hátrafordult, szemében pajkosság csillant meg.
     - A nevem Key... de mindenki úgy ismer... Lucifer.

Ha az ördög elcsábul

     

    
      A pokol világa. Azt mondják róla, hogy borzalmas hely. Minden csupa tűz, kín és fájdalom. Lelkek, melyek egy örökkévalóságon át szenvednek bűneikért. Soha véget nem érő vezeklés, és nincs megbocsátás. Nincs emberfia, ki ide szeretne kerülni.
      De mi van, ha te ördög vagy? Vajon az ő sorsuk is ilyen szörnyű? Vagy ördögnek lenni talán jó dolog? Akarom mondani, nem is olyan borzalmas, mint ahogy azt az egyszerű halandók gondolják. Nézzünk csak be a kulisszák mögé.
     Ha elég mélyre mész a Pokolban, és túljutsz a sok szenvedő lelken, feltárul előtted egy másik világ.
     Egy hatalmas palota a legszembetűnőbb, amely természetesen Lucifer lakhelye. A legbizalmasabbak bejáratosak ide, bár egy ördög sosem bízik meg egy másik ördögben, de azért akadnak úgynevezett társak, akik egyfajta szövetséget kötnek egymással. A lényeg, hogy minél nagyobb hasznuk származzon belőle.

      Ilyen például az EunHae páros: Lee Donghae és Lee Hyukjae. Külön-külön is félelmetesek, de együtt bármire képesek. Nem akad nő, akit ne tudnának elcsábítani, és nincs olyan férfi, akit ne tudnának bármilyen bűnös élvezetre rávenni. Az egyik leghíresebb párosnak számítanak. Rengeteget járnak a Földre, hogy nagyokat szórakozzanak, és kielégítsék gonoszságra éhes lelküket. Minél jobban szenved az áldozatuk, ők annál inkább élvezik. Minél jobban el tudnak kábítani valakit, annál büszkébbek magukra.
     De nem ők az egyetlenek. Ott van Siwon, aki mindük közül a legjóképűbbnek számít. A kisujját sem kell mozdítania, és mégis nők százai hevernek a lábai előtt. A leghatásosabb módszere a színészkedés, emberek millióihoz jut el így. Lányok ezreit rontja meg, akikben elülteti a feslettség magvait, anélkül, hogy azok tudatában lennének, mi is történik velük valójában. Előszeretettel játssza el a hívő ember szerepét, fricskát dobva ezzel Istennek és az angyaloknak.
     Vagy ott van Leeteuk, aki a gondoskodó, védelmező férfi szerepét ölti magára minden egyes alkalommal. Ő tudja a legrövidebb idő alatt elnyerni egy lány bizalmát. Idős korának köszönhetően ő rendelkezik a legnagyobb tapasztalattal a magasabb szinten lévők közül.
     Heechult egyszerűen csak virágfiúnak hívják az halandók világában. Szépsége teljeséggel megbabonáz, képtelen vagy szabadulni tőle. Csak egyszer nézz bele a szemeibe, és az övé vagy. Nem csak a lányok, a fiúk is képtelenek ellenállni neki. Még az ördögök is távolságot tartanak vele szemben, nehogy a bűvkörébe kerüljenek.
     Kyuhyun maga az ördög, a szó legszorosabb értelmében. Nála kegyetlenebb nincs az alvilágban, kivéve Lucifert. Még a saját fajtabelijei is tartanak tőle, annak ellenére, hogy ő az elit társaság legfiatalabb tagja. Nem ismeri a könyörületet, bárkit képes eltaposni, aki nem tetszik neki. Elég egy rossz tekintet, és véged van.
     Ryeowook a főzőtudományával kápráztat el. Hisz tudjuk, minden férfihez a hasán át vezet az út, és ugyan, melyik nő tudna ellenállni egy gyertyafényes romantikus vacsorának? De jól vigyázz, nehogy mérgezett ételt egyél. Az első ránézésre ártatlannak tűnő szakácsunk úgy használja főzéskor a ciánt, mint más a fűszereit.
     Itt van még Kangin, a legerősebb a magas szintűek között. Sármjával, ugyanakkor kisfiús bájával pillanatok alatt levesz a lábáról. Előszeretettel demonstrálja erejét, férfiak és nők százainak csodálatát kivívva ezzel.
     És persze, Yesung is ehhez az elit körhöz tartozik. Az exhibicionista, magamutogató ördög a közösségi oldalakat használja, hogy minél több követőre tegyen szert. Egy pillanatra sem engedi lankadni a figyelmed, naponta bombázz képekkel. Óvatos légy vele, pillanatok alatt a hálójába kerülhetsz, és ha egyszer magába bolondít, nem szabadulsz tőle többet.

     Szokásos nap, szokásos élet az Alvilágban. Donghae és Eunhyuk újfent unatkoznak, ezért úgy döntenek, hogy elmennek a Földre egy kis szórakozás után nézni.

     - Hmm, csinoska. Nem gondolod? - pillant társára Donghae.
     - Nagyon is - lobban fel Eunhyuk szemében a jól ismert tűz, a győzni akarás mindent elsöprő szikrája. - Ő az én prédám!
     Úgy lő ki, akár az oroszlán, mikor meglátja áldozatát. 
     Donghae újfent elcsodálkozik a gyorsaságán, majd mosolyogva kényelembe helyezi magát a fal tövében, kíváncsian várva a nemsokára eléje táruló előadást.
     Van egy igencsak perverz szokása: imádja nézni, ahogy Eunhyuk elélvez. Sosem a lány arcát figyeli, nem az ő testének vonaglásait követi tekintete. Társa kéjtől megfeszülő arcvonásai vonják magára figyelmét, mintha a két test egyesülne, és közösen érnék el a teljes extázis mámorító érzését. Eunhyuk sosem értette Donghae eme igencsak furcsa - még számára is undorító - szokását, de mivel a fiú mindig tisztességes távolságban, egymagában nyöszörög, ezért különösebben nem zavarja a dolog.

     A sötét sikátorban két test simul egymásnak. Vadak és szenvedélyesek, mindketten uralni akarják a másikat. Puszta szex ez, semmi több, csakis önön alantos vágyuk kielégítése lebeg a szemük előtt. A sikátor rothadó bűze észrevétlenül olvad bele bőrük minden egyes sejtjébe.
     De Eunhyuk számára mindez nem kihívás. Egy romlott nőt még romlottabbá tenni nem nagy dolog. Sokkal jobban szereti a szüzeket. Egy ártatlant elcsábítani, és rávenni arra, hogy vétkezzen, ez az, amitől felpörög a vére, ami izgalomba hozza.
     És a játék elkezdődik!
     Donghae-val gyakran rendeznek versenyt, ki tud több nőt megdugni egy éjszaka alatt. Pontozzák őket, majd a végén összesítenek. Minél ártatlanabb valaki annál többet ér. Hol egyikük nyer, hol másikuk. Mindketten veszélyesek és kegyetlenek.

     Becserkésznek egy magányos, félénk fiút, és mire végeznek vele, a srác többé nem ugyanaz, mint aki volt. A vérben ázó póló kimosható, a kés eldobható, de a beszennyezett lélek többé ki nem tisztítható.

     Hazafelé tartanak, mikor halk sikolyra lesznek figyelmesek. Kíváncsian indulnak meg a hang irányába. Nemsokára egy szűk kis utcácskához érnek. A hold ezüstösen ragyogó fénye két alak sziluettjét világítja megy az utca közepén. Egy férfi és egy nő, egymással szemben állnak.
     A férfi támadóan lép fel, az arcán megbúvó önelégült mosoly látatja, hogy teljes mértékben tisztában van testi fölényével. A nő összehúzza magát, egészen apróra. Arcán látszik a rettegés, teste remeg a félelemtől. A férfi ekkora megragadja a csuklójánál fogva, és magához húzza. Testük összeér. A férfin jóleső izgatottság fut végig, a nő mélységes undort érez. Hirtelen kipillant oldalra.
     - Kérlek, segíts!
     Halkan mondja, Donghae mégis meghallja. Csodálkozva néz a nőre, nem érti, honnan tudja az, hogy itt vannak. Aztán Eunhyukra pillant, de úgy tűnik, ő semmit se hallott. Izgatottan figyeli az eseményeket, várva, a férfi mikor lendül támadásba.
     Donghae visszafordul, és döbbenten veszi észre, hogy a nő még mindig őt bámulja. Kétségbeesett tekintete idegen érzésnek enged utat bensőjében. Nem tud elszakadni attól a kétségbeesett szempártól. Mintha magába szippantaná teljes lényét, aztán elnyelné, akár egy fekete lyuk. Bárhogy is kapálódzik, nem tud szabadulni. Lénye már megindulna, mentené a lányt, de testét még az agya irányítja. Lábai nem engedelmeskednek, mintha béklyók szegeznék a földhöz, melyeket lehetetlenség eltépni.
     A férfi kezét végighúzza a nő arcán, majd a nyakán, tovább a két melle között, egészen le az ágyékáig. Kaján vigyora elárulja mocskos gondolatait, melyeket nemsokára tetteké formál. A nő félelme egyre erősebbé válik, a tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzése könnyeket csal szemébe.
     - Kérlek! - leheli újra. Hangja halk és törékeny, akárcsak ő maga, szava mégis eljut Donghae tudatáig.
     Egy pillanatra mintha az idő is megállna, akár egy pillanatkép, csak ők ketten léteznek, de aztán az élet filme újra peregni kezd, megállíthatatlanul sodorva sorsa felé szereplőit.
     A férfi ajkát a nő ajkára tapasztja, amaz hiába rúgkapál, próbálja eltaszítani magától, a férfi sokkal erősebb nála. Kezét a nő blúza alá dugja, és a melleit kezdi el markolászni. A nő felsikít a férfi durva ujjainak érintézésére.
     A sikollyal egy időben Donghae apró szúrást érez a szívében. Maga sem érti, mi ez, de az apró fájdalom újra és újra megismétlődik. Kezét mellkasára szorítja, próbálja kiűzni onnan ezt az égető érzést, de az oly makacsul ragaszkodik új helyéhez, mintha mindig is ott lett volna. Oldalra sandít, de Eunhyuk arckifejezése változatlan, társa semmit sem vett észre szorult helyzetéből. Újra a nőre néz, és most oly elemi erővel tör utat magának egy gondolat, hogy egészen beleszédül.
     Meg kell mentenem - egyre csak ez jár a fejében. Ott zakatol az elméjében, oly tisztán, oly egyértelműen mint még semmi más eddigi élete során.
     Elméje végre győzelmet arat, és átveszi az uralmat teste fölött. Megindul, akár a vulkánból kitörő láva, feltartóztathatatlanul, mindent elpusztítva maga körül. Azzal a lendülettel, ahogy megérkezik, ellöki a férfit, hatalmas robajjal csapva neki a szemközti falnak.
     Átöleli a nőt, gyengéden, féltő gondoskodással, aggodalommal a szívében. Szemei tágra nyílnak a felismeréstől, ezek érzelmek. Hisz ő ördög, nem érezhet így. De úgy tűnik, már késő, az apró fájdalom a szívében egyre erősebbé válik, mostanra mintha tőrt forgatnának benne.
     A lány ekkor rámosolyog, szemében többé nyoma sincs félelemnek. Szemeiben gyengédség tükröződik, azok mégis egyfajta határozottságot sugallnak.
     - Minden rendben lesz. Nincs semmi baj, ne félj! - csitítgatja, miközben gyengéden végigsimít az arcán. - Ne ellenkezz! Hagyd, hogy átjárjon.
     Donghae kétségbeesetten hátrálni kezd, de a fájdalom átveszi felette a hatalmat, összegörnyedve borul a földre. Az égető érzés már nem csak a szívében lobog, minden egyes porcikáját átjárja, akár a vér, úgy száguld végig az ereiben, beleivódva minden egyes sejtjébe.
     - Ki vagy te? Mit akarsz tőlem? - nyögi félelemtől telt hangon. Rettegéssel telt tekintetét Eunhyuk felé fordítja, de társa mintha megbénult volna, mozdulatlanul áll a helyén.
     - Ne aggódj, nemsokára vége. - A lány hangja lágyan cseng a hideg éjszakában. Más körülmények között talán még nyugtatólag is hatna rá, de ez az első alkalom, hogy nem Donghae tartja kézben az eseményeket, hanem az temetik maguk alá őt.
     Újabb fájdalomhullám önti el, mely ezúttal kulcscsontjaiban csúcsosodik ki. Remegő kézzel nyúl oda az egyikhez, aztán hirtelen el is kapja, mikor mindkettőből kitör valami. És ekkor a fájdalom végre elmúlik.
     Kapkodva veszi a levegőt, próbálna megnyugodni, de még erősen az előbb történtek hatása alatt áll. Kell néhány perc, mire összeszedi magát, teste megnyugszik, elméje a helyére kerül. Feláll, és csodálkozva néz végig magán. Bőre egészen kivilágosodott, szinte már világít a sötétben, ruhája teljesen fehér, és ami a legfurcsább az egészben, hogy szárnyai nőttek.
     Még felocsúdni sincs ideje, a lány megfogja a karját, majd huncut mosollyal az ajkain csak ennyit mond:
     - Most már az enyém vagy! - azzal mindketten eltűnnek.
Eunhyuk döbbenten néz maga elé, még nem képes felfogni az imént látottakat. Olyan hihetetlennek tűnt az egész, mintha valami rémálomba csöppent volna. Most tényleg a szeme láttára vált angyallá a társa? Az egész olyan valószerűtlennek tűnt, de Donghae-nak és a lánynak is hűlt helye volt. Lassan a sokktól még kábultan elindult hazafelé.

     - Mondd csak, Siwon, nincs kedved felmenni a földre egy kicsit szórakozni? - érdeklődik Eunhyuk, miután majd halálra unja magát a semmittevésben.
     - Nem igazán, jól elvagyok én itt is.
     - Na, kérlek! Unatkozom. Amióta elment Donghae, feleannyira se telnek izgalmasan a napjaim.
     - Az a hülye! Remélem, neked több eszed van! - húzza el a száját gúnyosan Siwon
     - Ne felejtsd el, kivel beszélsz! - vágja oda Eunhyuk mérgesen.
     - Jól van, na! - tápászkodik fel Siwon. - Nem kell mindjárt felkapni a vizet. Tőlem indulhatunk.

     Eunhyuk végigtombolja az éjszakát társával. Több lányt ront meg, mint valaha, és több férfit vesz rá valamilyen bűn elkövetésére, mint eddig bármikor, mégsem érzi maradéktalanul elégedettnek magát.
     Hazafelé tartanak, mikor halk női sikolyra lesznek figyelmesek. Követik a hangot, és egy szűk utcában egy férfit és egy nőt pillantanak meg. A férfi fenyegetően indul meg a nő felé, aki rettegve hátrál a férfi elől. Amaz hirtelen elkapja a csuklóját és magához húzza, a nő könnyei kicsordulnak a félelemtől. A nő ekkor hirtelen oldalra néz.
     - Kérlek, segíts!
     Eunhyuk elcsodálkozik, vajon a nő honnan tudja, hogy itt van. Siwonra néz, de úgy tűnik, ő nem hallott semmit. Visszafordul, de a nő még mindig őt bámulja. Azok a gyönyörű szemek teljesen megigézik, szinte megbabonázzák. Mintha egy feneketlen tóba zuhanna, és egyre csak süllyedne és süllyedne a végtelen mélység felé. A lány riadt tekintete valami új, eddig ismeretlen érzést szabadít fel benne. Hirtelen apró szúrást érez a szívében. 

Elválás

Ezeket a száz szavasokat Donghae és Eunhyuk új albumának teaser képei ihlették.

  Lehunyt pilláim alatt újra megelevenedsz, mintha sohasem mentél volna el. Emlékképeim között kutakodva újra előcsalom meleg mosolyod, vidáman csillogó mogyoróbarna szemeid, biztonságot nyújtó ölelő karjaid. Ha nagyon koncentrálok, még mindig érzem ujjaid lágy érintését bőrömön, ahogy ajkaid gyengéden ajkaimra tapadnak, tested testemhez simul.

   De kinyitva szemeimet, a felém tóduló fényben nem talállak téged többé. Kezeim eltűnt emlékképed üres foszlányait markolják csupán. Ha nélküled kell élnem a fényben, akkor inkább soha többé nem akarom látni a kéken fénylő eget, a fák zöld lombkoronáit, a réten nyíló tarka virágokat. Akkor inkább elmerülök a éj ébenfekete poklában, csak tőled ne kelljen soha elbúcsúznom!

  A régmúlt idők boldog emlékei halotti táncot járva elmém felett zúzzák apró darabokra lelkemet. Megérintenélek még egyszer, utoljára, de kezem a hideg betont markolja csupán.
      Te, aki mindig itt voltál velem, mondd, hol vagy most, miért nem vagy mellettem?
    Fakó szürke falak, ez minden, mi utánad maradt. A fény, mely beragyogta eddigi életem, tovatűnt egyetlen röpke pillanat alatt. Száműztél minden színt az életemből, minden örömöt, minden vidámságot. Soha nem múló hiányod fájdalmas érzése az egyetlen, mit örökül hagytál nekem. De elhalt lényem földi burkában tovább jár a gépezet, mígnem egy napon utolsó szívdobbanásommal földi létem végső csírája is megszűnik létezni.

  Oly erősen fonódtunk egymásba, mint két láncszem, tökéletesen kapcsolódva a másikhoz. Azt hittük, eltéphetetlen a kötelék, mi összeköt minket. De egy nap észrevétlenül távolodni kezdtünk, és mire feleszméltünk, már túlságosan nagy volt a szakadék közöttünk. Az életünk más-más irányba indult el, és többé nem volt visszaút. 
     Mondd, mikor változott meg minden? Miért nem vettük észre a jeleket? Most már túl késő, hogy újrakezdjük. Tehetetlenül nézem végig, ahogy elveszítelek, és a legszörnyűbb az benne, hogy nem tudok ellene semmit se tenni. De a tudat, hogy esetleg soha többé nem láthatlak oly elemi erővel hatol elmémbe, hogy szinte kitépi bensőmből szívemet.